BOKOR BARNA: HA MEGSZŰNÖK LÉTEZNI, AKKOR GYAKORLOM A SZAKMÁT | Pertu podcast | Palikék
· PT1H23M39SÖsszefoglaló
Bokor Barna színművész a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egyik alapszínésze, aki a rádiózástól, tévézéstől, énekléstől és színháztól kezdve a filmes és televíziós szerepekig sokféle területen kipróbálta magát. A színész a Tompa Miklós Társulat tagja, korábban játszott…
Röviden
- Műsor
- Palikék Világa
- Megjelenés
- 2026. 06. 07.
- Hossz
- 1 óra 24 perc
- Szereplők, említett nevek
- Bokor Barna
- Témák
- színművészet, színház, filmezés, rádiózás, tévézés, interjú
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ugye megvan. >> Megvan. >> Olyan, mint amilyet ma már készített? >> Majdnem sokáig éreztem magamban ezt a fajta, hogy hogy tenyerén tart az Isten.
Egy ilyen édeni állapot volt és azóta is azt érzem, hogy valahogy kiszorultunk ebből az édenkertből. nagyon sokat a, hogy mondjam, az árral haladtam néha szembe vele, néha csak úgy én 98-ban már úgy álmodoztam szovátáról, hogy vá igazi szignálok, Rádió gaga, hogy lehetne oda bekerülni?
Ott van még egy podcast ötletem a szelíd modorosok, de ezt azzal, hogy itt elmondom, ezzel szerintem le is gyártottuk.
Szolgálatos vetkőző voltam éveken keresztül.
Ezt kellett volna még hangsúlyoznom a színész szakma kapcsán, hogy talán a legfontosabb dolog.
A szerencse >> ott tapott. >> Nekem az volt az érzésem, hogy nem szeret engem a kamerát, mint a vasórubába a mágneses viharba.
Kapkodtam a fejem nyúva balrok.
De ezt hagyd benne, hogy itt kacakok.
Mondani. 1 2 h 3 és >> ez itt a Perto Erdély legközvetlenebb portré podcastje.
Különleges karakterek, érdekes életutak, motiváló példaértékű tevékenységek és persze jó sztorik.
Csak néhány hét telt el azóta, hogy legutóbb azt mondtam, hogy milyen jó, amikor jó barátot köszönthetek itt a Pertu stúdióban.
Ez itt a Pertu Erdély a Palikék világ a YouTube csatornán, és ma újra egy nagyon jó barát ül itt velem szemben, hiszen Bokor Barna színművész van itt velem.
Hát szervusz drága Barni! >> Én vagyok az Barnika bátja.
Szia Kincső! >> Barnika bátja.
Nem tudom, láttad-e, de néhány héttel korábban egyik volt közös kollégánkkal meg reményeim szerint jó barátunk a Bányai Kelemen Barnával beszélget.
Olyan dezsevűm van. >> Na de hogy milyen szerencsés vagyok, hogy most meg így sűrítve elcsiphetlek titeket itt a SebSI Szentgyörgyi stúdióban.
Úgyhogy mindenek előtt üdv itt.
Jó, hogy erre jártál végre végre. >> Hát számomra megtiszteltetés egyébként.
Nagyon jó jó kis stúdió, jó hangulat van. >> Na örülök örülök.
Most régártam erre, úgyhogy >> Sebsén úgy értve, hogy háromszásin. >> Most mi út vezetett erre ebbe az irányba? >> Szóval hát a Csíkszered a Sebsi Szentgyörgy útvonalon érkeztem. >> Ühüm.
És milyen ügyben jártál errefelé? >> Csíkszeredában, mert ugye ott ott oda voltam hivatalos.
Ö hát részt vettem a pünkösdi búcsún, de olyan hát inkább fellépő minőségben, mindazon hát persze természetesen a a nyeregben is kint voltam, de utána volt egy előadásunk.
A Vöjte Csaba testvér által működtetett háznak az udvarán, hátul a kis pajtában volt egy Szent Ferenc életéről szóló, felolvasó, narratív színházi zenés előadás, amire hát nagyon érdekes volt, hogy hogy jött össze, mert egyszer csak Csaba testvér kiment az útra és azt mondta, hogy gyerekek, hát mikor hívlak én meg benneteket színház előadásra, kövessetek és jött utána 50 ember, gyorsan teltház lett, leültek és utána ragyogtak a szemek, ami viszont tényleg mindennel fölér.
És ez akkor egészen friss élmény, ahogy hatás alatt vagyok.
Hát mondjuk el felvállalott dolog, ugye mi most közvetlenül a pünkösdi búcsú után beszélgettünk, de hát ez később kerül úgymond adásba.
De akkor örülök, hogy ennyire úgymond fel vagy spanolva, kicsit se szakszóval élve egy ilyen élmény után.
Mondod, hogy azért kimentél a nyeregbe is.
Tehát gondolom ez akkor egy spirituális szempontból, mégis csak egy erős érmény volt színházastól, kicsit hitkérdésestől, mindenestől. >> Igen.
Tehát, hogy teljesen elfelejtettem a színházas részét abban az értelemben, hogy nem színházi emberekkel csináltuk ezt a ezt a kis előadást, de nem is ez a lényeg, hanem hanem inkább az, hogy milyen lelkület hozta ezt össze, vagy hogyan álltak össze a a a számok, mert például a szereposztás az úgy jött létre, hogy ugye az alapítvány, aki ezt kitalálta, ker Ferenc neek a hangját És akkor így már legyen Erdély színész.
Jó, akkor nézzük a Marosvás helyi Nemzeti színház oldalát.
Hopp, október 4-én született, hiszen ez a >> Szent Ferencja összeállnak a cs >> és akkor azt mondták, hogy legyen ő fölhívtak.
Hát mondom számomra is valahol ez a Szent Ferences recept, ez az üzenet, ez a fajta lelkiség közel áll.
Nemrég kaptunk egy ilyen feladatot, hogy olvassuk föl a szentek életét, és ott különösen elidőztem a Szent Ferencnél. hogy mindig egy ilyen egy ilyen érdekes dimenzió volt, ami ha beléptem, akkor azt éreztem, hogy ott történik velem valami, vagy valami üzenet van ott elrejtve számomra.
És igen, úgy úgy ott otthon, otthon éreztem magam.
Olyan olyan felismeréseim voltak, hogy ez >> szerintem unásig ismételem most már itt a perto hallgatók, nézők utálhatnak is lassan ezért, de mindig el kell mondjam, de pont az ilyen helyzetekre látod, hogy annyira nincsenek véletlenek se egy október 4-e születésnap, se egy ilyen megkeresés, se az mondjuk amikorá korábban találkozol te Szent Ferenccel vagy a munkásságával valamit érzel, hogy milyen szépen összeszaladnak a szá.
Ráadásul ez a 2026-os jubileumi év, ugye a nyeregben a prédikációban elhangzott h ez a ez a két név, Márton Áron neve, akinek 130. születésnapját ünnepeljük, és a Ferenc Tranzitus az a 800. évfordulója, hogy ő átlépett a másik dimenzióba.
És ugye ebben az évben ez a két név jött velem szembe, tehát hogy föl fölkerestek a Márton Áron zenemű feléneklésével kapcsolatosan is, és ezzel is.
És akkor így az ember nyilván hát az évfordulók azért valamit üzennek.
A a nagyszerű emberek nem is lő mit lődnek meg, de de a a az évforduló által azért kinyílik egy tér, ami ahol ahol azért kapcsolódhatunk hozzájuk ismét.
És milyen izgalmas ez, hogy lá akakor bokorbarna élete 2026-ban ilyen ilyen mondhatni szinte párhuzamosan kapcsolódott két nagyon fontos, vagy mondhatni ikonikus évfordulóval.
Ez a találkozás egyébként benned itt a bordák mögött szülly valamit, vagy hogy túl azon, hogy elgondolkodtad, hogy hogy milyen szépen összeállnak a csillagok és nincsenek véletlenek, ez lelkileg megmozgat téged akár akár >> csakis a bordák mögött?
Tehát innen teljesen leköltözöm ide, és azt érzem, hogy itt valami táguláson, valami emelkedés van, >> valami valami visszakapcsolódáson, valami, hogy mondjam, tehát hogy a a régi rendbe való visszatalálásnak a az igénye. >> Ez de szép >> van bennem, azt hiszem, mert ugye nekem nagyon sokáig gyerekkoromban ott volt ugye a Márton Áron kép. >> Hát hogy ez mi ikonként?
Dikonként ugye ott volt, és akkor állandóan ismételgettük a templomban, hogy Árom püspököt te arra választottad ki, hogy igazságodnak őre az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen.
Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük.
Tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára.
Sokáig éreztem magamban ezt a fajta hogy tenyerén tart az Isten, tehát hogy egészen másként működöm a világban.
Aztán valahogy szembe a valóság, és ö ö ö ö ö ö hát, hogy lehet, hogy összemocskolódtam, vagy hogy megtörténtek velem azok a dolgok, amik ha azok a bűnök, vagy azok a hát nyilván különbséget kell tenni bűntudat és bűn bánat között.
Ez ezzel vagyunk bajban mi emberek, hogy nagyon sokáig bűntudatban tartjuk magunkat. >> De és és ez és ez sokáig blokkolt engem, ezért aztán nem igazán tudtam fölszabadítani a kreatív energiáimat.
Ja, talán évtizedeken keresztül, de mi van, hogyha most ez az év az, ami úgy >> Igen.
Micsoda izgalmas út, micsoda mélységek vannak ezen az úton.
Én örülnék, ha ezeket végigbeszélnénk.
És ide akartam én is elérni, vagy kijukadni, hogy talán ez az év, amikor egy kicsit a bűnbánat része is talán vagy a világi világjárás része is újra a bordák mögött találkozik valamivel, ami ha jól érzem és értem, de javítske a tévednék, azért a mártanáronos utalás az egyértelműen középiskolai évekhez megy vissza ugye? >> Ezért még régebbi. >> Még régebbi? >> Még régebbi.
Egész egészen >> hogy mondjam, általános iskolás.
Mert egyébként gyerekként vagy fiatalként is nagyon megélted a hitéletedet, vagy olyan családban nevelkedtél, ahol ez fontos szempont volt? >> Hát jut eszembe Latinovic, hogy emlékszem a repülés boldogságára, tehát hogy t mint ahogy mindannyian emlékszünk, ha nagyon visszatekintünk, vagy el tudjuk ezeket a dolgokat takarítani a a fátylakat, akkor akkor emlékszünk arra a természetes állapotunkra, ahol még teljesen szabadok vagyunk.
És én nagyon sokáig emlékeztem erre az érzésre gyerekkoromban, és hogy nagyon szentségekkel mindig is kapcsolatban voltam. >> De vallásos család voltatok?
Ez azt jelenti, >> a családomnak egy része.
A én nagyon sok időt töltöttem a a nagyszüleimnél, nagyon sok időt töltöttem.
És akkor ugye hát például Margit néném, a nagyatám testvére, ő ő, hogy mondjam?
Tehát ő egy eléggé intenzíven élt hitéletet, és olyannyira, hogy hogy még a mond még a vinetás kenyér is finomabb volt, mert ő közben imádkozott, miközben azt készítette, és milyen különlegesen más íze van mind.
Hát és akkor elmondta, hogy azért, mert hogy mert hogy egyrészt szeretettel készült, másrészt akár az isteni gondvisel is >> alatt.
Milyen szépen mondtad egyébként ezt picivel korábban, hogy tenyerén hordozat az Isten téged?
Ezt érezted mondjuk több alkalommal az élet >> aztán kiestem az isteni életből.
Azt is éreztem, hogy milyen én ezt mindig mostanában azzal szoktam megfejelni, hogy hagyjám, hogy tenyerén hordoz az Isten, de talán azok a legáldásosabb pillanatok, amikor a másik kezét így a fejed fölé is teszi, hogy még az esőtől is megvédjen.
Lehet, hogy 2026 az az év lesz Bokorbarni életében, amikor még az a másik kéz is odakerül. >> Úgy legyen.
Hamdulillah, hogy az arab mondja.
Úgy úgy na de ha gyerekkor felemlegetődött, hát gyanom szerint nem árulok neked nagy zsákba macskát, akkor itt az ideje, hogy egy kicsit szemügyre vegyük a pertu dobozunkat is.
Akkor az újaknak mondom el, hogy ugye doboz van az asztalon, ebből a pertud dobozból pedig tárgyak kerülnek időről időre elő. >> Erősen kíváncsi vagyok erre.
És >> h gyerekkor én megpróbálak most nagyon meglepni téged.
Jó, úgyhogy veszem is ki a első tárgyamat, téged is arra kérvén, hogy bátran nézz bárhová máshová.
Így, amit tenned kell. >> És egy kicsit kell zakatoljak.
Bocsáss meg, mert a biztonságkedvért nagyon becsomagoltam.
Nem mondom, mi kerül elő a dobozból.
De gyorsan azért a biztonságkedvért még egy kicsit rákavarok. >> Fogalmam sincs. >> Egy nagyon vagány kis reményeim szerint régi vágású csésze került elő, és mindjárt mutatom.
Ha belenézel, talán fel is ismered, hogy mi van ott.
Én azt mondom, hogyha elég bátor vagy, meg is kóstolhatod, hátha az íze visszahozza. >> Hát ezér megmutatnám a kedves érdeklődőknek hogy >> melyik mi?
Igen, azért ez így >> bögre rész az bátraned meg nem mérgezlek meg. >> Jó, ez jó. >> Na mi az? >> Mármint térdopiler >> ugye?
Ugye megvan. >> Megvan. >> Olyan, mint amilyet ma már készített.
Majdnem >> a Igen, mert ez barnacokorral van, mert csak az volt otthon.
Igen, igen, igen, igen. >> Bar ezt mikor keverted ki? >> Én ezt abban a pillanatban, hogy jöttem el azelőtt közvetlenül.
Úgyhogy még nincs elromolva, megnyugtatlan ha véletlenül szaladnod, kell valahová hirtel minden késésed megbocsátottam.
Mondjuk el, akik mondjuk nem néznek, csak hallgatnak bennünket, hogy cukorra kikevert tojássárgája került elő a dobozból, és nagy örömömre Barni majszulja is nagyon ügyesen.
De örülök, hogy visszahozta. >> Igen, csak ezt az akusztikai dolg megbeszéltük, hogy nem zörögtetünk semmit így beszélgetés alatt, de ez most annyira jó, hogy tényleg >> Hm. >> Jaj, de jó.
Jaj, de jó. >> Errő kell mesélnem.
Hát mi jut eszedbe? meg, hogy vajon miért pont ezt hoztam neked a gyerek? >> Hát valószínűleg ilyen gyerekkori utaztatás lesz. megutaz >> és igen, megutaztatsz és és visszahozod nagymamámnak a desszertjét, amikor a hát ugye a állandóan sírt a szánk, hogy valamit, és akkor ugye más világ volt ez a 80-as évek eleje közepe nem röpködtek a >> bonbonok csak úgy >> szóval nem úgy volt, hogy bemegyünk a Lidlbe és valamit leveszünk a polcról és akkor nagymamánk ezt csinálta nekünk nagyon gyakran a tojás kikert tojássárgáját, >> és azt mondta, hogy az nagyon jó tesz a hangszálaknak. >> Igen. >> Én nem tudom, hogy az igaz-e vagy sem, de én ebből sokat ettem. >> Én is rengeteget ettem.
Meg ilyenkor az az igazság, a felkészülés alatt fel is kuncogtam, sőt felkacagtam teljesen örömömben, mert abszolút ugyanez a gyerekkorom. hogy valamit nekem kell a dobozen, akkor példáorral kikever ott lehet rengetegetünk mi te 90-es vagy az egy az egy plusz 10 után néztem ez én is készülök a műsor és amit megjegyeztem >> a és nagyon tanulságos volt a vajas kenyeret esés közben is lehet irányítan >> juj de komoly vagy. juj de kom háhá tudod mit mesélek majd amikor ezt a podcast és meghívsz >> hát te nagyon komoly vagy.
Ezek az én idézeteim bokorban. >> Azt hiszem annyit megelőlegezhettünk már csak azért is, hogy körülbelül egy óra múlva is még itt legyenek velünk a nézők, hallgatók, hogy hogy nem véletlen, hogy Bokorbarna ilyen jó felkészülő, egyszer mint akár kérdező is, hiszen akár közös szálon összeszaladhat a múlt ott is, hogy rádiózás.
Na de erről később egyelőre maradjunk a tojássárgájánál.
Ha nagymamád és mondod, hogy ezzel telt egy gyerekkor, vagy ez a ez az ízvilág ez megvolt.
Én úgy hallottam, hogy ezenkívül viszont egyáltalán, hogyha nagyszülőknél voltatok, rengeteg más mindenről is szólt az az eltöltött idő.
Legyen nyár, legyen hétvége, legyen délután.
Rengeteget mászkáltál, kalandoztál.
Hajd emlékszel vissza ezekre az évekre? >> Ha valószínűleg ha lepereg a film, akkor ezek lesznek az utolsó képek.
Tehát igen, valahogy valahogy a természetközeliség, a lengedező szél, ahogy a az idáig érő füvet vagy búzatáblát mozgatja, és a hát ilyen tudod ezek a képek maradnak meg, ahogy ott átvágunk a végtelen réten és egyszer csak kinyílik a domboldal, azon fölmászunk,…
Említett entitások
Témák
- színművészet
- színház
- filmezés
- rádiózás
- tévézés
- interjú
Személyek
Szervezetek, cégek
- Acast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „BOKOR BARNA: HA MEGSZŰNÖK LÉTEZNI, AKKOR GYAKORLOM A SZAKMÁT | Pertu podcast | Palikék”
Miről szól ez az epizód: „BOKOR BARNA: HA MEGSZŰNÖK LÉTEZNI, AKKOR GYAKORLOM A SZAKMÁT | Pertu podcast | Palikék”?
Bokor Barna színművész a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egyik alapszínésze, aki a rádiózástól, tévézéstől, énekléstől és színháztól kezdve a filmes és televíziós szerepekig sokféle területen kipróbálta magát. A színész a Tompa Miklós Társulat tagja, korábban játszott… Az epizód a Palikék Világa című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 07..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „BOKOR BARNA: HA MEGSZŰNÖK LÉTEZNI, AKKOR GYAKORLOM A SZAKMÁT | Pertu podcast | Palikék”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bokor Barna.
Milyen témákat érint ez az epizód: „BOKOR BARNA: HA MEGSZŰNÖK LÉTEZNI, AKKOR GYAKORLOM A SZAKMÁT | Pertu podcast | Palikék”?
Fő témái: színművészet, színház, filmezés, rádiózás, tévézés, interjú.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „BOKOR BARNA: HA MEGSZŰNÖK LÉTEZNI, AKKOR GYAKORLOM A SZAKMÁT | Pertu podcast | Palikék”?
Megjelenés: 2026. 06. 07.. Hossz: 1 óra 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/palikek-vilaga/bokor-barna-ha-megszunok-letezni-akkor-gyakorlom-a-szakmat-pertu-podcast-palikek-ce9d234a
Több epizód a Palikék Világa-ből
- MÁR NEM A LOGÓT VESSZÜK, HANEM A LEGJOBB AUTÓT? | Gurulunk podcast
Az európai autógyártók helyzete a kínai márkák térnyerése kapcsán a téma a Gurulunk podcast legújabb adásában. Megvitatják, hogy a vásárlók vajon továbbra is a márkát vagy inkább…
- "HAJÓZNI MUSZÁJ, TÚLÉLNI NEM." — D. NAGY LAJOS | Pertu podcast Máthé Kincsővel
D. Nagy Lajos, a magyar rock aranykorának és a Bikini együttes legendás alakja mesél életútjáról. A zongorázó, furulyázó és szárnykürtös legényből lett ikon a teltházas koncertek…
- KÍNA ÁTVESZI AZ IRÁNYÍTÁST AZ AUTÓIPARBAN? EURÓPÁNAK ÉBREDNIE KELL | Gurulunk podcast | Palikék
A kínai autóipar döbbenetes fejlődéséről és az európai gyártók helyzetéről szól a Gurulunk podcast e heti adása. A 1.5 milliárdos belső piacon tomboló verseny olyan technológiai u…
- BARTALIS HENI, MANDEL KATA: "MEGÉRI ÉLNI, ÁLMODNI. MERT VAN MIÉRT" | Pertu podcast
Mandel Kata és Bartalis Heni olimpikon snowboardosok, sporttörténelmet írtak Romániában az ötkarikás játékokon való indulás jogának kivívásával. A Pertu podcast ezen epizódjában a…
- JANIKOVSZKY ÉVA 100 - A FIA, JANIKOVSZKY JÁNOS MESÉL RÓLA | Panna, csajok, satöbbi
2026-ban lenne 100 éves Janikovszky Éva. A Palikék Világa podcast legújabb adásában Janikovszky János, Éva fia és Lovász Andrea, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője beszélget Balázsy…
- TOMPA GÁBOR: AZ IDŐ, AZ A MÚLTÉ, DE NEM BÁNOK SEMMIT | Pertu podcast
Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetője a 36 éves mandátumáról, az idő múlásáról és az emlékek fontosságáról beszél. Elismeri, hogy már kevesebb örömöt le…
- A KLIMAX IS BELÜLRŐL INDUL: GYÖNGYÖSI SZILVIA KLIMAXIMALISTA | Panna, csajok, satöbbi | Palikék
Gyöngyösi Szilvia klimaximalista Balázsy Panna vendégeként mesél a perimenopauza és a változókor testi-lelki kihívásairól. Kiemeli, hogy a legfőbb gondok nem a pluszkilók, hanem a…
- A SIKERES VÁLÁS TITKAI - GÖNCZI DORKA | Panna, csajok, satöbbi
Gönczi Dorka mediátor és Balázsy Panna a Panna, csajok, satöbbi című műsorban a válás sokrétűségéről és az emberi kapcsolatokról beszélgetnek. A szakértő szerint a kapcsolatok akk…
- TOMPA KRISZTIÁN: A MODERN DOLGOKAT SZERETEM | Pertu podcast Máthé Kincsővel
Tompa Krisztián motokrossz versenyző a Pertu podcast vendége, ahol példaértékű életútjáról és a sport kulisszáiról mesél. Tízszeres román bajnok, hatszoros balkán bajnok, és számo…
- KALDENEKER GYÖRGY: A FŰSZER AZ ÉLET SAVA-BORSA | Panna Cotta Balázsy Pannával
Balázsy Panna a Panna Cotta új epizódjában Kaldeneker Györgyöt, alias Giorgo-t látja vendégül. György mesél protokolláris diplomáciai vendéglátásban szerzett tapasztalatairól, kar…