Tudatos család podcast

#122. A készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott

· PT26M54S

Összefoglaló

Ebben az epizódban a Tudatos család podcast vendégei, Koller Zsuzsi és Koller Krisztián a hibákhoz való hozzáállást járják körül. Kiemelik, hogy a „hibák” valójában lehetőségek a fejlődésre és az ébresztő funkcióját töltik be az életünkben. A beszélgetés során hangsúlyt kap a…

Röviden

Műsor
Tudatos család podcast
Megjelenés
2025. 06. 01.
Hossz
27 perc
Szereplők, említett nevek
Koller Krisztián, Koller Zsuzsi
Témák
személyes fejlődés, hibák kezelése, tudatosság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Zene] Ha abba a tudatállapotban vagyunk, hogy a hiba is hozzátartozik a mi életünkhöz, és hogy ebből lehet fejlődni, akkor nincsen hiba.

Ott ne bántsuk magunkat, és ne döntsük el magunkról, hogy hát igen, én ilyen béna vagyok.

Ott mi az a ebben a helyzetben, amit én elhozhatok, amiből én tovább tudok fejlődni?

Hogyan tudnám legközelebb ezt ügyesebben, tudatosabban csinálni?

Tehát, hogy rajtunk áll, hogy mire használjuk a helyzetet, hogy megerősítem magamat abban, hogy miben nem vagyok elég ügyes, vagy felhasználom a helyzetet arra, hogy megnézzem azt, hogy oké, hát ez most így sikerült, hogyan tudnám legközelebb ezt még ügyesebben, okosabban, tudatosabban csinálni. a részemet vállalom be, de másnak is van abban a dologban része, ami ott történt.

És mindenkinek az a saját feladata, lehetősége, hogy az ő részét megnézze, hogy mit tud legközelebb másképp csinálni.

Tanulságként fogom fel ezt az egészet, és akkor már a hiba az már nem bennem van, sőt az senkiben nincsen, sem a készülékemben, sem máséban.

A részemért várom a felelősséget, megteszem azt, amit meg lehet tenni, és a jövőben egyébként megtanulom ebből a helyzetből, amit meg lehet tanulni.

Szóval szerintem minden hiba, az vagy ébresztő, vagy bármi, az azért van, hogy minket előrébb vigyen, és hogy növekedjünk, fejlődjünk. [Zene] [Zene] Készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott Kollár Zsuzsival és Koller Krisztiánnal köszöntünk mindenkit.

Szóval készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott.

Mondanám, hogy a kezembe lett adva egy cím, de leginkább a számba és le is írtam magamnak. mindenkit emlékezteted ezz arra, hogy nem a te készülékedben van a hiba, mert ezt szokták mondani.

Ehhez képest most ez egy kicsit meg van csavarva, hogy csak éppen ébresztőt nyomott.

És kíváncsi vagyok, hogy mi az a gondolat, ami emögött a cím mögött bennetek van.

Nekem az jutott eszembe, hogy hányszor hallottuk ezt már, hogy a hiba az önkészülékében van.

Tehát, hogy hogy ezt lehet így is használni, meg úgy is talán ezt a mondatot, ugye ki milyen hm szándékkal mondja ezt a másiknak, vagy magának, és hogy hogy arra gondoltam, hogy beszélgessünk egy kicsit arról, hogy hogy mit jelent a felelősségvállalás a saját életünkért, vagy a saját elakadásaink körül, hogyha körülnézünk, akkor ott mennyire van jelen a hibáztatás, mennyire van jelen, mennyire megy át ez a felelősség állalás hibáztatásba, vagy nem?

És kit vagy mit hibáztatunk azért, ahol éppen tartunk?

Hát nyilván mi mást egyébként is, meg amúgy is a szomszédot is, nem?

Meg a meg az időjárást, hát nyilván meg a főnököt, igen.

Ja, az összes kérdés. az anyánkat, az összes embert és körülményt, ami körülöttünk van.

Hát csak ennyit ennyit szoktunk.

Krisztián, benned egyébként így elsőbb blikre miket mozgat meg ez a mondat?

Én minden eggyel össze vagyok olvadva, és egyébként nincs is készülékem.

Na hát most mondjak magas röptűt.

Akkor köszönjük, hogy azért jelenlétedbe emeled a beszélgetésünk színvonalát.

Akkor Zsuzor a hétköznapi emberekhez szólnánk.

Tehát akkor beszélgessünk egy kicsit a felelőssé.

Köszön, hogy hiba készülékre nincs hiba.

Tehát, hogy én azt gondolom, hogy nincsen olyan, a, ha abb a tudatállapotban vagyunk, hogy a hiba is hozzátartozik a mi életünkhöz, és hogy ebből lehet fejlődni, akkor nincsen hiba, csak helyzetek, nem helyzetek vannak, ami amire én azt tudom mondani, hogy ezek szerintem nézőpontbeli rálátások, tehát ezt fel fogom tudni hibának is fogni, meg abba, is, hogy ez egy lehetőség, és az én készülékemben az van, hogy lehetőség van beprogramozva mindenre.

Például nem tudom, azzem most kaptam meg életemben a második büntetésemet a gyors hajtásért.

Szerintem 50€-t kell fizetnem egy gyors, mert külföldön, mert külföldön mentem Ausztriába.

Szerintem 6 km 6 km/órával mentem többet.

Szóval szerintem ez a nagyon jó.

Nekem szerintem nincsen hiba ebben ebben lehetőség van, hogy ki tudom-e fizetni azt az 50 EUR-t, vagy nem.

És itt megjelent a felelősségvállalás is.

Tehát, hogy ne erre nem azt mondom, hogy más a hiba, más hibájában van a a más hibájában van a készülék.

Már megint ugyanez, mint a valamelyik, nem tudom, múltkori Igen. részben isél.

Igen, de átjön már átjön a gondolat előbb.

Tehát, hogy én azt gondolom, hogy a felelősségvállalás pedig az az, hogy ez nem az, hogy letolom magamról, hanem hogy abból a nézőpontból fogom fel, hogy oké, tök jó, tök rendben, megtanulom, hogy legközelebb még ennél is jobban figyelek, és akkor nincsen hiba, és akkor nem lesz ébresztő.

Szóval szerintem ezt az egészet meg lehet előzni, úgyhogy fantasztikus a cím.

Úgyhogy hajlandó vagy tanulni abból, ami történt, és nem fajsúlyossá tenni, hogy most milyen gonoszak voltak veled.

Mert te egyébként nem is hajtottál gyorsan.

Hát azzal a 6 km/órával éppen beleszaladtam.

És most így inkább most ilyet játszunk, mint az iskolában a felszólítanak.

Jó, most köszönjük szépen, Kristián.

Őt még átgondoljuk, hogy hogy ezzel ezzel mit csináljunk.

A felelősség vállalása saját elakadásaink körül.

Most a Krisztián egy hétköznapi helyzetet mondott, ami nem elakadás, csak történt valami.

Na, itt is megjelenik nyilván a felelősségvállalás.

Engem az most nagyon érdekel, hogy az elakadásaink körülan tudunk elakad elakadni az elakadásaink körül.

Köszönöm Krisztián, hogy ezt így hoztad és ragasztod.

Szóval, hogy hogyan tudunk ez egy ilyen adás lesz most már.

Szóval, hogy hogyan tudunk felelősséget vállalni, vagy éppen hogyan próbáljuk meg lerakni a felelősséget a saját elakadásaál?

Tudnál-e mondani egy ilyen hétköznapi nekünk földi embereknek szóló példát?

Most például így hirtelen az jutott elsőre eszemben eszembe, hogy amikor mondjuk a gyerek csinál valamit, ami nagyon égő, nem így szülőként, és hogy ott is többféleképpen reagálnak a szülők.

Van az a típus, aki aki elkezdi azt mondani, hogy de biztos a másik a hibás.

Meg egyébként is ez a ez a nem tudom milyen gyerek a saját gyerekére is elkezdi ráhárítani.

Pedig azért mindenkinek ott van valahol a szerepe abban a dologban, ami történik.

És ö és hogyha mondjuk nem kezdjük el a másikra hárítani ezt a felelősséget, hanem megnézzük azt, hogy nekünk mi a szerepünk benne, és ez nem azt jelenti, hogy hogy 100%-ban csak én vagyok a felelős, és úristen, ide lőjetek, hanem hanem megnézem, hogy oké, ami létrejött, az a helyzet, az, hogy mondjuk a gyerekem, nem tudom, belekeveredett egy másik gyerekkel egy konfliktusba, vagy éppen az egyik fájdalmat okozott a másiknak valahogyan.

Ugye ezek történnek nap az iskolában is, akkor meg kell néz vagy érdemes megnézni a a minden minden oldalról, hogy kinek milyen szerepe volt abban a helyzetben, hogy az létrejött.

Nekem például ez a felelősségvállalás, hogy van egyfajta hajlandóságom ary, ránézek, hogy lehet, hogy nem tudtam róla, hogy mivel, de én is valahogy részt vettem abban, hogy ez a helyzet így alakulhatott ki.

Például mondjuk azzal, hogy a gyerekemmel nem beszélgettem még ilyen szituációkról.

Ugye beszélgettünk sokat a gyerekeinkkel, de azért mindenről, ami a világon kialakulhat helyzet, nem tudunk szót keríteni, és lehet, hogy alakulnak az életébe, vagy adódnak olyan helyzetek, amikről az annak kapcsán fogunk tudni beszélni, hogy megtörtént, és akár mondjuk felfogható egy hibaként is, vagy mondjuk az én gyerekem bántotta a másikat, bárki kerülhet ilyen helyzetbe, akkor akkor nagyon tipikus szerintem, hogy elkezdenek mondjuk a szülők egymásra, vagy az intézményre, a tanárra. mutogatni és áthárítani a felelősséget, ahelyett, hogy mondjuk megnéznék azt, hogy oké, akkor hogyan tudnánk ezt, hogyha itt ma este leülünk az asztalhoz, ezt úgy átbeszélni, hogy találjunk egy olyan megoldást, vagy egy olyan tanulságot, amit magunkkal vihetünk, és a gyerek is magával vihet, nem pedig egy ilyen korholásként fogja megélni.

Ez nagyon klassz, ahogyan elmondtad, akkor amikor már ezzel a nyugalommal tudod ezt végigcsinálni, de ott a helyzetben nem biztos, hogy jön ez.

És azt jutottad eszembe ugye, hogy meg kell találni, hogy hogy az sem jó, hogy teljes mértékben mondtad, hogy magadra venni a a felelősséget.

Ugye nem kell itt senkinek önmagát feláldozni és mártirrá tenni magát, mint ahogyan az sem jó, hogy letolja magáról az egészet.

Ugye van valahol az a rész, amiben közünk van a történethez, de nem biztos, hogy abban a pillanatban fogod tudni ezt átlátni, attól függ nyilván, hogy milyen gyorsan történnek a dolgok.

Szóval, hogy ahhoz, hogy hogy át tudd látni, vagy át tud gondolni, hogy neked mi volt a szereped benne, ahhoz szerinted mi kell, hogy hogy meglegyen ez, hogy nem a végletekben, hanem oké, nekem ez az a közöm volt, hogy hát szerintem kell azért egyfajta önkritikára való hajlam, ilyen szavak, nem?

Tehát, hogy hogy azért az elég sok emberből hiányzik, én azt látom, akik mondjuk elkezdenek másra dobálózni ilyenkor.

Én én nálam pont az ellenkezője van.

Én túlzottan önkritikus vagyok, tehát hogy nekem meg a pont a másik oldalt kell megnézni, hogy hogyan kerülhettem ebben a ebbe a helyzetbe úgy, hogy közben ne bántsam magamat, vagy ne csak magamra vállaljam a az egészet.

Úgyhogy szerintem ez nagyon személyiségfüggő is, hogy hogy ki hogyan kezeli a helyzetet.

Hát azzal, hogy akinek ha a másik oldalon nincs önkritika, azzal lehet, hogy egy picit nehezebb dolgunk van.

Én nagyon hiszek a kommunikációban egyébként, hogy hogy értelmes kultúrált módon, ha már a két oldal, ha most csak két oldal van a helyzetben, az egyik oldalon van egy kultúrált kommunikációra való m hajlandóság és képesség, akkor azért ott ott egy idő után normális mederbe lehet terelni a dolgokat.

Hát ezt el kell mesélnem, és nem biztos, hogy ide kapcsolódik, de ez a mai adás már olyan lesz, ami ilyen, úgyhogy beszállok én is a buliba.

Ez az önkritikáról jutott most így eszembe.

A hétvégén volt egy mozdulat, és nem tudom, hogy nektek megvan, amikor egyetlen mozdulatotokban benne van az egész létetek esszenciája valamilyen nagyon fura módon.

Ez egy nagyon egyszerű jelenet volt, és szerintem fél óráig könnyes szemmel röhögtem saját magamon, és csak az a mondat járt a fejemben, hogy ez vagyok én, de hogy abban minden benne volt.

Egy bonyolult gyerekjáték is lehetne, hogy amikor egy szatyorba megpróbálsz belepakolni, van három dolog, amit bele kell tenned.

Nem túl sok, de mondjuk az egyik az egy csomag válfa.

Csak azért fontos, hogy válfa, mert az annak a formája ugye más.

És a másik kettő azt hiszem, hogy két doboz kávé volt.

Tehát annak egy kicsit azért rendezettebb a formája.

És én úgy gondoltam, hogy itt az a legokosabb megoldás, hogyha a válfát így bedobom és majd utána a többit.

És annyira szürreális volt a jelenet, ahogy én úgy gondoltam, hogy megoldom ezt a helyzetet, és én bepakolok a szatyorba, hogy azt láttam, hogy tipikusan pontosan ezt szoktam csinálni, hogy így hirtelen meg akarom oldani.

És az első dolgot, ami a kezem ügyébe kerül, azt én belerakom, és akkor gondoltam, a többi majd valahogy lesz, majd valahogy rendeződik, majd valahogy magától rendeződik.

És ez egy számomra nyilván így a hallgatók számára nem vicces.

Még nektek lehet, hogyha ezt el tudjátok képzelni, ezt a jelenlőtet. van.

Akkor akkor még így lehet vicces, de hogy hogy ott éreztem azt, hogy ez a ez volt az én szerintem eddigi legegészségesebb önkritikám, merthogy nem volt benne igazából még magam számára sem bántó, csak a megállapítása, hogy na hát akkor látjuk, hogy mi okozza a problémát.

Az elakadás talán az, hogy a szatyorb nem lehet bepakolni.

Tehát ez itt egy súlyos elakadás lesz, hogyha ezt a helyzetet így fogjuk hagyni, de mégis nagyon szórakoztató volt abban a abban a pillanatban, és őszintén szólva nem tudom, hogy miért kívánkozott ki belőlem ez a sztori.

Hát szerintem ez tök jól mutatja ezt, és ez mondjuk egy nem túl jelentős helyzet, amire rá tudtál nézni, úgy, hogy aztán tudtál magadon nevetni.

Jó estén volt már egy De ha mondjuk egy egy elesettebb állapotunkban vagyunk, akkor még ezen sem tudunk nevetni.

És ezért is gondoltam, hogy erről beszéljünk, mert szerintem ez fontos, hogy hogy a humorral amúgy mindent fel lehet, vagy na nem mindent, de nagyon nagyon sok helyzetben tud minket feloldani, könnyedséget hozni, hogyha tudunk magunkon meg a helyzetünkön nevetni.

De amikor nem tudunk nevetni, mert olyan állapotban vagyunk, akkor azért ott ott van az szerintem, ahol érdemes egy picit megengedőbbnek lenni magunkkal, egy picit kedvesebbnek lenni magunkkal, picit több időt adni magunknak.

És és amit mondtál történetben is, azt ragadnám ki egy kicsit, hogy hogy amikor ilyen történik, hogy mondjuk bénázunk, ez lehet egy válfás sztori, meg lehet egy szülőként egy gyerekkel kapcsolatos sztori, ami már egy picit mondjuk erőteljesebb, meg lehet egy még fajsúlyosabb dolog, amiben bénázunk, mert éppen a tanulási folyamatunk az ugye holtunkig tart, tehát hogy semmit sem feltétlenül tudunk a legprofibban, hanem mindenben mindig folyamat atosan fejlődünk, hogy ott ne bántsuk magunkat és ne döntsük el magunkról, hogy hát igen, én ilyen béna vagyok, hanem ott megnézni azt, amiről a Krisztián is már többször is beszélt meg, talán most is, hogy utalt rá, hogy hogy ott mi az a ebben a helyzetben, amit én elhozhatok, amiből én tovább tudok fejlődni, hogyan tudnám legközelebb ezt ügyesebben, tudatosabban csinálni, mert ott és én régen ezt csináltam amúgy, hogy aha, jó, tehát felhasználtam azt a akár a válfás helyzet edet is arra, hogy odaszögeljem még jobban a b vagyok matricát a homlokomra.

És igen, ez is ezt bizonyítja, tehát hogy rajtunk áll, hogy mire használjuk a helyzetet, hogy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#122. A készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott”

Miről szól ez az epizód: „#122. A készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott”?

Ebben az epizódban a Tudatos család podcast vendégei, Koller Zsuzsi és Koller Krisztián a hibákhoz való hozzáállást járják körül. Kiemelik, hogy a „hibák” valójában lehetőségek a fejlődésre és az ébresztő funkcióját töltik be az életünkben. A beszélgetés során hangsúlyt kap a… Az epizód a Tudatos család podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#122. A készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Koller Krisztián, Koller Zsuzsi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#122. A készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott”?

Fő témái: személyes fejlődés, hibák kezelése, tudatosság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#122. A készüléked nem romlott el, csak éppen ébresztőt nyomott”?

Megjelenés: 2025. 06. 01.. Hossz: 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tudatos-csalad-podcast/122-a-keszuleked-nem-romlott-el-csak-eppen-ebresztot-nyomott-bcbc2695

Több epizód a Tudatos család podcast-ből