A SZÓLÁS SZABADSÁGA: MEDGYESSY PÉTER MINISZTERELNÖK LEMONDÁSA, 2004. // Friderikusz Archív 58.
· PT46M52SÖsszefoglaló
Medgyessy Péter 2002 és 2004 között volt miniszterelnök, majd lemondott tisztségéről. Ezt követően Gyurcsány Ferenc váltotta őt a kormányfői székben. Az epizód Medgyessy lemondásának okait és következményeit vizsgálja.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2022. 05. 19.
- Hossz
- 47 perc
- Szereplők, említett nevek
- Medgyessy Péter, Friderikusz Sándor
- Témák
- miniszterelnök lemondása, 2004
Ebben az epizódban
Medgyessy Péter 2002. május 27. és 2004. szeptember 29. között volt Magyarország miniszterelnöke.
Bár nem volt az MSZP tagja, a párt őt jelölte miniszterelnökének.
Mivel 2002-ben az MSZP a választást a „Jóléti rendszerváltás programjával” nyerte meg, Medgyessy kormánya átlagosan 50%-kal emelte a közalkalmazottak bérét, a nyugdíjasoknak pedig egyszeri 19.000 forintos pótlékot adott, méltányosságból emelték a legalacsonyabb nyugdíjakat és az egyetemi ösztöndíjakat is.
Ezen intézkedések akkori árakon összesen 190 milliárd forintba kerültek.
A közgazdászok utólag ennek az osztogató politikának a számlájára írták a gazdasági mutatók romlását és az euróövezethez csatlakozás elhalasztását.
Alig három héttel azután, hogy Medgyessy Péter letette a hivatali esküt, a Magyar Nemzet közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú titkos tiszt beszervezési lapját, amelyről kiderítette, hogy az nem másé, mint a hivatalban lévő miniszterelnöké.
A kormány koalíciós partnere, az SZDSZ parlamenti frakciója a botrány kirobbanásakor azonnal Medgyessy lemondatása mellett foglalt állást, másnap azonban a párt vezetői meggyőzték őket a miniszterelnök további támogatásáról. 2004 augusztusában Medgyessy az SZDSZ-t korrupciós ügyekkel vádolta meg és Csillag István, SZDSZ-es gazdasági miniszter leváltását szorgalmazta.
Az MSZP vezetése ekkor tárgyalásokat kezdett az SZDSZ-szel a miniszterelnök leváltásáról, amely ezt erőteljesen támogatta.
A későbbiekben mindkét kormányzó párt vezetői azzal magyarázták Medgyessy elmozdítását, hogy alapvetően alkalmatlannak találták a tisztség betöltésére.
Az MSZP vezetői inkább Kiss Péter minisztert látták volna szívesen új miniszterelnökként, de a párt kongresszusán a küldöttek többsége Gyurcsány Ferenc mögé állt, aki az SZDSZ szempontjainak is sokkal inkább megfelelt.
Így 2004 szeptemberétől, a kormányzati ciklus közepén ő váltotta Medgyessy Pétert a miniszterelnöki székben.
Medgyessyt leváltása után pár hónappal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Magyarország utazó nagykövetének, de 2008. május 31-ei hatállyal felmentette ebből a tisztségéből, a folyosói pletykák szerint azért, mert Medgyessy több aktuálpolitikai kérdésben rendszeresen bírálta a kormányfőt.
Az azóta eltelt 14-18 évben Medgyessy Péter rendszeresen azzal a teóriával áll a nyilvánosság elé, hogy Gyurcsány vezetésével az MSZP és az SZDSZ 2004-ben megpuccsolták őt, ezért kellett távoznia.
Ez a műsor a Medgyessy Péter lemondását követő napokban készült, és megszólalt benne minden érintett: maga a lemondott miniszterelnök, de a koalíciós válság okozójaként megnevezett Csillag István, gazdasági miniszter, valamint az MSZP elnöke, Kovács László és az SZDSZ akkori ügyvivője, Horn Gábor, továbbá két politikai elemző, Török Gábor és Somogyi Zoltán.
A teljes műsort azért tesszük közzé, mert kordokumentumnak tekintjük.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: <a href="http
Említett entitások
Témák
- miniszterelnök lemondása
- 2004
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A SZÓLÁS SZABADSÁGA: MEDGYESSY PÉTER MINISZTERELNÖK LEMONDÁSA, 2004. // Friderikusz Archív 58.”
Miről szól ez az epizód: „A SZÓLÁS SZABADSÁGA: MEDGYESSY PÉTER MINISZTERELNÖK LEMONDÁSA, 2004. // Friderikusz Archív 58.”?
Medgyessy Péter 2002 és 2004 között volt miniszterelnök, majd lemondott tisztségéről. Ezt követően Gyurcsány Ferenc váltotta őt a kormányfői székben. Az epizód Medgyessy lemondásának okait és következményeit vizsgálja. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 05. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A SZÓLÁS SZABADSÁGA: MEDGYESSY PÉTER MINISZTERELNÖK LEMONDÁSA, 2004. // Friderikusz Archív 58.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Medgyessy Péter, Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A SZÓLÁS SZABADSÁGA: MEDGYESSY PÉTER MINISZTERELNÖK LEMONDÁSA, 2004. // Friderikusz Archív 58.”?
Fő témái: miniszterelnök lemondása, 2004.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A SZÓLÁS SZABADSÁGA: MEDGYESSY PÉTER MINISZTERELNÖK LEMONDÁSA, 2004. // Friderikusz Archív 58.”?
Megjelenés: 2022. 05. 19.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/a-szolas-szabadsaga-medgyessy-peter-miniszterelnok-lemondasa-2004-friderikusz-ar
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Medgyessy Péter, volt miniszterelnök // KÉRI KÉRDI — Kontroll - Eljött az ideje
Medgyessy Péter volt miniszterelnök Kéri László politológus vendége a KÉRI KÉRDI című műsorban. A beszélgetés a rendszerváltás utáni kormányok történetét dolgozza fel, Medgyessy P…
- MOZGÁSBAN: BALKÖZÉP – AZ MSZP ÚTJA — XXI. Század Intézet
A XXI. Század Intézet podcastjában Lendvai Ildikó és Szekeres Imre beszélget az MSZP három és fél évtizedes útjáról, négy miniszterelnökéről és a liberálisokkal való kormányzásról.