Rédei Ferenc (2026.09.06)
· PT1H10M7SÖsszefoglaló
A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, amikor még vasesztergályosként és úszóként tevékenykedett, mielőtt a fotográfia felé fordult volna. A…
Röviden
- Műsor
- wopcast
- Megjelenés
- 2026. 09. 06.
- Hossz
- 1 óra 10 perc
- Szereplők, említett nevek
- Rédei Ferenc
- Témák
- fotóriporter, életmű, fotográfia, pályafutás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Egy műsor az életről a fotósok szemén keresztül.
A 94. adás vendége, Rédei Ferenc a Magyar Fotóriorteri Szakma történetének egyik legkiemelkedőbb alakja. [zene] élő legenda, aki bő 50 éves pályafutása során több tehetséges generációt is kinevelt, és rengeteget tett azért, hogy a világ élvonalába emelje a hazai fotóriporteri hivatást.
Érdemeit ismerve furcsa belegondolni, de távolról sem volt egyértelmű, hogy a fotográfia világában kött ki.
Budapesten született 1944-ben, Csepelen Vasztergályosnak tanult és 1960 után rövid ideig ebben a szakmában dolgozott.
Az igazi szenvedélye azonban a sport volt.
Többek között versenyszeren úszott, sőt 1964 és 68 között a magyar úszó válogatott [zene] sorait erősítette.
A sporttal kapcsolatos utazások során kezdett rendszeresen fényképezni [zene] egy ajándékba kapott Rolllex fényképezőgéppel.
Először sporttársait és a közvetlen környezetét [zene] dokumentálta.
Fotóriporteri pályafutását aztán a MÁVA út üzemi lapjánál kezdte, majd a magyar rendőr munkatársa lett. 1971-től a Népszoba fotóportere, 1974-75-től, 1985-ig pedig rovatvezetője volt.
Majd a Népszabadság fotóvatának élére került, ahol bő 30 évet töltött el. 2006-tól nyugdíjba vonulása után alapfotó archívumát digitalizálta, archiválta.
Munkásságáért megkapta a Balog Rudolf díjat, a Pulicer életműdíjat, az Aranytollat és 2020-ban a KAPA Központ által alapított fotóriporteri életműdíjat is.
Korunk ismert fotóriporterei a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak róla, kiváló vezetőként, mentorként, barátként, sőt apafiguraként tekintenek rá.
Az utóbbi években végre saját könyvei is megjelentek. 2022-ben a 2528 egy válogatás legkedvesebb fotóiból, később pedig fakapu címmel egy izgalmas gyűjtemény a futballhoz köthető munkáival, Csillag Péter szövegével kísérve.
Rengeteg interjú és beszélgetés készült már életéről, munkásságáról.
Éppen ezért célom volt olyan dolgokról is kérdezni, amelyekről korábban kevesebb szó esett.
A műsor elején szóba kerül nagyváradi kiállítása, a szívének kedves Óbuda és mindaz, ami neki mostanában örömet okoz az életben.
Kérdezem a gyerekkori élményekről és arról, hogy tulajdonképpen hogyan is lett belőle fotóriporter.
Életművéről és karrieről átfogó módon beszélgetünk.
A reflektorfényt elsősorban arra irányítom, hogy mi lehetett sikerességének és népszerűségének a titka, illetve, hogy mitől lesz valaki jó fotóporter és fotóvatvezető.
Az adás utolsó részében visszatérünk a jelenhez.
Mesél nekünk a könyveiről, a díjakról, feleségéről, jutkáról és fotós inspirációiról is.
Mint rendesen, most is szeretném megköszönni azoknak, akik havonta [zene] érkező támogatásukkal segítenek nekem a műsor készítésében.
Erre Patreonon van lehetőség, ahol pár kattintással beállíthatsz 2 eurótól kezdve egészen 100 eurig bármilyen hozzájárulást.
Ha csak egyszeri utalással segítenél, a leírásban erre is találsz lehetőséget.
Sok-sok munka van abban, hogy minden harmadik héten meg tudjak jelentetni egy ilyen mély interjú beszélgetést.
Ezért is jelent olyan sokat, ha a figyelmetek mellett ilyen formában is tudtok támogatni.
Na de vágjunk is bele a legújabb adásba.
Hallgassátok szeretettel a Rédei Ferenccel készült beszélgetést.
Feri, sok szeretettel üdvözöllek a műsorban. >> Szintén >> a képzel pont tegnap olvastam, hogy lesz egy kiállításod júniusban Nagyváradon, és most, hogy átjöttem hozzád, felhívott, miközben beszélgettünk Szigeti Tamás és pont erről kérdezett, ami tök jó, mert nem tudtam, hogy holnap nyílik, tehát holnap lesz június 26-a, és mentek le reggel Nagyváradra?
Holnap reggel megyünk Nagybáradra a képeket a falra föltenni, és holnap után szombaton 27-én délután van a megnyitó a várban. >> Mi lesz a kiállítás címe?
És milyen képek lesznek kint? >> Nagyon vegyes képek lesznek.
Sportképek, egészségügyi képek, politikai képek, életképek.
Nem lesz néhány kép, amit én szerettem volna föltenni a falra.
Ha látnád a képeket, akkor némi igazságot adnál a dolognak. >> De ez Csaucescu vagy miért? >> Nem, nem politikai.
Egyik sem politikai jellegű kép.
Egészségügyi van benne szívátültetés, ami az egyik kedvencem.
Van benne egy szingli kép, szüléskép, van hűtői szituációt ábrázolókép.
És hát van egy-kettő, ami nem embernek való látvány.
Én fényképeztem Magyarországon először sziváltetést.
Nem az elsőt fényképeztem, mert ott ugyan bent voltam a teben, amelyik várt az átültetésre, és egyik reggel kaptam egy értesítést, hogy sajnos a professzor [nevetés] úr, ne haragodjunk, kolléganőmel együtt, úgy döntött, hogy mégsem hív bennünket, de ígéretet adott a második fényképezőségére, és ez megtörtént.
Tehát így az első voltam, aki szigátést fényképeztem.
Hát abban van két-három olyan kép, ami szerintem a képsorba illik, de hát valóban nem könnyű látvány. >> És meddig maradtok ott Nagyváradon? >> Két napot. >> Voltál már Nagyváradon egyébként? >> Gyönyörű. [nevetés] Gyönyörű. >> Igen.
Tehát hogy most azt néztem, hogy ilyen közel 40 fok. >> Az én koromban már egy kiállítás lehetősége és esélye az már csak habatortál. >> Azért olyan sok kiállítást az életedben te nem forszíroztál.
Tehát ez egy tök nagy dolog, hogy most Nagyváradon külön így lehet látni a képeidet. >> Igen, igazából egy nagy szerencsének köszönhetem, hogy ez létrejött.
Volt nekem egy barátom, ismerősöm, a vízilabda szövetségben dolgozott.
Nálunk az egész család vizes család.
Mindenki úszott, vízilabdázott, és vele 30 éve, vagy majdnem 40 éve nem találkoztam, de most néhány hónappal ezelőtt összefutottunk, és kiderült, hogy ő Nagyváradra költözött Svejcból. >> Aha.
A nagypapám mondta így Svájcot.
Igen, >> igen. [nevetés] Nagyváradal költözött.
Megmutattam neki az a könyvemet.
Neki nagyon tetszett. elvitte és ott megmutatta valakinek Nagyváradon.
Utóla kiderült, hogy a Tóth Istvánnak.
És így aztán kaptam egy felkérést. >> Most itt vagyunk nálad, Óbudán Testvérhegyen.
Mióta laktok itt? >> 1971-ben [torokköszörülés] költöztünk ide. >> Hát akkor több mint 50 éve. >> Bizony. >> Akkor ez egy ilyen falu jellegű környék volt, mert most már ugye szervesen Budapestrés.
Aiszem az utcában két ház volt, vagy talán három.
Tulajdonképpen óvudáról nem kell kimenni ahhoz, hogy elintéz az életedet.
Mindent el lehet itt intézni, és minden megvan.
Van még finom somlói galuska is. [nevetés] >> Jaj, ez a itt a Bécsi út és a Vörösvári út sarkán van egy vendéglő.
Hát a második legjobb, az ország második legjobb somi galuskáját.
Honnan tudod, hogy én egy kicsit szeretem? >> Várjál, mielőtt elmondom, hol van az első, tehát melyik a legjobb? >> Pilis.
Pilisben valahol. >> Pilisben valahol.
Aha. >> Gondolkodom a cukrázda nevén. majd eszedbe jut.
Most voltam Japánban, ott volt egy túravezető barátom, aki elhívott, hogy hát ők most érkeznek a csoporttal Tokióba, hogy csatlakozzák hozzájuk egy vacsira.
És elmentem, és akkor csoport kérdezte, hogy hát én ki vagyok, mi vagyok?
Mondom, hogy hát azért fotóval foglalkozom, meg fotótúrák.
És akkor egyből kérdezték, hogy ismerem-e a Rédei Ferencet.
Hát mondom nekik, hogy hát pont most fogok vele interjút csinálni, ha hazamegyek.
És akkor valamiért az első között ezt mondták, hogy te imádod a somlóit, hogyha az jó.
Aki [nevetés] nekem ezt mondta, őt Reich Tamásnak hívják. >> Reich Tomi.
Persze. >> Igen. >> Szóval hihetetlen egyébként, mert >> hát ez elképesző. >> És képzeld el, hogy megígértem a Tamásnak, aki odaadta a névjegyét, hogyha esetleg még kell valami infó, hívjon föl, hogy ezt a Somói Galuskát ezt be fogom rakni az adásba.
És ez röhögött, azt hittte, hogy nem fogom megcsinálni.
Van egy fiú társaság, baráti társaság, minden csütörtökön egy vendéglőben ebédet együtt fogyasztják, és a vendéglőben én Somlói Garusk szoktam enni.
Ők menő menüt választanak, én mindig Somlói galskát.
Úgyhogy akárhova megyünk együtt, mindig nekem Somlói galskát kell val kérnem.
Még az jutott az eszembe, hogy láttam veled egy videót, ami a covid alatt készült, és az szerintem itt volt ebben a házban, és akkor ott panaszkodtál arról, hogy itt a karantén alatt nem nagyon tudsz elmenni sportolni.
Ezt most azóta vissza tudtad hozni az életedbe? >> Igazából olyan mértékben, közzel sem, ahogy én szeretném.
Az egész életemet végigfutballoztam, de én úszóversenyző voltam.
Minden balhém, ami a sporttal kapcsolatban történt, az abból volt, hogy a fociban megsérültem.
Hát válogatott úszó voltam. >> Országos második és Budapesten első. 200 pillangó még egyszer rekordot is úztál.
Ezeket belé >> egy és egy hónapig tartott a rekord.
És én úsztam. >> Ezt nem lehet tőlem elvenni.
Akkor hagytam, akkor hagytam abba az egészet, amikor rájöttem, hogy én vagyok a legjobb úszó a fotósok között és fordítva.
Akkor hagytam abba. >> Nagyon sokat fejlődött az úszás azóta.
Ö azt úgy nagyjából követed, hogy például az a rekord, amit te akkor beállítottál, az most hány másodperccel van meg? >> Az szemérmetlen dolog, ami történt, mert nálunk a családban változatlanul úszók vannak.
Egy unoka, kislányom, a Rebeka vízilabdázik.
A panna, a legfiatalabb unokám úszik.
Sára most hagyta abba az úszást, de lejár még uszodába.
Ma egy 12 éves fiúgy gyerek három-4 másodperccel úszik jobbat, mint én.
Hihetetlen, hogy mennyit változott az élsport is azóta.
Ugye a sportot azért is kérdezem így kicsit részletesebben, amellett, hogy nyilván tudom, hogy szerves része volt az életednek, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy szerinted a te életedre milyen hatással volt az, hogy te élsportoló voltál?
Tehát például a szakmában kamatoztattad-e azt a mentalitást, ami az érsportnak a következménye? >> Önmagában a a rendszeres sportolás azt adja a sportolónak, az egyénnek, hogy a kudarcttűrőképessége jobb az átlagnál, és ez a lényege az egész dolognak.
Szóval én nagyon sokszor voltam az életben, nem a sportéletben, hanem a munkaéletemben, olyan helyzetben, amikor két lábon kellett állni.
Nagyon sokszor volt kudarcom, hál istennek, mert abból tanultam, és kiálltam a próbát, mert a sportolás közben hozzá kell szoknod, hogy a fizikumod, az agyad, az akaraterőd kevés és a szégyen.
És ezt el kell tudni viselni és ezt el kell tudni viselni a fényképezésben is, a fotóiporteri munkában is.
Pont ugyanazt gondolom, mint amit most elmondtál, hogy a kudarc az csak egy információ, sőt kifejezetten üdvös, hogyha megtörténik, mert abból lehet rengeteget tanulni.
Ha mindig minden sikerül, abból semmi tanulság nincsen. és pont a Szarka Klárával beszélgettünk-e erről tegnap, amikor beültünk kávézni, hogy mennyire fontos a kudarc elviselésének a képessége bármilyen szakmában, és hát tulajdonképpen a te hosszútávú sikerességedre is a képes voltál a különböző elég nagy kihívást jelentő munkákban arra, hogyha valami nem sikerült, akkor ne törd le magad nagyon, hanem menjél tovább és csináld és tanulj abból, hogy ezt máshogy is vagy jobban is lehet.
Amikor már olyan pozícióba és helyzetbe kerültem, hogy voltak [horkantás] kollégái, lettek kollégáim, mindig azt mondtam, hogy ne odaálljanak, ahova több fotós áll, és én vállalom a leszúrást, ha nem sikerül a kép, de arra kell törekedni, hogy más legyen, mint a többségnek van.
És hogyha nem sikerül, emiatt nem sikerül a képet, a várt képet megcsinálni, majd én elviszem a balhét.
És sokszor kellett elvinned a balhét? >> Nem igazából.
Nekem szerencsém volt, mert nagyon szóval nagy lehetőségem volt, hogy olyanokkal dolgoztam, akiket én válogattam.
És abban is szerencsém volt, hogy jó lóra tettem, hogy volt valami képességem, vagy megérzés bennem, hogy kit kell, ki ki alkalmas nekem.
Volt nagyon, nagyon neves, nagyon jó fotóiporter, de úgy gondoltam, hogy abba a társaságba, ahhozokhoz a feladatokhoz nem illik, nem jó, irtó jó fotós, de nem az, ami nekem kell. >> Egy picit visszatérnék most a kezdetekre.
Ugye az életedről rengeteg cikket és interjút találni az interneten, de én ezeknek a tartalmait most nem szeretném ismételgetni, és sokkal inkább egy olyan átfogó adást szeretnék készíteni, amelyben korábban el nem hangzó dolgokról beszélgetünk, vagy olyan dolgokról, amik elhangzottak korábban, csak egy kicsit más oldalról vizsgáljuk meg őket.
Aki régóta hallgatja az adást, az tudja, hogy mennyire szeretek barangolni a vendégek életének korai szakaszában.
Ennek oka természetesen az, hogy ezek az élmények és tapasztalatok alapjaiban határozzák meg az adott ember személyiségét és későbbi életét.
Szeretnék tehát pár kérdést a te gyerekkorodról is feltenni, ha nincs ellenedre.
Ugyanis erről például meglepően kevés információt találtam.
Február 28-án születtél itt Budapesten, és ezzel kapcsolatban rögtön érdekelne, hogy a szüleid például meséltek neked valamit arról, hogy milyen volt a második világháború, hiszen amikor te születtél, az még javában zajlott. >> Hát ez egy nem egy könnyű dolog.
A szüleim az előttem leélt életükből nem sokat meséltek.
Én tudom, hogy a legtöbb családban ez így történt.
Vannak kivételek, akik megőrizték a családjuk múltját tanulságait történeteit és azok most gazdagok már nem anyagilag, hanem hanem lelkileg, [nevetés] agyilag, szellemileg.
Az én családomban ez nem így történt.
Anyám azt mondta, hogy kisfiam, ha akarsz majd a rég régmúltról valamit megtudni, akkor ezt a négy könyvet olvasd el.
Ennyi volt. >> Ennek gondolom én az volt a az oka, hogy kíélni akartak titeketól. >> Igen.
Vagy nem akartak még egyszer átélni egy olyan személlyel szemben, aki mást jelent.
Annyit tudok, hogy apám Tonalit nevű gyárban dolgozott.
Ha jól emlékszem és jól tudom, akkor lemezjátszókhoz és rádiókhoz fa dobozokat, kereteket gyártottak.
Anyám Nyíregyházán volt fiatal korában fogtechnikai kisegítő.
Aztán amikor én megszülettem, azért, hogy engem…
Említett entitások
Témák
- fotóriporter
- életmű
- fotográfia
- pályafutás
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rédei Ferenc (2026.09.06)”
Miről szól ez az epizód: „Rédei Ferenc (2026.09.06)”?
A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, amikor még vasesztergályosként és úszóként tevékenykedett, mielőtt a fotográfia felé fordult volna. A… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 09. 06..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Rédei Ferenc (2026.09.06)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rédei Ferenc.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Rédei Ferenc (2026.09.06)”?
Fő témái: fotóriporter, életmű, fotográfia, pályafutás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rédei Ferenc (2026.09.06)”?
Megjelenés: 2026. 09. 06.. Hossz: 1 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/094-redei-ferenc-2026-09-06-19740662
Több epizód a wopcast-ből
- Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése
A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…
- Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)
Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…
- Koleszár Adél (2026.07.26)
Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…
- Molnár Zoltán (2026.07.05)
Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…
- Bódis Krisztián (2026.06.14)
Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…
- Cseke Csilla (2026.05.24)
Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…
- Gombai Gellért (2026.05.03)
Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…
- Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)
Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…
- Szami (2026.03.22)
Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…
- Révész Tamás (2026.03.01)
Révész Tamás fotográfus, fotóriporter, a World Press Photo kiállítás szervezője a wopcast podcast 85. adásának vendége. Pályafutását 1965-ben kezdte a Képes Újságnál, majd az Új T…