Zagyvai Sári (2026.02.08)
· PT1H39M44SÖsszefoglaló
Zagyvai Sári fotográfus a wopcast 84. adásának vendége, akit a kortárs fotóművészet kiemelkedő alakjaként mutatnak be. Budapesten született, tanulmányait a Szellemképben és a MOME-n végezte, ahol jelenleg is tanít. Munkásságában a műfaji határokat feszegeti, kísérletezik egyedi…
Röviden
- Műsor
- wopcast
- Megjelenés
- 2026. 02. 08.
- Hossz
- 1 óra 40 perc
- Szereplők, említett nevek
- Zagyvai Sári
- Témák
- fotóművészet, fotográfia
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt a WC egy műsor az életről a fotósok szemén keresztül.
A 84. adás vendége Zagyvai Sári fotográfus, a korts fotóművész szén a kiemelkedő alakja.
Budapesten született és nőtt föl átlagosnak koránsan mondható körülmények között.
A fotográfia világa felé Tiniszser korában egy különleges sétál hatására indult el.
Tanulmányait a szellemképben majd a Momén végezte, ahol jelenleg is tanít.
Munkásságában a műfaji korlátokat veszegeti és egyedi módszerekkel kísérletezik.
Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetett a fizikai és virtuális valóságok közötti átmenetek vizsgálatára.
Legutóbbi projektjeiből egy csodálatos könyv is készült AIO Type címen.
Az NKA alkotói ösztöndíját és a Pécsi József fotográfiai ösztöndíjat is többször elnyerte.
Munkái, egyéni kiállításokon és tuatnyi csoportos kiállításon kerültek bemutatásra itthon és külföldön egyaránt.
Igazán különleges hangja a magyar fotográfiának.
A beszélgetés meghallgatása előtt, ha még nem ismeritek, érdemes lecsekkolni Sári munkáit a honlapján.
Mivel témájában, felfogásában és a kivitelezés módjában is nagyon eltér attól, amit például én csinálok, nekem is szükségem volt egy hosszabb bevezetőre a munkássága értelmezéséhez.
Épp ezért beszélgettünk sokat a kezdeti évekről és hatásokról, barangolva Sári kalandos gyermek és fiatal korában.
Megnézzük, hol tanulta ki a szakmát, és kóstolt bele a társművészetekbe, illetve megtudjuk, hogyan indította be karrierét a személyes munkák készítésével párhuzamosan.
Természetesen vetünk egy pillantást a fontosabb projektjeire, külön hangsúlyt fektetve új könyvére, az AIO type-ra.
Kezdés előtt szokás szerint felhívom a figyelmet arra, hogy a WBC készítéséhez te is hozzájárulhatsz.
Egyszeri utalás mellett a Patreonon van erre lehetőség, ahol pár kattintással beállíthatsz havonta érkező támogatást, méghozzá hat különböző kategóriában.
Az első úgynevezett fehéröves opcióban havi 2 eurval, a legmagasabb polcon fekete övesként havi 100€-val is tudod segíteni a munkámat.
Teljesen mindegy, melyik követ választod.
Minden támogatásért rendkívül hálás vagyok.
Hallgassátok szeretettel a Sárival készült beszélgetést. >> Sári is te hozzott a podcastban.
Köszönöm Knél a meghívást. >> Hogy indult neked az új év?
Milyen volt 2026 eddig? >> Hát nagyon örülök, hogy ennyi hóesett, tehát hogy ez egy ilyen csoda.
És a kisfiammel is iszonyatosen örültünk a hóesésnek, meg annak, hogy lehetett szánkózni, lehetett menni sielni.
A nagy meglepetésemre iszonyú jó volt a pálya, és alapvetően ez bearanyozta ezt a januári amúgy nekem kicsit depressziós időszakot.
Tehát, hogy én is azt láttam, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is itt pont a környéken, Klinkumon annyira élvezték, hogy végre elővelhetik a 10 éve rohadó szánkót, és ott hógolyóztak a gyerekekkel együtt.
Szóval ez végre egy igazi télet. már régen éltünk át. >> Igen.
Most egy kicsit szomorú, hogy a városban kezdenek ilyen fekete hókupacatok megjelenni, és az is egy ilyen nagyon érdekes momentum számomra, hogy a gyerekeket ez nem riasztja el, tehát ők továbbra is megmásszák ezeket a hókupacokat, leszednek jeges darabokat, és egymást dobálják, vagy fociznak vele.
Szóval >> igen, a mondjuk azon se lepődnék meg, hogyha te valamilyen művészi inspirációt látnál ezekben a fekete hóépítményekben.
Hú, erre még nem volt időm, de egyébként igen, >> van benne valami.
Szerintem szaladok és tényleg csinálok pár képet. >> Sári, tudod, hog mik azok a szupergyümölcsök? >> Azt nem tudom, de most erről valahogy eszembe jutöttek ezek a hósünnök, merthogy még egy ilyen nagyon jó élményem volt, hogy elmentünk a Velencei tóhoz, rámehettünk a jeges tóra, és gyönyörűek a jégsünk.
Tehát de >> az mi az, hogy jégsün?
Hát én korábban olvastam róla, hogy befagyott a Balaton és van jégsünk, és én is elcsodálkoztam.
Konkrétan sünnöknek néznek ki.
Egyetlen nem állatok, hanem gondolom az úzmara, ahogyan így egymás után ráépül az ilyen hó, nem mesterséges, ezek ilyen teljesen ilyen természetes képződmények, és a jégsőktől nehéz korcsolyázni. >> Nézd már, mik vannak.
Na hát ezt nekem például tök újáró soha nem hallottam, de muszáj leszek még egyszer megkérdezni, hogy a szupergyümölcsöket ismered? >> Nem, a szupergyümölcsöket nem.
Ezek olyan gyümölcsök, amelyek rendkívül gazdagok antioxidánsban, vitaminokban és ásványi anyagokban.
Következésképp tehát egészségesek és erősítik a az immunrendszert, sőt a betegségeket is segítenek megelőzni.
Ilyen a Guava, ami tele van C-vitaminnal.
Kívről hasonlít egy körtéhez, belül ilyen fehér vagy rózsaszínes húsa van, az íze pedig ilyen édesk fanyar.
Na hát, hogyha a hallgatók nem is, de bízom benne, hogy te kapizsgálod, hogy miért beszélek a guaváról, neked mi jut eszedbe róla?
Hát engem a Guaváról konkrétan eszembe jutatút Egyiptomba.
Mentünk végig Kairoltól Luxorig és nagyon-nagyon élveztem.
Sokkoló volt szerintem gimnazista lehettem és meg is álltunk persze a gizei piramisoknál leszálltunk, visszaszálltunk, de a leginkább ez a Guavali maradt meg, amit így Luxorba árultak.
És maga a Guava emlékszem, hogy utána vettünk a piacon ilyen gyümölcsöt és egyáltalán nem volt finom, vagy nem lehetett megenni.
Tre volt maggal és nem, de a Guava és appon valami még valami gyümölcsök úszkáltak.
Azt hiszem ilyen nevetségesen olcsó volt akkoriban körülbelül ilyen 5 Ft, ami nem tudom most mennyit érne magyar pénzbe, de iszonyú olcsa volt.
És itt apukáddal voltál kettesben. >> Az öcsém is velünk jött.
És akkor most így hirtelen eszembe jut az is, hogy biztos, hogy már voltam 16 éves, mert már fotóztam, és akkor már jártam a szellemképbe talán előtte, és apukám elkezdte leszervezni, hogy én menjek vissza oda Luxorba fényképezni, és ott le is beszélte valami arab sráccal, akihez el is mentünk családlátogatóba, hogy majd én ott lakhatok, és akkor ott fényképezhetek egy fél évig.
Igazából nem teljesen értették, hogy mit akar és miért akarja a lányát ide küldeni.
Mindenesetre egy mobiltelefont is ígért, hogyha én ott egy fél évig lakhatok és ott fényképezhetek.
Ebbő persze hatalmas kalamajka lett, mert utána ők rendszeresen hívogatták az édesanyámat, akivel együtt éltünk akkor már ők elváltak a szüleim.
És akkor arra hivatkozott egy Akmed nevű csávó, hogy hogy hogy hát ugye a szare majd jön, hiszen az apja megígérte, és telefont is küld.
Ö és apukám úgy gondolta, hogy ez így teljesen normális lenne és természetes, hogy akkor én tényleg tudnék fényképezni.
És valahogy úgy érzem egyébként, hogy így a gyerekkoromhoz mégiscsak, vagy a gyerekkoromból így származik az, hogy fotós lettem, mert rengeteget utaztunk, hogy ez a fajta bátorság vagy nyitottság, amit amit ő képviselt, hogy akár elküldi a lányát Luxorba, hogy szép képeket tudjon csinálni, ha már fotózni akar.
Ez ez valahogy így beépült. >> Ez nagyon menő.
Meg azért kérdeztem rá, mert megdöbbenve olvastam, hogy mennyit utaztatok gyerekkorotokban, és milyen vagány szüleitek voltak.
És ezek az utazások persze minden életkorban meghatározóak, de a gyerekkorba aztán végképp. és a Kostoránya, aki nekem egyik ilyen kedvenc magyar íróm, ő mondta egyszer, és ő szintén rengeteget utazott, hogy persze hihetetlen érzés világot látni, de neki az egyik legmaradandóbb utazási élménye az volt, amikor kiskorában először ültek föl egy ilyen helyi vonatra, és elmentek Szabadkáról valamelyik másik településre, és tudod, először jöttek ezek az idegen búzamezők, soha nem látott házak, fura arcok, és nekem is hasonló élményem van, hogy nagyon sokat járom a világot, és borzasztóan élvez a különböző kultúrákat megismerni, de azt soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen volt annak idején, amikor a nagyszülőknél hesszeltünk nyáron, Szombathelyen, és nagyon kicsi voltam, amikor már a nagypapa mindig átvitt minket Ausztriába, ott vásároltunk különböző dolgokat a a Hóferbe, ami akkor még ugye nem volt Magyarországon, most itt a aldinak hívják. például étcsokit, jó étcsokit ott lehetett venni, és emlékszem, hogy ott ültünk hátul a piros zsiguliba az öcsémmel és akkor a határátlépésnek már tudod az az izgalma, hogy útlevelet kellett mutatni, amint átértünk, mintogyha egy külön univerzum lett volna, baromi jók voltak az utak, más betűtípussal voltak felírva a az osztrák településnevek, muskát likvidítottak az ablakba.
Szóval, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a feelinget, amit akkor éltem át.
És hát ugye a te gyerekkorod meg tele volt ilyen utakkal.
Tehát, hogy azt olvastam, hogy a szüleitek átalakítottak ilyen Ford kis boost, és akkor azzal jártátok Európát. >> Tényleg ezt úgy kell elképzelni, hogy ők azért próbálták ezt minél olcsóbban megúszni, ezt az utazást.
Elindultak, és akkor az átalakított kis buzban be volt tárazva az összes ennivaló >> konzervek.
Hát igen, inkább ilyen tartós tejek.
Emlékszem az ízérnak a tartós tejenek, mert annyira sokat ittuk.
És akkor amikor így megálltunk egy-egy ilyen elhagyott görög tengerparton, akkor abból éltünk, ami van.
Meg sokszor apukám fogott valamit a tengerből, és akkor azt is megettük. >> Azt ettétek, amit apukád ott horgászott? >> Igen, igen.
Az öcsém nagyon haragudott is rá, amikor életében először látta, hogy így fejbe üt egy halalt.
Azt hiszem, napokig nem beszélt édesapámmal, hogy így ez ez gonoszság.
Nyilván ez az időszak volt, amikor kinyílt a határ és lehetett menni a rendszerváltás után és >> de még ilyen útleveles történet volt az összes, tehát hogy mindig meg kellett állni a határon, akkor be kellett mutatni, hátul megnézték, ahogy ti ott ültök, és akkor bele kellett mosolyogni a határőrnek az arcába.
Ezek ilyen tök izgi élmények voltak.
Soha nem tudhattad, hogy lesz-e valami gond vagy sem. >> Igen.
Mondjuk akkor ilyen természetesnek tűnt.
Szerintem ez az tűnt furcsának, hogy egyszerűen nem lesznek határok, hogy ezt el se tudtuk inni.
Annyira maradandó élmények tudnak ezek lenni, hogy pár éve én még az akkori barátnőmmel elmentem Szlovéniába a tengerpartra, és én még soha nem voltam Szlovéniában a tengerparton, és akkor sétálgattunk egy ilyen öbölben, amikor így átnéztem a túlpartra, és hirtelen bevillant iszonyatosan erősen egy emlék, hogy én ezt a partszakaszt már biztos, hogy láttam, csak borús időben, de de tuti.
És akkor egyből felhívtam édesanyámat, mert nem bírtam magammal.
És kiderült, hogy tényleg voltam már korábban is a szlovén tengerparton, csak akkor három éves voltam, és nem mondtam el neki, hogy hol vagyunk.
Őt kérdeztem meg, hogy melyik településre jártunk akkor, és pont azt mondta, ahol éppen voltam.
Tehát az egy valós emlék volt, és tulajdonképpen, hogyha három évesen voltunk ott, akkor az egyik legkorábbi emlékem.
Tehát nagyon élesen megmaradnak a az ember tudatában.
Pláne, hogyha ráadásul ilyen tök egzotikus helyekre mentek, mint Görögország.
Hát ott olvastam, hogy vadkempingeltetek, meg ilyet láttam, hogy Olaszországba gleccsercher tavon szörföltetek.
Abszolút azt mindig csináltuk.
Azt folyamatosan visszatértünk oda a gardatóhoz.
Ott is nem fizettünk be a kempingbe.
Igazából akkoriban azért olyan nagy különbség volt mondjuk egy ilyen olasz nem tudom üdülőváros árai és a magyar között, hogy mi úgy tudtunk ott nyaralni, hogy a kemping mellett telepedtünk le a kis busszal és akkor belogtunk a kempingbe zuhanyozni hetent.
Tehát, hogy egyébként ezeknek a gleccsertavaknak annyira tiszta a vize, hogy levest lehetett belefőzni.
Tehát nagyon nagyon elképesztő volt, de nagyon izgalmas is volt egyben.
És hát így tehettük meg, hogy szörföztünk, tehát mindig vittük a szörföket.
És akkor apukámik nagyon jól szörföztek.
Emlékszem egy olyan élményre is, amikor Horvátországban leégett a kempingünk sajnos, mert becsapott egy villám, és akkor az is egy ilyen nagyon híres korcsulai szörf >> szörfös hely, vagy nem tudom, hogy paradicsomál, de és akkor menekülni kellett a kempingből.
Ez is egy ilyen nagyon nagy élmény volt, de ezek az extrém sportok aztán így picit háttérbe szorultak az életem során, meg így tínédzser koromban és és emlékszem egy ilyen randira, ahol a srácnak nagyon elő akartam adni, hogy milyen izgalmasak az extrém sportok, amiket már kipróbáltam.
És akkorre megvan, ahogy így rámnézett, és azt mondta, hogy szerintem az úszás ugyanannyira nagyon extrém sport.
És erről ez jut eszembe, amikor te is mondod, hogy melyik vonatozás volt a legezotikusabb, hogy igazából utána én csak rágondolkoztam ezen, hogy igen, az úszás nagyon extrém sport. >> Hát attól függ, hogy hol úszol persze, tehát hogy az is lehet egyébként tök extrém.
De a szörfölés mellett még mi az az extrém sport, amit te kipróbáltál? >> Hát nekem inkább az van, meg hogy anyukám siklóernyőzött, úgyhogy még síléc is volt a lábán, és és akkor így fönt a hegytetőről indultak.
Jó, hát apukám is csinálta, csak inkább az volt az extrém, hogy anyukám is, és akkor nekifutás helyett nekicsúszás volt, és akkor szálltak le Franciaországba sillétel lábukon.
A hűttébe meg húzták be a nyakukat az emberek, hogy hogy így hát igen, nehogy rájuk szálljon.
Meg anyukám sokszor azért elvétette, hogy hol száll le, és akkor így kellett mennünk levágni a fáról.
Na jó, hát ez ez tök abszurd, tehát hogy ezt el se hiszem, hogy ti addig ott vártatok lent, és néztétek, hogy a szülők mikor szállnak le, vagy landolnak valahol.
Igen, mi isünk, és akkor sok sokan mentünk, ilyen baráti társaság voltak, és mindenki csinálta ezt, tehát mindenki >> mindenki ilyen adrenalinfüggő volt abb a társaságba.
Fiatalon vállaltak gyereket, nem úgy, mint mi.
Tehát, hogy ők azért ilyen 22 éves, lehetett édesanyám, amikor én születtem, még egyetemista volt, meg csomó mindent kizerett volna próbálni, snowboardozott is, aztán snowboardozni mi is megtanultunk.
Hát ez nem annyira extra vagy extrém.
Szerintem mostanában azért már sokkal több mindenki kipróbál extrém sportokat, csak akkor, amikor mondjuk ők voltak fiatalok, akkor ez ilyen ritkaságszámba ment.
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Zagyvai Sári (2026.02.08)”
Miről szól ez az epizód: „Zagyvai Sári (2026.02.08)”?
Zagyvai Sári fotográfus a wopcast 84. adásának vendége, akit a kortárs fotóművészet kiemelkedő alakjaként mutatnak be. Budapesten született, tanulmányait a Szellemképben és a MOME-n végezte, ahol jelenleg is tanít. Munkásságában a műfaji határokat feszegeti, kísérletezik egyedi… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 08..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Zagyvai Sári (2026.02.08)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Zagyvai Sári.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Zagyvai Sári (2026.02.08)”?
Fő témái: fotóművészet, fotográfia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Zagyvai Sári (2026.02.08)”?
Megjelenés: 2026. 02. 08.. Hossz: 1 óra 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/084-zagyvai-sari-2026-02-08-18629245
Több epizód a wopcast-ből
- Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése
A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…
- Rédei Ferenc (2026.09.06)
A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…
- Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)
Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…
- Koleszár Adél (2026.07.26)
Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…
- Molnár Zoltán (2026.07.05)
Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…
- Bódis Krisztián (2026.06.14)
Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…
- Cseke Csilla (2026.05.24)
Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…
- Gombai Gellért (2026.05.03)
Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…
- Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)
Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…
- Szami (2026.03.22)
Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Sláger Kult | Somosi Rita | Késő szocializmus, rendszerváltás, irónia, egyetlen fotográfusi tekintetben | Aki kérdez: S. Miller András — Sláger FM
Somosi Rita művészettörténész a Sláger Kult műsorban Vladimír Birgus Valami kimondatlan című kiállításáról beszél. A beszélgetés a késő szocializmus és a rendszerváltás időszakána…
- Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk. — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.
- 115. epizód: Tudatosság, körültekintés és a ráfordított idő kell a jó fotóhoz (Ruppert Tamás) — StúDió Veszprém
Ruppert Tamás fotós és kutató vendégként a tudatos fotózás fontosságáról, a Pannon Fényképészkör Egyesületről és a Fotósviadalról mesél. Szó esik a 100 szóban Veszprém illusztráci…
- MILC Club Podcast S03E01 - A CSEND VILÁGA - Berentés Ágnes barlangfotós — MILC Club Podcast
A MILC Club Podcast S03E01 adásában Berentés Ágnes barlangfotós mutatja be a Csend Világa című kiállítását, amely miskolci Herman Ottó Múzeumban látható június 2-ig. A tárlat barl…