Pincelesen a villányi Mokos Pincészetnél #168
· PT30MÖsszefoglaló
A villányi Mokos Pincészet bemutatása, amely a borászat mellett gyümölcsborkészítéssel és turisztikai szolgáltatásokkal, például színházzal és szállodával is foglalkozik. A pincészet Palkonyán található.
Röviden
- Műsor
- Szellem a palackból
- Megjelenés
- 2024. 05. 27.
- Hossz
- 30 perc
- Témák
- borászat, gyümölcsbor, turizmus, színház, szálloda
Ebben az epizódban
Ezúttal egy sok lábon álló, különleges pincészetet mutatunk be, melynek tulajdonosai fiatalok, dinamikusak, és szinte mindennel foglalkoznak, amit a bor köré elképzelni lehet.
A Mokos Pincészet a villányi borvidék kevésbé ismert északibb részén, Palkonyán található.
Mokos Gábor a villánykövesdi régi házból indulva egyre növelte szőlőbirtokuk méretét, megtoldották azt jó sok hektár gyümölcsössel, s a borvidéken hagyományos szőlőborok mellett igen komoly gyümölcsborkészítésbe is fogtak, parádés választékkal.
S mivel közben a régi házat alaposan kinőtték, új pincészetet kellett építeni, most már Palkonyán.
Jóval több lett ez, mint pince és feldolgozó.
Van itt színház, halastó, szálloda.
Las Vegas helyett Bor Vegas van.
Csizmadia András Szerkesztő: Gyarmati Orsolya
Említett entitások
Témák
Szervezetek, cégek
- Mokos Pincészet
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Pincelesen a villányi Mokos Pincészetnél #168”
Miről szól ez az epizód: „Pincelesen a villányi Mokos Pincészetnél #168”?
A villányi Mokos Pincészet bemutatása, amely a borászat mellett gyümölcsborkészítéssel és turisztikai szolgáltatásokkal, például színházzal és szállodával is foglalkozik. A pincészet Palkonyán található. Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 27..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Pincelesen a villányi Mokos Pincészetnél #168”?
Fő témái: borászat, gyümölcsbor, turizmus, színház, szálloda.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Pincelesen a villányi Mokos Pincészetnél #168”?
Megjelenés: 2024. 05. 27.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/pincelesen-a-villanyi-mokos-pinceszetnel-168-93af54f9
Több epizód a Szellem a palackból-ből
- Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél
Bukolyi Marcell, apja, Bukolyi László nyomdokaiba lépve a Nagy-Eged hegy lábánál organikus borászatot vezet. A család úttörő volt a terület szőlőinek visszatelepítésében.
- Borász staféták: Nyári Ödön és Nyári Emese - A Nyári pince #224
Nyári Ödön és lánya, Emese részletesen bemutatják a Nyári pincét és a generációváltás folyamatát a Szent-György hegyen.
- Pincelesen: A'Capella szőlőbirtok - Dunai János #223
Dunai János, egy zenész, aki borásszá vált, megosztja az Á Capella Szőlőbirtok történetét, borait és a Badacsonyi Borvidékkel kapcsolatos tapasztalatait. A beszélgetés Ábrahámhegy…
- Borkedvcsinálók - Ripka Gergely #222
Ripka Gergely borszakíró, a Tokaj kalauz írója és szerkesztője a Szellem a palackból vendége. Az adásban Tokaji borokról és Hegyaljáról van szó.
- Borhölgyeink: Bai Edit, a Tokaji Dereszla és Carpinus pince főborásza #221
Bai Edit, a Tokaji Dereszla és Carpinus pince főborásza beszél a Hegyalján végzett munkájáról. Emellett szó esik a testvérével alapított Carpinus pincészetről is.
- Pincelesen: Garamkövesden Geönczeöl Attilánál #220
Az Alsó-Garammentén, Garamkövesden működik Geönczeöl Attila családi pincészete, aki negyed évszázada készít borokat. A borbíráló és szakíró fontosnak tartja a helyi borászok össze…
- Borhölgyeink Homoky Dorka - aki a tállyai dűlőket faggatja #219
Homoky Dorka a Szellem a palackból című műsorban mesél arról, hogyan vált bölcsészből borásszá, és miért elhivatott a tállyai dűlők megismertetésében, ahol saját neve alatt készít…
- Dícsértessék a magyar bor – Magyar Borok Ünnepe #218
Nyikos István mesél a Magyar Borok Ünnepéről, a magyar borkultúra fejlődéséről, és az idei esemény helyszínéről. Az adásban szó esik a rendezvény részleteiről.
- Pincelesen Egerszóláton - Az Egersoul pincészetnél #217
Az adás az Egersoul pincészetet mutatja be Egerszóláton, amely az egri borvidéken egy új csillagként tűnt fel, és célja, hogy visszahelyezze Egerszólátot a borvidék térképére mint…
- Borpiaci körkép a szakújságíró szemével: Viniczai Sándor #216
A borvilágot érintő globális problémákról, az EU-s szabályozásról, az éghajlatváltozás hatásairól, valamint az új generációk borfogyasztási szokásairól beszélget Viniczai Sándor s…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Somló Kincse Kézműves Kispince I. S02E33 Andrási László — Az ihatóbb Magyarországért
Andrási László, a Somló Kincse Kézműves Kispince borász tulajdonosa a Nagy-Somlói borvidék történelmi borait mutatja be.
- 144. epizód: A meggyőződés - kemikália nélkül is lehet kiemelkedő a bor (Vendég: Gyukli Krisztián) — StúDió Veszprém
Gyukli Krisztián borászattal kapcsolatos eltérő gondolatairól beszél, megosztva perspektíváit a Balatonról, a klímaváltozásról, a natúrborokról és a boldogság megtalálásáról a vál…
- Koch Pálma-A fiatal borászok lehetőségeiről — Sikeresen Vidéken
Koch Pálma beszél a fiatal borászok lehetőségeiről, külföldi tapasztalatairól és arról, hogyan boldogul az Év borásza lányaként. Megtudhatjuk, hogyan készült el első Syrah bora 20…