Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Örökbefogadásról szülő szemmel. Csorbán Rózsával beszélgettünk
Összefoglaló
Csorbán Rózsa mesél arról, hogyan valósította meg álmát, hogy örökbefogad egy kislányt, és hogyan küzdenek meg a társadalmi előítéletekkel. Szó esik a gyermeki szeretetért vívott küzdelemről és az autizmussal, ADHD-val élő gyermek nevelésével járó kihívásokról.
Röviden
- Műsor
- Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
- Megjelenés
- 2025. 04. 14.
- Szereplők, említett nevek
- Csorbán Rózsa, Vígh Vanda
- Témák
- örökbefogadás, autizmus, adhd
Ebben az epizódban
Kamaszkorátólarra vágyott, hogy egyszer majd örökbefogad egy kislányt, akinek megadhatja aszerető otthont, a gondoskodást és akivel valóban teljes lesz a családja.
Eztaz álmot sosem engedte el és két évvel ezelőtt haza is vihették a férjével azakkor két éves kislányukat.
Csobán Rózsa, azt mondja sokan megkérdőjelezték adöntésüket akkor is és kapnak bántó megjegyzéseket ma is.
Amost 7 éves, idősebb, vérszerinti gyermekük is rendszeresen kiáll testvéremellett azokkal szemben, akik bántó szándékkal, kérdésekbe bújtatva, negatívvéleményt fogalmaznak meg az örökbefogadás kapcsán.
Pedig ez a család büszkearra, hogy a kisebbik gyermeküket örökbefogadták.
De vajon mennyi erő kell egycsalád bővítéséhez akkor, amikor nem elég befele figyelni, hanem a külvilágítélkezésével is számolni kell?
Hogyan lehet megküzdeni egy gyermekszeretetéért, amikor súlyos kötődési nehézségei vannak?
Miért kell akár 7szakemberhez is elmenni, míg végül kiderül, hogy autizmussal és súlyos ADHD-valérintett a kicsi?
Kérdések és válaszok, határtalan szeretetről,elfogadásról, küzdésről, társadalmi előítéletekről, családi összetartásról a Lélektér Vígh Vandával adásában.
Vendég: Csorbán Rózsa,szülő Adás: 2025. április 12.
ÉnIdő-A lélektér, érdekes téma,klassz zenékkel Minden szombaton 11.00 órától az FM90 Campus Rádió műsorán.
Online is hallgatható adásunk: www.demedia.hu Írhatnak is nekünk: enido@fm90.hu
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Örökbefogadásról szülő szemmel. Csorbán Rózsával beszélgettünk”
Miről szól ez az epizód: „Örökbefogadásról szülő szemmel. Csorbán Rózsával beszélgettünk”?
Csorbán Rózsa mesél arról, hogyan valósította meg álmát, hogy örökbefogad egy kislányt, és hogyan küzdenek meg a társadalmi előítéletekkel. Szó esik a gyermeki szeretetért vívott küzdelemről és az autizmussal, ADHD-val élő gyermek nevelésével járó kihívásokról. Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 14..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Örökbefogadásról szülő szemmel. Csorbán Rózsával beszélgettünk”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csorbán Rózsa, Vígh Vanda.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Örökbefogadásról szülő szemmel. Csorbán Rózsával beszélgettünk”?
Fő témái: örökbefogadás, autizmus, adhd.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Örökbefogadásról szülő szemmel. Csorbán Rózsával beszélgettünk”?
Megjelenés: 2025. 04. 14.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/orokbefogadasrol-szulo-szemmel-csorban-rozsaval-beszelgettunk-51d912fa
Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből
- Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem
Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…
- Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem
Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…
- Czoller Rebeka volt a vendégem
Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…
- Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem
Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…
- Széchenyi Krisztián volt a vendégem
Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…
- Megalakult a Siddhi zenekar
Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…
- Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk
A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…
- A sorsod te vagy! Barta Éva, numerológussal beszélgettem.
Barta Éva numerológussal, kommunikációs szakemberrel és újságíróval beszélgetnek a numerológiáról, kártyavetésről, jövendőmondásról, önismeretről és tudatosságról.
- A tévé aranykora. Zalatnai Brigittával beszélgettünk.
Zalatnai Brigitta, korábbi nevén Palcsó Brigitta, a Magyar Televízió egykori bemondója, mesél 27 éves televíziós pályafutásáról, a tévé aranykoráról, és arról, hogyan építette kar…
- Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk.
Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hello Speckó Anyukám! Hello ADHD! Hello Autizmus! Vendégünk: Molnár Eszter, érintett anya, KIKAPCS Alapítvány — Hello Anyukám
Ebben az epizódban az ADHD és az autizmus kerül terítékre. Molnár Eszter, a KIKAPCS Alapítvány képviseletében mesél arról, hogyan nyújtanak segítséget a sajátos nevelési igényű gy…
- Szívünkben születtek: őszintén az örökbefogadásról (vendég: Tapasztó Orsi) — ... és boldogan éltek
Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember és Dr. Kádár Annamária az örökbefogadásról, a családalapítás ezen formájáról, a saját történeteikről és a témával kapcsolatos kérdésekről be…
- V/13. Az örökbefogadás menete és pszichológiája — Lazán és tudatosan Podcast
Ez az epizód az örökbefogadás menetét és pszichológiai vonatkozásait tárgyalja a 2024-es szabályozás alapján, kitérve a különböző formákra és a gyermekek rendszerbe kerülésére. Za…
- Énidő — Délelőtt - Kossuth Rádió
Az Autisták Országos Szövetsége kampányt indított az autista gyermekeket nevelő szülők énidejének fontosságáról. Kővári Edit és Pohánka Edit beszélnek a nem mindennapi teljesítmén…