Kék Bolygó - Áder János podcastja

Az eltűnő víz nyomában #79

· PT25M57S

Összefoglaló

A Kék Bolygó podcast vendége Ilcsik Csaba, a Waterscope Zrt. vezérigazgatója, aki a cég vízmonitoringra szakosodott technológiáját mutatja be. A Waterscope olyan helyekre is képes adatokat gyűjteni, ahol nincs áram vagy GSM-kapcsolat, speciális eszközökkel mérve a hálózati…

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2023. 08. 14.
Hossz
26 perc
Szereplők, említett nevek
Ilcsik Csa, Áder János
Témák
vízmonitoring, technológia, környezetvédelem
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] [Taps] jó napot kívánok tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket mai vendégem ilcsik csaba vezérigazgató úr a watercope zrt vezérigazgatója egy rövid bevezetés kíálkozik egyébként a mai beszélkedéshez hiszen két évvel ezelőtt rendezte meg a kékblygó alapítvány az első fenntarthatósági expó ez a planet budapest 2021 szeptember végén fogjuk megrendezni a másodikat ugye ez az expo a 21-es is és most a 23-as is mit is jelent ez a fenntarthatósági expo a fenntarthatóság iránt elkötelezett és a fenntarthatóság kérdéskörében problémahalmazában üzleti lehetőséget l ó a mai formájában fenntarthatatlan életünk életformánk valamely kérdésére kézzel fogható válasz kínáló cégek bemutatkozása lesz az expo ez jelent szolgáltatást akár pénzügyi szolgáltatást vagy valamilyen terméket no és akkor itt jövünk a waterscophoz amelyik 2021-ben részt vett már az első expón volt hát a címből és a névből elég kön mondjuk it talán hugy a víz lesz a beszélgetésünknek a fő témája és akkor most arra kérem ücsik csabát hogy mutassa be a céget hogy mi is az a termék ami a vízzel kapcsolatban valamilyen gondunkra megoldást kinál én is köszöntöm a hallgatókat és a nézőket és igen ahogy elnök úr is mondta a voterscope zrt az a vizet monitorozza tehát hogy mi vízmonitoringgal foglalkozunk a céget 2016 alapítottuk és történetesen az egyik legnagyobb tulajdonosunk az a kék bolygó tőkealap ugyanis mi egy scaleup cég vagyunk ami azt jelen hogy mi már nem egy startup cég vagyunk már jelen vagyunk a piacon vannak magyar és nemzetközi projektjeink és sikereink és mi egyébként azzal foglalkozunk hogy olyan helyeken mérünk ahol mások nem tudnak ez konkrétan azt jelenti hogy mi olyan technológiát használunk ami olyan helyen működik ahol nincsen áram olyan helyen működik ahol nincsen gsm és ugye a vízi mint olyan én régen vízműves fváros vízműves voltam ezeken a helyeken mi vakok vagyunk vagy hát akik a víziparban dolgoznak azok vakok mert ugye a föld alatt van a cső föld alatt van a a a tolózár tehát hogy igazából itt kéne valamit látnunk és ugye ide nem nem ér le a kábel ide nem ér el az elektromos áram és nincsen gsem mi itt ide fejlesztettünk speciális eszközöket ezekkel gyűjtünk a hálózatról adatokat ezeket felküldjük egy felhő alapú szerverre és a felhő alapú szerveren különféle szolgáltatásokat nyújtunk és mi egy úgynevezett one stop shop vagyunk ami azt jelenti hogy egészen a cégnek a egész a cég onnan indul hogy meg tudjuk tervezni az egyéb speciális igényektől egészen a a termékeket egészen odáig hogy a szolgáltatás testre szabjuk mondjuk például a zászlós hajónk az az okos tűzcsap ami azt gondolom hogy egy külön kuriózun mertogy szabadalmunk van rá és a világon talán amerikában van még egy de az kevesebbet tud tehát azt gondolom hogy erre méltán lehetünk büszkék na akkor akkor viszont ne hagyjunk kérdést megválaszolatlanul mert minden hallgató és minden néző azt kérdez hogy mi is az az okos tűzcsap hát ugye az okos tűzcsap az mindenhol látunk tűzcsapokat az belőle a legjobb dolog hogy ő fölül van a föld fölött egyébként nagyon kellemetlen helyzetben van mert lent vízzel találkozik fönt levegővel és egyébként mikor megfagy a víz körülötte akkor szilárd anyagokkal is és ugye a földben van de itt tudunk mérni mert ugye hálózat al kapcsolatban van nagyon jó ideális helyzet hiszen fölül van az antennaahelye a tűzcsapnak a felső részében és mi három dolgot mérünk ezzel a tűzcsappal folyamatosan mérjük a vízházat nyomását tehát hogyha bárhol csőtörés van akkor mi előbb tudunk róla vá erőb tudunk róla értesítést adni a vízműnek mint ahogy azt ő észrevenné és ugye a vízveszteség egyik legnagyobb problémája hogy a csőtöréskor kifolyik a víz az utcán illetve ez egyébként is probléma tehát hogy tönkreteszi az utcát a a a közlekedést megakadályozza illetve a másik pedig a vízhasználat ugye vannak jogosult és jogosulatlan vízfelhasználók és a jogosult vízfelhasználók mint például a közterületfenntartó vállalatok a városgazdálkodási kft-k ők jogosan tudják használni a vizet a tűzcsapról vagy a mezőgazdák akik kint dolgoznak a földeken és aki pedig vizet akar lopni azt pedig el lehet kapni és ugye érdekes hogy mondjuk izraelben az első számú kérdés az az hogy hogyan lehet bejuttatni valami it a tűzcsapón keresztül és ők azt figyelik mi megg azt figyeljük hogy hogyan lehet hogy hogyan ne juttassanak ki bármit a vízhálózatból amit mi nem szeretnénk ugye a a hálózatnál vízhálózat de ez jelenti a csatornahálózatot is tehát mind a kettőre van megoldásuk vagy csak a vízhálózatot figyelik nem mind a kettőre van megoldásunk két részre bomlik vagy három részre bontjuk a a tevékenységünket az egyik az a a vízhálózat és a vízhálózat monitoringja mert ugye itt az édesvíz az ivóvíz az egy kritikus kérd ugye ahogy elnök úr is szokta mondani a 21 század olaja az a víz lesz sőt már az mert ezt már látjuk időről időre illetve a van egy másik amikor kifejezetten a szennyvízhálózat és ott vízminőség vízminőségi kérdéseket nézünk és azok alapján azonostunk be hibákat illetve van egy olyan amit úgy nevezünk hogy infrastruktúra monitoring ugye azokon a helyeken is kell tudnunk mérni hogy egy rendszerbe gondolkozhassunk ahol termeljük a vizet tehát a qút ahol kijön a víz a földből ahol gépház ahol tovább juttatjuk illetve a medencék hidroglóbuszok ahol a víz elosztása elindul még mielőtt néhány részletkérdést megbeszélnénk egy globális képet azért a hallgatók és a nézők számára talán érdemes röviden felvázolni korábbi műsorokban már beszéltem elről de lehet hogy már elfelejtették vagy vannak olyanok akik azt a műsort nem hallották tehát miközben ugye ránézünk a akár a térképre akár egy egy [Zene] egy földgolyót magunk elő magunk elé képzelünk akkor azt látjuk hogy rengeteg vizünk van sokkal nagyobb felületet borít víz mint szárazföld a földgolyón igen ám de ennek a irgalmatlan mennyiségű víznek mindössze két é5% az édesvíz és ennek egy nagy része fagyott állapotban van egy másik része mélyen a föld alatt nehezen hozzáférhető tehát a könnyen hozzáférhető felszíni jó minőségű édesvíz aránya ma 0,007% erre mondják azt hogy a a hidrológusok hog ez a hidrológiai james bond arány tehát jól mutatja ezt hogy ez nagyon kicsiny kis tehát a hatalmas mennyiségen belül nagyon pici kis vízzel tudunk kis mennyiségű vízzel tudunk gazdálkodni ráadásul növekszik a népesség szerte a világon növekszik az ipari és a mezőgazdasági vízfelhasználás és mindezzel a kettőből logikusan is következik lényegében jelentősen nő a szennyvíznek a mennyisége tehát szennyezzük a vizeinket azaz a fő kérdés és ezért szoktam azt mondani hogy a 20 század az olaj évszázada volt a 21 század pedig a víz évszázada lett egyetértek önnel hogy ez már bekövetkezett hogy hogyan tudjuk megóvni és hogyan tudjuk jobban megbecsülni ezt a vízkészletet hiszen ebből a 0,007%-ból kell nekünk a lakossági igényeket a mezőgazdasági és az ipari igényeket jó minőségű és megfelelő mennyiségű víz formájában kielégíteni és akkor itt van néhány kérdés amit föl kell tennünk ugye önök ebben segítenek így van az egyik példám majd a beszélgetés során az a hárózati veszteség lesz mert ezt mindenki megérti ön is utalt rá hogy csőtörés de nem csak a cő törésnél van hálózati veszteség hanem hanem vannak ezek az apró hajszárepedések tehát nem mindig van ilyen látványos amikor föl a a az úttesten folyik ömlik a víz és akkor gyorsan kell csinálni egy nagy luk kell ásni egy nagy lukat és akkor el kijavítani a hibát hanem vannak nagyon apró kis mikrolepedések pici kis törések a csöveken régi etni csövek vannak már azok meg az különösen van olyan része magyarországnak a világnak ennél rosszabb részei is vannak egyébként ahol 25 van ahol hat 30 van ahol 50%-os a hálózati veszteség az én tudomásom szerint de a világon van olyan ahol 70-80% a hálózati veszteség tehát ennél még vannak rosszabb helyek na tessék van ahol 90% fölött van a vízveszteség ezt ugye úgy kell elképzelni hogy magyarországon az éves vízfogyasztás az körülbelül 550 millió köbméter víz ennyit használ magyarország és ebből 144 millió köbméter soha nem jut el a fogyasztóhoz ezt csak kihozzuk a föld alól betöltjük a csőbe és a fogyasztó sosem kapja meg úgy kell elkeézden min ha elmennénk vásárolni vennénk 5 l tejet és mire hazaérünk már csak négy vanot szatyorba valószínűleg ez nagy bosszúságot okozna nem igen igen közben elcsöpögött a tej és én három kérdéssel készültem tájékozódva a cég profiljáról az első kérdés hogy és ugye a hálózati vztesség csak egy probléma hogy a digitalizáció robottechnika informatika ö hogyan segíthet ebben például a hálózati veszteségek csökkentésében hogyan lehet úgymond mindenki ezt a szót használja mostanában okos hálózatokat okos vízbázisokat építeni fenntartani vagy a meglévőket hogyan lehet átalakítani hogy maradjunk a példánál hogy minél kisebb legyen a hálózati veszteség és az a 140 hányó 144 millió kö4 millió köbm víz csak magyarországon az hasznavétlenül ne foljon ne szivárogjon ki a csövekből ugye ennek több része van az egyik része az az hogy most már mindent mérünk ugye most van a negyedik ipari forradalom az első az a gőzgép volt a negyedik meg a digitalizáció és ugye mindenki ahhoz van hozzászokva hogy amikor elmegy a gyerek otthonról akkor tudja hogy merre jár tudjuk hogy mikor érkezik a busz tudjuk hogy mi lesz a tévében egy óra múlva akkor miért ne tudjuk ugyanezt a vízhálózatról és ugye ez egy nagy nehezítés hogy amit mondtam hogy nem vakok vagyunk a cső csőhálozatban de mit csináljunk minél több helyre tegyünk mérési pontokat ugye nem kell túl sok dolgot mérnünk mert kell mérnünk vízmennyiséget kell mérnünk víznyomást és kell mérnünk vízhőmérsékletet hogyha ezeket mérjük akkor ebből gyakorlatilag tudunk csinálni egy ilyen térképet a föld vag a vízhálózatunkról na jó jó dehát hogyha van egy okos tűzcsapunk vagy van 10 okos mérésünk akkor tök jó minden nap bekapcsoljuk a telefont és megnézzük hogy mit csináltunk és milyen ő de hát ugye nem 10 kell hanem például mondjuk egy kecskemét szintű városban olyan 60-70 mérési pont kell azt azért tudom jól megmondom ezt elég jól lehet definiálni mindenki kábé képben van hogy mekkora kecskemét hát 60-70 mérési pont kett percenként mérünk ezeket egy óránként küldjük fel ezeket az adatokat hát ez ami elképesztő adatmennyiség itt mi emberek azt tudjuk megcsinálni hogy nézünk és megpróbálunk mintákat keresni és utána megmondjuk a gépnek a az informatikai eszkö közöknek hogy milyen mintákat keressenek hol vegyenek észre problémákat mihez hasonlítsák mondok egy példát nem azt nézzük hogy a csőtörés a lakásban megtörtént-e hanem mi azt figyeljük hogy a múlt héthez képest vagy a múlt elmúlt naphoz képest mennyivel emelkedett a vízfogyasztás és volt-e mondjuk éjszaka olyan hogy nem nulla ugye mikor éjszaka senki se fürdik otthon akkor nullának kell lenni ha nem nulla akkor küldünk egy figyelmeztetést hogy halló itt valamilyen probléma van ugye ez egy vízhálozat tekintetében éjszaka sosem nulla mert hát mindig valaki fürdik vagy mindig valaki használja valamilyen vizes berendezését de van akkor is egy éjszakai minimum és akkor mi például ezt figyeljük ha lejjebb tudjuk csökkenteni a nyomást akkor az az az amik vannak cső repedések lyukak bármik a föld alatt ugye azokat kisebb nyomással kevesebb víz fog kifolyni ugyanazon a lyukon tehát nekünk megéri ezeket a dolgokat folyamatosan figyelni és akkor hol jön ide a mesterséges intelligencia meg hol jön az üzleti intelligencia hát ott hogy ennyi adatot mi szemmel emberek képtelenek vagyunk feldolgozni és hol jön hozzá az informatika még ami szerintem egy nagyon fontos kérdés hogy ugye például mi magyarok ahogy elnök úr is szokta mondani mi elég jók vagyunk vízben és ugye mi meg tudjuk csinálni azt hog a mi tudásunkat úgy tudjuk eladni mondjuk ausztriáb németországb lengyelországba romániába hogy nem megyünk oda hanem mi itt figyeljük az adatokat és küldünk információkat és a német és osztrák és román példákból szintetizáljuk a problémát és azt mondjuk el tudjuk adni a a mondjuk a lengyeleknek és akkor utána lehet belőle csinálni egy kömplett üzletágot de ez nem egy elméleti modell nem ez egy matematikai modell és ez egy működő dol de most egy a konkrét példákra tehát a románia németország tehát ezekben az országokban a cég működik és ezt a szolgáltatást ezt a szolgáltatást az ottani vízműveknek is biz biztosítja gondolom a keskemét nem volt véletlen feltételezem hogy a bá feltételezem hogy a bácsvízzel is van akkor ezek szerint kapcsolatun így van így van jól tudja magyarország 38 víz vízművéből olyan 22-3-ban már vannak berendezéseink tehát azt gondolom hogy elég ügyesek vagyunk vannak ipari partnereink akik nem csak vízműveknek dolgoznak hanem ipari vállalatok akik mondjuk egy nagyobb gyógyszergyár akinek saját hálózata van ugye ott pont ugyanez a probléma van csak ő effektíven fizet a vízért konkrét vízdíjat még a vízmű ugye hát megfizeti az árát mondhatnám de kevesen gondolják és ez lesz a második kérdés hogy a vízipar egy meglehetősen energiaigényes ágazat nem gondol én én se gondoltam volna még addig amíg nem kezdtem egy kicsit mélyebben foglalkozni ezzel a a kérdéssel miért is energiaigényes a vízipar miért van az hogy a legnagyobb költség a vízdíjban az energia és akkor logikusan következik a harmadik kérdés na és akkor az az elmúlt évek energia áremelése az hogyan és milyen módon hát nem nehéz kitalálni a választ érintette a vízipart és hogyan tudjuk mert ebből logikusan következik a negyedik kérdés hogy hogyan tudjuk akkor a hatékonyságot javítani és ilyen módon a költségeket csökkenteni ugye többféle lehetséges válasz is van erre az egyik ami a legfontosabb hogy például a szennyvíztisztítás az körülbelül annyi a szennyvíztisztítási energiafelhasználása magyarországnak minthogyha pakson az egyik blokk egy hónap napig csak a szennyvíztisztítással tölteni az áramot a hálózatban azt ismételjük meg mert nem biztos hogy ezt mindenki én is itt kicsit nehezen paks négy blok van azt tudom és a négy blokkból az egyik az semmi mást nem csinál egy hónapon…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Waterscope Zrt.

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az eltűnő víz nyomában #79”

Miről szól ez az epizód: „Az eltűnő víz nyomában #79”?

A Kék Bolygó podcast vendége Ilcsik Csaba, a Waterscope Zrt. vezérigazgatója, aki a cég vízmonitoringra szakosodott technológiáját mutatja be. A Waterscope olyan helyekre is képes adatokat gyűjteni, ahol nincs áram vagy GSM-kapcsolat, speciális eszközökkel mérve a hálózati… Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az eltűnő víz nyomában #79”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ilcsik Csa, Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az eltűnő víz nyomában #79”?

Fő témái: vízmonitoring, technológia, környezetvédelem.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az eltűnő víz nyomában #79”?

Megjelenés: 2023. 08. 14.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/az-eltuno-viz-nyomaban-79-90536703

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból