wopcast

Rédling Hanna (2023.06.21)

· PT1H16M22S

Összefoglaló

Rédling Hanna, díjnyertes fiatal fotográfus, a wopcast vendégeként mesél karrierjéről, művészeti tanulmányairól és egyedi látásmódjáról, alternatív valóságábrázoló munkáiról. Szó esik korábbi projektjeiről és arról, hogy miként formálták ezek önfelfedezését.

Röviden

Műsor
wopcast
Megjelenés
2023. 06. 21.
Hossz
1 óra 16 perc
Szereplők, említett nevek
Rédling Hanna

Ebben az epizódban

A 38. adás vendége Rédling Hanna, egy sajátos látásmóddal rendelkező, egészen egyedi hangulatvilágot teremtő fiatal fotográfus.

Tanulmányait az AKG-n, a MOME-n, és a Rotterdami Willem de Kooning akadémia fotós szakán végezte, elnyerte a Pécsi József és Magyar Fotóművészek Szövetségének fotóművészeti ösztöndíját is, képeivel és projektjeivel számtalan díjat nyert már.

Alternatív valóságábrázolása nem csak a személyes munkáiban, a megrendelésre készülő projektjeiben is tetten érhető, egyedi stílusa védjegyévé vált.

A mai adásban változatos témákat érintettünk.

Beszélgettünk Hanna jelenlegi életéről és arról, milyen hatások formálták a látásmódját.

Meséltettem eddigi projektjéről, melyekből kiderül többek között, hogy miként vált pár óra alatt holland panzióvezetővé, miért vonzódik annyira a nosztalgia világához, és hogyan segítettek neki ezek a projektek önmaga felfedezésében.

Javaslom, az adás előtt nézzétek meg Hanna honlapját, ha nem ismeritek a fotóit, hogy legyen már egy képetek arról, ahogyan ő látja a világot.

Jó szórakozást kívánok hozzá! ------------- FONTOS: A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is.

A folyamat pofonegyszerű, nézd csak: https://www.patreon.com/wopcast .

Az utalás ide érkezhet: Kocsány Kornél - CIB Bank 10700495-62634067-51100005 ------------ Hannáról bővebben: https://hannaredling.com/ https://www.instagram.com/hannaredling/ ------------ A Hanna által ajánlott fotográfusok: .

Bányász Anna https://www.instagram.com/annaabanyasz/ .

William Eggleston https://egglestonartfoundation.org/ ------------- A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting: https://www.facebook.com/wopcastforlife https://www.facebook.com/wonderzofphotography https://www.tiktok.com/@wonderzofphotography

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • wopcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rédling Hanna (2023.06.21)”

Miről szól ez az epizód: „Rédling Hanna (2023.06.21)”?

Rédling Hanna, díjnyertes fiatal fotográfus, a wopcast vendégeként mesél karrierjéről, művészeti tanulmányairól és egyedi látásmódjáról, alternatív valóságábrázoló munkáiról. Szó esik korábbi projektjeiről és arról, hogy miként formálták ezek önfelfedezését. Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 06. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Rédling Hanna (2023.06.21)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rédling Hanna.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rédling Hanna (2023.06.21)”?

Megjelenés: 2023. 06. 21.. Hossz: 1 óra 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/038-redling-hanna-2023-06-21-13067177

Több epizód a wopcast-ből

  • Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése

    A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

  • Rédei Ferenc (2026.09.06)

    A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

  • Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)

    Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

  • Koleszár Adél (2026.07.26)

    Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

  • Molnár Zoltán (2026.07.05)

    Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

  • Bódis Krisztián (2026.06.14)

    Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

  • Cseke Csilla (2026.05.24)

    Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

  • Gombai Gellért (2026.05.03)

    Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

  • Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)

    Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

  • Szami (2026.03.22)

    Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból