Szücs Szilvi - Búcsú, változás, jövő
· PT26M52SÖsszefoglaló
Szücs Szilvi 13 év után elhagyja az NRC-t, hogy teljes idejében az Anyaparával és a kamasz-szülő kommunikációval foglalkozzon. A podcastban Kleno, Feri, Zoli és Szücs Szilvi beszélgetett a változásról.
Röviden
- Műsor
- NRC research and more
- Megjelenés
- 2024. 04. 17.
- Hossz
- 27 perc
- Témák
- búcsú, változás, jövő
Ebben az epizódban
A legfrissebb NRC podcastunknak személyes vonatkozása is van, erről szeretnék nektek írni néhány mondatban. 13 éve dolgozom az NRC – nek, ezidő alatt kb.150 ügyféllel dolgoztam együtt, akikből néhányan azóta barátokká is váltunk.
Az elmúlt néhány évben sokan láttátok (akinek kamasz gyereke van), hogy hobbi jelleggel a szabadidőmben az Anyaparával www.anyapara.hu és a kamasz – szülő kommunikációval, mediációval foglalkoztam, aminek a nevét egyébként egy volt nrc-s kolléga adta.
Mostanra érett meg bennem az elhatározás, hogy pályát módosítok, vagyis szeretnék kizárólag ezzel az énemmel jelen lenni.
Így májustól elhagyom az NRC – t, ahol természetesen közösen kialakítottuk azt az új formációt, ami a leginkább szolgálja a projektek és az ügyfelek kezelésének folytonosságát.
Minden idevonatkozó részletről és egy picit a személyes érintettségről a legújabb podcastunkban beszélgettünk négyen: Kleno, Feri, Zoli és én.
Említett entitások
Témák
Személyek
- Szücs Szilvi
Szervezetek, cégek
- NRC
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szücs Szilvi - Búcsú, változás, jövő”
Miről szól ez az epizód: „Szücs Szilvi - Búcsú, változás, jövő”?
Szücs Szilvi 13 év után elhagyja az NRC-t, hogy teljes idejében az Anyaparával és a kamasz-szülő kommunikációval foglalkozzon. A podcastban Kleno, Feri, Zoli és Szücs Szilvi beszélgetett a változásról. Az epizód a NRC research and more című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 17..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Szücs Szilvi - Búcsú, változás, jövő”?
Fő témái: búcsú, változás, jövő.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szücs Szilvi - Búcsú, változás, jövő”?
Megjelenés: 2024. 04. 17.. Hossz: 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nrc-research-and-more/szucs-szilvi-bucsu-valtozas-jovo-06137500
Több epizód a NRC research and more-ből
- Amikor már nem ember hív fel
A Clementine ügyvezetőjével, Körmendi Györggyel folytatott beszélgetés az AI-alapú telefonos kérdezőbiztosok fejlesztéséről és teszteléséről szól. Megvitatták, hogyan épült fel a…
- AI - Visszahozza az árát?
- Hogyan alakulnak a fogyasztói várakozások? Sokéves trendek és aktualitások.
Az NRC Research and More podcast 56. epizódjában Molnár Zoltán és Sági Ferenc a fogyasztói várakozásokat, gazdasági hangulatot és társadalmi percepciókat vizsgálja kutatási adatok…
- Forradalmi újítás a piackutatásban – NRC Data AI Insights
Vida Blanka a MOL Group Insight szakértője és Klenovszki János az NRC ügyvezetője az AI által vezérelt moderátorokról, az NRC AI Insights-ról, mint piackutatási eszközről beszélge…
- AI vezérelt piackutatási trendek 2026
Klenovszki János, Falus Tamás és Géczi Tamás arról beszélget az NRC Research and more podcastban, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a piackutatást, milyen új módszere…
- Áttörés az AI használatban
Ebben az epizódban Klenovszki János, Sági Ferenc és Dr. Rab Árpád a mesterséges intelligencia (MI) magyarországi elterjedéséről, az NRC friss kutatási adatairól és az MI társadalm…
- Talk to your data! Hogyan működik a gyakorlatban?
Kovács Gyula a Talk to your data szemlélet és az AI-alapú adatelérés vállalatokra gyakorolt hatásáról beszél, kitérve az üzleti döntéshozatalra és az adatelemzők szerepére. Megvit…
- Újdonságok az NRC dobozos kutatásaiban
Ebben az epizódban az NRC dobozos kutatási termékeinek újdonságait mutatják be, különös tekintettel az Ügyfélkiszolgálás kutatásra és a Digibank Monitorra. Molnár Zoltán, Füredi A…
- Search Research: A keresési szokások átalakulása
Püsök Ruben és Turányi Bence Sági Ferenccel és Molnár Zoltánnal beszélget a keresési szokások, a social media trendek és a Google működésének változásáról, valamint a kutatásaik e…
- Mr. és Mrs. AI – titkok az NRC AI fejlesztéseiről
Kovács Gyula data sciencetanácsadó és tréner mesél az NRC AI fejlesztéseiről. Szó esik a funkcionális AI-ról, a mesterséges intelligencia munkahelyi támogatásáról, nagy nyelvi mod…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Búcsú és új kezdet — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Ez az epizód a búcsúzás és az újrakezdés témáját járja körül, különböző perspektívákból vizsgálva az elválás nehézségeit és a lezárásokhoz fűződő érzéseket. Megvitatásra kerül, ho…
- A belső blogunkról: így született, így múlik el…! — podcastevosofthu
Horváth Imre és Gönye Zoltán, az evosoft marketing és kommunikációs vezetője beszélgetnek a cég belső blogjának megszűnéséről, a kezdetekről és a legnépszerűbb tartalmakról. Szó e…
- Így találtam meg az utamat és a podcastelést; hova tartok ma? (Extra epizód) — Tervezd magad újra
Ebben a rendhagyó epizódban a műsorvezető bemutatkozik és elmeséli, hogyan talált rá a podcastelésre és a saját útjára. Bemutat egy módszert, az "egyéni narratíva"-t, amelynek lén…
- Vállalkozói utak - Bitay Andi @pedig_keszen_allsz — Cup of Coaching - portfólió karrier építése
Andi Bitay social media és személyes márkaépítési tanácsadó, tartalomgyártó és podcaster. Majdnem egy évtizede dolgozik szabadúszóként. Kisfia születése után indította el a Kacatm…
- BÓNUSZ - Van egy hosszútávú életcélom — Önjáróbb Vállalkozás Podcast
Ebben a bónusz epizódban a vállalkozásfejlesztésről és a célzott cégépítésről esik szó, a Női Vállalkozók Napja podcastben elhangzott beszélgetés alapján. A téma, hogyan válhat a…
- Hogyan kell kiszállni? — RE-BUSINESS
Ebben az epizódban a sikeres üzleti kiszállás a téma. Tkacsik Márta, a Patikakert alapítója, megosztja tapasztalatait, majd Simó György mesél élete fordulópontjairól.
- Húzónév: Kovács János – a Müpa portrépodcastje — Müpa Podcast
Kovács János karmester mesél pályafutásának kezdetéről, a próbafolyamatokról és karrierje emlékezetes pillanatairól. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész a Húzónév portrébeszél…
- ALLWIN Open Szósz #29 - Az IT-s bölcsészbújócska győztese: Viselkedéselemzőből IT Projektvezető — ALLWIN Open Szósz Podcast
Az ALLWIN Open Szósz podcastban Balogh Dávid projektvezető bemutatja karrierútját, a viselkedéselemzőből IT projektvezetővé válás folyamatát. Megosztja tapasztalatait a korábbi és…