Élhető Települések Országos Szövetsége

Több, mint zöld! - A zöld pénzügyek helyi kérdései

· PT1M7S

Összefoglaló

Az Élhető Települések Országos Szövetsége podcast-sorozatának e havi témája a hazai települési zöld pénzügyek. A műsorban Ürögi Tamás, az IFUA Holtvert Partners képviseletében osztja meg gondolatait arról, hogyan kapcsolódik a zöld finanszírozás a települések…

Röviden

Műsor
Élhető Települések Országos Szövetsége
Megjelenés
2024. 08. 05.
Hossz
1 perc
Témák
zöld pénzügyek, települési zöld pénzügyek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

a fenntarató városok több mint zöld programsorozatának augusztusi tematikus hónapjában a települési zöld pénzügyek kérdéseit járjuk körül előző adásunkban a téma európai uniós vonatkozásairól beszélgettünk ma pedig kifejezetten a hazai vonatkozásokat és a települések vonatkozó pontjait nézzük át mai vendégem mürögi tamás az ifua holvett partners képviseletében szia köszönöm szépen hogy elfogadtad a meghívást köszönöm szépen a meghívást megtisztelő egy picit talán kezdjük onnan hogy hogyan is kapcsolódik a zöld finanszírozás a településekhez és a fenntarthatósághoz hát az önkormányzatoknak nyilván egyrészt egyre szűkösebb forrásokkal kell szembenézniük ez már jó ideje így van jellemzően bővülnek a feladataik vagy az elvárások legalábbis a feladatokkal kapcsolatban ez részben belső dolgokból adódik a a a a lakossági igények a a a illetve részben mondjuk külső szempontokból mondjuk az eu által előirányzott különböző fenntarthatósági kritériumok amiknek meg kell felelni és hát nyilván minden fejlesztés az forrásokat igényel és valahonnan ezeket elő kell teremteni és összhangot kell teremteni a működés az ennek ennek a finanszírozása illetve a fejlesztések finanszírozása között és hát a forrásoknál meg meg meg nagyon-nagyon nehéz hogy akkor azt mi mi milyen miből kikkel hogyan miért [Zene] számos kérdését meg lehet vitatni na akkor vegyük is sorra ezt a sok-sok kérdést ugye alapvetően akkor amikor településvezetőkkel beszélget az ember és különböző településfejlesztési koncepciókat vázol fel akkor nagyon gyakran a a legelső mondat talán az hogy nincs rá forrás ez mennyiben egy sztereotipikus megközelítés mennyiben a valóság és alapvetően mi lehet az ami az akadáját képezi a legtöbb esetben annak hogy valóban ez a sztereotípia egy kicsit talán lebontásra kerüljön vagy mi lehet az ami segíthet a településvezetőknek hát valóban ha csak várjuk hogy az ülünkbe hújjon a forrás az az ritkán egyre ritkábban fordul elő néha még vannak szerencsés csillagálások amikor ez megtörténik de ez nagyon-nagyon kivétel a forrásokat meg kell szerezni és ehhez meg sok mindent kell tenni a forrást sok helyről lehet szerezni nyilván lehet kormányzattól lehet lehet eu-ól lehet külső partnerektől itt az egyik ami amin amit mindig elfelejtünk hogy azt nem önmagunkban kell megtalálni és önmagunkban előteremteni persze lehet hogy hogy éppen a a településen olajat találunk vagy valami egyebet ami ami nekünk majd forrást biztosít de hogy hát nekünk partnerek kellenek cégek civilek társönkormányzatok itthon külföldön és partnerségben kell ezeket tudni megszerezni egyedül nagyon nehéz lesz ehhez együtt kell működni ehhez egy csomó erőfeszítést kell tenni viszont ha jól csináljuk ezt akkor megtérül minden olyan erőfeszítést amit a forrásszerzésre fordítunk és hát ugye nagyon fontos azt gondolom hogy az alapoknál kezdjük a felkészülést erre és gyakorlatilag egy jól megtervezett átgondolt stratégia az ami ennek az alapját meg tudja teremteni ti az ifó nál pontosan milyen folyamatokban segítitek és pontosan mely szereplőit ennek az egész ökoszisztémának egy viszonylag nagyobb tanácsadó cég vagyunk tehát nagyjából 200 fős tanácsadói csapattal állunk rendelkezésére az ügyfeleknek és mivel matrix szervezetben dolgozunk igazából minden ágazat minden módszertan minden technológiának megvan a saját csapata a cégünknél itt tudjuk akár az önkormányzatokat vagy bármilyen más közszolgálati szereplőt akár egy egyetemet minisztériumot áami céget háttérintézményeket tudjuk támogatni stratégiai szervezetfejlesztési folyamati gazdálkodási működtetési kérdéseikben ebben benne van mindenhol a fenntarthatóság is meg ugyanúgy akár a digitalizáció illetve tudjuk támogatni az összes piaci szereplőt aki ott helyben van adott esetben civileket is mert velük is dolgozunk együtt tehát van ilyen ágazatunk is ami kimondottan a a a civil szervezetekre fókuszál és gyakorlatilag össze tudunk hozni partnereket van is ilyen koncepciónk egyébként ilyen fenntarthatósági település koncepció aminek az a lényege hogy a elsősorban hazai partnereket összehozzuk egymással ez lehet hogy egy nagyon egyszerű kisvállalkozás lehet egy nagy vállalat és ezeket valahogy egymás egymást megtalálva segítsék úgy hogy fenntartható témájú projektek felé induljanak el és nyilván ez a forrásszerzéshez is rácsatlakozik legyen közös érdek közös forrás előtte emtés és nagyon sokszor nem is konkrét tanácsadással segítjük őket hanem a partnerek összekapcsolásával de hát általában ennek valamilyen tanácsadói projektje is lesz idővel át az biztos hogy a kulcs ugye a partnerségek és erre vissza is fogunk térni te is azzal kezdted itt a bevezető gondolatodba illetve a több mint zöld programsorozat alapját képező szakpolitikai dokumentum aminek az elkészítésében te is közreműködtél a tavalyi évben szintén egy olyan sávozással kezdi ennek a témakörnek a bemutatását ahol ugye sorra vesszük az európai uniós a nemzeti és az egyéb finanszírozási lehetőségeket és hogyha sorra tudjuk venni azt hogy egy település életében melyek lehetnek ezek a lehetőségek és egy rendszert tudunk alkotni itt a nézők hallgatók számára azt gondolom hogy az nagyban segíti a téma megértését egyrészt szerintem most egy olyan az települések esetében egy olyan időszak kezdődik hogy most van tere annak hogy kicsit stratégiailag újraagondolják a következő négy-öt évüket nyilvánvóol alahol újraépítkeznek valahol megfolytatják a az eddigi terveket de hogy az egy nagyon fontos kérdés hogy hogy fókuszálnia kell az önkormányzatok vannak mert nem lehet mindenre ugyanúgy fókuszálni mert egyre szűkösebb az erőforrás és sok a feladat és végig kell gondolni hogy melyik tevékenység esetében milyen forrás állhat rendelkezésre vagy mihez lehet nyúlni nyilván van amit viszonylag jól le tud fedni egy jól tervezhető hazai költségvetési forrás adott esetben kiegészítő várható uniós források amit a hazai kormányzati elosztási rendszerben operatív programokon keresztül viszonylag könnyen hozzá fognak tudni férni de ez nem lesz olyan sok és ugye fel kell tárni azokat a lehetőségeket és ahogy elhangzott a korábbi podcastben is hogy hogy ezek az közvetlen uniós források ebben mennyi mennyire tudnak majd segíteni igenis utána kell menni és fel kell építenie a képességét az önkormányzatnak arra hogy önmagában is tudjon ezért tenni de hogy keressen partnereket akikkel közösen akár pályázatírók társönkormányzatok piaci szereplők civil szereplők itthon és külföldön ahogy már említettem tehát ezt meg kell tanulnunk ennek minden kihívásával együtt és végig kell gondolnunk hogy mihez tudunk szerezni forrást és lehet hogy el kell engednünk olyan feladatokat amikről azt hittük hogy eddig önmagunknak kellett megoldani és azt kell mondani hogy ebben a civilek segítségére szolgál szorulunk vagy éppen egy piaci szereplő segítség re és bátran kell nyitni feléjük ezt ők is meg fogják hálálni mert egy piaci szereplőnek is meg lehet teremteni az érdekét egy egy közszolgáltatásban valamilyen résztevékenység ellátásban ésá egyre inkább ez lesz az út hogy nem önmagunkban hanem együtt másokkal kell ezt megcsinálni különben nem nem fogjuk tudni szolgáltatni azt amit szeretnénk abszolút és azt gondolom hogy a másik kérdéskor amit érdemes megvizsgálni ugye nagyon sokszor amikor az egyes fenntarthatósági altémákat átvesszük gyakorlatilag hogyha végig gondolom itt az elmúlt hét-nyolc hónapunkat akkor a városi klímaadaptációtól vízgazdálkodáson át energia közlekedés egyéb infrastrukturális kérdések akkor minden témánál felmerült az a kérdés hogy és mi a helyzet a pénzügyi ösztönzőkkel most egy picit én ezt megfordítanám itt a települési pénzügyek hónapjában és inkább úgy tenném fel a kérdést hogy hogyan tudjuk elérni azt vagy hogyan lehetne elérni azt hogy ezek akár az uniós szintű nemzeti szintű piaci oldalról érkező források kifejezetten fenntarthatósági ösztönzőként hassanak hát egyrészt ugye a ha valóban fenntartható projektekről beszélünk akkor általában a a a úgymond a költségvetése is fenntarthatóbb lesz tehát hogy hogy hosszú távon ez megtérül minden fenntartható megoldás az jellemzően hosszú távon valami előnyt hoz a mostani működéssel szemben ez ez néha konkrétan forintosítható néha lehet hogy egy egyébként csak akár klímavédelmi szempontból lehet ezt kimutatni vagy egyéb társadalmi szempontból am nehezen lehet pénzügyi előnyé konvertálni de ez egészen biztos hogy ezeket egyébként lehet mérni és nagyon fontos lenne hogy minden ilyen projekt esetében a mérhetőséget teremtsük meg és legyen is elvárás egyébként hogy ilyenolyan szegmensekben nyilván van már egy csomó mutatószám amit különböző területek kigondoltak de h nagyon fontos lenne hogy ilyen pályázati for ok esetén kimondottan legyenek célkritériumok adott esetben projektenként kiválogatva hogy éppen nekik mi a fókusz mi a prioritás és ementén kössék mondjuk a támogatás feltételeként vagy a mértékének feltételeként azt hogy hogy mekkora forrást lehet vagy egyáltalán lehet-e szerezni tehát hogy mindenképp a forrás az mindig dominálni fog akár az eddigi operatív programok is mindig úgy működtek hogy természetesen mindenki azt valósította meg amire volt pénz akár inkább akár volt értelmen akár kevésbé volt értelme de hát hogyha erre volt forrás erre volt forrás akkor mindenki abba abba abba az irányba úszott ugyanez történik közvetlenül uniós forrásoknál is ott egy kicsit nagyobb konszenzus van abban hogy milyen irányba kell menni de hát persze ott sem egyértelmű meg ott is bizonyos témák jobban vannak támogatva mint más témák ez meg valaki persze sérelmezheti hogy valakinek ez nem tetszik de hát így így működik hogy ahonnan forrás van vagy lehetőség van abba az irányba fog mindenki áramlani és ugye te is egyfelől ugye azt említetted hogy valamiféle indikátorszámok valamiféle mérés az ami szükségeltetik de ennek mindig van egy másik oldala hogy ezt hogyan követjük azután hogy megvalósul egy projekt ugye a monitoring az utánkövetés szintén egy fontos eleme magának a a települési pénzügyek és általánosságban azt gondolom hogy a zöld pénzügyek kérdésének ez hogyan működhetne hatékonyan a te meglátásod szerint hát nyilván az adatszolgáltatás az az az kell hogy fejlődjön a digitalizációval ez ez azért javulgat de még mindig nagyon gyerekcipőben járunk meg kell találni azt az optimális egyensúlyt amit mondjuk egy minisztériumnak a a most akár a területfejlesztési területen akár akár bármelyik más ágazat esetében meglehet hogy kinek mit érd es figyelnie de biztos hogy kell koncentrálni néhány adatra ezeket meg ki kell alakítani hogy tudjuk mérni be kell gyűjteni és folyamatosan felülvizsgálni és és monitorozni ennek elég szerény a gyakorlata vagy legalábbis heterogén a a különböző szakterületek között és hát enélkül nem nem lehet előr menni tehát hogy ezt ez egy kötelező dolog amit amit amit csinálni kell és ugye azt mondod hogy itthon ennek azért meglehetősen szerény a gyakorlata mi a helyzet az európai unió más tagállamaiban hát vannak jobb és rosszabb gyakorlatok ugye az egyik bezzegország mostanság akikre hivatkozunk az észtország tehát akik a digitális kormányzás terén elképesztő eredményeket értek el térinformatikában digitális ügyekben és egyébként ez egy nagyon jó példa érdemes egyéén nagyon hajlandóak együttműködni tehát ő ők ők abszolút nagyon nyitottak és bárki bármelyik önkormányzat felkeresné szerintem valamilyen hasonló hozzáhasonló entitást észtországban biztos hogy hogy nagyon sok segítséget kapnának még lehetne pár országot mondani ahol ahol ügyesebbek van ahol kevésbé van ahol térségben vagy egy-egy önkormányzatnál vannak kiemelkedő példák vagy városi szinten vannak jó példák keresgélni kell a jó megoldásokat és nem a spanyol viaszt kell feltalálni hanem hanem nagyon jól át lehet venni már működő megoldásokat úgyhogy igen úghog nagyon gyakran az szokott lenni talán az első ezzel kapcsolatban hogy hát ugye nem lehet más ország példáját egy az egyben mondjuk hazai gyakorlatba átültetni én azt gondolom hogy azért a megfelelő rendszerismerettel azt gondolom hogy néhány eleme azért kellően gyorsan átültethető ezeknek igen és hát ugye egy idő után észreveszi egyébként most akár akár egy központi kormányzat vagy egy helyi helyi önkormányzat hogy hogyha vannak adatai az elképesztő kincset ér mert sokkal gyorsabban tud dönteni és sokkal jobb döntéseket tud tud hozni tehát az észtek is azért ügyesek mert most hogy látják digitálisan akár egy digitális térképen hogy hol milyen funkció milyen teljesítménnyel milyen minőséggel látja el a feladatait bármilyen közszolgáltatásról legyen szó mindig kincs ez alapján rögtön tudnak döntést hozni hogy hol érdemes bevatkozni hol van probléma mivel foglalkozzanak inkább hova kell tényleg több forrást adni anélkül ez ez csak egy ilyen kicsit ilyen vaktában lövöldözést jelent hogy éppen most hova teszünk for nekem az egyik ilyen érdekesség volt pont pár hónapja egy konferencián láttam navraciics miniszter úrnak egy kimutatását arról hogy hogy a egyes régiók magyarországon hogyan fejlődtek az eu átlagához képest és hát elég elég szerényen próbáltuk megutolérni az elmúlt 10-20 évben egyébként a az e-us átlagot és ehhez nagyon érdemes megnézni hogy az a pénz amit mi operatív programok formájában az egyes térségekben elköltött az mennyire hasznosult és hogy hogy mennyire volt értelme ide vagy oda olyan forrásokat helyezni amikor az látszik hogy hogy mondjuk csak 5-10%-kal sikerült az eus 100%-hoz közeledni ami azt jelenti mondjuk ilyen 50-60%-ról maximum 60-70 felé de nem arról van szó hogy egyes térség már ott toporogna az e-s színvonalnál hanem gyakorlatilag alig sikerült egy kicsit közelíteni és azért elég sok pénzt elköltöttünk érdemes azt megnézni hogy hogy mire költöttük el és miért nem úgy hasznosult ahogy szerettünk volna mert mert nincs lehetőségünk még egyszer ugyanannyi pénzt megint úgy elkölteni úgy hogy nem hasznosul eléggé tehát hogy hol hasznosul azt nagyon fontos nézni és hogy milyen projektek hasznosulnak abszolút tehát valamiféle visszacsatolás az mindenképpen nyilván fontos és elengedhetetlen márcsak azért…

Említett entitások

Témák

  • zöld pénzügyek
  • települési zöld pénzügyek

Szervezetek, cégek

  • Élhető Települések Országos Szövetsége
  • IFUA Holtvert Partners

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Több, mint zöld! - A zöld pénzügyek helyi kérdései”

Miről szól ez az epizód: „Több, mint zöld! - A zöld pénzügyek helyi kérdései”?

Az Élhető Települések Országos Szövetsége podcast-sorozatának e havi témája a hazai települési zöld pénzügyek. A műsorban Ürögi Tamás, az IFUA Holtvert Partners képviseletében osztja meg gondolatait arról, hogyan kapcsolódik a zöld finanszírozás a települések… Az epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 08. 05..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Több, mint zöld! - A zöld pénzügyek helyi kérdései”?

Fő témái: zöld pénzügyek, települési zöld pénzügyek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Több, mint zöld! - A zöld pénzügyek helyi kérdései”?

Megjelenés: 2024. 08. 05.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elheto-telepulesek-orszagos-szovetsege/tobb-mint-zold-a-zold-penzugyek-helyi-kerdesei-3c1b333d

Több epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból