wopcast

Fuchs Lehel (2024.09.29)

· PT2H38M30S

Összefoglaló

Fuchs Lehel fotóművész, operatőr, festő és tanár, a Szellemkép folyóirat és Szabadiskola alapítója a wopcast 61. adásának vendége. A geológusi tanulmányok után a művészet felé fordult, előbb festőként, majd filmkészítőként tevékenykedett. 1989-ben elindította a Szellemkép…

Röviden

Műsor
wopcast
Megjelenés
2024. 09. 29.
Hossz
2 óra 39 perc
Szereplők, említett nevek
Fuchs Lehel
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] sziasztok ez itt a wobcast egy műsor az életről a fotósok szemén keresztül a 61 adás vendége fux lehel fotográfus operatőr rendező festő a szellemkép szabadiskola alapítója és művészeti vezetője én persze elsősorban tanáromként tekintek rá ugyanis közel 10 éve én is koptattam a szellemkép padjait és gyakran hallgattam magával ragadó izgalmas előadásait lehel megkerülhetetlen figurája a kortárs magyar fotográfiának geológusnak tanult élete azonban egyre inkább a művészetek irányába fordult eleinte festőként dolgozott később kisjáték és dokumentumfilmeket készített 1989-ben hozta létre a szellemkép folyóiratot majd 1994-ben tehát idén 30 éve a szellemkép szabadiskolát melynek mai napig vezető nevéhez köthető a duna tv almanach fehér éjszakák című kulturális magazinja is melynek rendezője és operatőre volt 1997 és 2000 között karriere során saját alkotó tevékenységét mint az iskol vezetője és tanára gyakran önzetlenül háttérbe szorította az oktatás iránti szenvedélye mindenki számára nyilvánvaló volt rengeteget adott a diákoknak szakmailag és emberileg is nem csoda hogy a szellemképen végzett hallgatók közül ma már sokan a vizuális művészetek kiemelt kedő képviselőinek számítanak sokat köszönhetünk tehát neki ezért is örülök hogy végre vele is készíthettem egy interjút órához hasonlóan ez az adás is rendkívül szerteágazó lett a vázát lehel élete adja amelyet a kezdetektől egészen a jelenkorig megvizgálunk szóba kerülnek a fiatalkori hatások a geológia a festészet az operatőri munka a szellemkép és a fotózás ahogy azonban ez nála lenni szokott számtalan irányba kalandozunk el az utazás során beszélgetünk foci ról őslényekről a hagyományokról és a modern kor kihívásairól is téma tehát volt bőven kezdés előtt szokás szerint felhívnám a figyelmet arra hogy a wobcastet támogatni is lehet ezt patreonon tudjátok megtenni ahol egy-két kattintással akár havi egy kv árával is be tudtok szállni a támogatói körbe de persze van lehetőség egyszeri utalásra is a linkeket megtaláljátok a leírásban hálásan köszönöm mindenkinek aki a figyelme mellett ezzel is tudja segíteni a munkámat na de vágjunk is bele hallgassátok szeretettel a lehellel készült beszélgetést amelyhez ezuton kívánok nagyon jó [Zene] szórakozást lehel isten hozott a podcastben köszönöm szívesen jöttem egy olyan témával fogunk indítani amire a hallgatók biztos hogy nem számítanak talán te sem és ez nem más mint a futball egy olyan sportág amely mindkettő életében meghatározó szerepet játszott és játszik a mai napig rajongok érte és egész jól is játszom de soha nem léptem ki amatőr szintről te azonban egészen az nb2-ig vitted ami már egy teljesen más liga melyik csapatnál is voltál török bálint török bálinton mit játszottál középpályás voltam én azért sem vágytam soha feljebb lépni mert azért egy ilyen szinten már elveszik a focinak az a laza baráti jellege sokkal több lett a feszültség a a versengés és a nyomás is téged ez inkább feltüzelt nem én is így vok vele tehát hogy én röplabdában ott jobb voltam mint fociba ezt a kettőt csináltam és ott az ntk-baan az mv1-es ifűvel bekerültem tatabányáról és azt aztán nem is játszottam ott ültem egy darabig a kispadon és utána ott már nekem nem esett jól hogy mindenki a jövőével a pályájával hát ilyen főfoglalkozásként tekint rá nekem ez mindig ilyen öröm forrás volt és akkor azt mondtam hogy akkor visszamegyek egy ilyen egy vagy két osztállyal lejjebb és ott jól érzem majd magam és akkor ezt csináltam vagy valami nem is tudom ilyen budapest elsőosztá hívtak el a volt iskolatársaim én tatabányán voltam középiskás és ott ott kezdtem el röpllabdázni és akkor egy nagyon pici csapat a cementgyárnak a csapatában játszottunk hát akkor életem elősször ott rölabdáztam meg egyáltalán és nagyon megtetszett és egy olyan edzőnk volt hogy ez tényleg felejthetetlen hogy nem tudom ismered-e ezt amikor egy ilyen nagyon pici csapatnál van egy valami nagy egy hozzáértő baromi lelkes edző aki összeszedegetti ezeket a közepesen gyámoltal a gyerekeket és csinál belőlük egy sportolót ühüm meg a tornatanárom is a dtá laci bácsi ilyen volt akinek a lánya a színésznő az ismert színésznő és tén neki köszötem hogy úgy fizikailag így összerakott nagyon jó hogy a említetted a röplabdát is ezt nem is tudtam rólad és ha abban még jobb voltál mint a fociba akkor elég jó lehettél jó hát volt nyilván egy csomó sokkal jobb de szerettem nagyon az biztos hogy klass volt azért is tetszik ez nekem hj több versenysportot is kipróbáltál mert a következő kérdésem az az lett volna hozzád hogy mit tanított neked a foci az életről de inkább akkor most úgy kérdezem hogy a versenysportolás mit tanított neked az életről hm hát most ilyen irodalmiasan szeretnék válaszolni akkor azt mondhatnám hogy ez egy ilyen fordított sorrendű megközelítés is lehetne mert amikor még ilyen foocciztam meg röpladáztam akkor én inkább sportoló voltam és aztán léptem ugye a képzészett a festészettel ugye mondjuk ezt egy művészi pályára és aztán úgy jött a film meg a fotó és hát de én közben fociztam is és hát ugye amikor a jaktáborban jár tunk akkor ott darvasi laci garaci laciak sokan a mai ismert írók közül ugye ott együtt fociztunk és ez az egyik ilyen visszamenőleges utalás a másik pedig ha jól emlékszem akkor asszem az otliknak van valamely könyvében ez hogy a középistehát amikor ő járt ugye az akadémiára a katonai akadémiára ak volt egy matek tanár talán és akkor ő úgy osztályzott matekból hogy megnézte hogy az udvaron hogy fociznak a srácok aha aha tehát hogy alapvetően a ha bármelyik ilyen íróal tehát h például laitó meg arac laacci is ilyen nagy nagy ilyen fotballrajongó meg vagy meg az eszterháziról is tudjuk ugye anyukám tanította a gyerekeket a test három testvér közül mind kettőt is és akkor én gyerekkoromban már ismertem őket de hát nyilván aztán ez egy ilyen futó valami volt de hogy nekem ilyen szempontból ha ez nem lett volna akkor lehet hogy kicsit nagyképű hangzik de hogy én magamtól is azt gondolom hogy a csapatsport más mint az egyéni sport és ez másképp rakja össze az embernek a tudatát is meg a térélményeit is meg minden dolgot másképp csinál egy picit és azt lehet mondani hogy én állatira bírtam hogy azt néztem például jaktáborban hogy a az általam ismert különböző írók akik ugye fiatalok voltunk azért akkor tehát nem volt egy nagy életpálya befutva de hát lehetett tudni hogy ki az a a szakmáből mindig mindenki tudja hogy ki az aki tényleg jó és akkor néztem hogy hogy fociznak és tökk úgy fociznak ahogy írnak érted tehát hogy alapvetően és ez marha jó szerintem te na ez nagyon érdekes amit mondasz lehet hogy nehéz lesz kiragadni egy példát de tudnád ezt kicsit megvilágítani egy ilyen valós helyzettel hogy hogy hogy focizott például a az eszterházit az eszterházó én nem fociztam de mondjuk a a laci az állon a kapeltt ögyelgett és mindig rúgott tehát hogy ez ennyi érted tehát hogy így vagy mit tudom én azok a most nem is az írótábor hanem máshol tehát mikor akikkel együtt voltam katona a hanóval meg a nem tudom és akkor akikból most ilyen irodalomtörténészek lettek meg egyetemen tanítanak nem tudom és hát mi együtt fociztunk így fiatalan haver tehát ugyanúgy hogy egyetem főiskola mellett volt ilyen csapat vagy összejártunk és akkor lehetett focizni szóval nagyon érdekes mert a fociról magyarország van egy ilyen vélekedés amitől ez egészen messze van amiről én beszélek tehát hogy az hogy hogy most akkor milyen pártpolitikai meg keserűség meg nemzeti öntudat és mi minden van rárakva erre az egészre ezt most hagyjuk mert ezt ebből szerintem mindenki kap eleget és én abszolút nem erről akarok beszélni hanem ennek tényleg azt a fajta vonatkozását amikor amikor rájössz amikor azt mondják hogy valaki lát a pályán vagy hogy előre tudja hogy mi fog történni vagy hogy okos vagy hogy tehát mit tudom é a török bban volt egy közép hátvéd aki a legidősebb volt köztünk fele tudja hogy 20 éves én a lehet hogy már 32t és marha öregnek láttam tehát nem tudom egy ilyen idősebb ilyen veterán figura volt és akkor például én mindig azt mondtam hogy beüvöltette hogy ne bántsd de az azt jelent hogy azonnal el kell távolítani a csávót mert ő már nem fog odaérni és akkor és hát hogy egyszerűen a érdekes ez hogy a lelassul kötöttek az izmok nem olyanak az ízületek és mégis mindent elér és mindent teljesít mert hogy közben van benne egy másik tudás egyrészt amit mondtál hogy a a személyiség az mennyire jól kijön játék közben és nekem az egyik kedvenc posztom pont az amin te is játszottál a középpályás tehát a az az irányító szerep egy karmesternek kell gyakorlatilag lenned ez a karmester szerep tulajdonképpen az egész életedet végigkíséri gyerekkoromban én még grundon fociztam ami mutatja a koromat is egyrészről másrészről meg sok generációnak ez már elképzelhetetlen tehát a marhaöregek szokták ezt de nekem még kijutott egy picit hogy én m vagyok annyira marha öreg de hát nem is vagyok egyáltalán már fiatal az utcában az én apukám vett el egyedülem nem s sok pénzünk volt de ő vett egy bőrfocilabdát és innentől kezdve engem mindig elhívtak és bevettek a csapatba de mindig a még mindig én voltam a legkisebb és mindig engem raktak a kapuba meg a legszarabb helyekre hát egyébként így lehet megtanulni focizni tehát hogy hát nagyon hosszú ideeg volt a a harmadik kerületben ahol én fölnőttem a pátinak a budai oldalánál a templom mellett volt a tanulóutca nevű sport létesítmény ahol volt ilyen nem tudom négy öt hat ilyen kézilabda nagyságú kispályás foci amit most ugye futszának hívnak és akkor azt se tud most mindenki tudja hogy mi az a futsá mi a grundon fociztunk ilyen kisebb pályákon na az a futsá ugye tehát hogy csak ezt nekünk akkor nem kellett mondani mert ettől függetlenül is tudtuk ezt már csinálni és akkor volt ilyen hogy nevési díj meg csapatnevek meg tehát ilyen hivatalosan tehát emlékszem amikor a földt intézetben dolgoztam akkor a földtanintézetnek is volt egy focicsapata és akkor oda is beválasztottak és akkor velük is ugyanott fociztunk a tanulóutcában tehát hogy a vállalatoknak is a akkor volt talán ilyen kötelező sport tevékenység előírva a szocializmusban és akkor ők például azt kipipálták hogy volt egy csapata az adott c nek és akkor azok mentek focizni szóval egy ilyen viszonylag szervezett dolog volt de hát engem a nagyok nem vettek be ebbe mertegy csillaghegyről óbudára elmenni az már bementünk a városban és akkor ott marha nagy rangja volt ott az utcában tehát egy a srácok egymás között hogy ki az aki mehet ki az aki nem mehet de ezt úgy képzel hogy mit tudom én öt éves voltam körülbelül vagy hat amikor ez az egész történt hogy nekem lett egy labdám és akkor mondjuk mit tudom én 10 éves koran még ott én mindig a legkisebb voltam tudod és akkor végig kellett járnod ezt a a ranglékát igen igen igen és aztán amikor már volt kicsit jobban ment tehát nem olyan marha jól ment egyébként tényleg és akkor volt még egy-két ilyen közepes tudod életkor is marhára számít az organaasípok mekkorák és akkor ki hogy tud és akkor sokszor az életkort meg tudod előzni egy picit a tudásoddal akkor az olyan érdekes helyzet vagy még nem veszik észre hogy már jobb vagy meg kicsi vagy meg szóval vannak ezek a meg néha vissza is kell fognod magadat illetve karmester igazából szerintem csak abból az emberből lehet aki pontosan tudja hogy az egyes szerepek miről szólnak mert maga is bejárta őket tehát hogy látni kell azt hogy hogy mi milyen funkciót tölt be hogy igazán tudjad őket irányítani hát biztos így van meg hát nyilván az ember ezt ezt inkább fordítva van hogy amikor valamit megcsinálok ilyen szervezési kérdést vagy alapítok egy újságot vagy nemom egy iskolát vagy ilyesmi például igen akkor ez nem olyan hogy hogy most énk ez marhára értek és akkor én tehát én ezt nem tanultam meg nem ma már ugye mindent lehet tanulni mert nagyon sok felkészült fiatal van aki már úgy kezdi hogy iskolákban meg műhelyekben sajátítja ezt el hát ezek a hőskor ez nagyon sok szempontból ugye ez most a rendszer változást és mindent ide lehet keverni de hogy szoktam mondani hogy hogy a bizonyos tevékenységeink egyidejűek a tehát hogy mit tudom én az nk akkor alakult mint a szellemképújság mondjuk például tehát hogy hogy ilyen együtt tanultuk meg ezeket nem volt adóhivatal nem volt vállalkozás ez csó minden nem volt tehát hogy ezt nem tanultuk hanem ez úgy jött és ilyen értem ez a ki mennyire karmester meg meg hogyan fedezi föl ezt magában vagy a helyzet hogy hozza tehát visszatérve arra régi kis kalandra hogy hogy a nagyok bevettek de hát nem nagyon rúgtam én ott labdába hogy ilyen képszerű legyek és akkor egy jó darabig ez ment akkor már kicsit kezdtük úgy érezni hogy kicsit nem vagyunk meg nem csak én voltam voltunk egy páran nem vagyunk már annyira megbecsülve mer a nagyok mindig és akkor hát nem akartak minket úgy nagyon mondták hogy mennek-e erre a misztikus óbudára és hogy ott y a harmadik kerületi ttv az valamikor óbuda 33 vagy valamilyen címen volt nb1-es valamikor nagyon régen még a az aranycsapat környékén abb azokban az 50-es években de mikor én mentem a akkor még az egy nagyon jó nevelőegyesület volt tulajdonképpen a fradinak volt egy ilyen egy ilyen előszobája hát igen pontosan kicsit már kezdtünk jobban focizni tehát most kilenc nyc kilenc éves gyerekekről van szó tehát nem kell s nagyra gondolni közel sem na most ezt nem méem mer részletesen a lényeg az hogy összeraktam egy csapatot és beneveztem ilyen tök fiatalon üm és akkor mi csináltunk egy külön csapatot a fiatalabbak az ügyetlenebbek és akkor azzal elkezdtük csinálni a beneveztünk jártunk oda szóval én most arra a kérdésed hogy a karmester meg a középpálya meg minden amit így fölvetettél hát ez talán valamit mutat abból hogy az ember gyerek korábba ezt nem sokan csinálták meg a többiek közül tudod hogy most akkor kicsit kimaradtunk a nagy csapatból akkor csinálunk egy kisebbet és akkor az majd önállló lesz és majd azzal kezdünk valamit ez egy ilyen 10 év körüli 10 éves koromban történt nem ez az egyetlen meglepő dolog amit ebben az életkorban csináltál pont a podcast…

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Szellemkép

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Fuchs Lehel (2024.09.29)”

Miről szól ez az epizód: „Fuchs Lehel (2024.09.29)”?

Fuchs Lehel fotóművész, operatőr, festő és tanár, a Szellemkép folyóirat és Szabadiskola alapítója a wopcast 61. adásának vendége. A geológusi tanulmányok után a művészet felé fordult, előbb festőként, majd filmkészítőként tevékenykedett. 1989-ben elindította a Szellemkép… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Fuchs Lehel (2024.09.29)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Fuchs Lehel.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Fuchs Lehel (2024.09.29)”?

Megjelenés: 2024. 09. 29.. Hossz: 2 óra 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/061-fuchs-lehel-2024-09-29-15799424

Több epizód a wopcast-ből

  • Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése

    A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

  • Rédei Ferenc (2026.09.06)

    A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

  • Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)

    Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

  • Koleszár Adél (2026.07.26)

    Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

  • Molnár Zoltán (2026.07.05)

    Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

  • Bódis Krisztián (2026.06.14)

    Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

  • Cseke Csilla (2026.05.24)

    Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

  • Gombai Gellért (2026.05.03)

    Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

  • Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)

    Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

  • Szami (2026.03.22)

    Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból