wopcast

Birtalan Zsolt (2023.11.19)

· PT1H59M21S

Összefoglaló

Birtalan Zsolt fotóművész a wopcast podcast 46. adásának vendége, aki az álomszerű, időtlen fekete-fehér képek mestere. Életét végigkísérte belső hangjának követése és a komfortzónából való kilépés. Pályafutását laboránsként kezdte, majd képszerkesztőként, tárgy-, reklám-, és…

Röviden

Műsor
wopcast
Megjelenés
2023. 11. 19.
Hossz
1 óra 59 perc
Témák
fotóművészet, fekete-fehér fotográfia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] sziasztok ez itt a wobcast egy műsor az életről a fotósok szemén keresztül a 46 adás vendége birtalan zsolt fotográfus az álomszerű időtlenséget sugárzó fekete-fehér képek mestere egész életében saját belső hangját követte és ennek köszönhetően jutott el mára oda hogy művészetében színtisztás saját magát tudja visszaadni pályafutását laboránsként kezdte s bár a legjobb úton haladt a fotóriiporteri életpálya felé megérzésére hallgatva váratlanul irányt váltott és azóta számtalan területen próbálta ki magát volt képszerkesztő tárgyfotós reklámfotós tanár legújabban pedig a pim műtárgyfotósa a megéhetés biztosító karrier mellett fokozatosan alakította ki művészeti látásmódját és az elmúlt időben egyre több hangsúlyt fektetett arra is hogy munkássága a kiállításokon is megtekinthetővé vált ájon a mai műsorban részletesen mesél nekünk arról hogyan zajlott ez a zökkenőktől egyáltalán nem mentes a komfortzónát állandóan elhagyó útkeresés és életének egyes állomásai a gyermekkortól kezdve egészen mostanáig hogyan hatottak művészetére és gondolkodásmódjára az adás kronológiai sorrendet követ zsolt a saját történetén keresztül a fotográfia elmúlt évtizedeinek nagyobb változásait is bemutatja az idézetekkel tarkított műsor második felében egyre inkább az alkotói látásmódról és az értelemmel élt életről beszélgettünk tanulságos érdekes gondolatok és sok-sok személyes sztori teszi izgalmassá ezt az adást amelyhez az úton kívánok jó szórakozást mielőtt belevágnánk szokás szerint felhívnem a figyelmet arra hogy a wobcast készítéséhez te is hozzájárulhatsz ennek legegyszerűbb módja a patreon a leírásban található linken keresztül pár kattintással beállíthatsz havonta érkező támogatást pár 100 fttól kezdve egészen a csillagoségig ha tetszik a műsor és megteheted örömmel veszem a hozzájárulásod na de vágjunk is bele hallgassátok szeretettel a zsolttal készült [Zene] beszélgetést szia s üdvözöllek itt a podcastben szervusz szia legutóbbi kiállításodban egy történetet meséltél el a gyermekkorról ez a hült helyek címet kapta és tavaly az árdfotó galériában és a nyitott műhelyben egyaránt látható volt ezzel szeretnék kezdeni mert sok iránybó el fogunk tudni ágazni belőle először is miről szólt ez a kiállítás és miért hült helyek lett a címe ez a kiállítás a gyermekkornak az elvesztéséről szólt illetve a gyermekkori terek és helyeknek az elvesztéséről ugye ez ez sokak nak egy élmény ma vagyis hát egy ilyen negatív élmény tulajdonképpen hogy megszűnnek azok a helyek ahol a a gyermekkor eltelt tehát fizikailag is megszűnnek sokaknak mondjuk az én esetemben például fizikailag megszűnt mert én egy kis faluban nőttem fel ami most így budapest agglomerációjához tartozik már ez melyik fal és pécelen pécelen tehát nincs ez olyan messze 30 km csak mondjuk azért a 70-es években ez messze volt most már ez teljesen budapesthez csatlakozik ugye rengetegen kiköltöztek és azok a helyek konkrétan ahol én a gyerekkoromat töltöttem tehát a mi mi házunk az körülbelül az utolsó ház volt a a a faluban na most már nem az utolsó ház és azok a helyek ahol én gyerekkoromat vagy a nagyon fiatal éveimet töltöttem azok megszűntek tehát azokon a a szánkózóhelyeken meg focipályákon meg meg szaladgáló helyeken ott házak állnak mindenhol tehát én azokat nem találom tehát nem csak a gyermekkor n nak a így az emlékeit meg az érzéseit nem találom hanem fizikailag sem találom a helyeket na most a tavalyi kiállítás ami ugye mondtad hogy két helyen jelent meg ez egy ilyen furcsa tulajdonképpen kísérlet volt tehát ez még nincsen kész ezt folytatom tovább mert úgy állt össze hogy én összeszedtem 80-as évek belii meg 90-es évek elején készült analóg fotókat tehát kitúrtam a a az archívumból amin láthatóak voltak ezeknek a helyeknek a lenyomatai tehát találtam olyanokat ami mondjuk készült 6-ban 7-ben 90-ben satöbbi és ezeket lenagyítottam na most ez volt a így a kiállításnak az alapja de ez viszonylag kevés volt tehát volt 27-8 kép ennek a fele volt archívkép és a másik felét azt azt találtam ki hogy hogy azt megfotózom ma az emlékeim alapján de azok a helyek már nincs ncsenek meg tehát hogy keresek olyan tereket helyeket amik hasonlítanak tehát ez egy ilyen pszeudó emlék tehát nem egy igazi valami de nekem az tulajdonképpen és ezt befotózom most na most mivel ezek a képek amire épül ez az anyag ezek analóg fotók tehát negatívra fotóztam ezért az ujjakat is negatívra fotóztam tehát nem digitális az új helyszíneknél egy határozott képélt a fejedben amit máshog igyekeztél megtalálni egy hangulatot kerestem üüm tehát nem nem azt hogy mondjuk van egy nem tudom egy kőkereszt egy patak mellett és akkor én addig mentem amíg nem találtam egy kőkeresztet egy patak mellett mert így nem lehet tehát ez ez ez úgy se tudom így reprodukálni ugye ez nagyon szubjektív ez az egész mert mert ezt csak én érzem át vagy én tudom hogy milyen volt tehát ezt nem lehet úgy átadni ezt azt tudom mondani hogy ez ez az én emlékeim az én gyerekkorom az én nosztalgiám és ebbe vagy be tud valaki csatlakozni vagy nem de hogy itt nincs objektíven mérhető dolog hogy ja de hát ez nem úgy néz ki mintha a 70-es években lenne persze hogy nem úgy néz ki de most kerestem ilyen helyeket és akkor lefotóztam azt is negatívra analóg ugy az egész és akkor még jött egy ilyen nem tudom játék vagy ötlet persze persze így a hogy semmi nem játék igazából hát illetve minden az tehát játszunk valamivel mert ennek úgy tétje nincs tehát azt gondoltam hogy jó jó akkor hogyha ez analóg akkor ezt vigyük végig tehát hogy ne az legyen most amit persze ma sokan csinálnak mert egyszerűbb meg költségkímélő meg satöbbi satöbbi meg jobban bele lehet nyúlni az anyagba hogy negatívom van és akkor digitalizáljuk és valamilyen zsikléprint készül de hogy nem ezt választottam hanem megnehezítettem a saját életemet mint nagyon sokszor tehát ez egy ilyen élvezettel igen igen élvezettel és utána átkozódtam hogy miért kell ezt ezt nekem csinálni hogy azt találtam ki hogy jó hát akkor ez le lesz nagyítva tehát hogy akkor veszek fotópapírt meg veszek vegyszert nekem van nagyítógépem és ekkor építetted fel újra a saját laborodat ugye hát én persze tehát összeraktam tehát nem volt ez olyan nagy építés hát mindent előszedtem meg meg meg összeraktam meg hát azért nem laboráltam tizenvalahány éve mert nem volt minek meg hova meg ugye ezt ezt az ember ma nem csinálja hogyha nem erre van ráállva tehát vettem fotópap pírt vegyszert és és ezt a huszonvalahány majd 30 képet ezt ezt lenagyítottam nem nagy méretbe tehát ez egy ilyen 13-18-as méret körülbelül ami nekem egy ilyen megfelelő méret volt ez a kiállításhoz és akkor ez az x darab kép ez le lett tve ráadásul te nagyon szereted az aprólékosutómunkát nem tudom hogy a a magnum fotóügynökségnek szoktaad ha látni meg szoktak jelentetni olyan képeket amiket még a az akkori fotóművész firkál tele azzal hog igen a kontaktok és akkor ki van jelölve hogy igen hogy mennyire szeretnél világosabbra vagy sötétre ez nálad és ilyen a foam nálam abszolút ilyen na most hogyha itt visszakötünk így a gyerekkorra meg a fiatalkorra tehát én ezzel azért elég korán meg lettem fertőzve vagy vagy mérgezve vagy hogy mondjam tehát a laborral az mit jelent hogy korán hogy amikor ti jöttünk befelé így az interjút készíteni akkor ezen itt viccelődtem hát ilyen nem annyira nagyon vicces ez hogy hogy hány éves az ember meg hogy hogy eltelt az idő én 56 éves vagyok idén na most 16 éves koromban eldőlt hogy én ezt akarom csinálni az 40 éve volt tehát akkor egész konkrétan eldőlt hogy én ezt akarom csinálni közben számtalanszor megbántam de valahogy mégis itt maradtam különböző területeken de itt maradtam a nagyon korán az azt jelenti hogy mi gimnazista osztálytársakkal 15-16 évesen kezdtünk laborálni otthon tehát ez a klassz us hogy fürdőszoba izé na most például ez ez nem volt egyszerű a mi családunkban mert mi hatan éltünk egy családi házban ugye nagyszülők apám anyám öcsém meg én ez egy ilyen péceli kádákcka volt pé nem kádárkcka de egy egy ilyen péceli családi ház é amikor bevonultam a fürdőszobába laborálni ami ugye nyilván hétvégén történt mert hétközben iskolában voltunk meg este már nem lehetett mert tanulni kellett késő tehát hé étvégén és bevonultam és bezártam az ajtót csak hogy ugye hatan éltünk ott és a fürdőszobában volt a wc is mert nem volt külön wc tehát én bevonultam és azt mondtam hogy mostantól kezdve hát é laborálás van és egyébként volt az udvaron egy vc amit minden vidéki házban ugye egy egy hát egy nem angol vcgen egy ilyen poyantós vc tehát az ott szükségmegoldásként vagy menekülőút vonalként fent állt és utána persze a barátomnál is laboráltunk ott is berendeztünk nála egy ilyen kis műhelyt vagy vagy nem berendeztünk hát bevittük a fürdőszobába és akkor összeraktuk a kádra volt ki ki volt vágva egy rétegelt lapból egy megfelelő nagyságú lap ami pont a fürdőkádat vette be azt rá kellett tenni a kádra és akkor a kád volt a tulajdonképpen az asztal amire a nagyítógépet fel le tette meg a tálakat és utána a a mosdóban hát a mosdó csészében lehetett mosni a képeket tehát nem volt ez teljesen szakszerű de értékelhető képek lettek és egyébként elég jól ki is mostuk meg kidolgoztuk mert hát megvannak még ezek a 40 évvel ezelőtti nyilván forte anyagra készült fotók és nincs besárgulva nincs semmi baja igen semmi baja tehát teljesen értékelhető élvezhető visszatérve k ra ugye azt most elmondtad hogy mindegyik képedet saját magad nagyítottad le és beszéltünk arról is hogy ezt elég apróllikkos utómunkával kezelted szerintem a a mai fiatalok már el se tudják képzelni hogy ugyanolyan lehetőségeid vannak mint a digitális utómunkával tehát hogy szép és finom módosításokat lehet végrehajtani ez nálad is így működik hogy készítettél egy expozíciót és aztán pontosan tudtad hogy ezt órákon keresztül fogod utómunkával egy kicsit átalakítani vagy már iggyekkeztél az expozí ál olyan képet csinálni ami már végleges hát az hogy órákon át az azért túlzás mer ennyi türelmem nekem nincs na most el lehet szokni az analógtól tehát azért mondtam neked az előbb hogy azért átkozódtam mikor én elkezdtem ezt így analógban lenagyítani mert pontosan tudtam azt hogy ha én ezt akár az analóg tehát a negatívokat digitalizálnám és ezt utána utómunkáznám és len lenne belőle egy print sokkal hamarabb meglennék tehát sokkal hamarabb meglennék az egésszel és tulajdonképpen jobban bele tudnék nyúlni mert egyszerűen már x ideje a digitálissal foglalkozom abban nagyon gyors vagyok nagyon tudom azonnal hogy mi van itt az analógnál vissza kellett lépni tényleg 10 éve nem csináltam és vissza kellett hozni dolgokat rájöttem arra hogy azért annyit nem tudok belenyúlni mint a digitálisnál de ez egy ponton jó is volt illetve nem baj hogyha az embernek van egy olyan képessége hogy a hátrányokat meg a negatívumokat meg a nehézségeket azt előnynek fogja fel hát ez egy nagyon fontos tulajdonság igen én azt gondolom hogy ez fontos tehát hogyha nem akarok ott toporzékolni órákon át meg falhoz ssapkodni a a csipeszeket meg satöbbi akkor ezt el kell fogadni és rájöttem arra hogy ez az anyag már ami kieszt éve ez máshog máshogy fog kinézni tehát lehet hogy nem lesz olyan látványos mint a tőlem megszokott anyagok most ez nem tudom hogy a tőlem megszokott anyagok látványosak-e vagy nem én remélem hogy igen de tehát hogy ebben nem lesz annyi de ez nem baj tehát hogyha én azt gondolom hogy ez az anyag egy 40-50 évvel ezelőtti állapotról szól meg egy 40-50 évvel ezelőtti érzésről akkor lehet hogy ez tükrözi is az hogyha ha nem olyan perfekt módon van előadva na most az hogy én hogy laborálok vagy jól laborálok-e a fényképész éveimnek az első 10 éve az laborban telt igazából tehát a népszabadságnál is voltál laboráns ugye igen tehát a az első két év még gimnáziumban a harmadikban negyedikben az egy az egy nagyon jó nagyon erős fotószakkörben telt ami az iskolában volt tehát ott pécelen jártam gimnáziumba és az volt a a nagyon nagy szerencse úgy azt gondoltam hogy ez engem állatira érdekel és volt egy tanárunk aki egy fotószakkört illetve fakultációt működtetett tehát fel lehetett venni tantárgyként a fotót harmadikban negyedikben jegyet kaptunk rá tehát rendesen fakultáció volt stencilezett papírokon hozta a tananyagot ugye igen hát ez a fénymásolásnak az elődje a stencil volt egy rendes elméleti háttér tehát optika fénytan meg anyagismeret tehát kémia satöbbi satöbbi mellette persze kelletvény képezni meg laborálni meg akkor kitalálta hogy jó akkor a fotózzunk ilyen kisebb riportokat hogy 10 kép a a nem tudom otthon meg akkor a lakókörnyezet meg a mit tudom én ki lehetett találni ilyen ilyen anyagokat riportokat portré ez az amaz de hogy amúgy elméletileg is megvt ez rendesen támogatva és nagy meglepetés volt nekem az amikor ugye élettségi után én a a práter utcába szerettem volna menni mint akkor sokan és hát fel is vettek a práterba egyébként ez most ilyen viccesen hangzik hogy fel is vettek tehát mintha valami olyan egyetemre ment volna az ember hogy ez hogy ez két esélyes de egyébként két esélyes volt mert volt egyetlen olyan osztály budapesten ebben az iskolában ami fényképész osztály volt tehát felvettek 27-8 embert ennyi volt akit felvettek és sokkal több akart oda menni tehát én örültem hogy felvettek és amikor elkezdtem ugye a práterba járni akkor megkaptuk a tankönyveket meg az első órákban a jegyzeteket és kiderült hogy én ezt ismerem az egészet mert az én tanárom a gimnáziumban ő elkérte a práter utcai két év anyagát és azt stencilezte és mi ezt nem tudtuk de hogy én gimnázium harmadik negyedikben végigtanultam a práter utcai két évet szólhatott volna és akkor márzt ki is tudodt hagyni ezt a lépcsőt hát nem tudom kihagyni mert szükségem volt a ugye a papírra a szakmunkás bizonyítványra a prátből illetve gondolom nagyon izgalmas figurákat ismertél meg az osztályban abszolút tehát minden rendben volt csak ugye de tényleg volt egy ilyen helyzet hogy ja hát én ezt nem úgy tudom jó persze tehát nem kellett a nulláról nekem azt ott végig csinálni hanem hát ismertem az egészet és azért…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Birtalan Zsolt

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Birtalan Zsolt (2023.11.19)”

Miről szól ez az epizód: „Birtalan Zsolt (2023.11.19)”?

Birtalan Zsolt fotóművész a wopcast podcast 46. adásának vendége, aki az álomszerű, időtlen fekete-fehér képek mestere. Életét végigkísérte belső hangjának követése és a komfortzónából való kilépés. Pályafutását laboránsként kezdte, majd képszerkesztőként, tárgy-, reklám-, és… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 19..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Birtalan Zsolt (2023.11.19)”?

Fő témái: fotóművészet, fekete-fehér fotográfia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Birtalan Zsolt (2023.11.19)”?

Megjelenés: 2023. 11. 19.. Hossz: 1 óra 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/046-birtalan-zsolt-2023-11-19-13988301

Több epizód a wopcast-ből

  • Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése

    A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

  • Rédei Ferenc (2026.09.06)

    A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

  • Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)

    Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

  • Koleszár Adél (2026.07.26)

    Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

  • Molnár Zoltán (2026.07.05)

    Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

  • Bódis Krisztián (2026.06.14)

    Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

  • Cseke Csilla (2026.05.24)

    Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

  • Gombai Gellért (2026.05.03)

    Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

  • Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)

    Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

  • Szami (2026.03.22)

    Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból