Agrár Channel Podcast

Ki viszi tovább a magyar agráriumot? Agrárgépész utánpótlás, képzés, karrier és generációváltás.

· PT49M49S

Összefoglaló

Az Agrár Channel Podcast legújabb adásában Harsányi Zsolt (MEGFOSZ elnöke) és Dr. Szabó István (MATE rektorhelyettese) beszélgetnek a magyar agrárium utánpótlási és generációváltási kihívásairól. Kiemelik, hogy a mezőgazdaság ma már rendkívül innovatív és technológiailag vonzó…

Röviden

Műsor
Agrár Channel Podcast
Megjelenés
2025. 12. 08.
Hossz
50 perc
Szereplők, említett nevek
Harsányi Zsolt, Szabó István, Szabó István, Szabó István
Témák
agrárium, agrárgépész utánpótlás, generációváltás, mezőgazdasági képzés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nagyon kellemes napot köszöntöm önöket az Agrár Channel legújabb adásában.

Ma egy olyan témát járunk körbe, amely meghatározza az agráriumot, hiszen változott a világ, de sokak fejében talán, ha azt mondom, hogy agrárium, még mindig egyenlő a gumicsizmával és a piros picit rozsdás MTZ traktorral.

Ahogy említettem, a világ megváltozott, hiszen a gumicsizmát már nagyon sok helyen felváltotta a laptop, és műholdak segítik a gépeket, hogy precíziósan tudjanak a földeken dolgozni.

Na de a generációváltás és a szakma népszerűsítése mennyire fontos abban, hogy ez ténylegesen ez a változás mindenki fejében megtörténjen?

Ebben van ma segítségemre Harsányi Zsolt, a mezőgazdasági Eszköz és gépforgalmazók Országos Szövetségének elnöke, illetve Dr.

Szabó István, a Magyar Agrár és élettudományi Egyetem Oktatási és Nemzetközi Rektor helyettese.

Jó napot kívánok, köszöntöm önöket. >> Jó napot.

Aktuális a szakma, illetve hát a szakma is aktuális.

Aktuális a téma, hiszen mondhatjuk azt, hogy a fiatalok nagyon sok esetben nem az agráriumban látják a jövőjüket.

Ez megállja a helyét, vagy talán ez is változik a világgal együtt? >> Azt gondolom, hogy nem a mai napnak ez a dolga.

Amikor én 18 éves voltam, akkor édesapám megkérdezte, hogy mi akarok lenni.

A családom viszont tudta, hogy én legyek mezőgazdasági gépészmérnök, és akkor úgy döntöttem, hogy igaza van a szüleimnek.

És akkor még motiváltak is avval, hogyha azt mondták, hogy ha elvégzek, szerzek egy diplomát Gödöllőn, ahol István is járt, és ahol most dolgozik is, ahol a rektorhelyettes, akkor utána többet nem kell kapálnom.

Tajon én se akartam soha se agrárgépész lenni, csak azt tudtam, hogy szeretem a gépeket és valamivel foglalkozni kellett.

És az évek során azért én is megszállottam azt a szappmát, ahogy még nagyon sokan mellettem is meg barátaim között is. >> Már évek óta több mint 5000 főt veszünk föl az egyetemünkre ebben az őszi főfelvételi szezonban.

Ez azt jelenti, hogy van érdeklődés a terület iránt mindazon által.

De ez nő vagy csökken, bocsánat, >> ez most nőtt az elmúlt években, tehát ez annak is betudható, hogy átalkult a felsőoktatás, tehát nagyon nehéz hosszú idő idősoros adatokat összehasonlítani.

De most azt mondom, hogy tartósan és masszívan 5, sőt 5100 fölötti létszámokat veszünk föl.

Ebben van olyan is, aki nem az agrárterület iránt érdeklődik, de a többség azért az agrárszakma valamelyik ága iránt érdeklődik, emiatt jön hozzánk.

Ez azt jelenti, hogy a fiatalok választják ezt a szakmát mindazon által, annyi kihívári, annyi irányba elindulhat egy fiatal ember, hogy jó azt hangsúlyozni, hogy ez a mezőgazdaság, ez nem az a mezőgazdaság.

És mi vár arra, aki aki ezt a nagyszerű hivatást választja?

Legyen az a mezőgazdaságnak bármilyen ágadát?

Nyilván mi mezőgépészethez értünk inkább.

Miért vonzó, vagy miért lehet vonzó a fiatalok számára az, hogy agrárgépész legyen? valaki, mert talán ha visszagondolunk a múltra, akkor apáról fiúra szállt ez a dolog.

Te most van olyan, aki teljesen teljesen függetlenül a a mezőgazdaságtól besétál az egyetemre és azt mondja, hogy agrárgépész szeretnék lenni.

Hogyan lehet egyáltalán megszólítani a fiatalokat? >> Én azt gondolom, hogy nagyon sok lehetőség van.

Elmegyünk kiállításokra, oda meghívjuk a fiatalokat, eljönnek, megnézik a gépeket, mehetnek vele egy kört azért egy ilyen 18-20 tonnás óriási nagy traktorral kombájn dolgozni, vagy menni egy kőt, vagy vagy egy permetezővel, amibe 36 mes kerett mehet kint a például a nálunk is a cég előtt a a füvőn egy fiatalember, az tök jó dolog. az olyan szabadságot ad és kondó de ki van nyújtva jobbra-balra 18 mes keret és mész mint egy pillangó röpülsz vagy például most is nagyon sok hely helyre elvisszük a drónokat a drónokkal is nem csak harcolni lehet hanem azzal permetezni lehet területet lehet fölmérni versenyezni lehet ezeket mindegyiket kipróbálhatják a fiatalok és én azt gondolom hogy ez olyan mint a szerelem első látásra ez vagy összejön vagy nem és nagyon sokaknak összejön >> szóval tényleg megváltozott a Mező mezőgazdaság és nagyon megváltozott a mezőgazdaságnak a műszaki kiszolgáló rendszere.

Én a múlt héten erről beszélgettünk Zsolttal, egy piros traktorban ültem 800 lóerő fölötti, és mellettem ült az az egyik fejlesztő mérnök, akivel beszélgettünk, és kiderült, hogy van egy közös régi élményünk, hogy mind a ketten vezettünk Kirc 700-as traktort.

Akkor az volt a csúcsteljesítmény. >> És sokaknak még most is a Kirc csúcs. >> 300 lóerő hatalmas tömeg.

Hol vagyunk már attól a technológiától, teljesítményben színvonalban talajnyomásban, bármiben?

Tehát hatalmasat fejlődött ez a ez a világ.

És az, aki az, aki egyszer közel kerül ehhez a ehhez a technológiához, azt azért az meg tudja fertőzni.

Egy másik gépet is vezettem a közelmúltban, hogy egy más színű gépről is beszéljek. egy egy Zsolt számára kedves zöld színű Jaguár járvaszecskázót. 12 1120 ló 1120 lóerő.

És olyan, mint egy hát majdnem azt mondta, hogy űrhajónak a kabinja, de lehet, hogy a traktoré tényleg bonyolultabb.

Tehát elképesztő technológiai fejlődésen ment keresztül a a mezőgépipar, a mezőgazdasági gépeknek a a a rendszere.

Ez annak, aki aki vonzódik az ilyen irány, egyértelműen egy hívó szó tud lenni.

És az agrárgépész program pontosan ezt szolgálja, ezt a cél, hogy a fiatalok >> szolgálja, hogy jöjjenek hozzánk és nézzék meg, hogy egyáltalán mit tudunk, mit mit vár mire várhatnak, mi fog velőbb történni, hogyha csatlakoznak hozzánk, és ők is agrárgépészek lesznek, mert most már mezőgépészet agrárgépészon ez kicsit másabb, mert a mező az nem mindig populáris, de az agrárgépészetes sokkal szebben hangzik, és ez most már ennyi mindent tud.

És ahogy az István is mondta, annyi kütyű van benne, nem kell otthon laptop.

Hát ezekben annyi laptop van, annyi annyi érték van, annyi nyomkodhatják egész nap a gépnek a a képernyőit, és és azok a gépek, azok megcsinálják helyettük a munkát kvázi.

Ők pedig közbe tudnak, ha akarnak rádiót hallgatni. nagyon sok traktorba most be van szerelve, hogy a barátok között tudják nézni a tévét-t, hogy ott be tudjanak csatlakozni a az otthoni beszélgetésbe.

Az automata kormánytól kezdve a a kombában is beállítja mindenféle feladatot azért, hogy ne kelljen állítgatni állóan különböző értékeket.

Ki se kell szállni már kvázi, de azért nem árt, hogyha néha kiszállunk és megnézzük, hogy milyen munkát végeztünk.

Én azt gondolom, hogy ezeket meg kell ismerni és bele lehet szerelmesedni óriási nagy évbe. >> Ez egyébként az oktatása komoly felelősséget rak minden szinten, minden képzési szinten.

Tehát ahhoz, hogy ki lehessen használni ezeknek a gépeknek a tudását, a kapacitását, a lehetőségét.

Ehhez azért sokkal több kell, mint hogy nyomjuk meg.

Ugye most már nem a gázpedálra lépünk, hanem egy joystickot mozdítunk el, hogy toljuk előre, és akkor akkor elindul.

Tehát az, hogy az, hogy nagy mértékben automatizáltak ezek a rendszerek, azok lehetővé teszik, hogy egy egyetemi tanár is el tud vezetni egy járzecskázót, ami ami nem egy nem egy nem egy kis szó, de Isten igazából ahhoz, hogy teljes egészében kihasználjuk ezeknek a gépeknek a lehetőségeit, nagyon komoly felkészítésen kell, hogy keresztülmenjenek a a szakemberek.

És ezt nyilván egy mérnöknek meg kell adni, egy a szakképzésben tanuló diáknak meg kell adni.

És ha megveszi a a gépet, akkor a gép tulajdonosának a a az operátornak meg kell adni, mert ezek már tényleg nem a kiroves technológiát jelentik. >> Ez aláírom.

Tehát hogyha én a jogosítványomra gondolom, akkor gondolok, akkor akkor még Ladán tanultam vezetni.

Na, ahhoz képest egy ilyen traktort elvezetni, az tényleg tényleg semmi.

Tehát egy kéz és csak nézünk ki az ablakon kell tanul Tomás.

Ezt is aki nem tanuljon meg, azt nem fog menni.

És azért is mi mezőgazdasági évfogalmazók egy két három napos tanfolyamat tartunk. azt jelenti, eljönnek hozzánk, végigmutogatjuk, melyik olyan dolgok vannak benne, ami 15 20-30 évvel nem is létezett még és azokat is meg kell tanulni.

Különben nem fogják tudni kezelni ezeket a gépeket, csak ha nézzük az otthoni körülöttünk lévő háztartási gépeket is mennyit változtak, most ezekbe sokkal előrébb vagyunk.

Amit ma a mezőgazdaságban benne van technika, az nem létezik még nagyon sokszor olyan iparágokban, akiknek nem kell, nincs ekkora versenyképességük.

Nincs ennyire ennyire feszes megtérülési érdekekben, hiszen hogyha ezek jók a technikák, akkor ezek utána nap mint nap termelnek, és utána annál jobban tudunk versenyezni a piacon. >> És a diákok, amikor jelentkeznek az iskolában, és elkezdik, én azért így, úgy visszagondolok, én anyagtechnológus mérnökként végeztem műszaki menedzser szakmában nagyon sokan, >> az is egy jó szakma, >> de én imádom, szerettem, dolgoztam is benne nagyon sokáig.

Nagyon sokan nem tudták ott egyébként, hogy hogy mi keresnivaló.

Nekem miért kell ezt tanulnom?

Tehát nem is tudták, hogy mit fognak kezdeni azzal a szakmával, akik akik önökhöz mennek fiatalok, közben veszik fel a fonalat, vagy azért tudatosan úgy mennek, hogy én bizony agrárgépész szeretnék lenni. akik hozzánk jönnek és agrárgép nálunk mezőgazdasági és élelmiszer ipari gépészmének a megnevezés de ennek történelmi okai vannak mint ahogy a mi végzettségünk is >> gépészmérnő de hát mi nem most végeztünk nem az elmúlt három négy évben.

Tehát aki erre a szakra jön, vagy erre a szakterületre jön, azok valami miatt sokkal tudatosabbak, tehát ők nem véletlenül választják.

Ez azért egy speciális terület, ez nem úgy van, hogy úgy gondolkodom reggel, hogy mi szeretnék lenni, és akkor ezzé válok.

Itt egy családi indíttatás, az, hogy a a a környéken van egy olyan vállalat, aki ezen a ebben a ebben az iparágárban, vagy ezen a területen dolgozik, ez nagyon-nagyon jó hívószó tud lenni. nagyon komolyan abba az irányba tereli az embereket.

Tehát ez egy speciális szakma.

Ez azért ez azért kitermeli az utánpótást.

Mindazon által azok a programok, mint amit Zsolti csinálnak, vagy együtt csinálnunk, mert mi is közzeműködünk benne.

Ezek a programok segítenek, hogy még nagyobb legyen az a felület, amely ebbe a az irányba tudja orientálni a fiatalokat.

Önmagától senki nem válik agrárgépészé.

Minél több ponton találkozik ezzel a világgal egy fiatal, annál nagyobb az esélye, hogy végül ezt fogja választani, és nyilván szükség van a a az új szakemberekre, mert mert van mit tenni. >> Mekkora együttműködésre van szükség a háttérben?

Gondolok itt arra, hogyha valaki megtanulja a könyvekből, azért nem tudja sem szervizelni, sem vezetni azokat a gépeket.

Tehát ne úgy kerüljön ki valaki az iskolából, hogy hogy hogy ne tudna egy egy traktorral adott esetben mondjuk egy tartóhántást elvégezni.

Az alapokat meg kell tanulni az iskolával.

Ezért is van nekünk is az Axián is nagyon sok kapcsolatunk.

Az egyetemről kóposó gyerekek vannak ott, akik az egyetem elvégzése mellett egy-két napot hetente nálunk is eltöltenek.

Az azt jelenti, hogy eljönnek és tulajképpen végigjárják a teljes ranglétát az mindenféle fajta tevékenység körbe.

Egy-két hetet ott vannak és látják, hogy mit csinálunk.

Körülbelül ismerkednek a a cégkel.

De most például tegnap előtt voltam Csornán, ott a csukásból vannak, szakközépiskolából nagyon kiváló fiatalemberek.

Hatan hat fiatal emberrel találkoztam.

Délig iskolában voltak és a délutánt három órát töltöttek el nálunk például ott az ottani telephelyünkön.

És megkérdezte tőlük, hogy ti aztán miért jöttetek ide hozzánk? >> Azért, mert egyrészt odaküldték őket, jól érezték őket, és éppen a az elfekvő alkatészeket válogatták ki.

Volt ott például egy szét bombázott silózó, amiről Pista beszélt, karambolos volt, és szedték szét.

És ahogy szedték szét, tárolt ki előlük a világ, hogy úristen, micsoda alkatészek vannak, amit egyébként, hogyha rajta van a borítás, nem tudják meg nézni.

És azt kérdezté meg tőlük Hatuktól, hogy ki miért lett tulajdonképpen csukásba tanuló?

És három azt mondta, hogy azért, mert nekünk otthon van gazdaságunk, és ő át akarja venni apjától, anyjától a gazdaságot.

Ez a három gyerek, ez valamikor vevőnk lesz.

A másik három fiatalember pedig azt mondta, hogy ő ebbe szeretne dolgozni.

De azért azt ne felejtsük el, hogy ha piac az nyitott Csornától egy órára 40 percre át lehet menni dolgozni már Ausztriába.

Tehát az a feladatunk, hogy itt Magyarországon megtanítsuk vele és megőrizzük ezeket a gyerekeket a magyar vidéknek, a magyar mezőgazdaságnak. >> És ma a mezőgazdaságban milyen kompetenciákra van szükség?

Meg beszéltünk itt laptopokról, meg arról, hogy szét kell szedni egy gépet.

Hát ugye ez okozza a probléma egyik részét, hogy a technológia, amit alkalmaz a mezőgazdaság, az annyira kiszélesedett, ami már lehetetlenné teszi, hogy mindent megtanítsunk.

Tehát korábban egy 50 évvel ezelőtt, egy 40 évvel ezelőtt mondhattuk azt, hogy vannak ezek a reneszánsz mezőgépészek, agrárgépészek. ők mindenhez értettek, a technológiának az egyik feljén is hozzá tudtak szólni, és értettek hozzá meg a másik felén is.

Ma már nagyon erősen szakosodni kell, és ezt az oktatásban is meg kell, hogy hogy oldjuk, hiszen ha fölülünk egy traktorra, ott nyilván megvan a klasszikus technológia.

Van egy belső égésű motor, van egy van egy hajtóműrész, vannak a tengelyek.

Ez korábban is megvolt, a régi traktorok is így működtek. a maiak valamennyivel hatékonyabban meg jobban, de már a motortechnológia változott annyit, ami ami ami új tudást igényel, és megjelent az a az a világ, amit az informatika, az elektronika jelent. érzékelők vannak, horribilis mennyiségű vezetéket, kábelt tesznek be egy traktorba, és amikor szervizelni kell, vagy javítani kell, akkor hát valakinek ehhez érteni kell, és a végén megjelenik a a szoftveres világ, hiszen szegről végről mégis csak egy ilyen fedélzeti monitoron fogjuk beállítani, hogy mennyi műtrágya kerüljön nagyon precízen egy-egy egy-egy ponton a táblára.

Tehát egy nagyon széles spektrumot kell lefednünk az oktatással.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • MEGFOSZ
  • MATE

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ki viszi tovább a magyar agráriumot? Agrárgépész utánpótlás, képzés, karrier és generációváltás.”

Miről szól ez az epizód: „Ki viszi tovább a magyar agráriumot? Agrárgépész utánpótlás, képzés, karrier és generációváltás.”?

Az Agrár Channel Podcast legújabb adásában Harsányi Zsolt (MEGFOSZ elnöke) és Dr. Szabó István (MATE rektorhelyettese) beszélgetnek a magyar agrárium utánpótlási és generációváltási kihívásairól. Kiemelik, hogy a mezőgazdaság ma már rendkívül innovatív és technológiailag vonzó… Az epizód a Agrár Channel Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ki viszi tovább a magyar agráriumot? Agrárgépész utánpótlás, képzés, karrier és generációváltás.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Harsányi Zsolt, Szabó István, Szabó István, Szabó István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ki viszi tovább a magyar agráriumot? Agrárgépész utánpótlás, képzés, karrier és generációváltás.”?

Fő témái: agrárium, agrárgépész utánpótlás, generációváltás, mezőgazdasági képzés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ki viszi tovább a magyar agráriumot? Agrárgépész utánpótlás, képzés, karrier és generációváltás.”?

Megjelenés: 2025. 12. 08.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/agrar-channel-podcast/ki-viszi-tovabb-a-magyar-agrariumot-agrargepesz-utanpotlas-kepzes-karrier-es-gen

Több epizód a Agrár Channel Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból