dzsungelharc

#056 Csillag Péter – "Nem nagyon hiszek az >>egyszemélyes<< vállalkozásokban"

· PT1H1M40S

Összefoglaló

Csillag Péter, a Magyar Üzleti Angyal Szövetség elnöke és a Starschema alapítója a vállalkozói gondolkodásmódról, a kockázatkezelésről és a magyar startup kultúráról beszél. Kiemeli a valóság tiszteletének és a visszajelzések figyelembevételének fontosságát a…

Röviden

Műsor
dzsungelharc
Megjelenés
2024. 10. 03.
Hossz
1 óra 2 perc
Szereplők, említett nevek
Csillag Péter
Témák
egyszemélyes vállalkozások, vállalkozói gondolkodásmód, kockázatkezelés, startup kultúra

Ebben az epizódban

Ebben az epizódban a vállalkozáshoz szükséges mentalitásról, a vállalkozói gondolkodásról beszélgetek vendégemmel, Csillag Péterrel.

Ő jelenleg a Magyar Üzleti Angyal Szövetség elnöke, üzleti angyal, a Starschema nevű technológiai cég alapítója, melynek jó egy évtizedig ügyvezető igazgatója is volt.

A vállalkozásalapításba az az ambíciója vitte, hogy úgy érezte, tudná jobban is csinálni azt, amivel foglalkozik, a mások által megszabott kereteket ráadásul szűknek tartotta.

Ez az érzés persze mit sem ér a megvalósítás képessége nélkül, és éppen ez az, ami igazán érdekessé teszi azt, amit elért, főleg pedig azt, ahogyan elérte.

Rám talán ebben tette a legnagyobb benyomást, ahogyan a kockázatokról gondolkodik, és kompromisszumok nélkül ragaszkodik a valósághoz, nem hagyja magát a saját sikereitől elkábítani.

Mert kell a küldetéstudat, a vízió, de emellett kell "félni" a hibás döntések következményeitől, meghallani a valóságot, mert minél nagyobb a cég, annál nagyobb a kockázat is, hiszen egyre több ember életére van hatással.&nbsp; Üzleti angyalként éppen ezért az új cégeknél, startupoknál erre is különösen figyel: az alapító hallgat-e a valóságra, a piac szavára, a visszajelzésekre, tudatában van-e a kockázatoknak, és mindezt hogyan építi be az üzleti koncepciójába.

Vagyis tiszteli-e a problémákat, vagy nem.

Emellett beszélünk a magyar startup kultúráról, meg arról, miért kellenek az unikornisok, miért nem kapnak a diákok a magyar oktatásban a vállalkozást, vállalkozó szellemet támogató ismeretet, és arról, is, mikor jön el a nagy döntések pillanata.

Említett entitások

Témák

  • egyszemélyes vállalkozások
  • vállalkozói gondolkodásmód
  • kockázatkezelés
  • startup kultúra

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#056 Csillag Péter – "Nem nagyon hiszek az >>egyszemélyes<< vállalkozásokban"”

Miről szól ez az epizód: „#056 Csillag Péter – "Nem nagyon hiszek az >>egyszemélyes<< vállalkozásokban"”?

Csillag Péter, a Magyar Üzleti Angyal Szövetség elnöke és a Starschema alapítója a vállalkozói gondolkodásmódról, a kockázatkezelésről és a magyar startup kultúráról beszél. Kiemeli a valóság tiszteletének és a visszajelzések figyelembevételének fontosságát a… Az epizód a dzsungelharc című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#056 Csillag Péter – "Nem nagyon hiszek az >>egyszemélyes<< vállalkozásokban"”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csillag Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#056 Csillag Péter – "Nem nagyon hiszek az >>egyszemélyes<< vállalkozásokban"”?

Fő témái: egyszemélyes vállalkozások, vállalkozói gondolkodásmód, kockázatkezelés, startup kultúra.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#056 Csillag Péter – "Nem nagyon hiszek az >>egyszemélyes<< vállalkozásokban"”?

Megjelenés: 2024. 10. 03.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dzsungelharc/056-csillag-peter-nem-nagyon-hiszek-az-egyszemelyes-vallalkozasokban-bb0f6b75

Több epizód a dzsungelharc-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból