Fertőző Ambulancia: oltással a járványbetegségek ellen
· PT16M7SÖsszefoglaló
A májusi Rádiórendelőben a védőoltások jelentőségéről beszélnek a járványbetegségek megelőzésében. Dr. Petrás Teodóra epidemiológus ad hiteles információkat.
Röviden
- Műsor
- Rádiórendelő
- Megjelenés
- 2024. 05. 25.
- Hossz
- 16 perc
- Szereplők, említett nevek
- Cigan Szilvia
- Témák
- járványbetegségek, védőoltások
Ebben az epizódban
A Rádiórendelőben a májusi epizódot egy olyan témának szentelünk, amely akár vita kérdése is lehet, hiszen vannak, akik pártfogói, mások viszont felesleges beavatkozásnak tartják – a védőoltást.
Tény azonban, hogy a megelőzés eme lehetőségének kihagyásával egyes betegségek mindmáig tömegesen pusztítanák az emberiséget, illetve súlyos szövődményekkel járó betegségeket okoznának.
A védőoltásra amúgy áprilisban az európai és világhét is figyelmeztet, a Fertőző Ambulancia pedig május végén nyitotta meg ajtaját a téma előtt.
A szakember, akitől hiteles információkat hallanak, dr.
Petrás Teodóra, a muraszombati NIJZ epidemiológusa.
A műsort Cigan Szilvia készítette.
Említett entitások
Témák
- járványbetegségek
- védőoltások
Személyek
- Dr. Petrás Teodóra
- Cigan Szilvia
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Fertőző Ambulancia: oltással a járványbetegségek ellen”
Miről szól ez az epizód: „Fertőző Ambulancia: oltással a járványbetegségek ellen”?
A májusi Rádiórendelőben a védőoltások jelentőségéről beszélnek a járványbetegségek megelőzésében. Dr. Petrás Teodóra epidemiológus ad hiteles információkat. Az epizód a Rádiórendelő című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Fertőző Ambulancia: oltással a járványbetegségek ellen”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Cigan Szilvia.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Fertőző Ambulancia: oltással a járványbetegségek ellen”?
Fő témái: járványbetegségek, védőoltások.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Fertőző Ambulancia: oltással a járványbetegségek ellen”?
Megjelenés: 2024. 05. 25.. Hossz: 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/radiorendelo/fertozo-ambulancia-oltassal-a-jarvanybetegsegek-ellen-75048362
Több epizód a Rádiórendelő-ből
- Mit érdemes tudni a bőrrákokról?
A bőrrák a leggyakoribb daganatos megbetegedések egyike, melynek előfordulása világszerte növekszik, főként az UV-sugárzásnak való kitettség miatt. A Rádiórendelő e heti adásában…
- Gyógynövények nyári panaszokra
A nyári panaszokra, mint a vizesedő lábak, rovarcsípések és emésztési problémák, a gyógynövények jelenthetnek megoldást. Vajdič Rozalija biológia- és kémiatanár, a gyógynövények s…
- Egészségesen fogyni szakmai vezetéssel
A Rádiórendelő az egészséges fogyás témakörét járta körül a Lendvai Egészségház Egészségnevelési Központjával együttműködve. A műsorban Tjaša Tkalec, az egészségnevelési központ v…
- A hasmenésről
A hasmenés az emésztési problémák gyakori jele, melynek okai lehetnek fertőzés, romlott étel, stressz, ételérzékenység vagy gyógyszerek. Fontos a folyadék- és ásványianyagpótlás,…
- Táplálkozásnevelés gyerekeknek
A Rádiórendelő az Országos Népegészségügyi Intézet muraszombati egysége által rendezett, a gyerekek és fiatalok táplálkozásáról szóló tanácskozást dolgozza fel. Az adás dr. Stojan…
- Májmegőrző és regeneráló gyógynövények
A Rádiórendelő mai adásában a májat támogató gyógynövényeket mutatjuk be, mint a gyermekláncfű, máriatövis, kurkuma, borsmenta és articsóka. Ezek a növények segítik a méregtelenít…
- Asztma
Az asztma egy krónikus gyulladásos légúti betegség. Dr. Vass Vilmos lendvai családorvos segítségével válaszokat kaphatunk a betegség okaival, tüneteivel, gyakoriságával és kezelés…
- Felépülés, fájdalomenyhítés biorezonanciával
Ebben az epizódban Dr. Žagar Erika a biorezonancia alkalmazásáról beszél, különös tekintettel a betegségekből és sérülésekből való felépülés segítésére. A komplementer módszer a s…
- Testsúly, túlsúly, betegség, testtömegindex (BMI)…
Világszerte több mint 2 milliárd ember túlsúlyos, közülük közel 700 millióan elhízottak. Az epizód a testsúllyal, a túlsúllyal és a testtömegindex jelentőségével foglalkozik, kité…
- Gyógynövényekkel a tavaszi fáradtság és allergiák ellen
Vajdič Rozalija biológia- és kémiatanár a gyógynövények alkalmazásáról beszél a tavaszi fáradtság és allergiás tünetek enyhítésére. A csalán, gyermekláncfű, lándzsás útifű, kakukk…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Védőoltások sorozat – 1. rész — Délelőtt - Kossuth Rádió
A Délelőtt című műsorban a védőoltások sorozat első része a kötelező oltások céljával, a hazai rendszer eredményeivel és a nyájimmunitás működésével foglalkozik. Az adás vendége d…
- A koronavírus marad és előbb-utóbb mindenki átfertőződik — Kontextus
Ebben a Kontextus epizódban Gődény György és Rusvai Miklós beszélgetnek a koronavírusról, a világjárványról, a maszkviselésről és az oltásokról. Érintik a koronavírus eredetét és…
- Az oltások története — hji
Az epizód az oltások történetét vizsgálja, bemutatva, mióta ismeri az emberiség az oltásokat, és hogyan fejlődtek ezek az idők során.
- Oltási terv, 'Asszonyság, 'Ténsasszony, 'Nacsasasszony, 'Ifiasszony — Csonkamagyarország [Tilos Rádió podcast]
A Csonkamagyarország podcastben az oltási tervvel kapcsolatos témákat és a különböző történelmi női megnevezéseket, mint az Asszonyság, Ténsasszony, Nacsasasszony és Ifiasszony vi…
- Kézmosás vs kézfertőtlenítés — Galántai Zsuzsa
Antal Vali a koronavírus kapcsán a fertőtlenítésről, a túlzott fertőtlenítésről és a természetes megoldásokról ad tájékoztatást.
- Blikk Podcast 2021. január 18. - "Frontvonalban", avagy hogyan hat ránk az időjárás-változás — Blikk Podcast
Szabadfi Mónika és Séllei Noémi újságírók a koronavírus elleni védőoltásokról beszélgetnek. Egy meteogyógyász szakértő arról tájékoztat, hogy az időjárás változása milyen hatással…
- Melyik napfényvédőt használd? — Szépségnapló
Ebben az epizódban Dr. Beke Dóra bőrgyógyász kozmetológussal a napfényvédők megfelelő kiválasztásáról beszélgetnek, kiemelve a tavaszi, nyári és őszi fényvédelem fontosságát a bőr…