wopcast

Kiss-Kuntler Árpád (2025.06.22)

· PT2H22M43S

Összefoglaló

Kiss-Kuntler Árpád fotográfus, képszerkesztő a wopcast 73. adásának vendége. Pályafutása során a repülés és a fotográfia iránti szenvedélye a fotográfia felé terelte. Tanulmányait a Práter utcában végezte, majd az MTI-ben és a Népszavánál dolgozott. Később a Világ hetilapnál és…

Röviden

Műsor
wopcast
Megjelenés
2025. 06. 22.
Hossz
2 óra 23 perc
Szereplők, említett nevek
Kiss-Kuntler Árpád
Témák
fotográfia, repülés, sajtófotó
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Egy műsor az életről a fotósok szemén keresztül.

A 73. adás vendége Kis Kuntler Árpád fotográfus, képszerkesztő, a hazai fotós szakma meghatározó figurája és egyik legfontosabb szervezőmorja.

RPinak két nagyobb szenvedélye volt fiatal korábban, a repülés és a fotográfia.

Nagy szerencsénkre az utóbbi mellett tette le a vaksát.

Gimnázium után a Práter utcában tanulta ki a mesterséget, majd 1977-től az MTI-ben világosítóként sajátította el a szakma legapróbb részleteit. 1979-ben került a Népszavához a legendás Rédei Ferenc csapatába, ahol 10 éven keresztül dolgozott. 1989 és 1991 között a világheti lap képszerkesztője volt, majd szabadúszóként tevékenykedett. 1990-ben Keleti Éva és Szebeni András társaságában megalapította a magyar fotóriporterek kamaráját, melynek 10 éven át volt a főtitkára. 1994-ben főszerkesztőként újraindította a Méltán Hír fotó című havilapot. 1996-tól 99-ig pedig annak utódját a fotográfia című magazint szerkeszti. 97-ben kezdődött életének egy máik meghatározó korszaka, amikor elhívták a HVG-hez.

Azóta tehát közel 30 éve dolgozik itt képszerkesztőként egy ragyogó gárdával, átviszelve a digitális átállást és azt is, ahogy az internet teljesen felforgatta a fotóriporteri és újságírási szakmát.

RP hosszú és kalandos pályafutása alatt saját anyagokat is szép számmal gyártott.

Példaképek című sorozatából idén a Kolta galériában láthattunk egy ragyogó kiállítást.

A mai adás felépítését ennek a kiállításnak a megnyitója is lette, melyen RP élete meghatározó pillanatairól mesélt a falon látható omás fotói segítségével.

Ez nekem nagyon tetszett, így arra kértem, hogy ehhez a műsorhoz is válasszon ki néhány képet a példaképek anyagból, hogy a hozzájuk tartozó sztorik segítségével ismerkedhessünk meg életével.

A kísérlet ragyogóan sikerült.

RP 12 fotót hozott, amelyiken keresztül megtudhatjuk, kik voltak életére nagy hatással, miért nem lett belőle inkább pilóta, mit gondol az univerzum titkairól, hogyan éltek túl egy vonatbalesetet, milyen volt a népszavánál eltöltött 10 és a HVG-nél végigélt közel 30 év, és a végén azt is elárulja, mi kellene ahhoz, hogy sokkal szebb lehessen a fotós szakma.

Az adást úgy állítottuk össze, hogy anélkül is élvezhető legyen, hogy látnátok ezeket a fotókat, de ha szeretnétek mellé megtekinteni őket, akkor kövessétek ezt a részt YouTube-on, mert ott a megfelelő részeknél mindig látni is lehet az adott fényképet.

A megszokotthoz híven színes és szerte ágazó beszélgetés lett tele gondolatébresztőkkel és megszívelendő tanácsokkal.

A kezdés előtt szokás szerint felhívnám a figyelmet arra, hogy a WBCet támogatni is lehet.

Patreonon és egyszeri utalással is hozzá tudsz járulni a műsor készítéséhez.

Hálásan köszönöm mindazoknak, akik megtisztelő figyelmük mellett így is tudnak támogatni.

Hallgassátok szeretettel az Árpival készült beszélgetést.

Árpi sok szeretettel üdvözöllek itt a podcastban.

Egy hete futottunk össze a Hemző Károly díj prezentációján.

Minden évben itt kerülnek bemutatásra azok a 35 év alatti kiváló fotográfusok, akik közül a zsűri kiválasztja a győztest.

Mit gondoltál a az utánpótlásról?

Én egy anyagot láttam ott, ami szívesen én is látnék akár a lapasábjain is, hogy miért voltam ott, ha ez a kérdés.

Hát ennek nagyon egyszerű oka van.

Hogy te mindig a lehető legjobb anyagot tud letenni. ahhoz nem csak egy szakmai elhivatottság kell, vagy hogy te úgy képzeld magad, hogy te ki tudod választani az öt anyag közül a legjobban, hanem ismerned is kell azt, hogy mit csinálnak ebben az országban emberek.

És mondjuk ez nem ma már sokkal egyszerűbb az interneten, de amikor mi ezt elkezdtük, az nem így működött, hogy beütök valakit a netre és megnézem, hogy mit mit csinál, vagy hogy csinál.

Hát az a nagy szerencség volt a Bánkutival, hogy ugye együtt kezdtük a sajtófolytópályázatokat 40x éve, már meg se merem mondani, hogy hány éve. nagyon régen és állandó legalábbis a mi szakmánkból, tehát amit a lap alkalmaz a fotoriporterek oldaláról, nagyjából láttuk, hogy mi ki mit csinál ebben a sorozatban.

Plusz én 92-ben olyan szerencsés helyzetbe kerültem a Pelikán Kiadónál, hogy megbíztek azzal, hogy csináljam meg a ennek a évkönyváltozatát is.

Úgyhogy én 95-ig én csináltam az évképeit, ami hála a Bánkutinak a mai napig is zajlik, mert szerzi hozzá a pénzt.

Átadtam a stafétát, szerzi a pénzt és csinálja.

Hál istennek az nekem ott akkor nagyon sok lett volna, mert akkor kezdtek jönni a gyerekeim, akkor kezdtem építkezni, úgyhogy elsodort a magánélet.

És akkor ezért mentél a hemződélyre, hogy egy kicsit körbenéz mi a helyzet.

Egyébként ebben ritkán gondolnak be manapság a a fotósok, hogy régebben mennyire nehéz volt egyáltalán tájékozódni arra, hogy mi történik a fotó világában.

És pont az egyik interjúdban hallottam, hogy tök szívesen gondolsz vissza arra a könyvtárra, amit látogattál még fiatalon, mert ott viszont egy elképesztően gazdag gyűjtemény volt nyugati fotográfusok könyvéből, ami egy hatalmas kincs, mert akkoriban tényleg a legtöbben azt mesélik nekem, hogy egyszerűen nem tudták, hogy mások mit csinálnak kint.

Hát saját maguk kezdtek el önállóan valahogy gondolkodni és nem volt minta.

Ez a Madoménak volt a könyvtára ott a Belgrád Rakparton a hetedik emeleten.

És azért volt fantasztikus, mert mert ott egy zajló fotós élet is volt.

Tehát aki kijutott külföldre, akár nyugatra, akár keletre, az ott díjavetítésben vagy kiskiállításban be is tudta mutatni, hogy mi zajlik.

Plusz ha valaki jött külföldről, az valahogy valami módon beesett oda, és se lehetett vele ismerkedni, barátkozni.

Mert nagyon sok olyan embert ismerik, Ausztráliába jöttek emberek, akik ott fotográfusok voltak és jöttek mesélni, hogy milyen Ausztrália.

Hát az egy hihetetlen oáz is lehetett itt Budapestre.

Nem is tudom mi a sorsa ennek a könyvtárnak.

Szerinted fontosak a díjak a szakmában?

Igen, azt gondolom, hogy igen, nagyon is fontosak.

Práter utcások voltunk, ugye 19 éves, még magunkról nem sokat tudó fiatal felnőttek, vagy nagyon gyerekek, ahogy tetszik.

És már akkor mi magunk kitaláltuk, hogy abban az osztályban, ahova jártunk, ott körülbelül 10en voltunk egy osztályban, háziversenyeket csináltunk, és feladatokat adtunk egymásnak, és baromi sokat tanultunk.

És a az éveken később, ahogy én elkerültem a Rédeny műhelybe, ugye a Ferinek a Népszavás fotóvatába, ott minden nap megértük azt, hogy mindenki letette az anyagát és megmutatta a többieknek.

Hát ha csak valami extra dolog nem jött közbe és nem sodorta, de általában és nem azért mutattuk meg, mert azt meg kellett mutatni, hanem az tök természetes volt, hogy nézd, én ezt csináltam, te azt csináltad, ő amaz csinálta, és minden nap egy picivel többek voltunk, egy picit fejlődtünk.

Nem volt hieraria felállítva soha, hogy ő a legjobb, ő a legrosszabb.

Volt egy kis specializáció, főleg ugye azért, mert hát az átkocsban szakálas ember például nem mehetett protokolt fényképezni, és nekem szakállam volt.

Tehát én szakálas ember nem lehetett protokollt fotózni.

A a a szakálas ember az veszélyes rend a valószínű az már így elhangak számított.

Ez már egy deviancia volt akkoriban.

Úgyhogy csak oda csak frissen borotvált és és nagyon rendben lévő emberek mehettek.

Egyébként most, hogy ezt mondod, ahogy így visszagondolok a szocialista rendszernek a nagyjaira, vagy a fotókon ábrázolt emberekre, tényleg nem nagyon volt szakálas.

Talán művész volt szakál, de amíg abban se vagyok biztos.

Visszatérve egy kicsit a díjakra, ugye most mondtad, hogy voltak ezek a műhelyek, amik hát a mai napig nagyon hiányolnak is a szakmából.

Viszont én is azt látom, hogy ezek a díjak amellett, hogy elismerés és persze tök jól esik, állandóan ösztönzik és arra sarkalják a a fotósokat, hogy valamit azért csak tegyenek le az asztalra.

És már a sajtófotódíj az tökéletes példa, mert ugye a fotóriorterek már szinte cikinek érzik, hogyha nem tudnak valami használható anyagot beadni minden évben a sajtófotóra, de a 35 év alatti fotográfusok is ugye a hemződére azért csak be szeretnének adni valami olyasmit, ami amit a zsűri esetleg díjazásra értékel.

És most, hogy így a 35 év alatti fotósokról beszélünk, eszembe jutott az is, hogy ugye a fotográfia csodálatos szakma.

Ebben valószínűleg egyetértünk, viszont mégsem könnyű, és talán egyre nehezebb is megélni belőle.

Ennek ellenére te tanácsolnád majd pályaválasztás előtt álló fiatalnak, hogy menjen bele a fotóba, és hogyha igen, akkor miért?

Egyetlen esetben tanácsolnám neki, hogyha elhivatottságot érez. elhivatottságot érez az iránt, hogy megmutassa azt a környezetet, ahol él, azt a társadalmat, ahol él, azokat a szociális viszonyokat, ahol él, és és nem hagyja magát eltéríteni.

Tehát olyan fotográfusnak biztos nem mondanám, hogy menjen ebbe a szakmába, aki hazamegy, leteszi a fényképezőgépét, és majd másnap reggel fölveszi, mert az az nem így működik.

Ha én hazamegyek, engem akkor is érdekel, hogy hol élek, meg akkor is alkotni akarok.

Ez ez és ebből ebből kifolyólag nagyon jó dolog egyik mint a hemződély, mert itt csak olyanok jönnek, akik már kitaláltak valamit és próbálnak valamiféle véleményt megfogalmazni.

És az ilyen embereknek mit ad a sok-sok nehézség ellenére mégis az, hogy ezekkel tudnak foglalkozni?

A legnagyobb jutalom az a magad jó érzése, hogy ezt elvégeztem.

Az a az a fajta flow, ami amit akkor érez az ember, amikor megszűnik a körülötte minden az égat a világon is csak azt csinálja, ami konkrétan foglalkoztatja.

Manapság egyre több olyan fiatalt látok, akinek nincs ilyenfajta kattanása.

Talán ez a jó szó, a kattanás, hogy hát ez a kattanás, hogyha már rólam beszélek, ez kérlek szépen a a gimnáziumi osztálytársam édesapjánál történt, aki egyébként történetesen egy munkásőr volt, és őt bízták meg azzal, hogy mint munkás őr ezeken a partikon fényképezzen, mert őneki volt valami érzéke ott a kis rúgógyárban, hogy ő majd ezeket megörökíti, és akkor kap egy sorozatot a parancsnokelvtárs, meg a bizottság, meg az MSZPKB, meg a nem tudom És ő egy szobakonyhás kis proli lakásban éltek egy pici kis pejzzal, és abban a spejzban este lehajtotta a deszkát, kirakta a kis hívótállakat, becsavarta a 15-ös piros körtét, és elkezdett hívni, elhívni dolgokat.

És amikor én ezt megláttam, na az volt a kattanás, hát ezt ettől engem nem lehet elvontatni, érted?

Voltam 16 éves körülben, és akkor hát igen, szóval 10 lovat nem lehetett volna elvontatni.

Nem te vagy az első és nem is a második, aki arról mesél, hogy a Vörös szoba az olyan igéző hatással volt rá, hogy utána nem tudott szabadulni tőle.

Tehát ahogy a ahogy a kép előjön előhívódik itt a fényérzékeny hordozóról, az annyira megbabonázza az embereket, hogy utána rabjává válnak a szakmának.

Ez egy ez egy baromi érdekes dolog.

És akkor erre még jött még egy lapát.

Még érettségi előtt álltunk, amikor amikor bemutatták az Antonioninak a nagyitás című opuszát. az, hogy hogy is lehet ezt csinálni, akkor már egy kicsit értettem a fényképezéshez, de hát nagyon az elején jártam és ami lenyűgöző volt a filmben, az összes művészi jósága ellenére az az a fajta könnyed hozzájutása az anyagi dolgoknak, ahogy az ott természetessé vált.

Most nehogy pénzb gondolj, hanem hogy ha reprózni kell, akkor ott volt egy Linhov, hogyha divat fotózni kell, akkor ott volt egy Hasseblá.

Ha háttér kell, akkor háttér kell, hogy hogy úristen, ezt így is lehet csinálni, nem csak szenvedéssel, hogy ez ez így is mehet, hogy így születnek meg a csodák, és csak arra kell figyelni, hogy a nő hogy mozog, és a és a modell hova teszi a sarkát.

Igen, hát ez egy nagy varázs volt.

És ezt én is megnéztem ezt a filmet kétszer is.

Egyszer, amikor még nem is tudtam semmit a fotózásról és aztán másodjára két éve, tehát akkor már bőven benne voltam.

És az a része engem is nagyon megfogott, sőt nagyon titokzatos volt, hogy ahogy rájön, hogy ott a háttérben valami olyasmit is megörökített, ami amiről neki fogalmasra volt.

Tehát ez a fotónak egy nagy ereje.

Viszont megmondom őszintén, és tudom, hogy nem illik ezt a filmet szidni, de az emberi kapcsolatok bemutatása az nekem nagyon furcsa volt már.

Tehát ahogy a a modellekkel bánik, ahogy néha az emberekkel beszél, én nem tudom, hogy az akkor normális volt.

Nem, az akkor sem volt normális.

Az nem az akkor sok mindent elmagyarázott a vége pantóim jelenet egyébként.

Hát az a kors szellemet is jól bemutat.

Tehát hogyha visszatérünk erre a erre a vonalra, hogy miért is jó a verseny és miért is jó a díj, ezért biztos, hogy nagyon jó.

Tehát egyrészt van egy olyan szerepe, hogy f nekem a rakétát tesz és muszáj csinálnom, mert mert elhúznak a többiek.

De hogyha ez nincs is benne az emberben, én bárhova beadtam pályázatra a képeimet, sosem volt bennem egy olyan, hogy ú mi lesz, ha nem leszek első vagy harmadik, vagy 27.

Attól függetlenül is csináltam.

Tehát azt nem gondolom, hogy ez magában inspirálná az embereket a munkára csak azért, hogy most nyerek egy díjat.

Ez ez ez habat tortán, hogyha nyertem egy díjat, azt gondolom.

Na, formabontó adás lesz ez a WPC történetében, legalábbis mindenképpen.

Ugyanis ebben a részben elsősorban nem az én kérdéseimen, hanem a te fotóidon keresztül fogunk megismerkedni az életeddel.

Az ötlet februárban jutott eszembe az Omázs A című kiállításod megnyitóján a Colta galériában, ahol a példaképek című anyagod sok-sok…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • MTI

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kiss-Kuntler Árpád (2025.06.22)”

Miről szól ez az epizód: „Kiss-Kuntler Árpád (2025.06.22)”?

Kiss-Kuntler Árpád fotográfus, képszerkesztő a wopcast 73. adásának vendége. Pályafutása során a repülés és a fotográfia iránti szenvedélye a fotográfia felé terelte. Tanulmányait a Práter utcában végezte, majd az MTI-ben és a Népszavánál dolgozott. Később a Világ hetilapnál és… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kiss-Kuntler Árpád (2025.06.22)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kiss-Kuntler Árpád.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kiss-Kuntler Árpád (2025.06.22)”?

Fő témái: fotográfia, repülés, sajtófotó.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kiss-Kuntler Árpád (2025.06.22)”?

Megjelenés: 2025. 06. 22.. Hossz: 2 óra 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/073-kiss-kuntler-arpad-2025-06-22-17364550

Több epizód a wopcast-ből

  • Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése

    A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

  • Rédei Ferenc (2026.09.06)

    A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

  • Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)

    Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

  • Koleszár Adél (2026.07.26)

    Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

  • Molnár Zoltán (2026.07.05)

    Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

  • Bódis Krisztián (2026.06.14)

    Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

  • Cseke Csilla (2026.05.24)

    Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

  • Gombai Gellért (2026.05.03)

    Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

  • Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)

    Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

  • Szami (2026.03.22)

    Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból