Sopronyi Gyula (2025.10.05)

Összefoglaló

Sopronyi Gyula fotográfus, fotórovat-vezető és képszerkesztő a wopcast vendége. Az epizód Sopronyi Gyula pályafutását, beleértve munkáját az Esti Hírlapnál, Blikknél, Népszabadságnál és a 24.hu-nál, valamint a háborús övezetekben szerzett tapasztalatait tárgyalja. Szó esik még a…

Röviden

Műsor

wopcast

Megjelenés

2025. 10. 05.

Hossz

1 óra 24 perc

Témák

fotográfus, képszerkesztő, háborús övezetek

Átirat

Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Egy műsor az életről a fotósok személy keresztül.

A 78. adás vendége Soprony Gyula fotográfus, a hazai fotóporteri szakma egyik meghatározó szereplője.

Mind fotográfusként, mind fotóvatvezetőként és képszerkesztőként ragyogó példával jár elől.

Munkásságát számtalan díjjal jutalmazták.

Az általa mentorált fiatalabb generáció, nagyon úgy tűnik, ugyanerre az útra lép majd rá.

Tevékenysége ugyanakkor nem csak a fotóriporteri műfajra korlátozódik, színes pályafutása során a kihívásokat keresve sok egyéb izgalmas területre merészkedett.

Budapesten született, gyermekkora óta biztos volt benne, hogy a fotóval szeretne majd foglalkozni.

A Práter utcai legendás iskolában tanulta ki a szakmát, majd az esti hírlapnál, a Blicknél és a Népszabadságnál dolgozott fotóriporterként.

Rengeteg időt szakított arra is, hogy bejárja a világot Indiában, Indonéziában, Vietnámban, később pedig konfliktus övezetekben, például Gázában, Pakisztánban, Szíriában vagy Lébiában ismerkedett meg az élet különböző aspektusaival.

Éveken keresztül dolgozott szabadúszóként, megrendelői között ott volt többek között a The New York Times, a National Geographic, a Huffington Post és az ENS menekültügyi hivatala is.

Nevéhez fűződik a 24.hu fotóvatának sikertörténete.

Csapatával együtt a nulláról építették föl a szakma egyik legjobb műhelyét.

Gyula jelenleg ismét egy nagyobb váltásban van, élete hamarosan izgalmas, új irányokat vesz.

A mai adásban beszélgetünk mindenről, amit az imént elsoroltam.

A 24.hu hu diadalmenetével indítunk, ezután rátérünk a korai hatásokra, megvizsgáljuk a fotóriporteri élet jellemzőit, és megtudjuk, kik azok a példaképek és mesterek, akik alapvető hatással voltak Gyula gondolkodására.

Ő az első vendégem, aki háborús övezetekből is tudósított, úgyhogy természetesen erről is kérdezem részletesen.

Az adás vége felé pedig a jövőbeli terveket vesszük számba.

Nem tudom, tudtátok-e, de képzeljétek, a Wcast készítését támogatni is lehet.

Patreonon és egyszeri utalással is van erre lehetőség.

Akár havi egy kávé árával is be lehet szállni.

Nekem ezek mind-mind sokat segítenek.

Hallgassátok szeretettel a Gyulával készült beszélgetést.

Gyula istenhozott a Wobcben. >> Nagyon szépen köszönöm a meghívást. >> A 24.hu fotórovatának sikertörténetével szeretnék kezdeni, mert elképesztően idítő látni, hogy egy olyan korban, amikor már tulajdonképpen mindenki eltemette a komoly műhelymunkát végző istálóként működő fotórovatokat, a 24.hu, Hu, mint egy főnixmadár, szárnyalásba kezdett.

Ugye ennek meg is van az eredménye.

Az idei hemződé és a sajtófotón is taroltak a 24.hu fiatal fotóriorterei.

Megérdemlik, hogy megnevezzük őket, tehát Varga Jennifer, Mohos Márton, Adrián Zoltán, Szajki Bálit és Horvát Júlia.

A fotóvatban végzett munka pedig tök pozitív példaként szolgál az egész iparák számára.

Jelenleg ugye Farkas Norbert fotóvat vezető irányítása alatt, illetve Csóti Rebeka és Bényi Andrea csodálatos képszerkesztői tevékenysége mellett.

Neked ebben a sikerben oroszlán részed van, hiszen lényegében a kezed alatt nőtt ki ez a műhely. 2018-ban kerültél a céghez fotóvat vezetőként, és egy évvel később már a videóratot is te vitted.

Mielőtt rátérünk konkrétan a fotórovatra, a 24.hu még 2010-ben indult, Hír 24 néven. 2015-ben változtatták meg a nevüket, és a népszerűségük folyamatosan nőtt.

Már az egyik legolvasottabb online felületté vált. 16-ban megszűnt ugye a Népszabadság.

A munkatársak egy része ide ment át.

Te is azért csatlakoztál 2018-ban, mert láttad benne a potenciált. >> Ez egy érdekes történet volt, hiszen akkor már 10 éve szabadúztam 2018-ban.

Tehát volt egy tehát népszabadság után tulajdonképpen a nulláról fölépített szabadúszó életem, ami azt jelentette, hogy nagyon sok külföldi magazinnak dolgoztam és különböző saját projekteket végeztem.

És akkor jött a megkeresés 2018-ban Pető Péter és ugye volt népszabadságos kolléga és Szigeti Péter akkori lapigazgató részéről, hogy volna a kedvem foglalkozni a, ahogy te is mondtad egy új, friss feltörekvő újságnak a fotóvatának a létrehozásába.

És ez 10 év után, 10 év szabadúszás után egy nagyon jó kihívásnak éreztem.

Közbe kérdezhetek, hogy azért azt a legtöbben tudják, hogy szabadúszóként ebben a szakmában elég nehéz tevékenykedni, és hogyha végül is neked 10 év alatt sikerült kiépítened, nem voltál vele egy kicsit úgy, hogy sokat veszítenél azzal, hogyha felhagynád ezt az úgymond szabadabb életet, és elmennél egy konkrét munkahelyre? >> Igen, volt bennem a mérleg nyelvét, ugye én is próbáltam fölállítani, de mindig is kihívásokat kerestem.

Tehát az az érdekes volt, hogy egy fotóvatot vezetni, nulláról fölépíteni, az egy nagyon nagy kihívás, és ezért vágtam tulajdonképpen bele.

Tehát ezeket mindig ugye kerestem.

Szerencsére nagyon sok lehetőséget kaptam ott.

Tulajdonképpen minden lehetőséget megkaptam.

Rám bízták, hogy hogy vezessem a rovatot.

Tehát nem volt különösebb szakmai megkötés. >> Ó, tehát teljesen szabad kezet kaptál. >> Abszolút.

Nyilván kellett tehát a pénzügyi részét meg a felszereléseket azokat azért természetesen módjával tudtuk megrendelni.

De ez benne volt értelemszerűen a pakliba, és mondhatnánk azt, hogy fölépítettem egy rovatot, de hát ez így egyáltalán nem igaz, hiszen azért kellettek a kollégák, akik egyébként is ott dolgoztak.

Hát illetve azok, akiktől én tanultam korábban, tehát a korábbi években azért nagyon sokat tanultam a korábbi főnökeimtől, Rédei Ferenctől, Szalai Zoltántól, Grunák Lászlótól.

Szóval azért nagyon-nagyon sok részé az, hogy hogy nagyon nagy szerencsém volt, hogy ilyen mesterek mellett tudtam én dolgozni.

És nyilván ezt a mentalitást, ezt a tüzet, ezt az akarást, ezt próbáltam tovább vinni, és így kezdtük el közösen fölépíteni a rovatot. >> Szerinted minek köszönhető egyébként az, hogy a 24.hu, nem csak a fotórovat, hanem maga az egész sajtóorgánum, az ennyire sikeres lett, tehát ennyire szakmai volt a csapat, ennyire nagy volt az összetartás?

Tehát mi vitte föl ennyire ezt a ezt az egész vállalkozást? inkább a szakmailiság, tehát hogy nagyon-nagyon fontos volt a nagyon magaszintű szakmaiság minden téren, tehát az újságírók részéről is, és értelemszerűen a fotó részéről is megköveteltük ugyanezt.

És ezután ho sikert, tehát hogy az újságú olvasók is észrevették azt, hogy hogy olyan anyagokat készítünk, amiben látszik eg egyszerűen a munka. >> És hogyan fogtál neki a fotórovat kiépítésének?

Tehát milyen szellemben szeretted volna megszervezni a fotóvatnak a munkáját? >> Bennem is volt egy átalakulás.

Ugye volt egy elképzelés, ahogy én nekiindultam.

Elsősorban én nem főnökként érkeztem oda, vagy szerettem volna odaérkezni, hogy én vagyok a főnök, hanem én vagyok az az ember, akinek a fotósoknak meg kell teremteni a létező összes olyan lehetőséget, hogy ők jól tudjanak dolgozni.

Én nélkülük nem tudok sikereket elérni, és nyilván ők meg nélkül nem tudnak sikereket elérni.

Az ő sikereik természetesen az, hogy megfelelő munkakörülmények között dolgozzanak.

Ezen túl lehetőség szerint a legjobb képet csinálják az adott eseményről az egész magyar sajtóba.

Tehát, hogy ezeknek a feltételeknek megfeleljenek ők is, meg én is.

Tehát egy partnerségi viszonyt próbáltam fölállítani.

Ugye hat évről beszélünk, amíg tulajdonképpen nulláról lett fölépítve a fotóat, azért ez változott meg.

Ugye lecserélődtek az emberek.

Tulajdonképpen nagyon sok fiatallal kezdtem el dolgozni, akik akkor jöttek ki az iskolapadból, tehát a Mors Márton ugyanúgy akkor jött ki az iskolapadból.

A mostani fotóhadvezető tulajdonképpen Farkas Norbert is akkor jött ki a Mosz iskolából. egy nag nagyon fiatal generáció lett tulajdonkéen kinevelve >> és még a mai napig nagyon fiatal ott mindenki.

Tehát ahogy így néztem így a fotókat, hát tulajdonképpen a legtöbb az 40 alatt van. >> Hát sőt 30 alatt.

Szóval szóval nagyon nagyon nagyon nagyon fiatalok.

És persze az elején az volt, hogy hogy itt ültek mellettem és egyenként végignéztük az összes képet.

Be szedtek egy munkáról, leültek mellém és egyenként végignéztük, hogy hogy készültek a képek.

Ahogy említetted, hogy hogy ez a műhelymunka hogy alakult ki, ez tulajdonképpen így, hogy cseszegettük egymást.

Tehát hogy arra volt jó, hogy rávilágítsak én is arra, nyilván nekem avval a szakmai tapasztalattal, amiket én tanultam, meg ahogy amit én elsajátítottam, hogy ők is vegyék észre azokat a helyzeteket, amit abban a pillanatban nem vettek észre, és azt legközelebb tudták korrigálni.

És ez azért is nagyon jó, mert nagyon sokan hiányolják, hogy ugye régebben ez egy állandó program volt a szerkesztőségekben, hogy mindenki összegyűlt, megnézegették egymás képeit, reagáltak rá, próbálták egymást építeni, kialakult egy egészséges versenyhelyzet a kollégák között, tehát támogatták egymást, de azért igyekeztek egymást is egy kicsit felülmúlni.

Meg ami még nekem nagyon tetszett, hogy bátorítottad a fotóriortereket arra, hogy a napi munka mellett dolgozzanak egy kicsit saját anyagokon is, próbáljanak egy kicsit annak is élni, ami őket igazán érdekli, ne csak a melóról legyen szó.

Részben gondolom ez abból is fakadt, hogy a te karriered során is ez egy nagyon fontos része volt az életednek, hogy a napi sajtó mellett egy kicsit a saját dolgaiddal is tudj időt tölteni. >> Igen.

Ahogy iskolabadból kijöttek, ugye elkezdődött ez a tanítási folyamat, de ez egy idő után, ugye megint említem hat évről van szó, pár év múlva azért elérkezett mindenki arra a pontra, amikor a napi munkák már akkora kihívást nem jelentettek, se szakmailag, se érzelmileg nem tudtak úgy föltöltődni, és mindig próbáltam kerestetni velük egy olyan anyagot, amit ugyanúgy szívvel, lélekkel csinálnak, akár hosszútávú anyagokat, amivel jobban bele tudják ásni magukat, amihez valamilyen személyes történet kapcsolódik, és hogy így indul uljanak el.

Fontos volt, hogy fönntartsam az érdeklődésüket a fotográfia iránt, hogy a napi munkákban ne vesszenek el teljesen, és valami plusz energiát kapjanak avval, hogy egy új anyagot dolgoznak, és és ne aprózódjanak el a napi munkákba. >> Fotóriporterként nem annyira egyszerű dolgozni, mert ugye nem árulunk el nagy titkot, meg többször is volt szó már erről a a podcastben, hogy nincsenek túlfizetve, enyhén szólva a fotóiporterek sem, és elég kemény munkát is kell végezni.

Tehát gondolom néha még ilyen lelki támogatást is kellett adnod az embereknek, hogy tartsanak ki, ne menjenek el, próbáljanak egy kicsit olyan dolgokat is csinálni, amikbe a szívőket is bele tudják tenni.

Különben tulajdonképpen minden elvész, amiért ezt érdemes csinálni. >> Szerencsére, amíg én ott voltam, ugye az anyagi része azért meg volt oldva, tehát mindig követte egymás után azokat a inflációt, a az éppen aktuális fizetítéseket.

Tehát azt nem mondanám, hogy bármikor szóba került volna, hogy hú most az én itt hagyom a 21-et azért, mert mint keves kevés keveset fizetnek.

Sokkal nagyobb hajtóerő volt az a közösség, az a az, hogy milyen presztízshelyen dolgoznak.

És mondom, probléma nem volt így az anyagiakkal.

Itt leginkább az anyagi túl, hogy amikor készítesz egy anyagot, azt mindenki készít, sok anyagot csinál, abból sok anyagból nagyon sok rossz is készül, tehát azért az leveszi az energiádat, az az nem sikerül. akkor valahonnan ezt az energiát pótolni kell, és ezeket az energiákat azt gondolom, hogy az ilyen anyagokkal lehetett velük pótoltatni, hogy legyen erejük tovább folytatni a fotózást, amit te is említett, hogy legyen mi értje, tehát hogy miért fotózunk tulajdonképpen.

Úgyhogy itt nem nagyon az az anyagi része kevésbé számított. >> Te mikor érezted úgy, hogy a munkád beérett, tehát hogy már önjáró ez a dolog, és neked már nem kell annyit beavatkozni ebbe az egészbe, mint korábban?

Hát ez a ötödik évre már biztos volt.

Hát az tavaly előtt amikor nem tudom 17 vagy 16 díjat hozott el a fotórvat, ugye idén meg 17-et vagy nem tudom, tehát hogy rengeteg díjat elhoztunk, akkor már tehát lehetett látni, hogy önjáró a rovat, meg tudják oldani azokat a napi feladatokat bőven szakmailag, amikre én én is büszke vagyok, nem csak ők.

És akkor nyilván az én munkám is egy picit megváltozott, ahogy mondtam, hogy én is a kihívásokat kerestem.

Most az, hogy kiadjam a munkákat, az nyilván egy idő után nem nem egy olyan rém nagy kihívás.

A a srácoknak úgy viszont ugye nagyon sok egyéb más feladatokat is meg kellett oldania, és próbáltam új lehetőséget keresni a cégen belül is, akkor elkezdtem egy új projektet, ami végül is az a projekt a cégen belül nem tudott megvalósulni.

És így tulajdonképpen most év eleje óta, tehát az én év elején már ott hagytam a céget, már nem mentem vissza a 24.h-hoz -hoz sem, hiszen azt a feladatot, amiért engem odavettek hat évvel ezelőtt, hogy építsek föl egy nullára egy fotó rovatot, az tulajdonképpen teljesült, hiszen már két éve teljesen sikeres a fotórovat. ki lett nevelve egy fotóatvezető, úgyhogy én én nagyon boldog vagyok azzal, hogy amiért engem odavettek, az az sikerrel >> és büszke gondolom, tehát hogy azért ezt csak jó nézni, hogy nem sokan számítottak arra, hogy egy fotóvat így tényleg kiemelkedhet a habokból, de végül is megcsináltátok, tehát ez egy nagyon szép dolog.

Most szabadúszok újra, de az első fél év, tehát most az első fél év azért tudatosan azzal telik, hogy most nem kerestem munkát, nyilván a munkamegkeresésekre reagáltam, akik ugye a szakmába elterjedt, hogy már nem dolgozom a cégnél, akkor voltak megkeresések, nyilván azokra reagáltam, de most ezt a fél évet teljesen pihenéssel töltöm, inspirálódással, tehát hogy hogy >> na és hogy pihensz és hogy inspirálódsz? >> Hát minden más, amire eddig nem volt úgy időm, az most nyilván kiteljesedik.

Itt akár a sport, túrázás, a az otthonlét, a kert, a az most előtérbe helyeződik.

Tulajdonképpen most magamról szól a dolog.

Eddig ugye minden a fotósokról szólt, nem rólam.

Most egy picit ugye változik újra meg kell találni azt a hogy miért menjek…

Említett entitások

Témák

• fotográfus
• képszerkesztő
• háborús övezetek

Személyek

• Sopronyi Gyula

Szervezetek, cégek

• 24.hu

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sopronyi Gyula (2025.10.05)”

Több epizód a wopcast-ből

• Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése 2026-09-27

  A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

• Rédei Ferenc (2026.09.06) 2026-09-06

  A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

• Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16) 2026-08-16

  Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

• Koleszár Adél (2026.07.26) 2026-07-26

  Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

• Molnár Zoltán (2026.07.05) 2026-07-05

  Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

• Bódis Krisztián (2026.06.14) 2026-06-14

  Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

• Cseke Csilla (2026.05.24) 2026-05-23

  Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

• Gombai Gellért (2026.05.03) 2026-05-03

  Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

• Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19) 2026-04-19

  Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

• Szami (2026.03.22) 2026-03-22

  Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

• Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk. — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

  Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.

• Hajdú D. András — Képek a végekről és emberek, akik fáklyát visznek a sötétben (Ep. 028) — Az élet meg minden

  Hajdú D. András fotós beszélgetést folytat a társadalom peremén élő emberekről, illetve a Kongói Demokratikus Köztársaságban dolgozó magyar szemorvos, Hardi Richárd munkájáról. Ké…