Apaidő

Gyermekeink kihívásai a HR-vezető szemével / Kreiter Éva – Dreher / Apaidő Podcast 35. adás

· PT1H7M43S

Összefoglaló

Krejter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója vendége a 35. Apaidő podcastnek. Beszélgetésük során szó esik a fiatalok és a munkavállalók helyzetéről, a modern munkahelyek kihívásairól, és arról, hogyan boldogulhatnak a szülők a munka világában. Éva a saját tapasztalatait is…

Röviden

Műsor
Apaidő
Megjelenés
2025. 04. 12.
Hossz
1 óra 8 perc
Szereplők, említett nevek
Kertész András
Témák
hr-vezetés, munkavállalás, szülői szerep
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Én a mai napig többet hasznosítok a táncból, meg abból a 20 év táncolásból, mint amit az egyetemen, a közgázegyetemen tanultam.

Hogy ha valamit csinálunk az életben, akkor annak úgy van értelme, hogy hogyha tanulunk belőle valamit, megosztjuk rögtön másokkal.

De hogy látod, hogyan lehet egy gyereket terelgetni szülőként ilyen tapasztalattal, mint ami mögötted is van?

Nyilván nem mi tűzünk ki célt a gyerekünk számára, hanem hanem támogatjuk őt az ambíciójának az elérésében.

Holnap reggelig tudnám sor, hogy mi minden nem működik jól, de ami jól működik például, az az, hogy 100%-ig együtt értünk abban a feleségemmel, hogy mit gondolunk, hogy mi a helyes út a gyerek szempontjából.

Hogy az egyik legnagyobb hozzáadott értékem vezetőként, hogy másképp látom a dolgokat, mint a vezetőtársaim.

Hogy működik jól egy szervezet?

Alapvetően konstruktív együttműködéses alapon.

Hát akkor nyitunk egy új fejezetlet a mai beszélgetésünkben.

A az AI és a humán találkozása, ami szerintem mindenkit foglalkoztat, aki egy picit is a az üzleti életben dolgozik, és egyébként aki nevelgeti a gyerekeit.

Három kötőjel 10 éves távlatban a munka világa alapjaiban változik meg.

A munkakörök alapjaiban változnak meg, ha egyáltalán lesznek munkakörök.

Nagy szeretettel köszöntöm az Apaidő podcast nézőit és hallgatóit.

A mai vendégem a Dréher Sörgyárak HR igazgatója, Krejter Éva.

Miért van ő itt amellett, hogy táncol? amellett, hogy divattervezést tanult, amellett, hogy jó régóta már a HR szakmában van, és gondolkodik azon, milyenek a fiatalok, milyenek a munkavállalók, milyen egy modern munkahely, és hogy mi szülők egyébként hogyan tudunk egy munkahelyen boldogulni. azért, mert nagyon sok érdekes, izgalmas gondolata van a mai világról, a fiatalokról, és azt gondoltam, jöjjön el, beszélgessünk egy jót.

Emellett egyébként volt egy másik titkos szándékom, mert a Dreher sörgyáraktól kaptuk részben a Bridge Budapesttel közösen az élesztő díjunkat.

Erről is fogunk ma beszélgetni.

Nagyon büszkék vagyunk rá, mert ez az első nagyon komoly díja az apaidőnek, és azért kaptuk, mert tudásmegosztásban vagyunk.

Én nagyon hiszek a tudásmegosztásban.

Biztos már ezerszer hallottátok tőlem, mert azt gondolom, hogyha valamit csinálunk az életben, akkor annak úgy van értelme, hogy hogyha tanulunk belőle valamit, megosztjuk rögtön másokkal.

És ugye az apaidő a modern szülőségről szól, édesanyákról és édesapákról, édesanyáknak és édesapáknak.

És hát a mi eleve szerepünkből adódóan nekünk feladatunk, kötelességünk és remélem, hogy élvezetünk is, hogy megosztjuk mindazt a tudást, ami bennünk van, ami körülöttünk van, ami amit megszereztünk és amit majd reméljük meg is fogunk még a későbbiekben is szerezni.

Szóval mindezekről beszélgetünk Évával, aki itt van velünk a stúdióban.

Ennek van egy nagyon aranyos története, vagy számomra aranyos története.

Sajtkukac volt a fenekemben, ha lehet ilyet mondani gyerekként.

És az anyukám folyamatosan kereste azt, hogy hogyan lehet engem vagy az energiájimat, a fölösleges energiáimat ugye kezelni.

És akkor elkezdtünk ott, ahol laktunk, egy ritmikus sportgimnasztika sportcsarnokba járni, és ott én elkezdtem eresgézni, illetve azt hiszem, akkor még művészeti művészi tornának hívták, és akkor ez bezárt ez a csarnok, és és anyu hirtelen ott találta magát, hogy megint itt van a gyerek a fölösleges energiáival.

