Palikék Világa

POKORNY LIA: A VÁLTOZÁS A SAVA-BORSA MINDENNEK | Panna, csajok, satöbbi

· PT49M14S

Összefoglaló

Pokorny Lia volt Balázsy Panna vendége a Panna, csajok, satöbbi podcastban, ahol a hit, önbizalom, kudarc és változás témáit boncolgatták. Lia őszintén mesélt arról, hogy kétszer sem vették fel a Színművészeti Főiskolára, ami kezdetben szégyenérzetet és az "imposztor szindróma"…

Röviden

Műsor
Palikék Világa
Megjelenés
2026. 06. 09.
Hossz
49 perc
Témák
önbizalom, hit, kudarc, változás, színészet, önismeret
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Én az összes mélypontért nagyon hálás vagyok.

Nekem a remény meg a hit között valahogy ez a ez a különbség, hogy a reményszóban vagy a reményben, >> az a nem biztos, hogy lesz. >> Igen.

A hitben pedig meggyőződésem, hogy az van.

Az nagy különbség a kettő. >> Igen.

És a változás az ha jön, majd jön.

De én én nem akarom gerjeszteni ezen a területen. >> Egyébként meg jóban vagy a változása? >> Azt érzem, hogy minden egyes változásnál tudom, hogy meg fogom tenni és bele fogok menni.

Fáradtabbnak érzem magam hozzá, közben meg ez a savaborsa mindennek.

Persze idő után annyira bemerevít, hogy már nem hiszem el azt, hogy ezen lehet változtatni, és életeket láttam leélni magam körül, akik akik a szenvedésüket választották. >> Ez a pannacsajok satöbbi, a palikék világa csatornáján mai vendégem Pokornilia.

Te nem végeztél a főiskolát? >> Nem, én semmit nem végeztem. >> És ennek érzed bármilyen hátrányát?

Már hogy bármikor az életedben mondtad, hogy ez nincs meg? >> Volt, de ez de ez nem azért volt, >> tehát nem nem a külvilágtól jött ez az érzés, hanem volt bennem nagyon sokáig egy szégyen, hogy én >> imposztor szindró.

Szégyen. >> És hogy hát igen, hogy nem én véletlen nem is az, hogy nem értek hozzá, mert mert mert ilyen szempontból nem imposztor szindróma, inkább azt gondoltam, hogy valahogy nem igazolt az élet és akkor nincső. >> Nem igazolt az élet. >> Igen.

Hogy az, amit én gondolok, hogy az, hogy Igen.

Tehát ezzel nem igazolt az élet, hogy engem soha nem vettek föl.

És volt ebben egy furcsa ellentmondás, hogy miért érzem azt, hogy nekem ezzel dolgom van, azt nagyon erősen éreztem. >> Ha ők nem érzik, >> és akkor nem ér.

És olyan feszültség volt bennem emiatt, hogy akkor ki vagyok én?

Vagy >> de hogy jelentkeztél? >> Persze.

És nem két egymást követében, hanem kimaradt egy év, mert akkor voltam a pinceszínházban.

Az első alkalmalom már az első rostán azt mondták, hogy köszönjük szépen. >> És tudod miért?

Nagyon jó volt. >> Objektíve is úgy érzed, hogy rossz voltam? >> Nagyon rossz voltam. >> És tudtad, hogy rossz leszel? >> Nem >> már, hogy nagyon izgultál meg ilyenek, vagy egyrészt nagyon izgultam, másrészt meg azt gondolom, hogy mivel egyáltalán nem fektettem még akkor energiát, csak azt gondoltam ebben >> ez jön, ez majd, >> hogy majd jön, és majd a nagy lelkem majd én oda kirakom, és hogy iszonyúan szenvegő voltam. szépő voltam.

Szóval az egész borzasztó volt.

Azért ütött akkorát, hogy a második rostán mondták, hogy köszönjük, nem.

Bár ott nagyon érdekes, hogy az első rostá a Hegedűsd Géza volt bent, és a mai napig, amikor találkozunk, itt tovább juttatott, elmondja, én tovább akartalak és annyira imád, de valamiért mégsem.

Tehát hónapokig, de hetekig biztos kathatón állapotban voltam, de tehát nem értettem, hogy amit nem szer nem az, hogy szeretnék színész lenni, hanem tudom, hogy az vagyok. >> Ühüm. >> És miért?

És és utána nekem ez nagyon nagy tanulság volt, hogy hogy sokszor előfordult az, hogy lehet, hogy az úgy van, de nem biztos, hogy azon az ismert úton, ahogy az egyedüli ismert utat tudtam, hogy föl kell, hogy vegyenek a akkor még főiskola színművészít főiskolára, és ha ez nem történt meg, akkor akkor az nincs, hanem nekem egy teljesen más út volt az, ami az enyém lett. >> Megmondom, miért kérdeztem ezt a látszólag nem kedves kérdést így elsőre, mert akárhány interjút olvastam veled, mindig valahogy így az illúziók lerombolásáról volt szó, és hogy valójában nálad nem egy illúzió volt akkor a színészet, >> nem, >> hanem hanem egy bizonyosság.

Igen, ez bizonyosság volt. >> Tehát, hogy a hogy és ez egy ez egy nagyon komoly különbség, a az illúzió kontra bizonyosság. >> Igen, >> ezért kérdeztem.

Igen, mert az illúzióban mindig ott van egy furcsa reménykedés, de semmi nem támasztja alá, vagy belül ott van egy bizonytalanság azzal kapcsolatban, az vajon megtörténik-e.

A bizonyosságban is természetesen vannak kérdőjelek, kétségek, de belül bennem legalábbis egy nagyon erős ö hit.

És nekem a remény meg a hit között valahogy ez a ez a különbség, hogy a reményszóban vagy a reményben >> az a nem biztos, hogy lesz. >> Igen.

A hitben pedig meggyőződésem, hogy az van.

Az nagy különbség a kettő. >> Igen, >> de hogy sokat beszélsz arról, hogy gyerekként mennyi illúzió volt benned, hogy majd hogy lesz az életed, mint mindannyiunkban egyébként. >> Igen. >> Ugye egyik költözés között, másik öltözés után az én életem ugyanilyen.

Tehát én nem számoltam végig, de a 25-nél megálltam.

Abszolút. >> Igen. >> Rengeteg, rengeteg költözés, és főleg fiatal gyerek és fiatal koromban.

És például most visszakérdezik, te a >> te az, hogy most az otthonoddal kapcsolatban te hogy vagy?

Tehát >> a sokkal ragaszkodóbb >> Én is.

Én >> sokkal nehezebben mozdulok. >> Igen.

Igen. >> Igen. >> Nem maradt meg az, hogy elmegyünk tovább, hanem hogy annyira sok volt az elején, hogy hogy a saját biztonságom, vagy vagy talán te is ezt érezheted, hogy az most sokkal sokkal jobban köt az otthonomhoz.

Igen, de a kérdés az, hogy melyik volt a saját döntésed?

Mert nyilván az utóbbi, vagy úgy úgy hangzik, hogy az utóbbi >> Igen. >> Tehát, hogy >> bár bár azért én nem csak a szüleimmel költöztem, hanem utána is még sokáig mindenféle barátoknál meg albérletekben, meg meg nagyon sokszor jöttem, mentem.

De most valahogy szerintem ez így korral jár nálam legalábbis én, hogy hogy már úgy köszönöm annyit lótottam, futottam, szaladtam és a változás az ha jön majd jön, de én én nem akarom gerjeszteni ezen a területen. >> Egyébként meg jóban vagy a változása? >> Kénytelen voltam hozzászokni.

Nehez érdekes, hogy nehezebben ö gyűröm föl az ingujamat.

Tehát, hogy azt érzem, hogy minden egyes változásnál ö tudom, hogy meg fogom tenni és bele fogok menni.

Fáradtabbnak érzem magam hozzá, közben meg ez a savorsa, mindennek.

Persze, >> de nálam olyan sűrű, annyira gyors tempóban követik egymást a változások, hogy néha úgy beszélgetek a sorsal az Istennel, nem tudom csak mondjuk egy évig, nem lehetne, csak úgy csak egy picit, hogy úgy marad valami, hogy egy picit pihenjek, mert rengeteg, tehát hogy egymást érik a változások.

Na, erről fogunk beszélni, de hogy az, hogy amikor a beugróban megismert az ország, és az az a mérhetetlenül erős improvizációs képességed, ami van, az is azt sugalja, hogy a változásra képes és hajlandó vagy.

Nekem a kettő szintén összefügg, tehát hogy gyorsan felméred, alkalmazkodsz. >> Igen, lehet.

Látod valahogy, de értem, hogy milyen szempontból mondod, hogy van ebben összefüggés, és mégis valahogy azt érzem, hogy a tét nélkülisége miatt ö nem vagyok annyira rugalmas talán, mint amennyire mondjuk egy improvizációban Igen. >> Már melyiknek nincs tétnél tétje? >> A az improvizációnak, hiszen ott bármi történhet, bárki lehetek, bármit mondhatok.

Jó, de az első hát laposan is, tehát van tétje ilyen értem, hogy jó lesz-e az a >> jelenet, >> vagy az a felvétel, vagy az a műsor? >> Ez igaz.

Közben meg mégis maga a játék, amikor benne vagyok, akkor meg pont annak a szabadsága, hogy az, hogy jól sül el, az azon múlik, hogy bármit megengedek-e magamnak. >> Vagy bármit megengedek-e magamnak.

Igen. >> Magyarul visszatartod magad, vagy fékezel, ha kell, és gázt, ha meg azt diktálja. >> Ez az improvizációra vonatkozik. az életben, mivel nagyobb tétek vannak, >> ezért >> óvatosabb vagy. >> Igen, ott ott azért ott azért tehát pontosan tudjuk egy jelenetben, hogyha én gonosz karaktert játszom, te nem fogsz megharagni azért, >> hanem mert lubickolni fogsz abban, hogy dobálom neked a labdákat.

Hát az életben én még ilyet nem láttam.

Tehát, hogy még egy egyszerű határhúzásnál is előfordulhat, hogy a másik >> Most egy kicsit genyó leszek.

Ne, nem a genyóság azt már kevésbé.

Tehát, hogy ott ott ott nagyon tehát jóval tudatosabb vagyok, tehát az érzéseim, mert ha én mindig hagynám, hogy azt azok vezessenek, >> Ühüm. mint amit mondjuk megengedhetek egy improvizációs jelenetben.

Hát igen, tehát nem tehát az, hogy az érzéseimet tudatosan nézzem meg, lássam, hogy miből jön, miért van bennem most harag, mi az, amitől most majd fölrobbanok, és hogyha őket hagyom, tehát hogy ez, hogy nem ez a megoldás. >> Jó világos.

Ezek a kérdések, amikor még bár megvolt benned a hit, hogy színésznő leszel, de nem tudhattad, hogy hogy hová fut ki ez a pálya. >> Igen. >> Hogy ezek a kérdések, ezek az önismereti kérdések már akkor is megvoltak benned? >> Elég fiatalon.

Hát 25 éves voltam, amikor először éreztem azt, hogy annyira szeretném tudni, hogy én ki vagyok, hogy miért úgy működöm.

És igazából amikor egy szereppel elkezdek dolgozni, hát ugyanezek a kérdések foglalkoztatnak.

Hát ha egy szerepet meg akarok fejteni, hogy ő miért azt mondja, hát ebben ebben mi a logikus, hogy ő úgy reagál?

Hát és és akkor akkor miért nem magammal kezdem először?

És és ez engem azóta nagyon nagyon nagyon erősen foglalkoztatott, hogy utána járjak, hogy miért úgy reagálok dolgokra, a félelmeim miből jönnek, mi mi mit mi mit mi blokkol le, mitől vagyok önfelett és felszabadult?

Hát az önismeretről sokat beszélgettünk ebben a műsorban, de még lehet, hogy senkit nem kérdeztem meg, hogy ez miért olyan fontos, miért olyan fontos mindenkinek rálépni erre az útra. >> Mert azt vettem észre, hogy hozzá lehet szokni a szenvedéshez.

Mindig különöss amikor mindig csak egy picit picit több lesz, picit több lesz, picit több lesz.

Ö csak egy idő után annyira bemerevít, hogy már nem hiszem el azt, hogy ezen lehet változtatni, és életeket láttam leélni magam körül, akik akik a szenvedésüket választották, és nagyon nagyon keserves felismerések és nagyon keserves kapcsolatokat láttam emberek körül.

Musztán azért, mert mert elfogadták, vagy azt fogadták el azt a az ő valóságukban, hogy hogy a világ olyan amilyen, az emberek olyanok, amilyenek, az emberek rosszak, a világ kegyetlen, és és hogy bántanak engem. >> Ühüm. >> Amiben nem azt mondom, hogy nincs igazság.

Igen, vannak rossz emberek, vannak kegyetlen helyzetek az életben, de az én megküzdési stratégiám, vagy az, hogy feltérképezzem, hogy milyen munícióim vannak, vagy mi az, amivel egyébként én magamat bántom, és nem kéne.

És egyébként azt is felfedeztem, nagyon sokszor a a bántalmazásnak is van egy édessége, mert akkor magammal foglalkozom.

Tehát hogy akkor abban lehet lubickolni, hogy sértett vagyok, és akkor hogy vonulok el, és akkor hogy vagyok dacos, és akkor a többiek hogy érzik körülöttem, hogy na most jól megbüntetem őket azzal, hogy én most sértett vagyok.

Oké, de még millió más lépést is tehetnék, amivel nem benne tartom magam egy fullasztó helyzetben, amivel a leginkább magamnak okozok fájdalmat.

És akkor így elkezdtem olvasni, utánni, és azt éreztem, hogy nekem nagyon fontos, hogy terápiába menjek.

És és amikor arról beszélünk, hogy a kapcsolatok a legjobb tükör és és nagyon sok olyan kapcsolatban benne maradtam, amiben amiben a rossz minták mentén működtünk mind a ketten, hogy ez a kapcsolat lehet mondjuk egy terapeuta is, akivel nem a rossz mintákat ismétlem, hanem mutat valami mást.

És és ez fantasztikus felfedezés volt, hogy Jézusom, én így, hogy ezt csinálom, hogy meg miért?

És és amikor már tudatosodott bennem, hogy hú, ez nem jó, és még akkor is jött a kényszer, és teltek az évek, de már hogy még mindig megvolt a rossz működés, de már azt felismerni, hogy ez miért történik, és akkor apró lépésekkel hogyan tudom ezeket? valahogy átalakítani, máshogyan lépni, nem úgy, ahogy eddig.

Na, ez volt a nagyon izgalmas, meg ez a most a mai napig a nagyon izgalmas része. >> Hát persze a pillanat, amikor ki tudod mondani, hogy megenged megengedem magamnak, hogy jó legyen, vagy máshogy legyen, mint eddig volt. >> Igen.

Nemrég a 18 éves lányomnak, meg az ő egyik haverjának azt álltam mondani a konyhában, mert ilyen dolgokról beszélgettünk, hogy ugye én hálás vagyok a nehézségekért, amik történtek az életemben, mert meggyőződésem, hogy jobb emberré váltam, >> és akkor így nagyon csönd lett a konyhában, és így sokat így gondolkodtak rajta, és mondták, hogy hú És magam is meglepődtem, hogy ez így kijött belőlem, de hogy hogy te hasonlóan vélekedsz erra. >> Igen, határozottan.

Én az összes mélypontért nagyon hálás vagyok, mert ott van az a pillanat, amikor el tudom dönteni, hogy az a nyomás, az a teher, az a pusztító fájdalom, az belenyom egy még destruktívabb állapotba, mert azt gondolom akkor, hogy nem bírom el.

Vagy a hitem, hogy nem azért jönnek ezek a helyzetek, hogy elpusztítsanak, hanem azért, hogy felfedezzem azokat a területeket magamban, amiről nem is tudok, hogy ott van. >> Ühüm.

És akkor így egyszer csak a minden lehetetlennel való szembenézésben, amikor kiderül, hogy az nem lehetetlen, és elkezdem újraépíteni, meg máshogy működni, emlékszem, valaki odaírta valami poszt alá.

Nem annyira olvasom úgy azokat a kommenteket, vagy nem így szeretem a nézőkkel való kommunikációt, amikor amikor azt érzem, hogy értelmes még akkor is, ha nem értünk egyet.

Csak amiben pusztán a bántás van, azt hogy nem nem tartom így fontosak. >> Ott volt valaki, hogy annyira unom már ezt az önszeretett szót, hogy milyen önző dolog, hogy már ezt, hogy már mindenki már annyira akarja magát szeretni.

És és valahogy és valahogy pont ez jutott az eszembe, hogy hogy tudnék mást, ha magamat nem.

Amíg amíg folyamatosan mondjuk azért adtam, hogy hogy majd a másik megérzi azt, hogy hogy majd ő is adjon vissza egy kicsit.

Hát ez mi? >> Hát pedig sokan így működnek. >> Igen.

Hát ez tehát ez nem valuta, vagy és hogy mennyivel egyszerűbb, hogyha elmondom, hogy egyébként nekem hogy jó, vagy hogy nem jó.

És a másik ez tud igazodni, vagy tudja választani, vagy azt tudja mondani, hogy oké, értem, én meg ezzel nem tudok kapcsolódni.

Igen, ez ennek a veszélye is benne van, de akkor legalább nem kezdjük el bántani egymást, meg nem indul el a manipuláció, meg a játszmák.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Pokorny Lia
  • Balázsy Panna

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „POKORNY LIA: A VÁLTOZÁS A SAVA-BORSA MINDENNEK | Panna, csajok, satöbbi”

Miről szól ez az epizód: „POKORNY LIA: A VÁLTOZÁS A SAVA-BORSA MINDENNEK | Panna, csajok, satöbbi”?

Pokorny Lia volt Balázsy Panna vendége a Panna, csajok, satöbbi podcastban, ahol a hit, önbizalom, kudarc és változás témáit boncolgatták. Lia őszintén mesélt arról, hogy kétszer sem vették fel a Színművészeti Főiskolára, ami kezdetben szégyenérzetet és az "imposztor szindróma"… Az epizód a Palikék Világa című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 09..

Milyen témákat érint ez az epizód: „POKORNY LIA: A VÁLTOZÁS A SAVA-BORSA MINDENNEK | Panna, csajok, satöbbi”?

Fő témái: önbizalom, hit, kudarc, változás, színészet, önismeret.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „POKORNY LIA: A VÁLTOZÁS A SAVA-BORSA MINDENNEK | Panna, csajok, satöbbi”?

Megjelenés: 2026. 06. 09.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/palikek-vilaga/pokorny-lia-a-valtozas-a-sava-borsa-mindennek-panna-csajok-satobbi-palikek-vilag-7c959e18

Több epizód a Palikék Világa-ből