Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]
Szalay Tímea jógaoktató: 2,5 óra edzéssel és kemoterápiával a mindennapokban
· PT1H12M51SÖsszefoglaló
Szalay Tímea jógaoktató a sport és a jóga iránti szenvedélyéről beszél, és arról, hogyan segít neki a rendszeres mozgás és a belső harmónia megőrzése az adenocarcinomával való küzdelemben, 50%-os túlélési esély mellett.
Röviden
- Műsor
- Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]
- Megjelenés
- 2024. 10. 06.
- Hossz
- 1 óra 13 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szalay Tímea
- Témák
- jóga, sport, kemoterápia, adenocarcinoma, túlélés
Ebben az epizódban
Világéletemben imádtam mozogni, a sportolás gyerekkorom óta életem része.Már kislányként több sportot is űztem, a futballozástól a karatéig változatos volta skála.
Mondhatni az egyik sport hozta a másikat.
A jóga viszont rendhagyómódon került az életembe, színészi tanulmányaim alatt ismerkedtem meg veletizenhárom évvel ezelőtt.
A színiiskolában, ahol tanultam egy elismert mozgásművész beépítette az óráiba, hogy fejlessze a hallgatók testtudatát, mozgáskoordinációját és a belső látást.
Gyorsan beleszerettem a jógába, ugyanis hamar felfénylett, hogy mennyire páratlan önismereti út.
A rendszeres gyakorlás által felismerések születtek bennem, addig ismeretlen összefüggések váltak világossá. azt éreztem, hogy egyre közelebb kerülök önmagamhoz, egyre több miértet értettem meg.
Mindeközben jóval tudatosabbá váltam és a feladataimat is egyre jobban tudtam teljesíteni.
Ezzel egy időben fejlődött a mozgásom, javult a testtartásom.
A jóga az egész életemet átformálta, átsegített életem legnehezebb időszakán is és elhozta számomra a belső harmóniát és szabadságot.
Azért köteleződtem el a jógaoktatás mellett, hogy ebből az ajándékból, amit kaptam adhassak másoknak is.
Így van ez azóta is, hogy adenocarcinomával diagnosztizáltak, aminél 50%-os túlélési esély van 5 évre.
Yoga Class Anxiety - Skaft Punk (kezdődött: 00:34:58) 02.
Kraftwerk - The Model (kezdődött: 01:11:18) 03.
Kraftwerk - Das Modell (kezdődött: 01:11:38)
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szalay Tímea jógaoktató: 2,5 óra edzéssel és kemoterápiával a mindennapokban”
Miről szól ez az epizód: „Szalay Tímea jógaoktató: 2,5 óra edzéssel és kemoterápiával a mindennapokban”?
Szalay Tímea jógaoktató a sport és a jóga iránti szenvedélyéről beszél, és arról, hogyan segít neki a rendszeres mozgás és a belső harmónia megőrzése az adenocarcinomával való küzdelemben, 50%-os túlélési esély mellett. Az epizód a Futó Kaland [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 06..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szalay Tímea jógaoktató: 2,5 óra edzéssel és kemoterápiával a mindennapokban”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalay Tímea.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Szalay Tímea jógaoktató: 2,5 óra edzéssel és kemoterápiával a mindennapokban”?
Fő témái: jóga, sport, kemoterápia, adenocarcinoma, túlélés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szalay Tímea jógaoktató: 2,5 óra edzéssel és kemoterápiával a mindennapokban”?
Megjelenés: 2024. 10. 06.. Hossz: 1 óra 13 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/futo-kaland-tilos-radio-podcast/szalay-timea-jogaoktato-2-5-ora-edzessel-es-kemoterapiaval-a-mindennapokban-20241006
Több epizód a Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]-ből
- sportélet és fizikai aktivitás Ruandában - Muzungu Afrikában
- Járatlan Utakon Fesztivál - beszélgetés Horváth Viktória utazóval, előadóval
A Futó Kaland podcast a Járatlan Utakon Fesztiválról, azaz az extrém és különleges utazások inspiráló történeteiről, valamint Horváth Viktória, mint utazó és rendezvényszervező él…
- Hogyan legyünk jól? - Beszélgetés Dr. Merényi Attila tréner harcművésszel
Dr. Merényi Attila orvos, tréner és harcművész beszél arról, hogyan tudjuk a mentális technikákat tudatosan beépíteni a mindennapi életünkbe, és hogyan segíthet a sport a feldolgo…
- Lilla és a 2 Szabi, akik közül az egyik Afrikába megy - ismétlés
Tóth Szabi a párjával, Laurával Afrikában végzett egyéves önkéntes munkájáról beszél. Az epizód egy korábbi adás ismétlése, melyben Szabi még az utazás előtt mesél a megpróbáltatá…
- Flowrun - az élményközpontú futás - beszélgetés Makai Viktória ultrafutóval
Makai Viktória ultrafutó, a Flowrun edzésmódszer megálmodója beszél arról, hogyan lehet a futást élményközpontú tevékenységgé alakítani, elengedve a megfelelési kényszert és megta…
- Nőkről - nem csak nőknek
Barna Era, Dévai Tünde és Nagy Kati, az Almodóvar Futó Egylet tagjai beszélgetnek a női létet érintő kérdésekről, a mozgásról, futásról, közösségről és a változókorról. Szó esik a…
- Felhők fölött - Beszélgetés Kiss László ultrafutó pilótával
Kiss László, Boeing pilóta és ultrafutó, megosztja tapasztalatait a repülés és az ultrafutás közötti párhuzamokról, a hosszú távú terhelés kihívásairól, és az egyensúly megőrzésén…
- TAZE Tánccal az Egészségért Tánc Sport Egyesület - Beszélgetés Bordás Györgyivel
Bordás Györgyivel, a TAZE Tánc Sport Egyesület alapítójával és oktatójával beszélgetnek. Szó esik a 25 éve működő egyesület tevékenységéről, eredményeiről, a táncoktatásról és a k…
- "Gyere, és légy önmagad legjobbja!" - beszélgetés Vachtler Ferenc (FeFe) ultrafutó, mentál trénerrel
Vachtler Ferenc ultrafutó és mentál tréner mesél a futásról, az UltraBalaton és a Spartathlon tapasztalatairól, és a mentális felkészülés fontosságáról sportolóként és edzőként eg…
- Runner's Mag Hungary futómagazin - "Futásról. Futóktól. Futóknak."
A Futó Kaland podcast ezen epizódjában a Runner’s Mag Hungary online futómagazin alapítói, Nedjalkov Bea, Nedjalkov Balázs és Márkus Janos beszélnek a magazin létrehozásáról, célk…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Futással a 120 éves életért - Thuróczy Bertalannal túlélésről és longevityről — Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja
Thuróczy Bertalan biomérnök és hosszútávfutó a futásról mint a rákból való felépülésének kulcsáról és a 120 éves egészséges életre való törekvéséről beszél. Az epizódban a sport f…
- Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…
- IGNÁTH ÉVA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2025.04.02. — Sláger FM
Ignáth Éva, tízszeres maratonfutó és edző, megosztja gondolatait arról, hogyan feszegeti a határokat a sportban. Beszél a futás terápiás hatásairól, a motivációról, az önmagunkban…
- Találjatok utakat, amelyek önmagatok felé vezetnek – Erdélyi Timea | Hangsúly Podcast | S03E02 — Hangsúly
Erdélyi Timea színésznő és jógaoktató a Hangsúly podcast S03E02 epizódjában mesél spirituális útjáról, melyet a meditáció indított el. Elmondja, hogyan segítette az önismeret fejl…
- ŐSZINTE VALLOMÁS TRAUMÁKRÓL ÉS A JÓGA EREJÉRŐL - KŐVÁRY ANETT /// ÉNEGYETEM PODCAST 2/43. — Énegyetem Podcast
Ebben az epizódban Kőváry Anett újságíró, aki 18 éves kora óta foglalkozik újságírással és a Morning Show-ban töltött évei után váratlanul elvesztette a munkáját, miközben kilench…
- Fiatalon az identitásom a sport volt - Szántó Nelli futó- és triatlonedző, egykori élsportoló, hobbifutó, édesanya a Testkép podcastben — Testkép
Szántó Nelli futó- és triatlonedző, egykori élsportoló mesél arról, hogyan vált a sport az identitása részévé, és miként segít másoknak megszeretni a futást, annak ellenére, hogy…
- A jóga nem egy fitnesz óra, hanem az önismeret kapuja - Fórián-Esztergály Lilla jógaoktató — TUDATOS podcast
Fórián-Esztergály Lilla jógaoktató arról beszél, hogyan kapcsolódik össze a jóga az önismerettel. Az epizód a jóga mélyebb értelmét tárja fel, mint testi és lelki fejlődési eszköz…
- 35. Jóga és nőiség - Beszélgetés Bércesi Gyöngy jógaoktatóval 1. rész — De ki vagyok én?
Beszélgetés Bércesi Gyöngy jógaoktatóval a jógáról mint önismereti útról, annak jótékony hatásairól, testi és spirituális oldaláról. Szó esik még a reinkarnációról, a női körök fo…