Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]

Szőnyi Ferenc (Racemachine)

· PT1H10M56S

Összefoglaló

Szőnyi Ferenc amatőr magyar triatlonista, hosszútávfutó, hossztávkerékpározó és vasember, aki 2009-ben megnyerte a tízszeres Iron Man versenyt Mexikóban, új rekordot felállítva.

Röviden

Műsor
Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]
Megjelenés
2024. 04. 21.
Hossz
1 óra 11 perc
Szereplők, említett nevek
Szőnyi Ferenc
Témák
triatlon, hosszútávfutó, iron man

Ebben az epizódban

Amatőr magyar triatlonista, hosszútávfutó, hossztávkerékpározó, vasember.

Az IUTA (International Ultra Triathlon Association) által szervezett 2009-es Monterrey-beli (Mexikó) Deca Iron Triathlon, azaz Tízszeres Iron Man verseny (38 km úszás, 1800 km kerékpározás és 422 km futás) első helyezettje, és egyben a verseny új rekordjának felállítója (114 óra 59 perc).

Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén tette meg első lépéseit a sport területén, hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpár távokon tud jól teljesíteni.

Ennek okán triatlonozásba kezdett, azon belül is a vasemberek közé kívánt bekerülni. 2007 a szárnybontogatás éve volt.

Az első dupla Ironman versenyén, 2008-ban szinte még ismeretlen volt a hazai versenyzők között is, ám nem csak itt szerepelt várakozásokon felül (4. helyezett lett), hanem a sportág megdöbbenésére még ebben az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezésre kerülő 10-szeres Ironman versenyen, ahol egyben kellett teljesíteni a távokat.

A következő évben a hazai sikerek után több külföldi Ironman, azaz hosszútávú triatlon versenyen is dobogó közelbe került, majd Mexikóba visszatérvén megnyerte a versenyt, a megszerzett pontok segítségével nem csak rekorddöntő lett, hanem világbajnok is egyben. https://www.facebook.com/SzonyiFerencVersenynaplo/ https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91nyi_Ferenc_(triatlonista) Tracklista: 01.

Travis Lake - Moonlight (kezdődött: 00:32:12) 02.

Black Sabbath - Iron Man (kezdődött: 00:52:52) 03.

SCHATZKI - Bad Girl (kezdődött: 01:11:13)

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szőnyi Ferenc (Racemachine)”

Miről szól ez az epizód: „Szőnyi Ferenc (Racemachine)”?

Szőnyi Ferenc amatőr magyar triatlonista, hosszútávfutó, hossztávkerékpározó és vasember, aki 2009-ben megnyerte a tízszeres Iron Man versenyt Mexikóban, új rekordot felállítva. Az epizód a Futó Kaland [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szőnyi Ferenc (Racemachine)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szőnyi Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szőnyi Ferenc (Racemachine)”?

Fő témái: triatlon, hosszútávfutó, iron man.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szőnyi Ferenc (Racemachine)”?

Megjelenés: 2024. 04. 21.. Hossz: 1 óra 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/futo-kaland-tilos-radio-podcast/szonyi-ferenc-racemachine-20240421

Több epizód a Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból