Görögkatolikus Metropólia

Karácsonyt váró elmélkedések - 32. nap - Sajtos László - IV. évfolyam

· PT2M36S

Összefoglaló

A karácsonyi böjt 32. napján Sajtos László elmélkedik arról, hogyan válhatunk hiteles küldötteivé Istennek. Jézus feltámadása után az apostoloknak adott parancsát (Amint az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket) alapul véve arra buzdít, hogy éljünk a lélek által…

Röviden

Műsor
Görögkatolikus Metropólia
Megjelenés
2025. 12. 16.
Hossz
3 perc
Szereplők, említett nevek
Sajtos László, P. Tóth Nóra, Vándor Ilka
Témák
karácsonyi böjt, hiteles küldöttek, elmélkedés

Ebben az epizódban

Jézus, amikor feltámadt halotaiból, megjelent az egybegyűlt apostoloknak, és ezeket mondta: Békesség nektek, amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.

Ez egy nagyon fontos kijelentés mindannyiunk számára, és az aktualitása örök.

Minket, keresztényeket kiválasztottak arra, hogy a világba vigyük az örömhírt.

Ez a feladat nagy felelősséggel és jár.

Megmutatni az embereknek, kicsoda az Isten, ki volt az a kisde csecsemő a betlehemi jászolban, aki 30 évvel később meghirdeti számunkra az Isten országát.

A karácsony előtti bűnbánati időszak elgondolkozásra is hív bennünket.

Vizsgáljuk meg, hogy mi milyen küldöttek vagyunk.

Dolgozik-e bennem a lélek, vagy hagyom-e, hogy dolgozzon bennem a lélek?

Adok-e neki teret az életemben, hogy működjön?

Ahhoz, hogy hiteles küldöttek maradjunk, hagynunk kell, hogy a lélek működjön bennünk. ami mindig az Isten akaratának megtételére késztet bennünket.

Ha ez látszik az életünkön, az más emberek számára is utat mutathat Isten felé.

Így fedezhetik fel az emberek azt a kis dedet, aki a jászolban fekszik, ha életükben vezérlő csillagként oda tudjuk vezetni őket hozzá.

Mint ahogy a bölcseket is vezette a csillag, úgy kövessnek minket is az emberek, hogy általunk megtalálják az Istent.

Ez a küldöttek és egyúttal minden keresztény ember feladata.

Vajon én magam jóküldött vagyok?

Jelentesz számomra valamit, hogy küldöttje vagyok az Istennek?

Utat tudok-e mutatni az Isten felé az életemmel?

Elmélkedjünk a karácsony előtti időszakban erről is egy kisebb lelki gyakorlatként, hogy kibontakoztathassuk a bennünk levő lélek működését.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Karácsonyt váró elmélkedések - 32. nap - Sajtos László - IV. évfolyam”

Miről szól ez az epizód: „Karácsonyt váró elmélkedések - 32. nap - Sajtos László - IV. évfolyam”?

A karácsonyi böjt 32. napján Sajtos László elmélkedik arról, hogyan válhatunk hiteles küldötteivé Istennek. Jézus feltámadása után az apostoloknak adott parancsát (Amint az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket) alapul véve arra buzdít, hogy éljünk a lélek által… Az epizód a Görögkatolikus Metropólia című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Karácsonyt váró elmélkedések - 32. nap - Sajtos László - IV. évfolyam”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sajtos László, P. Tóth Nóra, Vándor Ilka.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Karácsonyt váró elmélkedések - 32. nap - Sajtos László - IV. évfolyam”?

Fő témái: karácsonyi böjt, hiteles küldöttek, elmélkedés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Karácsonyt váró elmélkedések - 32. nap - Sajtos László - IV. évfolyam”?

Megjelenés: 2025. 12. 16.. Hossz: 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gorogkatolikus-metropolia/karacsonyt-varo-elmelkedesek-32-nap-sajtos-laszlo-iv-evfolyam-47cbb413

Több epizód a Görögkatolikus Metropólia-ből