Kék Bolygó - Áder János podcastja

Utazás a Föld körül - megérkezett a Planet Lens #126

· PT24M23S

Összefoglaló

A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivál Veszprémben több száz alkotással várja az érdeklődőket. A rendezvény a biodiverzitásra fókuszál természetfilmeken, fotókon és animációkon keresztül.

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2025. 05. 05.
Hossz
24 perc
Szereplők, említett nevek
Áder János
Témák
biodiverzitás, természetfotó, filmfesztivál
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] [Taps] Jó napot kívánok.

Tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket.

Mai beszélgető társam, partnerem Gózon Ákos, az Élet és tudomány és a természetvilág a főszerkesztője, de most nem ebben a minőségben van itt, hanem a Nemzetközi Filmfesztivál, a most Veszprémben megrendezésre kerülő és 10. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Természetfilmfesztivál filmes zsűri elnöke.

És azért kértem, hogy beszéljünk erről a a filmfesztiválról.

Részben ott az, hogy ez a 10ik már ez is indokoltá teszi, új helyszínen lesz, mert eddig Gödöllön volt, most Veszprémbe lesz.

És hát a beszélgetésünk megjelenése után nem sokkal kezdődik, hogy egy kis kedvet csináljunk.

Ez a szándékom, hogy kedvet csináljunk, ne csak a veszprémieknek, hanem a környékenlakóknak vagy a távolabb lakóknak is kedvet csináljunk ahhoz, hogy ellátogassanak.

No de 10ik és új helyszín, jó választás volt elmenni Veszprémbe zsűrielnökként mit gondol erről?

Hát nehéz elválasztani a zsűrielnököt magamban és a a veszprémi lokál patriótát, mert be kell vallanom, hogy én veszprémi születésű vagyok. 18 éves koromig ott éltem, ott nőttem föl, és azóta is számtalan szállal kötődöm a városhoz, úgyhogy természetesen csak azt tudom mondani, hogy jó választás. ugye össze tudja hasonlítani Gödöllővel, hogy egészen mások a feltételek a Gödöllői Grasalkovic kastélyban, mint itt.

Igen, Gödölő is nagyon szép helyszín volt, de az egy helyszín, hogyha úgy tetszik, ugye a két lap az életésudomány és a természetvilága kapcsán partnerségben együttműködtünk már korábban is a gödölői filmfesztivállal, és szakmailag az ottani közönséget megszólító módon azt hiszem, hogy egészen nívós, érdekes, izgalmas vetítések és és fesztivál volt a Gödölői is.

A Veszprémi talán annyiban lesz más, hogy tágabb a horizontja.

Tehát egyrészt nagyobb a látószöge, a látóköre, egy nagy nemzetközi filmfesztivál. 45 országból neveztek a a pályázók.

Tehát ez már önmagában azt hiszem mutatja azt, hogy még egyszer mondjuk el, hogy hány országból? 45 országból.

A azt mondjuk el majd a végén is a beszélgetésnek megismétlem, hogy nehogy elfelejtsük, hogy ez május 15-én kezdődik ez a fesztivál, és nem csak természetfilm, hanem természet fotó is, tehát fotó és filmfesztivál.

Ha már megemlítette, hogy 45 országból milyen az idei termés, mit lehet mit mit lehet rendkívül gazdag.

Tehát tényleg az egész bolygót, ha úgy tetszik, beutazhatjuk és láthatjuk, átláthatjuk.

Nyilván nagyon sok magyar hangsúly van, tehát a magyar filmek azért legalábbis számunkra, és gondolom, hogy majd a nézők számára is különleges értéket képviselnek és különleges nézőpontot, de egészen távoli nézőpontok is megjelennek.

Tehát mondjuk egy indonéz rendezőnek a filmjét, tudom itt egy rövid filmét hirtelen felidézni, amelynek az a lényege, hogy egy édesanya és a lánya beszélget a jövőről, arról, hogy hogyan miként lehet a környezetet átadni. át örökíteni.

Ez például egy rendkívül izgalmas példa.

Vagy hogyha Európánál maradunk, akkor van például egy Svédország tájainak változását egy magyar rendező szemével bemutató film.

Tehát rendkívül izgalmas, hogy hogyan miként látjuk a skandináv változásokat egy kicsit magyar és egy kicsit svéd szemmel.

Tehát nagyon sokféle akkor mondjunk egy harmadikat, ami magyar vonatkozású vagy kártpártmedencei, ami tetszett, vagy amire fölhívna a figyelmet. kiemelt téma ugye itt a a film és a fotófesztiválon is a biodiverzitás, tehát a fajok sokfélesége.

És azt hiszem meg a változás, és azt hiszem, hogy ilyen szempontból nagyon izgalmas például a hévizi tó élővilágát és az abban bekövetkező változásokat bemutató dzsungel a víz alatt című film, amely azt mutatja be, hogy a különféle módon behurcolt, véletlenül odakerült idegenhonos halak miként foglalják el a hévízitó medrét, meg az odabefolyó vizeknek a medrét, és tulajdonképpen a víz felszíne alattan alakul ki egy teljesen új életközösség, mintogyha egy új kontinensen járnánk, legalábbis ott a Hévizitó feneként.

Tehát azt hiszem, hogy ez is mutatja, hogy nagyon sokféle film.

És a terjeszkedésnek csak az habárt, hogy időnként még hideg van télen, és a a meleg vizet kedvelő élőlények azok már azért a kifolyó csatornákon túl nem nagyon tudnak terjeszkedni, de lehet, hogy ez csak időkérdése, hogy ehhez is alkalmazkodnak.

Hát ez tehát nagyon fontos egyébként, hogy erről egy jól dokumentált ö film és tudás legyen a birtokunkban.

A formavilág ugye nagyon sokat változik a technika és a technológia is és a kifejezési mód is sokat változik.

Tetten érhető ez az idei filmeknél is?

Igen, azt hiszem, hogy bővül a természetfilm, mint műfaj, vagy mint kategória gondolatvilága és megközelítési módja.

Tehát a hagyományos természetfilm, ugye, amelyik az a leíró, a szép látványra épít, a látvánnyal kíván meghökkenteni, azt állítja a középpontba, ez kiegészül más és más szempontokkal. már a gödölői filmfesztivál idején is megfigyelhető volt az, hogy egyfajta oktatási oldalról, oktatási céllal is készültek a filmek, és onnan is közelítették a természetfilmet az alkotók.

Ez most a mostani válogatásban, a mostani veszprémi fesztiválon a már említett biodiverzitás szempontján kívül kiegészül azzal, hogy egyfajta figyelemfelhívó, a megoldásokat is kereső megközelítést is a rendezők és a forgatókönyvírók előtérbe helyeznek.

Tehát nem csak leírják, hogy mi mondjuk egy táj változásánál a helyzet, hogyan romlik egy táj, hanem megpróbálnak megoldásokat is keresni erre.

Jó példa erre például egy magyar film, amelyik a természetes vizeink pusztulásának megállításáról szól, arról, hogy miként lehet azt a folyamatot megváltoztatni, hogy a természetes állóvizeink 80-90%-a az utóbbi egy-két évtizedben eltűnt.

Mit tehetünk ellene? ezt a fajta megoldást kereső szemléletet is képviseli az egyik film.

Ez mindenképpen jó hír, és azt gondolom, hogy rokonszenves a nézők, a majdani nézők számára is, hiszen persze beszélnünk kell a problémákról, be kell mutatnunk adott esetben az emberi beavatkozásnak vagy egyszerűen csak az ökológiai változásnak a következményeit.

De a dráma mellett jó, hogyha azt is meg tudjuk mutatni, hogy van-e mozgásterünk. tudunk-e ezen a helyzeten változtatni, tudjuk-e a romlást mérsékelni, vagy esetleg visszafordítani a kedvezőtlen folyamatokat?

Tehát én ennek nagyon örülök, hogyha és kíváncsi kíváncsivá is, tehát hiszen én nem láttam ezeket az alkotásokat még, hogy ezt milyen módon mutatják be az alkotók.

Egy picit ugorjunk vissza a történelemben, mert itt most a három vaskos kötetet hozott a beszélgetéshez.

Ezek biztos, hogy nem a mostani filmfesztiválnak a az anyagához kapcsolódnak, de hát ugye azért azt fontos elmondani, különösen a fiatalabb hallgatók és nézők számára, hogy a magyar természet fotózásnak is és a természetfilmkészítésnek is nagyon-nagyon komoly hagyományai vannak.

Erről szerintem váltsunk azért néhány szót, hiszen azért mindig a gyökerek fontosak, a hagyomány, a hagyományteremtés és ennek a folytatása fontos.

Úgyhogy azért váltsunk erről néhány szót, hogy hogy mit is érdemes tudnunk erről.

Azért hoztam el magammal ezeket a köteteket, mert ezek a természetvilága elődjének, de jogfolytonos jogelődjének a természettudományi közlőynnek a régi számai. 1869-ben alapítot. 1869, hát két év a kiegyezés után.

A természettudományi társulat a a természettudományi közlőnyt.

És ahogy készültem a beszélgetésre, engem is érdekelt, hogy hogyan változott a a látvány, tehát az ismeretterjesztő látnivaló a lapokban évtizedről évtizedre.

És arra gondoltam, hogy kiválasztok olyan évfordulós évfolyamokat.

Az egyik, amit elhoztam, az 1870-es, tehát egy évvel a természettudományi közlőy megalapítása után.

Itt már jól látható ebben az 1870-es kiadványban, közelebb is adom.

Igen, évfolyamban bekötött éb a szerencsés helyzetben vagyok a hallgatókhoz képest, hogy én látom is, hogy itt gyönyörű, szépen kidolgozott metszetekkel illusztrálták ugye a természettudományi közlőnyt, mert már akkor tudták a szerkesztők, hogy egy jól eltalált kép az felér, ahogyan szoktuk mondani, 1000 szóval.

És aztán ez a későbbiek folyamán változott, módosult. egyébként már 1870-ben színes képet is közölt a természettudományi közlőny, tehát a látványra nagyon adott.

És hogyha ezen így megyünk tovább, így 19 itt még nincs fotózás, már nincsen videózás. esetben ez időtáj, tehát itt a az a a kézügyességnek annak óriási szerepe Igen.

Épp csak elindult ekkor ugye a fotózás még tehát még a a nyomtatásban, alapkiadásban nem érkezett el, de hogyha így megyünk előre az évtizedekben, mondjuk, hogyha az 1935-ös, tehát 90 évvel ezelőtti évfolyamot nézzük, ott már rendkívül gazdagon illusztráltak voltak a az ismeretterjesztő, a a természetet megszerettető folyóiratok.

És itt például már gyönyörű színes természetfotót is közölt a természettudományi közlony, tehát néhány évtizedtel csak el, és a látvány, a kép, a fotó világa az meghódította az akkori modern sajtót, tehát a nyomtatott sajtó világát is.

Úgyhogy azt hiszem, hogy ez a fajta diadalmenetezett.

Igen, ezen a képen egyébként egy dél-amerikai cincér színes fotója látható, úgyhogy de hát most nyilván arra nincsen időnk, hogy végiglapozzuk és máshonnan is vegyünk példákat, de azért itt van a magyar Kikiricről is egyébként egy az igaz, hogy feketefehér fotó.

Ezek azt gondolom, hogy nagyon fontos kordokumentumok.

Tehát ez a múlt és ugye a a hát amikor ha filmezésről beszélünk, akkor Homoki Nagy István megkerületetlen, ugye?

A vagy Rockenber Pál a mi is volt annak a műsornak?

A 10000 lépés Magyarorsz millió rosszul emlékez volt a a nagy országok rockenber pálnak a másfél millió lépés Magyarországon.

Ez készült most itt puskáznom kell. 1979-ben kezdték ezt forgatni és elég hosszú előkészítés után és szerkesztés után 81. májusában mutatták be.

Ugye ennek a célja az volt, hogy a keleti országhatártól indulva valahol köszeg tövében végezve a túrát bemutassa a Magyarország különböző tájait, és egyúttal kedvet is csináljon a túrázni vágyók, a túrázni szándékzó emberek számára, hogy magyarul nem kell messzire menni, nem kell egzotikus tájokat keresni, mert Magyarországon is lehet csodálatos szép tájakon barangolni.

Ez a kék túra útvonalát járta végig.

És azt hiszem, hogy a sorozat sikerét mutatja, hogy a kék túra mind a mai napig talán épp a másfél millió lépés Magyarországon sorozatnak köszönhetően a legnépszerűbb túraútvonal Magyarországon.

Tehát azt elmondani, hogy végigcsináltam a kék túrát, az nyilván kicsiben egy kicsit olyan, mintogyha az Elkaminot járná végig valaki a lelki utakon.

Magyarország megismerésében, a saját hazánk, a tájaink megismerésében valami hasonló értéke van, azt hiszem, a kék túra végig barangolásának, végigtúrázásá.

Akkor az erre most is bátran ösztönöz vállalkozókat, hogy kerekedjenek föl, vegyenek túrabakancsot és induljanak el mindenképpen, hiszen a kék túra Magyarországon a legjobban karban tartott, legjobban kiépített túraútvonal ma is.

Tehát érdemes akár részletekben, akár egészében végigjárni.

Egészében nyilván akkor, hogyha valakinek van annyi ideje rá.

Á hát nyilván ezt szakaszonként szokták teljesíteni, tehát kiki elmegy egy szakaszra és akkor azt a szakaszt bejárja a következő egy hónap, két hónap fél év múlva egy másik szakaszt és a végén tudja teljesíteni.

Az összesen hány kilométert kell azért közben gyalogolni?

Hát azért ez egy fizikailag is egy komoly fizikailag is egy komoly igénybevételt jelent.

Kanyarodulodjunk vissza a filmekhez. ugye említette, hogy 45 ország filmesei jelentek meg, és ebben vannak nyilván kis filmek, rövid filmek, néhány percesek, és vannak egész estét betöltő lényegében mozi filmek. négy nagy kategóriában bíráljuk el ugye ezeket a filmeket, és láthatják majd a nézők is.

Vannak ugye a nagy klasszikus természetfilmek, vannak a rövidebb természetfilmek, tehát természetrövid filmek, az animációk és egy külön kategóriában a kárpátmedence értékeit bemutató filmek.

A fotóknál ugyanígy több kategóriában nézhetik majd meg az érdeklődők a kiállításon a fotókat.

Ott is van a nemzetközi természetfotós kategória, és kimondottan a Kárpátmedence és Magyarország értékeire fókuszáló kategória.

A ez mindig persze szubjektív, meg hát nem tudom, hogy a zsűri elnökétől kérdezhetek-e ilyent még az eredményhirdetés előtt.

Megkérdezni kérdezhetek, legfeljebb nem válaszol rá, hogy mi volt a a kedvenc alkotása a filmek közül.

Hát nyilván amiket már említettem példaként, azok közé volt, és akkor lehet, hogy volt még még ezen kívül valami.

Nekem nagyon tetszett például, hogyha már a kék túrát említettük, ugye amelyik egy útvonalat jár végig, akkor van egy olyan filmalkotás, amelyik a kiskükő nyomán vezet bennünket végig.

Ennek az a címe, hogy a Figyelőfolyó, Jakab Erwin filmje.

És nekem éppen ez a folyó irányát, útját követő dramaturgia volt az, ami nagyon tetszett, mert kicsit hasonlóan a a másfél millió lépés Magyarországon kék túra filmhez a ez a figyelő folyó is egyszerre figyeli a folyó mentén élő állatokat, növényeket, tehát a természeti tájat, és kitekint arra is, hogy kik azok az emberek, akik ebben a tájban élnek.

És ez a fajta összetettség, ez a komplexitás azt hiszem, hogy a természetfilmek egy plusz hozzáadott értéke tud lenni.

Hány helyszínen nézhetik meg az alkotásokat az odalátogatók?

Összesen hat helyszín lesz majd Veszprémben.

A főhelyszínek az az Acticity nevű viszonylag új kulturális központ, ahol a fővetítések lesznek majd.

De ha úgy tetszik, akkor a város egyfajta tengelyére felépítve vagy felfűzve találhatók a további helyszínek.

A Foton nevű kulturális központ a várban és a és még még három másik helyszín.

Ilyen például a Kód nevű új digitális érményközpont, amelyik hát tulajdonképpen nemzetközi téren azt mondhatjuk, hogy a mostani programsorozattal fog majd bemutatkozni.

Hogyha valaki érdeklődik. akkor az interneten megtalálja az ezzel kapcsolatos információt, hogy mikor,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Planet Lens

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Utazás a Föld körül - megérkezett a Planet Lens #126”

Miről szól ez az epizód: „Utazás a Föld körül - megérkezett a Planet Lens #126”?

A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivál Veszprémben több száz alkotással várja az érdeklődőket. A rendezvény a biodiverzitásra fókuszál természetfilmeken, fotókon és animációkon keresztül. Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Utazás a Föld körül - megérkezett a Planet Lens #126”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Utazás a Föld körül - megérkezett a Planet Lens #126”?

Fő témái: biodiverzitás, természetfotó, filmfesztivál.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Utazás a Föld körül - megérkezett a Planet Lens #126”?

Megjelenés: 2025. 05. 05.. Hossz: 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/utazas-a-fold-korul-megerkezett-a-planet-lens-126-89963443

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból