Prospero Könyvpiaci Podcast

Még egyszer a könyvek árkötöttségéről

· PT27M33S

Összefoglaló

A Prospero Könyvpiaci Podcast e heti adásában a könyvek árkötöttségéről szóló frissen elfogadott magyar törvényt vitatják meg Janzer Frigyes és Mózes Krisztián. A beszélgetés kitér az eredeti törvénytervezethez képest bekövetkezett változásokra, a jogszabály hibáira…

Röviden

Műsor
Prospero Könyvpiaci Podcast
Megjelenés
2024. 06. 19.
Hossz
28 perc
Szereplők, említett nevek
Janzer Frigyes, Mózes Krisztián
Témák
könyvpiac, árkötöttség, törvényalkotás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

az biztos hogy akkor vonatkozik rá ez a törvényszöveg és ez majdnem biztos hogy hiba hogyha hordozó eszközön jelenik meg hasonló a helyzet a hangos könyvvel jó de azért ez olyan mintogyha kreszt a lovaskocsikra írnák ki tehát mondjuk e könyvet azt meg lehet úgy jelentetni ha nem tesszük ordozóra és miért tennénk ki tudja hogy nem ez volt-e az eredeti szándék nem akarunk trükközésre ötleteket adni ezt azért hozzáteszem meg helytelennek is tartanám meg felelősséget se vállalnék azö imért tehát lehet azt mondani hogy a karácsonykor mondjuk ez nem érvényes így már nem sok értelme van [Zene] egyébként ez a prospero könyvpiaci podcast a nemzetközi és a hazai könyvpiac fontos témáiról egy könyves ami nem könyvekről szól hanem azokról akik kiadják eladják és megveszik [Zene] őket a ken epizódban ismét a kötöttárszabályozásról beszélget mózes krisztián janzerfigyessel az időközben elfogadott törvény kapcsán köszöntjük hallgatóinkat a prospero könyvpiaci podcastben ezúttal is janzer fegyessel fogunk beszélgetni méghozzá egy nagyon aktuális témáról egy olyan témáról amiről már volt egy adás és ez a tulajdonképpen a második része annak a beszélgetésnek a könyvek árkötöttségéről lesz szó méghozzá a frissen elfogadott magyarországi szabályozásról erről néhány hónappal néhány hét hát április elején üdvözlök én is mindenkit április elején beszéltünk róla és most június van megszületett a törvény és ha jól tudom akkor hát azért nagyvonalakban az eredetivvel megegyezik de hogy azért vannak fontosnak mondható különbségek is arra gondoltunk hogy egy rövid epizódban akkor végül is a megvalósult verzióról is mondanánk egy pár szót igen igen mert a mindent nem tudtunk elmondani április ele é azért ajánljuk az előző részt aki mélyebben akarja érteni ennek az volt a címe hogy jót tesz-e a magyar könyvpiacnak az árkötöttség de a lényeget összefoglaljuk és a különbségeket főképpen talán a lényeghez annyit hogy volt a magyar könyvkató és könyvterjesztők egyesülésének nagyon régóta egy törvényjavaslata a könyvek árkötőttségéről amely egyébként azért mondjuk el hogy mi az a könyvekárkötöttsége az azt jelenti hogy ugye minden könyvnek van listaára és a különböző országokban különböző mértékben szabályozzák ezt van ahol semmilyen mértékben nem lehet eltérni például németországban van ahol pedig mondjuk kis mértékben mondjuk 5% értékben lehet eltérni az általában az új könyvekre tehát az egy évnél nem régebbi könyvekre vonatkozik ez a szabályozás és magyarországon eddig nem volt egy ilyen kötöttség tehát hogy igazából ugye a könyvek többségére rá volt nyomtatva eredetileg vagy rá van nyomtatva igen de hogy tulajdonképpen azt lehet ehhez képest töredékáron is megvenni így van íg hogyha úgy jön össze könyvkedő könyvteresztők egyesülésének a javaslata szerint 10-15%-ot könnyedén lehetett adni de igazából 20-at is hogyha ilyen könyvklub tagsággal rendelkezett volna valaki ez egyébként egy picit fura javaslat volt mert a 15-20% az már olyan mértékű engedmény hogy az már nem illik bele a nemzetközi gyakorlatba na volt ez külföldön elvileg ugye a kötő társzabályozás védi a kisvzontaladókat ezen keresztül védi a kiadókat mert ha sok kis viszonteladó marad akkor nem lehet nyomást gyakorolni a kiadókra olyan mértékben mintogyha nem marad és ezen keresztül pedig a gazdag könyvválasztékot védi azaz magukat a vásárlókat fogyasztókat olvasókat legalábbis ugye ez a szándék ez lenne külföldön ez lenne majd mindjárt mondunk valamit még akkor ez még mind mindig a előző részre visszautalás na most erre készült egy törvénytervezet 2024 márciusában beterjesztője a miniszterelnök politikai igazgatója orbán balázs volt aki egyébként a mattias corvinus kollégium kuratóriumi elnöke a mattias corvinus kollégium pedig a libri tulajdonosa tehát ebből ugye sejteni lehet hogy akkor ez a libri érdekeit szolgálja és éppen hogy nem a független könyvesboltok érdekeit és ezt gondoljuk most is vagy én legalábbis ezt gondolom mert magyarországon már alig van független kiskönyvesbolt mostanában jön ki egy részünk a az írok boltjának a vezetőjével beszélgettem ez az üdítő kivétel az író boltja de nagyon nagyon nagyon kevés ilyen bolt van amely jelentős komoly könyves bolt és nem a librinek vagy a lírának a része tehát azt gondoljuk hogy a librinek és a lírának megmaradnak a az extrém magas árrései ezek ilyen 50-55% körüli árrések ez nagyon sok mindenre elég lesz főleg úgy hogy nem adhat egy bizonyos engedménynél többet tehát egy csomó olyan dolgot találhatnak ki amiben bevonzzák a vásárlókat és ugye versenyezni se lehet vele majd árban tehát mondjuk a kiadók se fognak tudni versenyezni ugye erről beszéltünk hogy sok kiadói kedvezmény volt idáig vagy pontosabban október 1sejéig még lehet mert akkor lép hatályba ez a a törvény tehát az árrések nem fognak csökkenni az árak akkor ennek következtében tulajdonképpen emelkedni fognak a vásárlók felé hiszen nem lehet engedményt adni vagy hát nagyon keveset lehet engedményt adni 10% engedményt lehet adni és az eredeti törvényjavaslat szerint nem volt kivétel ez aló majd a kivételekről most beszélünk mert ez egy picit megváltozott igen és én még annyit is fontosnak tartanék megemlítentenni igazából két k dolgot az egyik az az hogy ha jól emlékszem ez a könyvterjesztők szövetségének a törvényjavaslata ez 10 évnél régebbi javaslat igazából igen igen annyit tudtunk megállapítani a google-ből hogy 10 évnél régebb tehát hogy az ő eredeti javaslatuk az valóban valóban egy szakmai szervezet által beterjesztett javaslat volt de azért hát a arra jutottunk a múltkor hogy azért efölött a piaci viszonyok ismeretében eljárt kissé az idő így hivatkozási alapnak jó mármint hogy lehessen azt mondani hogy be hiszen ezt egy szakmai szervezet terjesztette be de valójában ennek a relevanciája így azért másfél évtized távlatából már csökken tehát hogy nem biztos hogy a mai helyzetet ezt pont azt a hatást fogja elérni biztos hogy nem egyébként ma ma ellenőriztem és még mindig kint van a honlapjukon a törvény javaslat hát most már egyébként valószínűleg kellemetlen lett volna levenni igen a másik pedig az hogy van azért ebben egy kis bizonytalanság szerintem hogy hogy ugye itt arra van az egész kitalálva hogy a független kiadókat meg független könyvesboltokat támogassa de ugye magyarországon mégis csak ha megvalósul akkor pont nem erre fog menni és hogy múltkor mintha beszélgettünk volna olyanról is hogy nem 100%-ban igazolták vissza a mérések egyébként ennek a hatékonyságát úgy amúgy is tehát hogy azért ez nem egy 100%-osan biztosan állítható csodaszer még hogyha ennél egy kicsit jobban is vezetik be mint ahogy it történik igen most teljes egészében nem jó ha végig mondjuk a múltkori adás de ott hoztam példákat arra hogy mondjuk a brit könyvpiac az nem ilyen és azért az elég jól működik és tervezünk adást a brit könyvpiacról méghozzá egy elég alapos akár két részre osztott adást is a nyár folyamán úgyhogy akkor majd úgy is fogunk tudni a arról beszélni hogy az miért működik jól ne titkoljuk el hogy frigyes hosszú időt töltött angliában könyvesboltok tanulmányozásával úgyhogy ennek ennek a kijegetesedettessenciá de tanulmányoztam és folyamatosan olvasom a szaksajtót is na vágjunk bele szerintem tehát mi van ebben a törvénybe először is ez nem egy törvény hanem egy 1997-es a múzeális intézményekről a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvénynek a módosítása tehát abba belepasszírozták ezt a részt is egyébként más részekkel együtt és egyet megemlítenék hogy még mit passzíroztak bele mert ez egy könyvszempontból szintén egy kicsit érdekes összevontak egy csomó intézményt lényegében a magyar nemzeti múzeum kebelébe olvadt bele a magyar természettudományi múzeum az iparművészeti múzeum a magyar kereskedelmi és vendéglátói ipari múzeum a petőfi iróali múzeum és ami könyvszempontból érdekes az országos széchenyi könyvtár tehát ez ezen túl mnm kk néven fog működni tehát a magyar nemzeti múzeum részei lesznek tehát ez is egyébként ebben a szövegben volt és elég vicces a szöveg mert miközben a kötötárszabályozásról írnak időnként megszakad a szöveg és akkor erről van szó mert éppen egy olyan ponthoz értek ami oda volt beilleszthető majd utána folytatódik mire vonatkozik az a rész amiről mi igazából beszélni akarunk papíralapú könyvekre kartográfiai termékekre tehát nagyjából térképekre kotákra hangoskönyvekre valamint e-könyvekre itt akkor mindjárt egy én szerintem egy hibát vagy kettőt megemlítenék következőképpen határozza meg a törvényszöveg az e könyvet a könyvvel analóg szöveg digitális formában megjelen ett változata amely hordozóeszközön jelenik meg ugye ez a hangsúlyos hogy hordozó eszközön jelenik meg és a kereskedelmi forgalomban egyedi termékként kerül értékesítésre továbbá a könyv ilyen formában történő elérhetővé tétele az utolsó félmondatot én már azért nem teljesen értem tehát ez viszonylag értelmetlen de a az biztos hogy akkor vonatkozik rá ez a törvényszöveg és ez majdnem biztos hogy hiba hogyha hordozó eszközön jelenik meg hasonló a helyzet a hangos könyvvel a könyv helyettesítésére szolgáló mondjuk ebbe is bele tudnék kötni mert szerintem a hangos könyv nem a könyv helyettesítésére szolgál de mindegy hanghordozón rögzített olyan hanganyag amely a könyv felolvasott szövegét változtatás nélkül tartalmazza továbbá a könyv ilyen formában történő elérhetővé tétele itt most megint azt hangsúlyoznám hogy hanghordozón rögzített hanganyag tehát az a lényeg hogy az ilyen streamelés az nem tartozik ebbe tehát hogy ez csak az ahol az ember pendrive-on megvesz egy hangos könyvet vagy cd-n vagy bakerit lemezen jó de azért ez olyan mintogyha kreszt a lovaskocsikra írnák ki szóval azért ez ez most már sokkal kevésbé jellemző és egyre kevésbé lesz jellemző tehát ez így helytelenül lett megfogalmazva és akkor hozzáteszem hogy ez tulajdonképpen ha most komolyan vesszük a törvényys szövegét akkor ez egy kibúvót jelent tehát mondjuk e-könyvet azt meg lehet úgy jelenni ni ha nem tesszük gordozóra és miért tennénk hogy ott akármilyen engedményt lehet adni mert nem vonatkozik rá a törvény aztán majd később lehet módosítani a törvényt amikor rájönnek hogy ez így nem jó ki tudja hogy nem ez volt-e az eredeti szándék jó nem mondok semmit szerintem nem elég figyelmesek a törvényalkotók azért van erre is egyesély igen nekem mondjuk azért az is föltűnt hogy a papíralapú könyvek a hangos könyvek és az e könyvek de akkor mi milyen könyv van még nem tudok másfajta könyvről tehát az elején mondt hogy a papíralapú könyvek és akkor gondoltam hogy jó hát akkor ezek szerint nem tartozik bele a hangos könyv majd utána mondtod a hangos könyvek jó mondom m e könyv van és az e könyvek tehát hogy jó de mindeg igen jó de mondom a kartográfiai termékek ak otta is külön föl volt sorolva a biztonság kedvéért mert most lehet hogy egy kotta nem könyv mindegy most a teljes meghatározást nem olvastam fel de itt az is számít hogy milyen terjedelmű meg nem tudod tehát az ilyen három lappól álló dolgok azok nem könyvek leh engedményt adni olyan formában hogy a csomagolási kézbesítési postaköltséget azt y legalább 15000 ftos rendelés esetén magára vállalja a a kereskedő cég vagy kiadó és lehet 10%-ot meg nem haladó mértékű ajándékot adni ezzel egyébként szerintem kevésbé lehet trükközni mert azt mondja hogy itt a az aán ajándék esetében az ajándék szokásos piaci árát kell tekinteni tehát azt nem nagyon lehet megcsinálni hogy egy új könyvhöz hozzácsapok egy régit és a régire valami elképesztő kedvezményt adok mert azért annak is van egy ára de másfajta módon és egyébként nem akarunk trükközésre ötleteket adni ezt azért hozzáteszem meg tehát helytelennek is tartanám meg felelősséget se vállalnék az ötleteimért de mondjuk azt lehet hogy meg lehet csinálni hogy ha valaki mondjuk egy új könyvet vásárol akkor nem tudom milyen törzsvásárló lesz és utána a törzsvásárló régi könyvet nem tudom én tizedáron vehet és ugye nyilván ha a két könyv értékét veszem együtt akkor ez meg egy sokkal nagyobb mértékű kedvezmény mint amekkorát a törvény megengedne tehát itt is tehát élet tehát maradt az hogy az egy éven belüli megjelenésekről beszélünk maradt maradt tehát magyarul egy egy év egy napja megjelent könyvnél akármennyiér adhatjuk az ühm ühm egyébként nem magyarországon kiadott könyv esetében ezt a szabályt csak akkor kell alkalmazni ha az összes könyv legalább 50%-át magyarországon értékesítik hát például egyébként a prosperot mint importő céget ez a törvény nem fogja érinteni hiszen nincs olyan külföldön kiadott könyv gyakorlatilag nincs amelynél az 50%-át magyarországon érvényesítenék tehát hogyha ami most hozunk a pengvintől vagy a cambridge university presstől egy könyvet hát akkor ugye ez nem ez nem állhat fön ez a igen hogy a felé magág s%-át se értékesítik magyarországon de amúgy ennél listaárat meghatározni is sokkal bonyolultabb lett volna tehát egy külföldi könyvnél ez jobb is hogy nincs benne a törvényben ha jól emlékszem a franciáknál van az hogy ők a futár vagy tehát ez a kiszállításra nem lehet ott nem mintha erről erről is igen az amazont sújtották ugye ezzel elsősorban illetve hogy valamennyi valamennyi árat meghatároztak hogy annyit legalább föl kell számítani azt hiszem az a szabály azért a franciákról eszembe jut hogy ott 1981 óta van ez a törvény és úgy hívják hogy loa lang mert a loa az törvényt jelent a lang az pedig egy kultúrális miniszter volt azért nálunk nem lett ennyire elegáns ez a dolog mert ugye bekerült egy olyan törvénybe aminek már a nevébe se túl sok köze van ehhez a közművelődési intézmények igen köznevelési intézményekre é általuk működtetett könyvtárakra nem vonatkozik de ez idáig is így volt tehát egy iskola vagy egy könyvtár az rendelhet olcsóbban is könyvet és akkor ami újdonság és ez jó egyébként hogy ez az újdonság bejött efejezett hatálya nem terjed ki a most a paragrafust nem mondom bekezdése szerinti nyilvános könyvtárra ez ugye mi a nyilvános könyvtár ugye nyilvánvalóan az a nyilvános könyvtár ahova bemehetünk bármelyik k és beiratkozhat ühüm na most ez már ideáig is…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Még egyszer a könyvek árkötöttségéről”

Miről szól ez az epizód: „Még egyszer a könyvek árkötöttségéről”?

A Prospero Könyvpiaci Podcast e heti adásában a könyvek árkötöttségéről szóló frissen elfogadott magyar törvényt vitatják meg Janzer Frigyes és Mózes Krisztián. A beszélgetés kitér az eredeti törvénytervezethez képest bekövetkezett változásokra, a jogszabály hibáira… Az epizód a Prospero Könyvpiaci Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Még egyszer a könyvek árkötöttségéről”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Janzer Frigyes, Mózes Krisztián.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Még egyszer a könyvek árkötöttségéről”?

Fő témái: könyvpiac, árkötöttség, törvényalkotás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Még egyszer a könyvek árkötöttségéről”?

Megjelenés: 2024. 06. 19.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/prospero-konyvpiaci-podcast/meg-egyszer-a-konyvek-arkotottsegerol-1480e5fe

Több epizód a Prospero Könyvpiaci Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból