Vállalkozóból Vállalkozás Podcast - Gál Kristóffal
80. Amíg nem vagy jó követő, addig nem tudsz jó vezető sem lenni!
· PT1H10M3SÖsszefoglaló
A Vállalkozóból Vállalkozás podcast ezen epizódjában Gál Kristóf és Sándorfy Adrián a vállalkozói tudatosság négy alappillérét és a cégvezetés emberi oldalát járják körül. Kristóf saját, mély traumákon alapuló tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan vált a szenvedés a…
Röviden
- Műsor
- Vállalkozóból Vállalkozás Podcast - Gál Kristóffal
- Megjelenés
- 2024. 06. 06.
- Hossz
- 1 óra 10 perc
- Szereplők, említett nevek
- Sándorfy Adrián
- Témák
- vállalkozói tudatosság, cégvezetés
Fejezetek
- — Hogyan talált rá Kristóf erre a szemléletmódra és mióta tanulja.
- — Az első alappillér kifejtése.
- — A második pillér bemutatása.
- — A következő pillér Kristóf szemszögéből.
- — Az utolsó pillér.
Ebben az epizódban
Kristóf már régóta foglalkozik a tudatossággal, a tulajdonossá válás lelki oldalával és azzal, hogy ne csak szakmailag, de emberileg is jó vállalkozó legyen.
Több, mint egy éve jár elvonulásokra, ahol ezekről tanul és mostanra ért el arra a szintre, hogy gondolatait, tapasztalatait úgy tudja átadni, hogy abból más is tanulhasson. „Önmagában egy tanítás, hogy mindenkinek onnan jön a pofon, ahonnan legjobban fáj.” – hangzik el Kristóftól az adás elején.
Nagyon mélyen, sok egymást követő traumán és szenvedésen volt túl, akkor amikor megismerkedett a tudatosság négy alappillérével.
Ez a szemléletmód rengeteget segített neki abban, hogy megértse önmagát.
A képzés során sokat fejlődött és a gondolatokat, amiket hozott magával szerette volna a hallgatókkal is megosztani.
A tudatosság négy alappillére nem csak a munkára, hanem az élet minden területére kivetíthető.
A Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb adásában Gál Kristóf és Sándorfy Adrián nehéz, de tanulságos kérdésekre ad őszintén választ, saját megélésükön keresztül, hiszen cégvezetőként nem csak szakmai, de emberi, akár lelki dilemmákra is megoldást kell találni.
Ebben a részben ezeket a témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Hogyan talált rá Kristóf erre a szemléletmódra és mióta tanulja.
Hol tart most az önfejlesztés útján.
Vajon mindenkinek kell a szenvedés, ahhoz, hogy fejlődjön?
Ő számos pofon után ezeken a területeken tudott tovább fejlődni.
Beszámoló arról, hogy mi az, amit most már biztosan nem fog csinálni. 15:43 – Az első alappillér kifejtése.
A bizalom és bizalom közötti különbségek.
Hol tart az első pillérnél most Kristóf.
Túltervezés helyett a jelenben levés.
Így csinálja ő. 32:45 – A második pillér bemutatása.
Az önazonosság fontossága és a hibáink felvállalása.
Mi Gál Kristóf szerint az igazi őszinteség. 50:02 – A következő pillér Kristóf szemszögéből.
Mi az, amit megtehetünk például vezetői, vagy sok felelősséggel járó pozícióban?
Bátornak lenni vezetőként, de hogyan? 57:02 – Az utolsó pillér.
Félelem és túlbonyolítás, ami mindenhol megjelenik, de vajon hogyan lehet ezt kezelni?
A túlbonyolítás igazából csak önbizalomhiány?
A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már?
Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon.
Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
Említett entitások
Témák
- vállalkozói tudatosság
- cégvezetés
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „80. Amíg nem vagy jó követő, addig nem tudsz jó vezető sem lenni!”
Miről szól ez az epizód: „80. Amíg nem vagy jó követő, addig nem tudsz jó vezető sem lenni!”?
A Vállalkozóból Vállalkozás podcast ezen epizódjában Gál Kristóf és Sándorfy Adrián a vállalkozói tudatosság négy alappillérét és a cégvezetés emberi oldalát járják körül. Kristóf saját, mély traumákon alapuló tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan vált a szenvedés a… Az epizód a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast - Gál Kristóffal című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 06..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „80. Amíg nem vagy jó követő, addig nem tudsz jó vezető sem lenni!”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sándorfy Adrián.
Milyen témákat érint ez az epizód: „80. Amíg nem vagy jó követő, addig nem tudsz jó vezető sem lenni!”?
Fő témái: vállalkozói tudatosság, cégvezetés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „80. Amíg nem vagy jó követő, addig nem tudsz jó vezető sem lenni!”?
Megjelenés: 2024. 06. 06.. Hossz: 1 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vallalkozobol-vallalkozas-podcast-gal-kristoffal/80-amig-nem-vagy-jo-koveto-addig-nem-tudsz-jo-vezeto-sem-lenni-38642142
Több epizód a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast - Gál Kristóffal-ből
- 91. Nem a simogatástól leszel jobb ember és jobb vállalkozó
Gál Kristóf Nati mentorral beszélget a mentorságról az önismeret és a vállalkozás témakörében. Szó esik a 2026-ban induló Tudatos Vállalkozói Akadémiáról is, és hogy mi teszi egye…
- 90. Vicsápi Nati: 10 milliárdról a földre esni, de újra felállni és menni tovább
Ez az epizód Vicsápi Nati rendkívüli vállalkozói karrierjét mutatja be, a 22 évesen vásárolt nyomdától a 30 millió eurós bevételű cégbirodalomig. Szó esik a teljes veszteségről, m…
- 89. Nem az a lényeg, hogy mit csinálsz, hanem hogy ki csinálja | Vállalkozóból Vállalkozás Podcast
Gál Kristóf a saját szerepéről, az életében bekövetkezett változásokról és a jövőbeli terveiről beszél. Szó esik korábbi döntéseiről, a magányos farkas mentalitásról, és arról, ho…
- 88. A Klikkmarketing vége - miértek, hogyanok, fájdalmak
Gál Kristóf podcastjában a Klikkmarketing közel 20 éves működésének befejezéséről beszél. Kitér a döntést kiváltó okokra, a személyes érzéseire, és arra, hogyan folytatja útját a…
- 87. Kristóf Update - Hol tart most Kristóf, és miket fog csinálni a jövőben?
Kristóf ebben az epizódban az önismereti útjáról mesél, és arról, hogy hogyan tervezi a jövőben az ezzel kapcsolatos tudását átadni másoknak. Feleségével, Nusival közösen indítana…
- 87. Kristóf Update - Hol tart most Kristóf, és miket fog csinálni a jövőben?
Gál Kristóf ebben az epizódban az önismereti útjáról és a tanítás iránti elköteleződéséről számol be. A beszélgetés során kifejti, hogyan tervezi az önismereti tapasztalatokat a c…
- 86. Ha el kell küldenünk egy munkatársat - Csináld így és biztosan nem fogod másnap megbánni!
Gál Kristóf ebben az epizódban a munkatársak elbocsátásról beszél, és arról, vezetőként hogyan hozzunk jó döntést egy nehéz szituációban. Elmondja, mikor jön el az a pont, amikor…
- 86. Ha el kell küldenünk egy munkatársat - Csináld így és biztosan nem fogod másnap megbánni!
A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast ezen epizódjában Gál Kristóf a munkatársaktól való megválás nehéz, vezetői döntési folyamatáról beszél. A műsor során érinti a csapatépítés kih…
- 85. A bevétel tízparancsolata
Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója a vállalkozói bevételnövelés tízparancsolatát foglalja össze a podcast legújabb részében. Az adás során olyan témákat jár körbe, mint a kap…
- 85. A bevétel tízparancsolata
Gál Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcastban tíz pontban gyűjti össze a bevétel maximalizálásához szükséges fókuszpontokat. Az epizódban marketing, értékesítés, árazás és pr…