Kertben, kerten kívül
· PT23M25SÖsszefoglaló
Vajdič Rozalija nyugalmazott biológiatanár a gyógynövények gyógyító erejéről beszél a műsorban. Elmondja, hogyan szerezhetjük be és miként tároljuk a növényeket a hatékony felhasználás érdekében.
Röviden
- Műsor
- Rádiórendelő
- Megjelenés
- 2024. 06. 01.
- Hossz
- 23 perc
- Szereplők, említett nevek
- Cigan Szilvia, Vajdič Rozalija
Ebben az epizódban
A Rádiórendelőben többek közt arra törekszünk, hogy hallgatóink az elhangzott információk segítségével minél kevesebbszer szoruljanak gyógyszerszedésre.
A betegségek korai felismerése mellett a megelőzés az, amivel szervezetünknek legnagyobb szívességet teszünk.
Meg hát itt-ott felidézzük, mit szoktak csinálni nagyanyáink régen, amikor a gyógyszeripari termékek mindenütt még nem voltak elérhetők.
Vajdič Rozalija, a gyógynövények területén jártas nyugalmazott biológiatanár a mai műsorban nagyon sok növényre hívja fel a figyelmet, amelyek nagyon sok különböző panaszt képesek enyhíteni.
Az első feladat, hogy beszerezzük, illetve gyűjtsük azokat, aztán megfelelően tároljuk, majd kitartóan fogyasszuk.
Vendégünk szerint az eredmény nem marad el.
A műsor szerkesztője Cigan Szilvia.
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kertben, kerten kívül”
Miről szól ez az epizód: „Kertben, kerten kívül”?
Vajdič Rozalija nyugalmazott biológiatanár a gyógynövények gyógyító erejéről beszél a műsorban. Elmondja, hogyan szerezhetjük be és miként tároljuk a növényeket a hatékony felhasználás érdekében. Az epizód a Rádiórendelő című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kertben, kerten kívül”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Cigan Szilvia, Vajdič Rozalija.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kertben, kerten kívül”?
Megjelenés: 2024. 06. 01.. Hossz: 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/radiorendelo/kertben-kerten-kivul-75049965
Több epizód a Rádiórendelő-ből
- Mit érdemes tudni a bőrrákokról?
A bőrrák a leggyakoribb daganatos megbetegedések egyike, melynek előfordulása világszerte növekszik, főként az UV-sugárzásnak való kitettség miatt. A Rádiórendelő e heti adásában…
- Gyógynövények nyári panaszokra
A nyári panaszokra, mint a vizesedő lábak, rovarcsípések és emésztési problémák, a gyógynövények jelenthetnek megoldást. Vajdič Rozalija biológia- és kémiatanár, a gyógynövények s…
- Egészségesen fogyni szakmai vezetéssel
A Rádiórendelő az egészséges fogyás témakörét járta körül a Lendvai Egészségház Egészségnevelési Központjával együttműködve. A műsorban Tjaša Tkalec, az egészségnevelési központ v…
- A hasmenésről
A hasmenés az emésztési problémák gyakori jele, melynek okai lehetnek fertőzés, romlott étel, stressz, ételérzékenység vagy gyógyszerek. Fontos a folyadék- és ásványianyagpótlás,…
- Táplálkozásnevelés gyerekeknek
A Rádiórendelő az Országos Népegészségügyi Intézet muraszombati egysége által rendezett, a gyerekek és fiatalok táplálkozásáról szóló tanácskozást dolgozza fel. Az adás dr. Stojan…
- Májmegőrző és regeneráló gyógynövények
A Rádiórendelő mai adásában a májat támogató gyógynövényeket mutatjuk be, mint a gyermekláncfű, máriatövis, kurkuma, borsmenta és articsóka. Ezek a növények segítik a méregtelenít…
- Asztma
Az asztma egy krónikus gyulladásos légúti betegség. Dr. Vass Vilmos lendvai családorvos segítségével válaszokat kaphatunk a betegség okaival, tüneteivel, gyakoriságával és kezelés…
- Felépülés, fájdalomenyhítés biorezonanciával
Ebben az epizódban Dr. Žagar Erika a biorezonancia alkalmazásáról beszél, különös tekintettel a betegségekből és sérülésekből való felépülés segítésére. A komplementer módszer a s…
- Testsúly, túlsúly, betegség, testtömegindex (BMI)…
Világszerte több mint 2 milliárd ember túlsúlyos, közülük közel 700 millióan elhízottak. Az epizód a testsúllyal, a túlsúllyal és a testtömegindex jelentőségével foglalkozik, kité…
- Gyógynövényekkel a tavaszi fáradtság és allergiák ellen
Vajdič Rozalija biológia- és kémiatanár a gyógynövények alkalmazásáról beszél a tavaszi fáradtság és allergiás tünetek enyhítésére. A csalán, gyermekláncfű, lándzsás útifű, kakukk…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Gyógynövények begyűjtése — duol.hu
Lencsés Rita gyógynövényszakértő arról beszél, hogyan gyűjthetők és tartósíthatók a gyógynövények, különös tekintettel a téli felhasználásra. Az epizód a növények jótékony hatásai…
- Gyógyteák az évfordulón - #117 Bozsik gazda podcast — Bozsik gazda podcast
Bozsik gazda a hallgatók kérdéseire válaszolva beszél a vércukorszint beállításában segítő gyógynövényekről és gyógyteákról, a felső légúti betegségek megelőzéséről, valamint a gy…
- Sikerre hangolva - Lencsés Rita — Galántai Zsuzsa
Lencsés Rita természetgyógyász és fitoterapeuta, aki gyógynövény-ismertető és gyűjtő túrákat vezet a Szent István Király Múzeum megbízásából. Emellett előadásokat és gyakorlati fo…