Kék Bolygó - Áder János podcastja

A palackvisszaváltás első éve – vannak még gyermekbetegségek #130

· PT29M23S

Összefoglaló

A Kék Bolygó podcast e heti adásában Áder János (a műsor házigazdája) Pethő Zsoltot, a MOHU vezérigazgatóját kérdezi a hulladékgazdálkodási rendszer első évéről. Elhangzik, hogy a PET palackok visszaváltási aránya eléri a 80%-ot, ami a műanyagoknál 90% is lehet. A vezérigazgató…

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2025. 06. 30.
Hossz
29 perc
Szereplők, említett nevek
Pethő Zsolt, Áder János
Témák
hulladékgazdálkodás, palackvisszaváltás, környezetvédelem
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] [Taps] [Zene] [Taps] [Zene] Jó napot kívánok.

Tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket is.

A mai vendégem, beszélgetőtársam, Pető Zsolt, a Mohu vezérigazgatója.

Tisztelettel köszöntöm. hogy szinte napraan, egy évvel ezelőtt beszéltünk arról, hogy a Mohó milyen tervekkel, milyen célokkal vágnek ki a következő évnek.

A visszagyűjtés, ugye három termékről beszéltünk, az üveg, a petpalack és az alumínium dobozok.

Ugye ez volt a legfontosabb üzenetünk, hogy ezeket most már vissza fogják gyűjteni.

És akkor azt az ígéretet tettük, hogy egy év után visszatérünk a témára és beszélünk arról, hogy az egy évnek mik voltak a működési tapasztalatai.

Úgyhogy ez az első kérdés, hogy mi egy évnek a mérlege, ha kicsit részletesebben akarom akarok tudakozódni, akkor hány visszatyűjtési pontot létesített a Mohó ez alatt az egy év alatt?

Milyen volt a lakosság részéről a fogadtatás?

Milyenek a működési működtetési tapasztalatok?

Tehát összegezve, mi egy esztendőnek a mérlege?

Ümn büszke vagyok a teljesítményünkre, mint Mohu, és egyébként nagyon büszke vagyok a a magyarokra, hogy így együtt közösen megtanultuk használni ezt a rendszert.

Ugye a számok azok minden más ilyen visszaváltási rendszerhez képest lényegesen magasabbak egy év után.

Gyakorlatilag 80%-os visszaváltási arányt értünk el.

Ez annyit jelent, mind a bocsánat, mind a három termékkörben összességében.

Tehát azt mondhatom, hogy a műanyagnál már inkább 90% körül van, és akkor ezt gyengíti egy kicsit a az üveg, leginkább az üveg, mert ott sokkal lassabb a forgási sebesség, ugye főleg a szeszes italoknál, de összességében ez a 80% ez most azt jelenti, hogy 10 palackból nyolcból megint palack lesz. egyébként ez ilyen 6-7 millió naponta 6-4 millió darabot jelent.

Bizonyos esetekben, főleg ünnepek után ez a 10 milliót is, tehát gyakorlatilag a átlag egy emberként több mint egy palackot visznek vissza egy nap alatt, vagy viszünk vissza, inkább mondhatom is így egy nap alatt.

Úgyhogy szerintem nagyon-nagyon jók a számok, és együtt közösen megtanultuk használni ezt a rendszert. működési tapasztalatok, működtetési tapasztalatok.

Ugye mi és a sajtóban is lehetett olvasni ezzel kapcsolatos kritikát, hogy hamar megteltek, nem ürítették ki időben, elromlott a gép, lassan javították meg.

Tehát ilyen értelemben sikerült betanítani a rendszert, és nem csak a rendszert, hanem a rendszert működtető szakembereket is sikerült ez alatt az egy év alatt különböző hibák elhárítására, kihajítására felkészíteni, betítani?

Tehát ez egy tanulás volt mindenkinek egyébként.

A boltoknak is tanulás volt azoknak az automata gyártóknak, akik ide hozták. és Magyarországon még nem volt saját cégük, akik a működtetést, a karbantartást végezték.

Egyébként számomra nagyon meglepő volt, hogy ezeknél a berendezéseknél ugye hát több mint 10000 terméket kell nagyon pontosan tudni olvasni 95%-os átlagban a rendelkezésre állás.

Tehát azt lehet mondani, hogy 100 automatából öt éppen mindig rossz, de az a 95, ami ott van, annak kell működnie és annak kell jól működnie.

Hány visszagyűjtési pont van ma Magyarországon? 4700 visszagyűjtési pont van.

Ebből körülbelül 3000 automatával, és a többi 1700 az kézi visszaváltópont.

Ezt még akarják fejleszteni, bővíteni, vagy ez nagyjából ennyi marad?

Én az automatákat már nem fejleszteném.

A kézi visszaváltópontokra mi továbbra is várjuk.

Gyakorlatilag bármelyik bolt kézi visszaváltópontként tud csatlakozni, ott én azt is el tudnám képzelni, hogy akár 4000- 5000 is lehetne az országban.

Úgyhogy mi próbáljuk ösztönözni a kisboltokat, hogy csatlakozzanak.

Tehát mondhatjuk azt, hogy a gyerekbetegségek kiderültek, azokat részben sikerült is orvosolni.

Akik a visszagyűjtést végzik, azok ebbe beletanultak.

És a mi pedig fogyasztók megtanultunk ezzel együtt élni és alkalmazzuk és használjuk.

És ha jól értem, akkor a lakossági fogadtatás, hát ezek a számok legalábbis ezt mutatják, a lakosság fogadtatása az jó volt.

Egy picit lépjünk ki most Magyarországról. két kérdés, ami kitja azért ezt az egész problémakört, és legalábbis uniós kér néhány uniós kérdést, egészen pontosan két uniós kérdést szeretnék feltenni.

Megnézték azt, amikor indították a rendszert, hogy hány európai uniós tagországban, ugye 27 tagországa van az Európai Uniónak, hány tagországban működik hasonló hasonló visszaváltási rendszer?

Amikor mi indultunk, akkor ez körülbelül 10 volt.

Tehát minden skand, nem akarom felsorolni a skandináv országot, minden skandináv országban van Németországban, Hollandiában.

És azóta így körülbelül velünk együtt azt lehet mondani csatlakozott, például a környező országok közül Szlovákia, Románia, most 25-ben indult Ausztria, de mondjuk Írország Írors velünk együtt indult Írország.

Tehát most már 16 országban van.

És én azt néztem, skandinávok persze, de a legelső az Svédország volt, méghozzá 1984-ben.

Tehát jó régen indultak a svédek, ugye a szlovákok egy kicsit megelőztek minket.

De gyakorlatilag az Unió, hát most már Unió tagországainak több mint a fele rendelkezik ilyen visszagyűjtési rendszerrel.

Igen ám, de ehhez kapcsolódik a második kérdés, hiszen ugye itt amikor amikor visszagyűjtésr hulladék áramokról, újrahasznosításról beszélünk, akkor nem csak ennek a környezeti és gazdasági, hanem jogi aspektusait is érdemes Gorcső alá venni.

Ugye ránk, ránk is, és a másik 26 uniós tagországra is kötelező előírások érvényesek.

Tehát az Unió hozott döntéseket, amik most nyilván a részletekben nem fogunk belemenni, mert arra nem elég az idő, amik 25-re, 30-ra, 2035-re visszagyűjtési célokat tűztek ki.

Most egyet mondok csak, 2035-re azt írja elő az Európai Unió, hogy a kommunális hulladéknak a 65%-át vissza kell gyűjtenünk és újra kell hasznosítanunk.

Nem csak vissza kell gyűjtenünk, hanem újra kell hasznosítanunk.

És más arányok vannak a papírra, a fára, a műanyagra és így tovább, és így tovább.

De ezek is világos és egyértelmű szabályok.

Tehát azok az országok, amelyek még nem vezették be ezt a rendszert, viszonylag gyorsan kell, hogy fölzárkózzanak, hogyha ezeket az előírásokat tartani tudják.

Most 2035 nincsen olyan nagyon messze, 10 év.

Az első év tapasztalat alapján ezt a nagy számot, tehát hogy a 65%-át a kommunális hulladéknak újra tudjuk hasznosítani Magyarországon.

Ezt el fogjuk érni, hogy látja ez Németországban és a skandináv országokban már elérték, tehát nem véletlenül tűzték ki ezt a 65%-os számot.

Ez az, amit a legjobbak el tudtak érni.

Ön azt gondolom, nekünk most van 10 évünk, hogy ezt megtegyük és mi mindent megteszünk azért, hogy elérjük ezt a 65%-os újrahasznosítást, de ez reális akkor, tehát nem okoz nehézséget, de nehézem teljes nagyon sok minden kell hozzá, sok beruházás és egy teljesen más szemlélet egyébként, ami nyilván már skandinávorszakban Németországban megvan, de mi ezen az úton haladunk és mindent megteszünk a magunk részében. majd, hogy milyen nehézségeket okoz erre majd visszatérünk.

De akkor akkor térjünk is vissza Magyarországra és térjünk vissza a a mohóz.

Ugye a petparack tudják, hogy visszagyűjtik, alumínium dobozt tudják, hogy visszagyűjtik, üveg úgy szintén.

Tehát ez nagyjából most már az emberek fejben ott van.

Azt kevesebben tudják, hogy azért ezenkívül még sok minden mást dolgoznak föl.

Mondom a listát, gumiabroncs papír sütőolaj fa textil roncsautó roncsautó elektronikai hulladék, fém, szárazelem, akkumulátor.

Tehát egy meglehetősen széles es paletta van.

Most arra nincsen időnk, hogy mindegyiket végigvegyük, de két kérdést szeretnék föltenni.

Több mint egy évvel ezelőtt Kaposvárot világi Oszkárral együtt indítottunk el, és Kaposvár polgármesterével Szitak Károlyal együtt indítottunk útjára egy akciót.

Nagyon jó egyébként és esztétikus tégelyeket osztottak ki, tehát voltak kicsi háztartási és voltak nagy társasházakban való gyűjtő tégelyek azért, hogy a sütőolajat visszagyűjtse a Mohu.

Ugye majd el fogja mondani, hogy mit csinálnak a sütőolajjal.

A másik, hogy ennek az egy évnek Kaposvár ott mik a tapasztalatai.

Sikeres volt ez a sütőolaj visszagyűjtés, aminek környezeti hasznán túl van egyéb jótékony hatása is, de egy sikeres volt-e?

És mit csinálnak a sütőolajjal?

Ez a sütőolaj, ez egy nagyon-nagyon fontos kérdés szerintem.

Ö minden más hulladéknál rossz belegondolni, hogy a föld alá temetik, de mondjuk egy petpalacban vagy egy üvegben tárolt, használt sütolajról azt elképzelni, hogy mondjuk eltemették a földbe.

Égetőbe se nagyon érdemes vinni.

Ugye nyilván ez is látszik a logikában.

Ez teljesen magától adódik egy ilyen folyadéknál, hogyha lehet, akkor hasznosítsuk újra. egyébként mi biodízel adalékot gyártunk belőle, tehát a hagyományos dízel helyett ebből készült biodízelt keverünk az üzemanyagba.

A kaposvári most azt mondhatom, hogy most Kaposváron sokkal több használt sütőajat gyűjtünk vissza, mint bármilyen más városban.

Köszönhetően ennek a programnak.

Egyébként én nem vagyok elégedett sem a kaposvári, sem az országos teljesítményünkkel.

Ausztriában tízszer annyi használt sütőolajat gyűjtenek vissza, ugye egy főre vetítve.

Én nekem meggyőződésem, hogy még mindig a csatornában landol a döntő többsége.

Tehát még nem sikerült sem Kaposváron azt mond, hogy azt az átütő sikert elérnünk, hogy az embereknek eszébe ne jusson ezt berakni a vegyes hulladékba, berakni szelektív hulladékba, vagy lehúzni a WC-n, vagy a csatornába.

Tehát akkor akkor azért ezt mondjuk el, ha még itt kell egy kis felvilágosítást vagy információ átadásra is szükség van.

Először is a használt sütőolaj rendkívüli módon elszennyezi a vizet.

Tehát egy csep sütőolaj több 100 l víz elszennyezésére és ívásra alkalmatlaná tételére képes.

Tehát elszennyezzük a vizeket.

Másrészt tönkretesszük a csatornánkat, hiszen a csatornákban dugulást a zsíra mindenféle zsiradéknak a felhalmozódása a csatorna falára, akár egy szűkres sokkal szűkebb keresztmedzetet eredményezhet és ehhez komoly problémát jelenthet az üzemeltetőknek.

Harmadrészt ugye tudjuk, tudnánk használni, tehát akkor ennyivel kevesebb olajat, kőolajat kell felhasználnunk, hiszen az étolaj átalakítása, ennek a technológiája önöknél megvan.

Komáromban van egy gyár, ahol ez az átalakítás megtörténik, az infrastruktúrája megvan.

Tehát mindenkit arra biztatnék ehelyjütt is, hogy gyűjtse a sütőolajat, adja le.

Többnyire a mókutaknál lehet leadni, és akkor ott, ha jól tudom, ugye Molkúton is le lehet adni. egyébként a én arra biztatok mindenkit, hogy tegye ezt és a mhúak a honlapján több 1000er ilyen leadóhelyet lehet találni boltok mellett, boltok környékén is, egyébként a módtöltőállomásokon is.

Jó, tehát akkor keresse a leadási pontokat, ne restelje és vigye el és adja le, és önök utána ezt hasznosítani fogják.

Visszatérő téma, hogy ha már begyűjtjük, visszagyűjtjük az üveget, külön a fehéret, külön a színeset.

Miért nem hasznosítjuk úgy-újra, ahogy ez amikor én még kisrác voltam, Ühüm.

Ami az én gyerekkoromban történt, hogy sörösüveget, pezsgős üveget, borosüveget elvittük, leadtuk, megkaptuk érte azt, ami járt, majd ezeket utána visszavitték, elmosták és újratöltötték.

Nyilván a sérült üvegeket kihajították.

Ezt ugye a szakma úgy hívja, hogy ne egy termékutast legyen, azaz visszagyűjtöm, bedarálom, beolvasztom, hanem több termékutas legyen, azaz visszagyűjtöm, kimosom, újratöltöm és eljutatom a fogyasztóhoz. hogy van benne van az önök fejében, hogy hosszabb távon több utassá tenni az üveget és újrahasznosítani.

Í módon újra hasznosítani, ami talán környezeti szempontból, de lehet, hogy hatékonyság szempontjából is célravezető lenne.

Legalábbis én laikusként ezt gondolom.

Mi ezt többször használatos italcsomagolásnak hívjuk, vagy többször használatos palack.

Tulajdonképpen ez nem a mi döntésünk.

Ez a forgalmazónak, a gyártónak, aki forgalomba hozza a terméket, ez az ő döntése, hogy egyszer használatos palacban, vagy többször használatos palacban teszi ezt meg.

Egyébként hulladékgazdálkodási szempontból én messzemenőkig támogatom, hogy minél többször használatos palack legyen.

Ahol kérik a boltok, ott mi megoldjuk, hogy ugyanaz az automata mind a kettőt tudja kezelni.

Tehát a lényeg, hogy a mohu erre készen áll.

Tehát hogyha a gyártók részéről és a forgalmazók részéről ez az igény fölmerül, nota benne esetleg a kormány egy döntéssel rákényszeríti őket, hogy fokozatosan ebbe az irányba gondolkodjanak, akkor ezt önök meg tudják oldani.

Tehát technikailag, technológiailag erre felkészültek.

És de jól gondolom én, hogy ez egy mégis csak energiafelhasználás szempontjából, logisztikai szempontból nem, de költséghatékonyság szempontjából, környezeti szempontokból ez biztos, hogy egy jobb megoldás lenne, mint begyűjteni egyszer, összetörni, beolvasztani és újra kezdeni az egész folyamatot előlről.

Erről nagyon-nagyon sokan vitáznak, és nagyon sok szakértő kifejtette már a véleményét.

Nem ennyire egyértelmű egyébként, tehát nem ennyire feketefehér.

Így is lehet számolni, úgy is lehet számolni.

A gyártók általában, mint a példa is mutatja, úgy számolják, hogy az egy cerhasználatos palackok működtetése olcsóbb.

Hát nyilván ők kiszámolták a költségeket, tehát ez lehet, hogy igaz, elfogadom, bármondom laikusként, és visszagondolva gyerekkoromra, hogy ha akkor ez 50 évvel ezelőtt működött, akkor miért ne működhetne most?

És ha akkor megérte, akkor miért ne érni meg most?

És tehát az ember így laikusként azt gondolja, hogy talán ez lenne a célravezető.

Ugye ahhoz, hogy a a ezt a sok-sok termékkört összegyűjtsék, aztán felhasználják úgynevezett hulladékudvarokat kell építeni.

Egyet már létrehoztak ez Esztergomban.

És itt akkor megint két kérdés van.

Mik a működési tapasztalatai az Esztergumi hulladékudvarnak?

A második, hogy a legjobb tudomásom szerint még nyol összesen 80-at…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A palackvisszaváltás első éve – vannak még gyermekbetegségek #130”

Miről szól ez az epizód: „A palackvisszaváltás első éve – vannak még gyermekbetegségek #130”?

A Kék Bolygó podcast e heti adásában Áder János (a műsor házigazdája) Pethő Zsoltot, a MOHU vezérigazgatóját kérdezi a hulladékgazdálkodási rendszer első évéről. Elhangzik, hogy a PET palackok visszaváltási aránya eléri a 80%-ot, ami a műanyagoknál 90% is lehet. A vezérigazgató… Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A palackvisszaváltás első éve – vannak még gyermekbetegségek #130”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pethő Zsolt, Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A palackvisszaváltás első éve – vannak még gyermekbetegségek #130”?

Fő témái: hulladékgazdálkodás, palackvisszaváltás, környezetvédelem.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A palackvisszaváltás első éve – vannak még gyermekbetegségek #130”?

Megjelenés: 2025. 06. 30.. Hossz: 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/a-palackvisszavaltas-elso-eve-vannak-meg-gyermekbetegsegek-130-21863943

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból