Hangsúly

Anger Zsolt: A színész idegrendszere ugyanannyit ér, mint egy 40 milliós kamera | Hangsúly Podcast | S03E9

· PT1H15M1S

Összefoglaló

Anger Zsolt színész, rendező, gasztroblogger és tartalomgyártó a Hangsúly Podcast vendége. A beszélgetés során szó esik arról, hogyan lett színész, majd rendező, milyen volt 11 év után kényszerűségből színpadra állni, valamint az Action sorozat forgatásairól és a magyar filmipar…

Röviden

Műsor
Hangsúly
Megjelenés
2026. 06. 18.
Hossz
1 óra 15 perc
Szereplők, említett nevek
Anger Zsolt, Czető Ádám, Czető Roland
Témák
színészet, rendezés, magyar filmipar, televíziós sorozatok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Sú Új podcast új részét láthatjátok, hallhatjátok.

A mikrofonok mögött Cető Ádám >> és Cető Roland. >> Így van.

És ma sem maradunk vendég nélkül, ugyanis érkezik hozzánk rövidesen Anger Zsolt, akit most azt gondoltam, hogy színész, színművész, rendező, gastro blogger, tartalomgyártó, menedzsment szakértő, hogy hogyan mutassunk be, de ez mind igazából igaz rá, hogy melyiket tartja a legfontosabbnak magáról, >> és mennyi mindent csinál még ezeken kívül.

Többek között ezekről is beszélgetünk vele, de előtte van egy fontos dolog, amit szeretnénk kérni tőletek, ha lehet ilyet, azon túl, hogy persze nézzetek és hallgassatok, amivel nagyon sokat segíthettek, és ez most nem anyagi ráfordítás, hanem >> tudtok még azzal is segíteni nekünk, hogyha feliratkoztok a csatornánkra, mert igazából ez nekünk nagy segítség, ennél nagyobb lesz az elérésünk, és még több tartalmat tudunk nektek gyártani majd a jövőben. >> Így van.

Így van. is bízunk benne, hogy erre igény van, és ti is szeretitek, mert mi szeretünk beszélgetni.

A most következő beszélgetés is megéri, hogy rászánjátok az időt, úgyhogy folytatjuk máris a főcím után.

És ahogy ígértük a főcím előtt, máris itt vagyunk ismét, és az asztalnál velünk szemben Anger Zsoltot köszönthetjük.

Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a meghívást! >> Sziok!

Itt a felvétel időpontjában most, ugye június elején járunk.

Ez a klasszikus színházi évad végén túl van, de itt a beszélgetés előtt elárultad, hogy idén ezek a feladatok inkább rendezőként találtak meg téged, de annyi mindent csinálsz, hogy nem is tudtuk az elején pontosan, hogy mit is mondjunk a polihisztoron túl, mert ugye ne ne színész, rendező, menedzsment cég közben a gasztronómiában is otthon vagy.

Szóval, hogy azért nagyon >> férj >> férj.

A Zsolnai András volt az, aki azt mondta mindig bemutatkozott, hogy Zsolnai András közepes színész, de kiváló ember. >> Mindig azt mondta magáról, szóval, hogy férj is.

Szóval annyi szerepben vagy, hogy van idő emellett egy kicsit lassulni akár így nyáron, vagy állandó a pörgés? >> Mindig azt érzem, hogy hogy lusta vagyok, és nem csinálok.

Nem nem lusta vagyok, hanem hogy nem tehát, hogy sokkal több energiám van, mint amennyit le tudok használni.

Nagyon régóta nem játszom már színpadon. 11 évvel ezelőtt léptem utoljára úgy színpadra, hogy saját akaratomból.

Most azért ezt azért mondom, mer most akaratomon kívül be kellett ugranom a saját rendezésembe. >> Ó, aha.

Ö rögtön a második előadáson a a Magyar Színházban rendeztem egy Addict című darabot, és ott úgy arakult, hogy különböző technikai jogogok miatt nekem nekem be kellett ugranom Eperjes Károly helyére.

Egy nagyon pici kis szerep valójában, tehát egy de egy jelentős epizódszerep.

De szerencsére egyrészt a én azt megtanultam, én nagyon sokat voltam vidéken színész. >> Ühüm.

És hát egy vidéki színházban az ember mindent csinál.

Szokták mondani, hogy dalolni, táncolni se szégyel.

Tehát meg valahogy nagyon-nagyon régen álltam először színpadra.

Én már 15 éves koromban színpadra álltam és valahogy én sosem voltam izgulós, meg nagyon sokat ugrottam be.

Azért mondtam a vidéki színházat, mert vidéki színházban nagyon sok beugrása van az embernek.

Tehát ott számítani kell rá, hogy hogy valaki lebetegszik, megsérül satöbbi, be kell helyette ugrani.

Úgyhogy én ilyen nagy beugró voltam mindig, de azért most így egy kicsit olyan furcsa volt 10-11 év után újra színpadon állni, de nagyon jól esett az az igazság.

Én nagyon régóta, most már 11 éve csak rendezek.

Legfőképpen a Pécsi Nemzeti Színházban jártam rendezni, de járok Székelyudvarhelyre is például.

És jövőre most egy olyat fogok csinálni.

Egy egy mesedarab lesz, amit amit egy nagyon kedves kis pajtikámmal, Gócániudittal együtt fogunk írni.

Hát egy ilyen a világ minden táján ismert népmeséből fogunk írni egy mesejátékot. >> De jó.

Tehát akkor ezt nem csak rendezőként, de íróként is jegyzed majd.

Igen igen. >> Ez nagyon érdekes, hogy lesz az emberből színészből rendező, majd később író is, hogy ez egy általános folyamat, hogy azt mondod, hogy a színészkedés részét meguntad, vagy elkezdett érdekelni közben a rendezés, vagy mindig is benned volt, és az ember színészként is kicsit rendezi magát, vagy ez hogy alakult nálad?

Mivel, hogy én amatőrszínészként kezdtem, ezért ott ott mindent minden egyszerre éri az embert.

Tehát nem az nem azért rögtön, hogy akkor én most színész vagyok, és nem is szeretem magam úgy aposztrofálni, meg különösen azt, hogy mindig mindig megkérem az embereket, hogyha tudom, hogy tiszteletből mondják, de ez a művészurazás ez nekem annyira olyan olyan kellemetlenül érzem magam.

Azért, mert szerintem az egy ilyen nagyon ilyen régi módi ilyen urambátyám kunt k tudod, ilyen császári és királyi izé, hogy összevágjuk a bobkánkat és akkor a Kriszti Handa kez csókolom a a méltóságos úr, a művész úra nem tudom mi.

Érted, mert mondd már angolul, hogy művész úr. >> Én tudom mit érted?

Akkor tényleg olyan hát így mondva tényleg.

Jó, de >> kicsit igen olyan, >> de nem, hogy egy kicsit ilyen régi módi, vagy ilyen idejét múlt meg most én, tehát attól, hogy én színész vagyok, és nem vízgázszerelő vagy vagy kertész, vagy vagy kútó, most engem most még kell több valami különleges tisztelettel illetni egy külön névvel.

Tát anger úr vagy nem tudom mi vagy >> és a rendező úr, hogyha azt mondják, hogy rendező úr, az az is >> az már igen, az már jó.

De de hát nem hát nem mondod a izé, hogy szopafestő úr, nem mester vagy nem tudom, vagy én én én mondjuk azt szoktam mondani, hogy mester vagy nem.

Tehát hogy ah >> én nem tudom most nem akartam ebbe azért így ennyire belegabolyodni, de >> de hogy hogy onnan kanyarodtunk ide, hogy hogy én nem ilyen nem színésznek képzeltem én magam, vagy nem úgy képzeltem a a pályámat, hanem hogy a hogy ilyen színház meg filmcsináló. >> Ühüm.

Még mielőtt elkezdődött a műsor, akkor rácsodálkoztatok a tetkóimra.

Igen. >> Várjál, nem tudom látni a kamera. >> Az egyik a az egyik a jedy rendben mióta McGregornak én vagyok a magyar hangja, azóta, hogy az összes Star Wars-ba a az obivan kenobi az az én hangoman szólal meg.

Itt ez a Vörös csillag pedig ez nem helyneken reklám, és nem is a hát, illetve olyan olyan módon a régi rendszert idézi, hogy hogy akkor ez volt az, amit szeretni kellett.

És így hívtak mindent, hogy Vörös Csillag.

És Szegeden >> volt a Vörös Csillag mozi.

És ide az van írva köré, hogy Vörös Csillag Filmszínház.

És ez volt az a hely, ahonnan én felnőttem, mert nekem a nagymamám, az anyai nagymamám az jegyszedő nő volt ebben a moziban. kívülről belülről nagyon jól ismertem ezt a mozit, mert én nem jártam óvodába, hanem ebbe a moziba jártam, úgyhogy azt annak idején nem úgy ébresztettek engem, hogy jó reggelt kisfiam, megyünk az oviba, hanem jó reggelt kisfiam, megyünk a moziba.

Tehát nekem a mozi volt az, ahol én így az egész napomat töltöttem és akkor mozigépész meg minden.

Tudom, hogy ez ilyen kicsit ilyen hülyén hangzik, de a Vonacin Nema Paradízo című film, ha emlékeztek rá, vagy tudjátok, vagy majd utána néztek.

Ez egy kisfiú, aki a moziban nő fel.

Na azt én mikor megláttam, akkor azt mondtam, hogy na hát ezt most ezt rólam csinálták ezt a filmet.

Úgyhogy egy kicsit mindig komplexebben érdekelt a színházcsinálás is, meg a filmcsinálás is, és nagyon izgatott az egész minden, ami ezzel kapcsolatos.

Tehát én operatőrnek is szeretek lenni, én vágó vagyok.

Ö, tehát én okleveles vágó is vagyok, meg meg koloriszt meg minden.

Tehát hogy én ebbe ebbe is bele belemélyedtem.

Inséges időkben, mint például most volt nekem az utóbbi néhány év filmszínészként, akkor én ilyen saját tartalmakat szoktam gyártani, amit összekötök a főzéssel.

Tehát ilyen gastro gasztrartalmakat kezdtem el csinálni. építettem egy kis tartalomgyártóstúdiót, ahol ahol hát főként gasztrotartalmakat, de egyébként nagyon sok minden mást is lehet készíteni.

Ilyen filmszínész tréningeket csinálok egy frissen, újonnan alakult filmes iskolában, aminek az a neve, hogy Red Hering. >> Ühüm.

Azért Red Heringer az egy kifejezés arra, hogy a forgatókönyvben van egy olyan van egy elrejtenek egy egy téves szálat, mondjuk egy krimiben, mindenki azt hiszi, hogy á biztos a komornyik volt, és akkor ott követed azt a szálat, azt hívják Red Heringnek, és az kiderül, hogy nem a komornyik volt, hanem a szobalány.

És akkor jaj, jó, akkor Morék az egy reding volt és és ebben a ebben a filmes iskolában tanítok, és hát hát próbálom próbálom kibírni addig, amíg amíg jön a következő felkérés egy filmszerepre, mert az én pályám az ilyen nagyon ilyen szaggatott vonal, mert az történik velem, hogy most már 20 éve, hogy csinálok valamit, akkor mindenki hú hajjaj húj de klön nem tudom mi. az összes díjat behúzzuk, és aztán utána évekig semmi.

Aztán megint csinálok valamit, akkor megint az összes díjat behúzzuk, akkor megint évekig nem történik semmi.

Most az évekig nem történik, semmi fázisban vagyok, >> de de most kinéz egy egy munka.

Ühüm. >> Pontosabban én az én nevem is felmerült, és még egyrészt nem is beszéltek róla, hogy mi az, másrészt meg nem is akarok róla beszélni, mert mert még nem biztos, tehát még nem 100%-os. >> De időközben m az elmúlt években azért volt egy nagyon jó kalandom, voltam Olaszországban egy ott kaptam egy olasz filmben, teljesen váratlanul így fölhívtak, és egy olasz filmben kaptam egy szerepet, és akkor két hónapot forgattam Rómában.

Az azért az úgy elég elég jó volt.

És képzeljétek el, hogy hogy a Rómában odáig jutottam, hogy ott béreltem egy robogót, és azzal jártam dolgozni.

Mondtam, mondták, hogy hoznak autóval meg már nem ne autózzatok már velem, hanem én hadd menjek robogóval, gyorsabban is odaérek, mert ott azért elég nagy forgalom van.

Az egy 8 milliós városú >> és akkor beállt valami dugó ott a ott a a Koloszum környékén.

És átsuhant az agyaman az a gondolat, hogy rohadt turisták, mer rohadt turisták miatt nem érek oda a munkába.

És akkor úgy elgondolkodtam, hogy azt szokták mondani, hogy akkor tanulsz meg valamilyen nyelvet, hogyha elkezdesz azon a nyelven álmodni.

Na hát én ezt így egy ébren egy nagyon nagyot beálmodtam, hogy én már római csávó vagyok ott a robogón ülve. >> A lelked odakött már elég. >> Igen, a lelkem odakött.

Tapasztaltál egyébként szakmai különbséget egy az olasz stáb között meg a meg a magyar stábok között?

Kérdeztem tőlük, hogy tehát itt a magyar stábton megkérdezett, hogy te mivel te mit csinálsz?

Hát a jó héten megyünk Göböljárásra, ott forgatunk egy nem tudom mit.

Utána valami ott a Veszprémbe van izé, akkor utána külv valahogy külvárosba.

Ezek meg úgy válaszolnak, hogy hát a jövő héten Rióba forgatunk a BBC-vel.

A másik azt mondja, hogy én én most Madridban fogok forgatni három hónapot.

Hát én most megyek, mert a finneknél van egy izé, utána rögtön Norvégia, tehát hogy egy ilyen nekik így Európa meg a világ az így egy ekkorára össze van zsugorodva, és folyamatosan dolgoznak, és ki sokkal kiszámíthatóbb az életük, mint amilyen mint amilyen kiszámítható itt, vagy legalábbis amennyire itt eddig volt.

Ugye most legtávolabb tartom magamtól a politikát, de de azért most azt érzem, hogy mindenki reménykedik, hogy bizonyos dolgok azért úgy elkezdenek javulni.

És bevallom őszintén, hogy én is nagyon reménykedem, hogy a filmes, vagy legalábbis a nemcsak filmes, hanem a mozgó képes vonalon, mert azért ebbe beleszámítanak a televízió vagy a tévjátékok is, >> hogy most javulás várható és egy kicsivel, hogy is mondjam, tehát elég sok eszkimók vagyunk itt, akik így várnánk, hogy legyen egy nagy bálna, vagy fókatelepítés. >> Le lehet vadászni.

Ér érdekes ez a szaggatottság, amit mondtál.

Egyfelől azért, mert kicsit ahogy így mesélted, hogy mi minden volt ebben a néhány idézőjelben, szűkös évben, azon gondolkoztam, hogy van akinek egy komolyabb éve nem néz ki így, hogy konyhastúdiót alapít, közben ezt forgat, oktatni kezd, satöbbi.

Tehát, hogy ez is elég sok dolognak tűnik. másfelől, hogy mit gondolsz, mitől lehet ez, hogy az van az emberekben, hogy ú a Zsolt most elvitt mindenfélét, díjat dolgozott, úgyse ér rá, ne hívjuk, vagy vagy egyszerűen csak olyankor van egy pauza ebben. >> Nem, nem tudom, de egyébként én azt vettem észre, hogy hogy mindig olyan szerepeket játszom, amivel aztán hosszú ideig azonosítanak.

Tehát ami nyilván az a sikernek az egyik ilyen, hogy mondjam, ilyen szükséges vagy szükségtelen rossz dolga egyébként. >> Szerinted ez nem csak nálunk van így egyébként?

Már most arra gondolok, hogy persze látják, hogy Igen.

Hogy ez ilyen magyar sajátosság, nem hogy azt gondoljuk, hogy akkor a ő olyan és akkor hát most ezt a szerepet ne adjuk neki, mert ott olyan rossz fiú volt, vagy érted, és akkor biztos nem tudja eljátszani, vagy nem úgy játsza el, vagy nem hiszik el az emberek róla, hogy ez ilyen magyar sajátosság, vagy vagy ez nemzetközi piacon is így van? >> Hát nemzetközi piacon azért nagyobb a nagyobb a zaj, tehát sokkal több lehetőség van. >> Ühüm.

Itt, hogyha megnézed, akkor mindig nagyon ugyanazokat a köröket futjuk.

Például hallod, hogy ugyanazok a kollégáid, akik a szinkronban úgy beszélnek hogy így.

Tehát hallod a tévében, ha kollégáidat hallod magyarul.

Igen. >> És hallod, hogy az egy, hogy az egy leszinkronizált film, és akkor ugyanazokat a kollégáidat megnézed egy, vagy kint mondjuk a konyhából hallgatod, hogy bent megy a tév és és amikor azt, hogy hát valami valami akármi, akkor azt meg tudod, hogy az egy magyar film.

Tehát más a tempó, más a >> más a tempó, más a vérmérséklet >> koppig fel vannak húzva a rugók, marha jó párbeszédek vannak, nagyon jó helyzetek.

Tehát ott szájjal nézed a semmit egy mondjuk egy egy norvég filmben, amikor 20 percen keresztül a jégmezőn valaki megy biciklivel, >> de azt…

Említett entitások

Témák

  • színészet
  • rendezés
  • magyar filmipar
  • televíziós sorozatok

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Anger Zsolt: A színész idegrendszere ugyanannyit ér, mint egy 40 milliós kamera | Hangsúly Podcast | S03E9”

Miről szól ez az epizód: „Anger Zsolt: A színész idegrendszere ugyanannyit ér, mint egy 40 milliós kamera | Hangsúly Podcast | S03E9”?

Anger Zsolt színész, rendező, gasztroblogger és tartalomgyártó a Hangsúly Podcast vendége. A beszélgetés során szó esik arról, hogyan lett színész, majd rendező, milyen volt 11 év után kényszerűségből színpadra állni, valamint az Action sorozat forgatásairól és a magyar filmipar… Az epizód a Hangsúly című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Anger Zsolt: A színész idegrendszere ugyanannyit ér, mint egy 40 milliós kamera | Hangsúly Podcast | S03E9”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Anger Zsolt, Czető Ádám, Czető Roland.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Anger Zsolt: A színész idegrendszere ugyanannyit ér, mint egy 40 milliós kamera | Hangsúly Podcast | S03E9”?

Fő témái: színészet, rendezés, magyar filmipar, televíziós sorozatok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Anger Zsolt: A színész idegrendszere ugyanannyit ér, mint egy 40 milliós kamera | Hangsúly Podcast | S03E9”?

Megjelenés: 2026. 06. 18.. Hossz: 1 óra 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hangsuly/anger-zsolt-a-szinesz-idegrendszere-ugyanannyit-er-mint-egy-40-millios-kamera-ha-d80db69e

Több epizód a Hangsúly-ből