A taggyűlés megkerülésével kötött szerződés - családban maradt
· PT31M30SÖsszefoglaló
A Kitárgyaló podcast ezen részében Fehér Tamás, Szilas Péter és Fodor Dániel peres ügyvédek az együttműködő cégtulajdonosok közötti viszályról és a taggyűlés megkerülésével kötött szerződésekről beszélgetnek bírósági esetek alapján.
Röviden
- Műsor
- Kitárgyaló
- Megjelenés
- 2025. 09. 25.
- Hossz
- 32 perc
- Szereplők, említett nevek
- Fodor Dániel, Szilas Péter, Fehér Tamás
- Témák
- per, cégekről, viszály, szerződések
Ebben az epizódban
Kitárgyaló - a podcast, ahol mások hibáiból tanulunk.
Megtörtént bírósági eseteket tárgyalunk ki, közben meghívott kollégáink Önökkel, a hallgatókkal együtt próbálnak rájönni arra, hogy milyen döntést hozhatott a bíróság.
A Kitárgyaló podcast nyolcadik részében Fehér Tamás házigazda, valamint Szilas Péter és Fodor Dániel peres ügyvédek beszélgetnek egymással egy mind tipikusabb helyzetről: a korábban együttműködő cégtulajdonosok valamin összekapnak, és néhányan közülük a többiek megkerülésével kötnek a társaság nevében szerződést.
Kérdés, hogy vajon a bíróság segít-e a hoppon maradt tagokon?
Az eset tanulságaiból azt is leszűrhetjük, hogy miként kerüljük el a hasonló kellemetlen helyzeteket.
Esetleírás: Képzeljünk el egy kft.-t, amelynek négy magánszemély a tulajdonosa.
Az egyik ügyvezető szüleinek (hívjuk az ügyvezetőt K.Z.-nek) van egy földterülete, amelyet a cég haszonbérbe vett, hogy azt albérletbe adja.
Idővel azonban megromlik a tulajdonosok viszonya.
A két ügyvezető tag – a társaság képviseletében – megállapodik K.Z. szüleivel, hogy közös megegyezéssel megszüntetik a haszonbérleti szerződést.
Ezután a két „renitens” tag új céget alapít, és már ennek a cégnek a nevében kötnek új szerződést a szülőkkel ugyanarra a földre.
A hoppon maradt két tulajdonostárs pert indít.
Azt állítják, hogy az ügyvezetők megsértették a társasági szerződést és a Polgári Törvénykönyvet, mert nem kérték ki a taggyűlés előzetes jóváhagyását.
A társasági szerződés szerint ugyanis minden olyan megállapodást, amelyet a cég valamelyik tagja vagy ügyvezetője közeli hozzátartozójával köt, csak ¾-es szótöbbséggel, a taggyűlés jóváhagyása után szabad megkötni.
A felperesek szerint emiatt a haszonbérleti szerződés megszüntetése érvénytelen és hatálytalan, kérik ezért az eredeti állapot helyreállítását, azaz azt, hogy a föld kerüljön ismét a társaság használatába.
Az e részben tárgyalt kúriai döntés száma: Gfv. 30.474/2023/6.
Kérdéseiket és véleményüket szívesen várjuk a podcast@jalsovszky.com e-mail címre.
Említett entitások
Témák
- per
- cégekről
- viszály
- szerződések
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A taggyűlés megkerülésével kötött szerződés - családban maradt”
Miről szól ez az epizód: „A taggyűlés megkerülésével kötött szerződés - családban maradt”?
A Kitárgyaló podcast ezen részében Fehér Tamás, Szilas Péter és Fodor Dániel peres ügyvédek az együttműködő cégtulajdonosok közötti viszályról és a taggyűlés megkerülésével kötött szerződésekről beszélgetnek bírósági esetek alapján. Az epizód a Kitárgyaló című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A taggyűlés megkerülésével kötött szerződés - családban maradt”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Fodor Dániel, Szilas Péter, Fehér Tamás.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A taggyűlés megkerülésével kötött szerződés - családban maradt”?
Fő témái: per, cégekről, viszály, szerződések.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A taggyűlés megkerülésével kötött szerződés - családban maradt”?
Megjelenés: 2025. 09. 25.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kitargyalo/a-taggyules-megkerulesevel-kotott-szerzodes-csaladban-maradt-5d57cc9f
Több epizód a Kitárgyaló-ből
- Céggel szembeni büntetőjogi intézkedések - tettes társaság
A Kitárgyaló podcast ezen epizódja a vállalkozásokkal szembeni büntetőjogi intézkedések kérdéskörét járja körül egy konkrét bírósági ügyön keresztül. A történetben egy bank alkalm…
- Adóügyi illetőség - adótervezés dubajozással
A Kitárgyaló podcast e heti adásában egy adótervezési esetet vizsgálnak Fehér Tamás házigazda, Veres Dániel ügyvéd és Csanádi Ferenc ügyvédjelölt segítségével. Az eset egy magánsz…
- Fókuszban a BVK - tiltott pénzkölcsönnyújtás
A Kitárgyaló podcast vendégei, Boross Ádám és Zsibrita Boglárka bankjogászok, Fehér Tamás műsorvezetővel közösen vizsgálják meg egy bizalmi vagyonkezelő ügyét, ahol az MNB tiltott…
- Fókuszban a BVK - a továbbpasszolt ingatlan
A Kitárgyaló podcastsorozat mai része a bizalmi vagyonkezelésről szóló minisorozatot indítja. Fehér Tamás Hosszú Péter és Fodor Dániel kollégáival egy olyan esetet tárgyal ki, aho…
- Munkahelyi diszkrimináció - a minden szempontból különleges munkavállaló
A Kitárgyaló podcast mai epizódja egy mozdonyvezető munkahelyi diszkriminációs perét veszi górcső alá. A perben felmerült, hogy a vasúttársaság felmondása mögött hátrányos megkülö…
- Hol a pénz? - Az ügyvezető mögöttes felelőssége
A Kitárgyaló podcast 15. részében Fehér Tamás, Barta Péter és Bereznai Henrik egy olyan ügyet tárgyalnak ki, ahol egy Kft. ügyvezetőjének felelősségét vizsgálják a felszámolás alá…
- Nevethet-e a bíró? - emberi sztorik a bíróságokról - 2. rész
A Kitárgyaló podcast második részében Fehér Tamás vendégei Vas Judit bíró, valamint Barta Péter és Gyene Bálint ügyvédek, akik bírósági esetek emberi oldaláról beszélgetnek. Szó e…
- Nevethet-e a bíró? - emberi sztorik a bíróságokról - 1. rész
A Kitárgyaló extra epizódjában Vas Judit bíróval, valamint Barta Péter és Gyene Bálint ügyvédekkel beszélgetnek a bírósági tárgyalások emberi oldaláról. Szóba kerülnek a válóperes…
- Jogdíjkedvezmény - szigorúan ellenőrzött feltétel(es)ek
A Kitárgyaló podcast ezen epizódjában Fehér Tamás, Gondi Anilla és Erdősy Zsóka ügyvédek, adótanácsadók a jogdíjkedvezményekről és a feltételes adómegállapításról beszélgetnek. Eg…
- Kitakart balatoni panoráma - kilátástalan helyzet
A Kitárgyaló podcast ezen epizódjában Szilas Péter és Fodor Dániel polgári peres ügyvédek egy balatoni panoráma elvesztése körüli bírósági esetet tárgyalnak. Megvizsgálják, hogy e…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Visszamenne a Corvinusra tanítani, ha megnyerné a pert? - Klasszis Klub Live Ádám Zoltánnal — Klasszis Podcast
Ádám Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetemről eltávolított közgazdásszal beszélgettek a Klasszis Klubban egy évvel az események után. Szó esett az eltávolításhoz vezető perről é…
- Jog és marketing: szerződések, szerzői jog, Reddit hirdetések – ügynökségi és ügyvédi tapasztalatok — Cégjogi Percek
Ebben a részben a Cégjogi Percek podcastban a jog és a marketing metszéspontjait vizsgálják a Frozen Mango Media képviselői, Bacskai Lea és Gajdács Réka. Megbeszélik a részletes ü…
- Az 50-50 üzlettársi modell csapdája — Önjáróbb Vállalkozás Podcast
A műsor az üzlettársi kapcsolatok gyakori buktatóit veszi górcső alá, különös tekintettel a döntéshozatal tisztázatlanságára és a lojalitás, illetve a cég jövője közötti feszültsé…
- Közjegyzőt kérdeztünk: milyen milliós csapdákat rejthet egy ingatlanügylet? — ingatlan.com Podcast
Az ingatlan.com Podcast legújabb adásában Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf közjegyzővel beszélgetnek arról, milyen milliós csapdákat rejthet egy ingatlanügylet. A szakértő bemutatja, ho…
- 11. 'Pillantás a lövészárokba - pereskedés ügyvédszemmel' - 52 perc — Ügyvéd Podcast
Az adás vendégei polgári perekre szakosodott ügyvédek, akik a sikeres pereskedésről, az új Pp. alkalmazásáról, valamint az ügyfelekkel és a bírósággal való kommunikációról beszélg…
- A Paragrafus magazin 2024. február 1-jei adása — Paragrafus - InfoRádió - Infostart.hu
A Paragrafus magazin e heti adása a bűnmegelőzésről és a „Jogtudatosan” című podcastről, az Erste Bank adatvédelmi felhívásáról, valamint a bérleti szerződések jogi tudnivalóiról…
- S02E02 Családban a biznisz - Intellident módra — Dental Menedzser Podcast
Dr. Papp Zsuzsanna és Dr. Chikány Tamás, az Intellident tulajdonosai megosztják tapasztalataikat arról, hogyan működtethető sikeresen egy családi vállalkozásként működő fogászati…
- Hatékony követeléskezelési lehetőségek — Joghurt
Ez az epizód a hatékony követeléskezelési lehetőségeket tárgyalja, beleértve a jogi lépéseket. Dr. Éberhardt Bálint és Rusvai-Darázs Rózsa ügyvédek a KCG Partners ügyvédi irodától…