És egy barátnője meglátott engem akkor már rég látott a derékigérő hosszú hajammal és két ilyen ö vastag varkocsommal és felkiáltott és azt mondta anyukámnak, aki szintén Éva, hogy hát Éva, ennek a gyereknek néptáncolni kell, ha ilyen haja van.

És én így keveredtem a néptánc világában hat évesen és 20 évig táncoltam.

Én tudom, hogy milyen fantasztikus készségfejlesztéssel jár tulajdonképpen ha az ember ennyi éven keresztül táncol.

Mi az, amit ma mondjuk a munkádban tetten érsz, hogy a ritmusérzékedben, a mozgásban, a reagálásodban, az érzékenységedben hogyan jelenik meg ez a sok-sok művészet, mozgás, tánczen zene?

Mindig azt mondom, és kérem, hogy ezt értsétek jól, hogy én a mai napig többet hasznosítok a táncból, meg abból a 20 év táncolásból, mint amit az egyetemen, a közgázegyetemen tanultam.

Nyilván a személyiségemet formálta, és vezetőként a személyiségeddel dolgozol.

És akkor itt sorolhat sorolhatnám, vagy kiegészíthetném azokat, amiket mondtál.

A kitartás, az elkötelezettség, a motiválás és motiváció különböző formái, a csoportdinamika, a jó vezető, rosszető, a férfiő dinamikák, a fiatalidős dinamikák, a színpadi jelenlét, a bátorság, a félelem kezelése.

Egyszerűen a kitartás, akkor is csinálom, amikor nincs kedvem, akkor is csinálom, amikor fáj. a cél érdekében, hogy van egy célod, és azt szeretnéd elérni.

Én én nem gondoltam erre akkor még, amikor elkezdtem táncolni, hogy hivatásos táncos szeretnék lenni.

Aztán egy ponton ez egyfajta céllá vált, és aztán elértem.

És ez egy nagyon jó érzés volt, hogy megdolgoztam érte, és sikerült.

Fiatalon kerültem be a a profiáncegyüttesbe, ahol táncoltam, és nem volt könnyű dolgom. gondolhatod, picit hasonlíthatom ahhoz, amit ma a lányom megél az iskolában.

Szóval az, hogy az ember megtalálja a helyét egy csoportban, hogy kezelni tudja a nem feltétlen pozitív közeledéseket, és és ezeket mind megtanultam ebből, és a mai napig hasznosítom. illetve hát nyilván az, hogy ez egy művészeti ág, az érzékenységem az, hogy egy picit más szemmel nézek a dolgokra, az is ebből jön.

És a mai napig azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb hozzáadott értéken vezetőként, hogy másképp látom a dolgokat, mint a vezetőtársaim.

Hú, én nem is gondoltam, hogy erről fogunk ma beszélgetni, de beszélgessünk erről.

Abban a kontextusban szokott ez előjönni ez a művészetek gyerekkorban. mi ér aztán utána hogyan hasznosítjuk, hogy hogy mi szülők rend szerint újra és újra föltesszük magunknak a kérdést, hova írassuk a gyereket, milyen különára járjon, milyen iskolába járjon, milyen tulajdonságait tudását képességeit tehetségét fejlesszük, hogyan támogassuk.

És úristen, itt a másik oldal, hogy amikor amikor valahova nem küldjük el, vagy valamit nem fizetünk be, nem támogatjuk, nem segítjük, nem lökjük be két kézzel, hogy márpedig ezt csinálni kell, akkor ott a félelem, hogy de lehet, hogy pont ez volt az a terület, amin egyébként kibontakozott volna.

Hatalmas jelentősége van annak, aztán itt az élő példa, hogy hogy töltjük a gyerekkorunkat.

Te hogy látod, hogyan lehet egy gyereket terelgetni szülőként ilyen tapasztalattal, mint ami mögötted is van?

Nyilván ez egy nagyon nehéz kérdés, és az, hogy az én életemben a tánc ilyen fontos szerepet kapott az anyukám javaslatára, és aztán én ebből a mai napig profitálok, ez egy dolog.

Én ebbe szívesen vettem részt.

Bár a mai napon persze felteszem magamnak azt a kérdést, hogy én valójában a magam kedvéért táncoltam-e.

Na és nem feltétlenül akarom ezt már megválaszolni, mert látom azt az elképesztő gazdagságot, amit ezáltal kaptam.

Az én lányom az nyilván nem volt hajlandó táncolni, ő egy rebel.

Én azt próbáltam megcsinálni, hogy abban támogatom őt, amire neki nyitottsága van.

És hogyha azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy az iskola fontosabb-e, vagy az a valamiféle tevékenység, amit nevezzünk hobbinak, ami mellett elköteleződik, és ezt ezt hosszú távon műveli, akkor akkor lehet, hogy azt mondom, hogy ez az uthobbi fontosabb, de minimum felfele.

És és hiszem azt, a párommal szoktunk erről beszélgetni, aki a vitorlázásban működik és utánpótlással foglalkozik. hogy tulajdonképpen nem feltétlen cél az, hogy valakiből olimpiai bajnok legyen, de az odavezető út az annyira sokat ad, aztán a későbbi érvényesüléshez és a sikeres és boldog felnőttkorhoz, hogy igazából majhogy nem mindegy, hogy mi mellett köteleződik el valaki, csak köteleződjön el, és ebben támogassuk.

Nagyon nagyon egyetértek veled.

Ez a majdnem mindegy, mit csinál, csak csinálja úgy, hogy abból a legtöbbet ki tudja venni.

És nem is biztos, hogy akkor aztán ahogy a te példád is, vagy akár az én példám is mutatja később.

És nekem azt mondták annak idején mindig, hogy hogy András, te te túl intelligens vagy ahhoz, hogy hogy operaénekes legyél, mert ugye az operaénekesekről vannak ilyen sztereotípiák, hogy csak elni tudnak, nem tudnak gondolkodni, vagy nem tudom, kinyitják a szájukat, kijön belőle a hang és kész.

Ugyanakkor például ugye én kommunikációval foglalkozom, én azt szoktam mondani, hogy a kommunikációnak a legmagasabb mesters szintje az operaéneklés.

Tehát, hogy milyen olyan szituációk vannak még, amikor úgy fejezi ki magát az ember, hogy az érzéseit nyíltan kirakja, hogy ki áradjon belőle.

Közben gondolkodik, együttműködik olyan 50-60 emberrel, mindezt másodperc pontossággal teszi, és közben nézi 800 vagy 2000 ember.

Tehát, hogy mi nincs még egy ilyen műfaj, mert a színészek azok nem énekelnek, vagy nem párhuzamosan ezzel.

Tehát, hogy hogy az érzések és a gondolkodás és ennek a harmóniája, test, a fizika harmóniája, tehát lélek, test, gondolat együttműködés kooperáció interakció, szereplés és minden egyszerre.

Tehát annyira annyira komplex például egy ilyen dolog. és hogy hogy én ebben nőhettem föl.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy miközben Petrarka szonetteket fordítottam olasz szótárral és próbáltam megérteni a világ legnagyobb zeneszerzői és költői gondolatain keresztül a világot, ami körülvesz engem, merthogy még interpretálnom is kellett, és hogy kommunikációban mindezt ezt ki kellett fejeznem.

Ez valami olyan olyan szintű működést eredményezett, ami után egyébként mondjuk megtartani egy prezentációt egy üzleti környezetben, vagy nem tudom, átadni gondolatokat.

Hát ez oké, a műfajt az ember megismeri, de hogy nagyjából nem kell ezt ezt túlszárnyalni, hogy finom legyek.

Tehát, hogy hogy nagyon-nagyon fontos készségeket fejleszt.

És nekem pont például a kisfiammal kapcsolat, még ezt gyorsan elmesélem, hogy a kisfiammal kapcsolatban van egy ilyen élményem, hogy körülbelül három négy éves volt, amikor rájöttem, hogy mi szerepjátékot játszunk.

Én addignek fel se tűnt, mert az egész életemben ezt csináltam, és követelte, hogy igen, játszuk, játszuk, és ilyen hang, és olyan hang, és satöbbi.

És elkezdte visszaadni és azt látom rajta, hogy egy ilyen óhatatlan fejlesztési folyamat indult el a az önkifejezés tekintetében, amikor ahogy ő megfogalmazza az érzéseit, a gondolatait, ahogy fizikailag jelen van a térben.

És hát lássuk be, ugye itt van az AI, majd beszélgetünk erről is meg minden.

Tehát ami a mi gyermekeinket körülveszi, abban a az önkifejezés és a a minden, ami humán, az egy nagyon fontos dolog lesz.

Én Én csak teljesen egyetérteni tudok veled ebben a kérdésben.

Behozok még egy gondolatot, ami nagyon érdekes volt számomra, és szintén profitálok belőle.

Én ugye 16-ó 18 éves koromig voltam hivatásos táncos, utána még folytattam a táncolást amatőrként.

És én például megtapasztaltam azt, hogy milyen, mert fogunk majd erről beszélgetni, karrier és hogy és hogy az ember hogyan szerez tapasztalatot.

Én megtapasztaltam például azt, hogy milyen az, amikor valaki túl hamar kerül egy olyan helyzetbe, amibe még nem kéne kerülnie. illetve azt is megtapasztaltam 18 évesen gyakorlatilag, hogy kiégtem abban, amit csináltam, mert a 250 ludas matyi előadáson a piactérjelenetben feltettem magamnak azt a kérdést, hogy biztos, hogy ez az, amire vágyom, vagy így képzeltem én el a nagy betűs táncművészetet.

És persze bizonyos szempontból igen, de bizonyos szempontból meg nem.

És ez mondjuk segített engem új utakat keresni, vagy más utakat keresni.

Szóval ez is egy nagyon érdekes tapasztalás, hogy tulajdonképpen fiatal felnőtt fejjel eljutsz oda, hogyha kitartóan és elkötelezetten csináltál akármit, ugye erről beszélünk.

Akkor látsz egy ilyen teljes életciklust, és megtapasztalod azt, ami aztán a későbbiekben, a felnőtt életedben nagyon nagy segítség lehet hasonló helyzetekben.

Igen, hogy mondjuk 22 évesen az ember már elmondhatja, hogy már volt egy kiégésem.

És tényleg. vagy volt egy szakmám, bocsáss meg, hogy félbe szakítalak.

És hogy ezzel már tudatosabban működni, gondolkodni, dönteni adott helyzetekben.

Szóval hölgyeim és uraim, kedves apaidő podcast nézők és hallgatók, támogassátok a gyerekeket, hogy bármit is csináljanak, csak nagy lelkesedéssel, és én még ezt hozzáteszem, hogy némi tudatossággal.

Szóval, hogy hogy örülünk, ha ha csinál sok mindent, de hogy közben legyen önreflexióban, hogy hogy én ott, hogy szeretem-e csinálni, nem szeretem csinálni, hogy mi mindent tanulok belőle.

És hogyha ez sikerül, akkor tulajdonképpen bármeddig is jut, ahogy te is mondtad egyébként, bármit is csinál, nagyon sokat fog profitálni belőle, és nem biztos, hogy ott, hanem később is. egyébként erre még ezt ezt még gyorsan kihangosítanám, hogy Magyarországon van valami olyan berögződés, amivel én nem értek egyet, újra és újra látom magam körül, hogy szeretünk ilyen versenyistállókat felállítani és és úgy gyerekekkel csináltatni dolgokat, bármiről is legyen szó, minthogyha mindenkinek tényleg olimpiai bajnoknak kéne lennie, mert ha nem, akkor az egy kudarc.

És a egyébként a zeneoktatásban is így van.

Arra van fölépítve a zeneiskolai rendszerünk, mindenünk, hogy hogy tanuld, vizsgáz, izé, végezd el három dal, öt izé fuvaladarab, nem tudom, satöbbi, satöbbi, ha nem akkor évet ismétel.

Tehát, hogy ilyen nagyon iskolai rendszerűen, nagyon rigid rendszerben tanulnak zenét is, de bármi mást is egyébként a gyerekek.

És sokszor elvisz belőle az öröm.

Tehát, hogy lehet ezt, hogy annak a megengedése, hogy lehet félig csinálni, lehet rosszul csinálni, lehet nem a legtehetségesebben csinálni.

Az a lényeg, hogy elmerüljön benne.

Egy nagyon picit talán másképp fogalmaznám.

Én nem azt mondanám, hogy félig csinálni.

Nem is baj, hanem hanem a képességeknek megfelelően csinálni.

Tehát igenis viszont teljes erőbedobással.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Dreher Sörgyárak

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gyermekeink kihívásai a HR-vezető szemével / Kreiter Éva – Dreher / Apaidő Podcast 35. adás”

Miről szól ez az epizód: „Gyermekeink kihívásai a HR-vezető szemével / Kreiter Éva – Dreher / Apaidő Podcast 35. adás”?

Krejter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója vendége a 35. Apaidő podcastnek. Beszélgetésük során szó esik a fiatalok és a munkavállalók helyzetéről, a modern munkahelyek kihívásairól, és arról, hogyan boldogulhatnak a szülők a munka világában. Éva a saját tapasztalatait is… Az epizód a Apaidő című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Gyermekeink kihívásai a HR-vezető szemével / Kreiter Éva – Dreher / Apaidő Podcast 35. adás”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kertész András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gyermekeink kihívásai a HR-vezető szemével / Kreiter Éva – Dreher / Apaidő Podcast 35. adás”?

Fő témái: hr-vezetés, munkavállalás, szülői szerep.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gyermekeink kihívásai a HR-vezető szemével / Kreiter Éva – Dreher / Apaidő Podcast 35. adás”?

Megjelenés: 2025. 04. 12.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/apaido/gyermekeink-kihivasai-a-hr-vezeto-szemevel-kreiter-eva-dreher-apaido-podcast-35

Több epizód a Apaidő-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból