Így építs önműködő vállalkozást AI-jal – vendégünk Szota Szabolcs | Hangsúly Podcast | S02E13
· PT1H9M56SÖsszefoglaló
Szota Szabolcs, az AI a mindennapokban YouTube-csatorna alapítója a Hangsúly podcast vendége volt, ahol arról beszélt, hogyan vezetett az útja a zenéből és a biztosítási szektorból a mesterséges intelligencia világába. Számos hétköznapi példán keresztül világította meg, hogyan…
Röviden
- Műsor
- Hangsúly
- Megjelenés
- 2025. 11. 20.
- Hossz
- 1 óra 10 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szota Szabolcs, Czető Ádám, Czető Roland
- Témák
- mesterséges intelligencia, vállalkozásépítés, ai alkalmazása
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Sok szeretettel köszöntünk mindenkit itt a hangsúly podcastben.
Én Roland vagyok, >> én pedig Ádám. >> És bízunk benne, hogy ez így is lesz még egy darabig, mert hogy hétről hétre így van, nem?
Egyszer csak megváltozik. >> Hogy egyszer majd változik?
Hát ki tudja. >> Nem, nem, nem.
Mi szeretnénk azok maradni, akik vagyunk.
Ugye november van, sárgunulnak a a bokrok, fák, levelek, szép, barna, vörös színben pompáznak.
Képzeld el, ezt ma tudtam meg délelőtt egy rádióműsorban hallottam, hogy tudod mi a levelek igazi színe? >> Zöld >> lenne? oanzínűek most ilyenkor amikor a klorofil elávozik belőlük mert ugye az a fotoszintézishez szükséges egyébként zöld színanyaggal rendelkező zöld pigmentekkel rendelkező anyag és ez festi zöldre az egyébként sárga barna és vöröses leveleket szóval kvázi mondhatnánk hogy ez az igazi színük csak ugye kizöldülnek egy ilyen egyenzöldbe addig ameddig ugye hát tulajdonképpen élnek ugye ezek felvezetésnek elég fura de ennyi információ morzsa mára tőlünk elég is lesz ugyanis a vendégünktől is igencsak aktuális információkat kapunk majd, ugyanis érkezik hozzánk Szota Szabolcs, aki hát nem is tudom, hogy milyen minőségében mondhatnám, mert >> foglalkozott zenével. >> Így van.
A biztosítási szektort igyekezett megreformálni. majdnem éteremben is dolgozott ráásul, hogy hogy sikerült ez neki, és hogy hogyan került az életébe a mesterséges intelligencia, vagy az AI vagy AI, ahogy manapság hívni szokták, hol ott rengeteg embernek még normál intelligenciája sincs, nem hogy esetleg érzelmi, na de hogy hogy ez hogy került az ő életébe és milyen szerepet játszik napjainkban, arról vele fogunk beszélgetni hamarosan a főcím után. [zene] És ahogy ígértük a főcím előtt, már itt is ül velünk szemben az asztalnál Szota Szabolcs.
Köszöntünk itt a stúdióban. >> Sziasztok!
Sziasztok! >> Nagyon köszönjük, hogy személyes valódban megjelentél itt.
Ezt csak azért mondom, mert ugye ki tudja néhány év mond majdnem azt mondtam, hogy évtized, de lehet, hogy néhány év, de talán még nem néhány hét múlva már csak ilyen AI értelmek fognak itt beszélgetni helyettünk egymással. akár akár a mi tudatunkat is felhasználva és feltöltve.
A amikor az elején felvezettük a műsort, akkor nagyon nehéz helyzetben voltunk, hogy mit is mondhatnánk rólad, mert annyi mindent csináltál és ki tudja még mennyi mindent fogsz, hogy nem tudom melyik titulus éppen az aktuális, mert ha jól tudom akkor ugye végeztél zenészként, gyors éteremben dolgoztál, ugye >> nem dolgoztam, nem dolgoztam, nem csak majdnem, csak majdnem.
Aztán ugye kvázi megformáltad volna a biztosítási szektort, és akkor most pedig az AI-ba vetetted bele magad, és ezzel foglalkozol.
Szóval tényleg 1000 minden van már mögötted, meg még nyilván előtted is, de mindenek előtt azt kell megkérdeznem egy ilyen szörnyen, szürke, borongós napon, hogy érzed magad, hogy vagy olyan mosolly lősz itt, ugye késő délután van a felvétel, és mégis úgy tűnik, hogy te azért nem vagy teljesen kipurcanva még a nap végére, mint esetleg mi.
Ráadásul [nevetés] Ádámtól megtudtam, hogy mágneses vihar is van, és ez kihat az emberekre is, úgyhogy rád hatott-e például ez a vihar? >> Nem tudom, de délután alig tudtam beszélni úgyhogy >> biztos a vihar, biztos a vihar miatt volt.
És ki tudja, hogy most tudok-e majd beszélni.
A mosolyt azt így föl szoktam venni, mint ilyen alapállás egy ilyen beszegetésnél, de de alapvetően szerintem tök jól vagyok, minden okés, kicsit fáj a torkom, de hát ez szerintem ilyenkor így őzbe köszönté mindenkivel előfordul, majd tavasszal valamikor elmúlik, vagy nyár elején, úgyhogy ez ilyen. >> Ott még nem tartunk, mint a Star Trekben.
Nem tudom mennyire vagytok ilyen trcord vagy tricorderra, hogy fogták így csak így véghúzták előtted, pitteegett egy keveset és megmondta, hogy mi a probléma.
De de próbáltak már egyébként egy kipárogásból meg mindenféléből tulajdonképpen diagnosztizálni különböző betegségeket többkevesebb sikerrel, hát inkább kevesebben maradjunk annyiba, de egyszer eljöhet az idő, amikor egyszer csak érted benned akár nanobotok vagy bármi, és a mesterséges intelligencia folyamatosan karban tart téged.
Na de a te életedet viszont napról napra tulajdonképpen karban tartja ez az egész, merthogy ha jól értettem, ugye mi azért szoktunk beszélgetni itt a felvétel előtt, most ez az, ami a főcsapás irány, az éjá a te életedben.
Miért vetetted bele a bizalmadat?
Vagy pont azért ismered meg, hogy ismerjük meg az ellenségünket, és akkor tanuljuk [nevetés] ki, hog hogy mi a helyzem téged fog megölni először. >> Mindig megköszöni a válaszokat. [nevetés] Igen.
Szóval erről mesélj nekünk egy kicsit. >> Én alapvetően mindig kísérletező típus voltam.
Tehát egyébként az egész eddigi pályám során mindig az volt, hogy én mindig valami újdonságot mindig szeretem kipróbálni.
Ugye az AI az egyébként azért egy érdekes dolog, mert hogy ilyen nagyon most kezdünk el róla beszélni, mióta van chat GPT és mindenkihez eljutott, de azért már előtte is voltak tök jó eszközök, amik gyakorlatilag AI alapú dolgok voltak.
Ö volt is a ugye olyan projekt, ahol használtunk már AI-t már a chat GPT előtt bőven, de amikor berobbant ez, akkor azért úgy én mindig olyan vagyok, hogy ha valami újdonság jön szembe, akkor azt így szeretem megnézni, kipróbálni és azon elgondolkozni, hogy ezt egyébként hogy lehetne használni, vagy hol lehetne használni, hol lehetne ennek haszna.
És valahogy így volt az AI is.
A az elején azért inkább csalódás volt sok minden, de szerintem nagyon sokan voltak ezzel így.
Tehát, hogy nem tudom mennyire van meg.
Ugye a chat GPT 3.5-tel indultunk, és akkor ugye az még kicsit olyan volt, minthogyha ilen nagyon hü hát nem is kicsit, az nagyon hülye volt.
Tehát akkor jöttek rá erre az emberek, amikor kijött a négyes verzió, hogy úristen, hát ez ez nagyon buta volt, amivel eddig dumáltunk.
És onnantól, ahogy ahogy jött a CH GPT 4, onnantól volt az, hogy én azt kezdtem el érezni, hogy ezek egyre jobbak, >> és és utána meg egyre több eszközt próbáltam ki.
Akkor nem csak chatbotokat, hanem akkor már így egyre szélesedett az a paletta, amit én kipróbáltam.
És utána elsősorban arra kezdtem használni, hogy a saját hatékonyságomat növeljem, merthogy hát az embernek, mindenkinek 24 órából áll egy napja, néha szeretünk aludni.
Nekem ráadásul tavaly születtek pici ikerlányaim, tehát velük is jó lenne lenni meg a családdal.
És akkor így úgy voltam ezzel, hogy akkor akkor kéne valamivel valahogy a hatékonyságomat megnövelem. és az AI-t ilyen szemüveggel kezdtem el először nézni, hogy hogy mi az, ami ami jó tud lenni, és hogyan tud nekem segíteni.
És valahogy így sodródtam egyre mélyebbre a bugyraiba, és egyre több eszközt megkaparintva és kipróbálva.
Egy gondolatra had utaljak viszont viszont arra, amit mondtál, ez a skif irány, ez nekem nagyon tetszik.
Nekem nagyon sokszor eszembe jut egy egyre inkább az a gyerekkorunk skifijében kezdünk élni.
Én nem tudom, hogy mennyire szoktatok erre gondolni, de én nekem nagyon sokszor az jön szem, hogy úristen, hogy hogy amit én gyerekként mondjuk olvastam egy skifi könyv nagy skifi fun voltam sokáig, hogy hogy az az egyébként most abban vagyunk valahol mélyen benne és akár már az okostelefon alapban voltunk, de az AI használattal meg aztán pláne megérkeztünk egy durva skifibe. >> Az nemáig remélem nem jutunk el. [nevetés] >> Igen.
Vagy a Black Mirrornak is volt egy-két része, amit nem annyira akarnék viszont látni.
Hát sokszor egyébként biztos vagyok benne, hogy ezek a művek egyébként legyen az akár regény, legyen akár film, az inspirálta a tudományt arra, hogy oké, hogy ez így most képernyőm, vagy akár leírva jól néz ki, de hogy lehetne ezt technikailag megvalósítani és és rengeteg ilyen fajta kutatásfejlesztés folyik a világban. >> Abszolút tartunk efelé.
Azt említetted, hogy a chat GPT előtt is használtál már mesterséges intelligenciát.
Szerintem az átlagember így a mesterséges intelligenciával tényleg olyan körülbelül három éve jelent meg, azt hiszem, a chat GPT így mindenki számára.
És akkor ismertük meg gyakorlatilag ezt a dolgot, de már akkor ezek szerint előttünk, vagy a chat GPT előtt is természetesen velünk volt és akár a mindennapokban is használtuk, csak nem is tudtunk róla, nem?
Hogy tudsz mondani pár olyan dolgot, hogy például mi az, ami eddig is mesterséges intelligencia volt, csak nem tudtunk róla?
Ha úgy nézzük, akkor az alapjai azok akár egy egyszerű YouTube keresőben vagy ajánlóban, nem is a keresőben, hanem az ajánló algoritmusban is megvoltak már bőven a chat GPT előtt, vagy képelemző megoldások, tehát hogy amikor nem csak egyszerű OCR-ről beszélünk, amikor ilyen karaktereket ismer fel, hanem valami komplexebb dolgot felismer, ugye azok is megvoltak már.
Tehát a Google-nél például nagyon-nagyon sok minden ott volt már, ami ami már mesterség és intelligenciaalapú volt.
Vagy hogyha mondjuk egy fordítóprogramot nézünk, és itt szándékosan nem a Google Translate-et mondom, mert az nagyon nagyon buta volt, de mondjuk a Deeple az azért a chat GPT előtt már ott volt, és az is egy mesterséges intelligenciaalapú dolog volt.
Tehát, hogyha ha ezekre gondoltok, ezek amúgy már ott voltak, csak valahogy akkor, amikor lett egy olyan eszköz, amivel tényleg beszélgetni lehetett chatben, és úgy válaszolt, mint egy ember, vagy nagyon hasonlóan, igazából akkor fogta föl mindenki, vagy akkor robbantott rá mindenki, hogy úristen, hát igen, itt itt vagyunk, és ez már a mesterséges intelligencia.
Oott már ezek is azok voltak, tehát hogy tényleg az ajánló rendszerek a legjobbak. a sima webshop motorok mögött nem feltétlenül az egyszerű magyar kis webshopra gondoljatok, hanem mondjuk mondjuk egy Amazonnál, azért ott már évek óta hosszú é azt is szerintem ki merem jelenteni, hogy akár évtizede legalább volt valamilyen alapja, ami már mesterségési intelligencia szerű, vagy az volt jelen mögötte?
Csak ilyenkor többnyire még a programozók tudtak programozó nyelven beszélni vele.
És ugye a chat GPT-nek, ez a nagy nyelvi modellnek tulajdonképpen ez volt az áttörése, hogy most már egy átlagfelhasználó a saját nyelvén kommunikálhatott.
Ez szerinted indikálta azt egyébként, hogy ilyen ugrásszerű fejlődésnek indult az egész?
Az a sok sok beszélgetés, ez a rengeteg adat, ami beáramlott az emberektől, ez mind mind mind hasznára vált. >> Abszolút.
Tehát, hogy ez ezt azért így szerintem ki is lehetett mutatni.
Ott ugye ha emlékeztek arra, amikor elindult a CH GPT, ott még volt ilyen visszajelzést is kellett adni a válaszokra, hogy ez tetszett vagy nem tetszett.
Sőt volt olyan, hogy két válasz generált, és akkor melyik tetszett?
Tehát még ilyen ilyen >> új modelleknél szokták használni.
Tehát, hogy alapvetően ezek még mindig tanulási fázisban lévő modellek.
Igaz, már valószínű nem tudunk annyit tanítani nekik, mint abban a fázisban tanítottunk, de biztos vagyok benne, hogy igen, a berobbanás az meg az, hogy ilyen szinten ráharapott a világ, az azért egyértelműen hatása volt ezekre a nagy nyelvi modellekre.
Sőt, igazából most már picit, lehet, hogy nem a legjobb szót használom, de hogy divat is lett picit az MME, tehát hogy most már mindent azzal reklámoznak, azzal azzal adnak el, hogy ú ebben mesterséges intelligencia van, és lehet, hogy tényleg már öt-nyolc éve, nem tudom, a robot porszívóban mondjuk volt, csak hogy most már ki is kell írni, és tényleg ez egy ilyen kapitalista világban élünk, szóval, hogy ez így eladhatóbb talán.
Bár kicsit én azt érzem, hogy néha már kontraproduktívvá is kezd válni.
Tehát ahogy mondjuk egy reklámnál ott van egy egy mestersés intelligencia által generált kép, az eleinte jó pofa volt, de most meg inkább kontraproduktív.
Ö, a gondoljatok, nem tudom mennyire láttátok most, ugye nagy hír volt múlt héten mutatta be, vagy lehet, hogy a hétvégén most a Coca-Cola az új karácsonyi reklámját, és hogy ez gagyi lett.
Ez tavaly [nevetés] tavaly amikor csináltak egy AI generáltat, arra lehetett azt mondani, hogy igen, a ez jó, merthogy van ez az AI videó generálás, végre beleállt egy nagy márka is, és megcsinálta, akkor tök jó volt.
De ez az ideje ez szerintem inkább kontraproduktív és inkább negatív visszhangolja van.
Itthon, hanem hogyha a Rediten mindenhol nézitek a visszajelzéseket. >> Most szétszedik a Coca-Colát emiatt, hogy miért kellett.
Az amúgy ők őnekik minden évben egy tök nagy dolog volt, hogy megcsinálják a a karácsonyi reklámfilmjüket, és ez mennyire jó lesz, >> és most meg inkább kontraproduktív, hogy ezt AI-jal gyártották.
Tehát, hogy van már szerintem olyan olyan helyzet, ahol nem mindig kell már az AI, vagy inkább Buzz World lett, és és úgy állnak az emberek hozzá, hogy az így ott van persze.
És akkor persze már mindenen ott van ezen is, és nem mindig jó ez. >> Ez érdekes.
A világ változott szerinted egyébként, hogy egy éve még örültünk neki, most meg nem.
Tehát, hogy az emberek hozzáállása ehhez az egészhez.
Teszem azt mondjuk ágazati dolgozók, akik eddig nem tudom én 50 éve biztosan tudták, hogy legalább egyszer egy évben a Coca-Cola egy nagy reklámot gyárt és öt kamion megy és nagy felvétel, rengeteg stáb.
El se tudná képzelni egy átlagember, hogy ez hány embert organizál azoktól kezdve, akik figyelik a forgatást a kéteringeseken keresztül minden.
És most ezt kezdik felismerni, hogy hóhó, hát ez a mi munkánkat is veszélyezteti, és már nem örülünk, és inkább keresünk rajta csomót, vagy egyszerűen tényleg csak bénáztak, és nem sikerült. >> Szerintem bénáztak, tehát hogy ezt szerintem lehetett volna jobbá is csinálni.
Igazából a igazi kritika tényleg az volt, hogy hogy ez most tényleg ilyen gagyi hatású AI videó lett, hol ott már vannak olyan modellek, a Sora 2, a Google-nek ugye a VO3.1, amik már nagyon jó minőségű videót generálnak.
Abszolút emberszerűek az emberek, az állatok állatok rendesen, tehát hogy a mozgás, a…
Említett entitások
Témák
- mesterséges intelligencia
- vállalkozásépítés
- ai alkalmazása
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Így építs önműködő vállalkozást AI-jal – vendégünk Szota Szabolcs | Hangsúly Podcast | S02E13”
Miről szól ez az epizód: „Így építs önműködő vállalkozást AI-jal – vendégünk Szota Szabolcs | Hangsúly Podcast | S02E13”?
Szota Szabolcs, az AI a mindennapokban YouTube-csatorna alapítója a Hangsúly podcast vendége volt, ahol arról beszélt, hogyan vezetett az útja a zenéből és a biztosítási szektorból a mesterséges intelligencia világába. Számos hétköznapi példán keresztül világította meg, hogyan… Az epizód a Hangsúly című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Így építs önműködő vállalkozást AI-jal – vendégünk Szota Szabolcs | Hangsúly Podcast | S02E13”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szota Szabolcs, Czető Ádám, Czető Roland.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Így építs önműködő vállalkozást AI-jal – vendégünk Szota Szabolcs | Hangsúly Podcast | S02E13”?
Fő témái: mesterséges intelligencia, vállalkozásépítés, ai alkalmazása.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Így építs önműködő vállalkozást AI-jal – vendégünk Szota Szabolcs | Hangsúly Podcast | S02E13”?
Megjelenés: 2025. 11. 20.. Hossz: 1 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hangsuly/igy-epits-onmukodo-vallalkozast-ai-jal-vendegunk-szota-szabolcs-hangsuly-podcast-d2a0200a
Több epizód a Hangsúly-ből
- Húsz év, tíz cég – ez a Job Hopper igazi előnye Takács Norbert | Hangsúly Podcast | S03E11
A Hangsúly podcast ezen epizódjában Takács Norbert beszélget a műsorvezetőkel a „job hopper” karrierútról és az IT-szektor értékesítési folyamatairól. Takács megosztja tapasztalat…
- „Elválni túl egyszerű lett volna" – Kiss-P. Nóri | Hangsúly Podcast | S03E10
Kiss-P. Nóri, mindfulness- és önismereti tréner, elvonulásvezető vendégeskedett a Hangsúly podcastban. Férjével közösen tanítják az embereket az önmagukhoz való visszatalálásra. N…
- Anger Zsolt: A színész idegrendszere ugyanannyit ér, mint egy 40 milliós kamera | Hangsúly Podcast | S03E9
Anger Zsolt színész, rendező, gasztroblogger és tartalomgyártó a Hangsúly Podcast vendége. A beszélgetés során szó esik arról, hogyan lett színész, majd rendező, milyen volt 11 év…
- "Minden bántalmazó maga is bántalmazott volt" – a legnehezebb igazság | Hangsúly Podcast | S03E08
Szőke Tibor, a SzeretetSuli alapítója a Hangsúly podcast vendége. Gyerekvédelmi szakemberként szerzett tapasztalatai és saját drogfüggősége után felismerte, hogy az embereknek meg…
- Melanóma, mikrobiom, mesterséges intelligencia — így változik az orvostudomány - Dr. Kertész Norbert | Hangsúly Podcast | S03E07
Dr. Kertész Norbert bőrgyógyász rezidensként a megbízható orvosi információk szükségességéről beszél, különös tekintettel a fényvédelemre, mikrobiomra és a mesterséges intelligenc…
- Ausztráliától Indiáig: Hogyan épít karriert egy debreceni rendező? | Hangsúly Podcast S03E06
Tokay Péter rendező és producer mesél pályafutásáról, az AI-alapú mozgóképgyártás magyarországi kezdetéről, valamint a rendezői és produceri szerep összeegyeztetéséről. Szó esik m…
- Mikor segít a műtét és mikor nem? –a bariátriáról és elhízásról őszintén | Hangsúly Podcast | S03E05
Ebben a Hangsúly Podcast epizódban Czető Roland és Czető Ádám Lenkei Alexandra és Dr. Baranyai Zsolt sebészorvos vendégeit köszöntik. Az adás az elhízás, mint népbetegség okait és…
- Pánik, szorongás, félelem: A tested megmutatja, amit a lelked rejteget | Hangsúly Podcast | S03E04
Nagy Attila kineziológus bemutatja a kineziológia világát, amely a nyugati orvostudomány és a keleti energetikai hagyományok találkozásánál született. Megtudhatjuk, hogyan működik…
- Három sportág csúcsán – Mi hajtja Béres Alexandrát? | Hangsúly Podcast | S03E03
Béres Alexandra, a magyar fitness-élet meghatározó alakja mesél az elmúlt 30 év változásairól a sportban és az életében. Az interjúban szó esik arról, hogyan lett véletlenül curli…
- Találjatok utakat, amelyek önmagatok felé vezetnek – Erdélyi Timea | Hangsúly Podcast | S03E02
Erdélyi Timea színésznő és jógaoktató a Hangsúly podcast S03E02 epizódjában mesél spirituális útjáról, melyet a meditáció indított el. Elmondja, hogyan segítette az önismeret fejl…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Sláger Kult | Bacsó György | Tanárok, diákok és a mesterséges intelligencia határai - Hogyan ne butítson el a technológia? | Aki kérdez: S. Miller András — Sláger FM
Bacsó György tréner, coach vendégeskedett a Sláger FM-en, ahol a mesterséges intelligencia oktatásban és a vezetői gondolkodásban való hasznosításáról, valamint a tanároknak tarto…
- Berobbant a hétköznapi életünkbe a mesterséges intelligencia — nool.hu
Hajdara Gábor informatikai tanácsadóval készült interjú a mesterséges intelligenciáról, annak hasznáról és az emberi életben betöltött szerepéről. Szó esik arról, hogy kell-e féln…
- Hogyan ne maradjunk le az AI-forradalomról? – Beszélgetés P. Tóth Andrással — CEDukáció podcast, az üzleti hangadóTudás és siker a mikrofon mögött
A CEDukáció podcast legújabb epizódja a mesterséges intelligencia (MI) vállalati alkalmazásairól szól P. Tóth András sorozatvállalkozó, a STRT Holding társalapítója és technológia…
- Ne hagyd, hogy felzabáljon az AI! — Concorde Podcast
A Concorde Podcast ezen epizódjában Popovics László, az AIvantGuard AG alapítója a mesterséges intelligencia forradalomról, az egyéni és vállalati felkészülésről beszél. A résztve…
- Túl a hangasszisztensen - Hogyan változtatja meg az okosotthont a mesterséges intelligencia? — OkosOtthon Guru Műhelye - Az automatizáláson túl
Az epizódban Halmos Gyula, Zs. Szabó Kitti és Zsák Péter arról beszélgetnek, hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia az okosotthonokat, kitérve a korlátokra, lehetősége…
- 42%-kal nagyobb hatékonyság! Adaptálódj az AI világához, a cégedben is! — KolLab Podcast - A jó csapat kémiája
Ebben az epizódban Németh Gábor, az Amazing AI társalapítója, a mesterséges intelligencia és technológiai megoldások szakértője beszél arról, hogyan tudnak a cégek és az egyének a…
- INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL (MI) - Tilesch György MI-szakértő / Friderikusz Podcast 122. — Friderikusz Podcast
A Friderikusz Podcastban Tilesch György MI-szakértővel a mesterséges intelligencia térnyeréséről, társadalmi hatásairól és a szabályozás fontosságáról beszélgetnek. Az interjú kit…
- „Az AI-nak néha olyan hibái vannak, amiket lábon kihordott infarktus nélkül nehéz elviselni” — Mérlegen - a HVG üzleti podcastja
Margitay Tihamér, az ELTE Gazdaságtudományi Karának dékánja és Dalos-Kovács Gabriella, a 4iG Csoport AI Officer and Strategist-je a mesterséges intelligencia rohamos fejlődéséről,…