Kék Bolygó - Áder János podcastja

Minden az új visszaváltási rendszerről #90

· PT35M9S

Összefoglaló

A MOL-csoport vezérigazgató-helyettese, Világi Oszkár bemutatja az új visszaváltási rendszert, ami 2024-től érvényes a PET-palackokra, üvegekre és alumínium dobozokra. Szó esik a MOHU előkészületeiről, a visszaváltható flakonokról és a hulladékgazdálkodás fontosságáról.

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2023. 12. 18.
Hossz
35 perc
Szereplők, említett nevek
Világi Oszkár, Áder János
Témák
visszaváltási rendszer, pet-palackokra, hulladékgazdálkodás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Taps] [Zene] [Taps] [Zene] jó napot kívánok tisztelettel köszöntöm a kedves hallgatókat a podcast hallgatóit és a nézőket is mai vendégem beszélgető társam világi oskár a mol vezérigazgató helyettese és a hulladékgazdálkodásért felelős vezetője pontosab pontosab bemutatás igen igen jó napot kívánok mindenkinek mi másról beszélnénk mint arról ami tavaly még az év híre volt hiszen az volt a hír hogy a mol elnyerte a hulladékgazdálkodási koncessziót ez egy 35 évre szóló koncesszió és egy teljesen új iparág főszereplőjévé válik a mol illetg a mol által alapított leányv vállalat ez a mohu erről fogunk beszélgetni és arról hogy ez milyen változást hoz majd mindannyiunk életében és csapjunk mindjár a közepébe ja arról már a kedves hallgatók nézők is értesülhettek hogy január 1jétől jó néhány termék amit eddig kidobtunk az visszaváltható lesz ilyen az üveg ilyen a petparack és ilyen az alumínium na most akkor itt néhány kérdés azért fölmerül az első hogy a január 1seje az január elseje-e mert a mi nap olvastam egy cikket hogy annak ellenére hogy a mol fölkészült és a moh mohu fölkészült teljeskörűen 100%-osan nem indul még a rendszer mi az igazság hát az igazság ugye az hogy a mi részünkről minden megtörtént ahhoz hogy a rendszer elinduljon január 1jétől a kötelező beváltási helyeken az azok ugye a 400 nézet méternél nagyobb üzlet helységek ott megjelennek az automatáink ez e egy körülbelül 1500-tól 2000 automatáig fog arról szól tehát láthatók lesznek a gépek ott lesznek és ugye a a probléma abban van hogy a a gyártóknak akik az palackokat gyártják ugye azoknak és forgalomba hozzák az ő részükre a kötelező cimkével való ellátás ami azt jelzi a cíke azt jelzi hogy betétes üvegről van szó só ez ez csak július -től lesz érvényben tehát addig ő forgalmazhat olyan üveget is vagy olyan palackot vagy olyan olyan alumínium dobozt amelyen nem lesz betéti cimke és így elméletileg a az az az alatt a fél év alatt két fajta palack lesz a polcokon egyik lesz amit címkével ellátot és lesz olyan ami nem lesz ellátot címkével és ezek az automaták a betétett díjat csak annak a annak az üvegnek a visszaváltása során fogják visszaadni amelyen ilyen címke van mennyi lesz a betétdíj 50 ft lesz a betétdíj mind mindegyikén mind mind mindegiknél tehát mindegyiknél és utána hogyha ha majd teljesen működik a rendszer és erre mindjárt visszatérünk akkor ezt a pénzt ezt ott levásárolhatjuk abban a boltban vagy mi történik utána ezzel az összeggel három fajta módon lehet majd értékesíteni ezt a betéti díjat tehát első az hogy kapunk egy utalványt az utalvánnyal bemegyünk az üzletbe és abba az üzletbe le tudjuk vásárolni vagy jogszabály lehet vé teszi azt is hogy abb üzletben készpénzt kérjünk ezért az utalványért tehát nem kell levásárolniem kérhetek készpénzt is szeretnénk áprilistó bevezetni azt a rendszert amely lehetővé tenni az egy applikáció amely lehetővé tennié azt hogy banki visszautalást fog történni tehát valaki bedobja a palackot identifikálja magát a telefonján a gépnél és a gép automatikusan visszautalja a a megadott bankszámlára az adott összeget és a harmadik lehetőség pedig az hogy hogy fel lehet ajánlani jótékonysági célra jövőre a gyermekegészségügy az amelyet szeretnénk támogatni tehát valaki dönthet úgy is hogy nem kérem azt az 50 ftot hanem azt akarom az hogy azéregy transzparens módon segítsen rászorulókat és ez hát ugye nem egyszer 50 ft lesz mert nagyon ritkán lesz majd azt gondolom nem túl életszerű egyikünk életében sem hogy úgy megyünk hogy egy-egy palackot viszünk vissza hanem összegyűjtjük és nyilván akár több tucatot is akár petpalackot akár üveget akár alumínium doboz pláne ezeket együtt na de térjünk vissza az átállásra és itt hadd osszam meg egy brüsszeli tapasztalatomat a kedves hallgatókkal amikor ugye brüsszelben éltünk közel három évet ahol vásároltunk ez egy dölez nevű közepes méretű mondjuk egy cba méretű bolt volt ott már ilyen ilyen visszaváltó automata működött az az amit említettél hogy kell hogy legyen egy címke rajta egy kód egy leolvasás lehetőség ugye ez azt jelentette hogy én betettem ebbe az automatába olyan mintog bedugtam egy csőbe ez egy nagyon gyorsan ment megforgatta az üveget leolvasta és hogyha a megfelelő kód rajta volt akkor elvitte a a futószalag betették a a megfelelő rekeszbe és én nekem jóvá írtak nem emlékszem már pontosan szem hogy 20 vagy 25 eur centet és volt olyan amit visszaadott a tehát amit nem fogadott el tehát nem minden üveget lehetett itt váltani szerencsére ahogy kilépett az ember a boltból mindjárt a bolt mellett volt ugyanolyan mint nálunk ilyen szelektív gyűjtés a színes üvegre fehér üvegre most amit az előbb említettél az azért fontos mert akkor ezek szerint az első fél évben tehát január 1seje és július 1seje között egyrészt figyelnünk kell nekünk mint vásárlóknak és fogyasztóknak hogy címkével ellátott üvegért kapunk csak vissza betéti díjat az összes többi pedig ami nem címkével ellátott és ez okozhat majd nekünk némi bosszúságot mert a gép visszaadja nekünk ez pedig pig továbbra is a szelektív módon úgy mint korábban színesüveg petpalack alumínium fehér üveg tehát ebben a konténeres hálózatban ebben a fél évben átmenetileg ezeket még akkor összegyűjtitek igen és utána is tehát mindig minden automata mellett lesz egy ilyen begyűjtő pont ahol ezeket az üvegeket be lehet ugye el lehet be lehet helyezni azt szeretném mondani hogy ami ami az eddigi rendszernek volt a sajátossága hogy hogy az üvegnek ugye lehetett akár összegyűrt üveg is ezekz az automat tehát csak olyan üvegeket fogadnak el amelyek sértetlenek tehát lehet hogy lesz olyan helyzet is hogy hogyha nagyon sérült az üveg és nem tudja leolvasni ezt a kódot tehát összegyűrjük és és vagyan károsítjuk az a palackot vagy a az üveget akkor előfordulhat az is hogy nem váltja vissza a rendszer ezt az az üveget úgyhogy erre kell vigyázni hogy valójában olyan formában vigyük vissza ahogyan megvettük tehát ne legyen gyűrött világos tehát az első dolog hogy lesz egy átmeneti időszak ezt fontos tudnunk amikor még nem tudunk min minden üveget vissza és minden palackot visszaváltani hiszen ez az üvegre a petpalackra és az alumíniumra is igaz hogy van ez a fél éves időszak a második hogy az a korábbi jelszó tapossa laposra ez a petpalackra és a és a a az alumínium dobozokra vonatkozott ugye e ez nem érvényes ez mostantól vagy január 1étől nem érvényes ne tapossuk laposra pet palackot ne tapossuk laposra a sörös dobozt hanem éppen vigyük vissza mert csak így tudja a gép majd leolvasni róla a kódot a harmadik amit jól tudnunk az áltálásnál hogy így is lesznek ha már teljesen jól és hibátlanul működik a rendszer június elsejétől akkor is lesznek olyan üvegek az én tudomásom szerint például befőtes üvegek vélhetően külföldön vásárolt és nem ehhez a hálózathoz tartozó tehát kóddal nem el nem látott üvegek betpackok ilyenek is lehetnek amiket valószínűleg ez a gyártósor nem valószínűleg biztos vagyok benne ezeket nem fogja visszavásárolni ezeknél pedig akkor marad továbbra is a szelektív gyűjtésnek a lehetősége igen így van teljesen pont a hy említetted hogy hogy 1500 2000 automatát már lényegében beszereztetek ezeknek a telepítése is részben megtörtént tehát január elsével ti készen álltok arra hogy a rendszer működjön a ugye itt van egy különbség az én tudomásom szerint aközött hogy milyen lélekszámú településről beszélünk 1000er lakos fölötti-e a lélekszám vagy 1000er lakos alatti és függ az üzletnek a méretétől erről is azért érdemes tudni néhány dolgot erről is érdemes elmondani a hallgatóknak hogy mi van a kis településeken ott mi történik és mi van a nagyokon és mi van a kisebb boltokban erről mondjál néhány szót igen tehát a a alapjában ugye a mikötezettségünk az a 400 nmnél nagyobb területű üzzethelységkre vonatkozik de mi szeretnénk és ez ez a körülbelül 1500- 2000 begyűjtési pont azért mondom 1500 2000 mert lehet hogy olyan nagy forgalmú helyről van szó ahol kettő vagy három ilyen automata lesz kielye tehát mi azt gondoljuk hogy ugye a pontok száma körülbelül 1500 de lesz olyan hely is ahol három vagy van akár kettő vagy három automata automata les akár 45000 automata is lehet hogy lesz az országban és igen és akkor és akkor ezen túl pedig az azokba az üzletekbe is szeretnénk helyezni aut elhelyezni automatákat amelyek nagy forgalmak de nem 400 nmnél magas nagyobb alapterületük hanem kisebbek és ha azt gondoljuk hogy itt is van helye ez automatáknak úgyhogy a következő 1000 vagy 1500 automata ilyen üzethelyiségben lesz elhelyezve és a harmadik vonulat pedig az hogy szeretnénk azt hogy minden 1000 lélekfő léleknél nagyobb településen lakos 1zerrel több lakosú településen legyen begyűjtési pont és ennek nem kell lennie automatának hanem ez lehet ez begyűjtési pont ami azt jelenti hogy mi várjuk azokat az üzleteket vagy vagy akár éttermeket kávézókat akik bejelentkeznek ebbe a rendszerbe mi adunk nekik egy jogosultságot begyűjtési jogosultságot és utána hogyha 1000 palack összegyűlt akkor mi odamegyünk az üzlethelyiségbe van egy lesz egy applikáció jelzi azt hogy 1000 palack már itt összegyűlt odamegyünk megszámoljuk a palackot és kifizetjük helyben a a a díjat a begyűjtési díjat ami nem az 50 ft hanem azért fogunk fizetni hogy ez a kávézó ezt a begyűjtést elvégezze nekünk ez úgynevezett kézi begyűjtést ami ami nem automata hanem hanem kézelegyűjtés tehát mi azt szeretnénk elérni hogy ezeknek a palackoknak legalább a kát a célkötűzés az hogy 2029-ig akár a 90%-át is visszagyűjtük és ezért akarunk odamenni a lakosokhoz hogy minél közelebb legyen az a begyűjtési pont é létezni fog egy applikáció amely amellel meg tudja nézni a a a lakos hogy hol van a legközelebbi begyűjtési pontja tehát ami ami leáll valahol a városba és ez az applikáció megmutatja hogy a legközelebbi begyűjtési pont az körülbell 100 mterre van tőled itt ezen a helyen a tehát ilyen értelemben van megoldás a kisebb telep üéseken is az előbb ezt említetted hogy ott akkor egy manuális gyűjtés lesz megfelelő megállapodással a nagyobbaknál pedig lesznek a az automaták egy több attól függ hogy milyen forgalmú az adott kereskedelmi egység ugye az előző válaszoddal már kicsit megelőzted a következő kérdésemet ami azt lett volna hogy de miért is kerül erre sor miért ez a váltás hiszen a mol tisztességes nyereséget ér el az olajiparban és említetted hogy ugye vannak európai uniós előírások ez az egyik része a dolognak de történt egy szemléletváltás is és nem csak a molnál hanem szert a világon ez a személetváltás az elmúlt évtizedben megtörtént hogy ami idáig hulladék volt azt javarészt szemétnek tekintettük most pedig már egyre inkább teret nyer az az elképzelés hogy ez nem szemét hanem ez egy javarészt nem 100%-osan de javarészt újra feldolgozható újrahasznosítható ipari nyersanyag és hát azért hogyha hozzátesszük azt hogy magyarországon a települési hulladék az megközelíti a 3,3 millió tonnát tehát több mint 3 millió tonna ha másként nézzük a számokat akkor több mint 400 kg fejenként az a hulladék ami magyarországon is képződik és ami fontos hogy ennek mindössze az egyhadát hasznosítjuk újra a többit pedig eddig elástuk és most az a cél még egyszer mondom részben uniós előírások következtében részben pedig hogy jó minőségű ipari nyersanyaghoz jussatok hogy ez a hasznosítási újrahasznosítási arány jelentősen javuljon és ha jól emlékszem a zsolttal beszélgettünk erről az expon hernádi zsolttal ő azt mondta hogy el kell érnünk azt és ez a ti célotok hogy a lerakóba 10%-ánál több a hulladéknak ne kerüljön a többi pedig ipari vagy energetikai haszos ásra menjen pontos ez a szám igen én a a visszatérve az hogy az első kérdés első rész hogy hogy mekkora mennyiségről beszél ugye amiről amelyiről beszéltünk a begyűjtési pontokról azt m feltéelez évente ez 3,3 milliárd palack az azt jelenti hogy amit elfogyasztunk és nem hasznosod nem nem tesszük vissza a körforgásos gazdaságba és mi azt gondoljuk hogy hogy hogy ez az a energia amely ezek a palackoknak a gyártása megtörtént ez visszafordít ató magába újra a rendszerbe és ezért kell ezeket a begyűjtéseket begyűjtési pontokat létrehozni és a begyűjtés elindítani és igaz hogy energia az egyik oldalról másik pedig az hogy hogy én azt gondolom hogy bűn is hogy hogy egyszerűen ekkora mennyiségű hulladékot a k a a lerakókra jobb esetben lerakókra mert általában ezeknek az üvegeknek a nagy része nem a lerakón végzi hanem valahol akár kint szemétként erdőkbe utak mellett és minden egy folyókba és tehát az hogyha ezt van egy lehetőség arra hogy egy rendszeren belül e összegyűjtsük akkor akkor ezt meg kell tenni és én én azt gondolom hogy amit sokszor beszélünk arról hogy hogyan kell zöldnek lenni meg milyen fontos a bolygóknak a védelme de én szerintem ezekel a tettekkel vagy lépünk közelebb hozzá nem pedig a nyilatkozatokkal hanem konkrét dolgokat kell indítani és ebben az esetben ugye a molac gondolta hogy vagyunk akkora nagyok és vagyunk annyira elszántak hogy ezt meg tudjuk szervezni magyarországon úgy hogy hogy egy rendszerszerűen tudjon működni és akkor az a célunk hogy a végén az a 10%-nyi kerüljön csak vagy lerakóba vagy elégetésre mert ugye az is egy megoldás hogy nem lerakóba mert ugye eu szabályozás már nem engedi meg hogy újra új lerakók jöjjenek létre és a kapacitását csak tudja bővíteni a a az eun belül bárki már nem tud újat létrehozni úgyhogy a út az felé kell hogy menjen hogy hogy égetőket kell létrehozni ahol elégetjük ezeket a ezt a felnem használható hulladék igen és ráásul tegyük hozzá hogy az unió szabályozás szerint ennek a hulladéknak az elégetése az alternatív ener ának kvázi zöld energiának számít a mostani európai unió szabályok szerint és akkor ezt a kérdést így szerintem talán ki is v veséztük de a hogy lássák a a hallgatók és a kedves nézők is hogy mekkora logisztikai feladatról van szó és aztán majd beszélünk a dolognak az üzleti részéről is egy idézet egy általatok készített anyagból a mohu 4 éés fél millió háztartás k millió gyűjtési pontján keletkezett és 1,2 millió gazdasági társaság által termelt hulladék…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Minden az új visszaváltási rendszerről #90”

Miről szól ez az epizód: „Minden az új visszaváltási rendszerről #90”?

A MOL-csoport vezérigazgató-helyettese, Világi Oszkár bemutatja az új visszaváltási rendszert, ami 2024-től érvényes a PET-palackokra, üvegekre és alumínium dobozokra. Szó esik a MOHU előkészületeiről, a visszaváltható flakonokról és a hulladékgazdálkodás fontosságáról. Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 12. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Minden az új visszaváltási rendszerről #90”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Világi Oszkár, Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Minden az új visszaváltási rendszerről #90”?

Fő témái: visszaváltási rendszer, pet-palackokra, hulladékgazdálkodás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Minden az új visszaváltási rendszerről #90”?

Megjelenés: 2023. 12. 18.. Hossz: 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/minden-az-uj-visszavaltasi-rendszerrol-90-92747585

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból