Szellem a palackból

Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél

· PT30M

Összefoglaló

Bukolyi Marcell, apja, Bukolyi László nyomdokaiba lépve a Nagy-Eged hegy lábánál organikus borászatot vezet. A család úttörő volt a terület szőlőinek visszatelepítésében.

Röviden

Műsor
Szellem a palackból
Megjelenés
2025. 06. 30.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Bukolyi Marcell, Bukolyi László

Ebben az epizódban

A borban járatos idősebb generáció tagjai még jól emlékezhetnek a Bukolyi névre, Bukolyi Lászlóra, aki az ezredforduló táján elsőként fogott neki nemcsak az Egri borvidék, hanem az egész ország egyik legjobb szőlőtermőhelyének, a Nagy-Eged hegynek a visszahódításához!

A sok évszázados múltú, különleges adottságú termőhely a filoxérával kipusztult, majd sokáig alvó állapotából részleges visszatelepítés után az 1970-es évektől végleg elhagyták, s a természet visszafoglalta.

A hajdani szőlők helyét a dzsungel foglalta el, s ebből az állapotából kezdte Bukolyi László előbb kipucolni, majd szőlővel újratelepíteni.

Az erre épülő gróf Buttler borászat innentől gyakorlatilag szériában csúcsborokat készített.

Később még mások is bekapcsolódtak az újratelepítésbe, de Bukolyiék voltak az úttörők!

Bukolyi Marcell apja fia, almaként „nem esett messze a fájától”, szintén borászkodásra adta a fejét annyira, hogy saját borászata a Nagy-Eged lábához települt.

Ott is lakik a család, s onnan készíti teljesen organikus gyönyörű borait, neveli bájos gyermekeit, egyszóval organikus egészséges életet él, ami manapság nem könnyű!

A részletekről majd kifaggatjuk… Szabadítsuk ki a szellemet a nagy-egedi palackokból… Műsorvezető: Dr.

Csizmadia András Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Bukolyi Marcell
  • Bukolyi László

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél”

Miről szól ez az epizód: „Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél”?

Bukolyi Marcell, apja, Bukolyi László nyomdokaiba lépve a Nagy-Eged hegy lábánál organikus borászatot vezet. A család úttörő volt a terület szőlőinek visszatelepítésében. Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bukolyi Marcell, Bukolyi László.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél”?

Megjelenés: 2025. 06. 30.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/pincelesen-a-nagy-eged-labanal-bukolyi-marcellnel-19a51161

Több epizód a Szellem a palackból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból