Partizán Podcast

Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? VI. rész | Magatartásból elégtelen és Kummatty

· PT39M34S

Összefoglaló

A Partizán Filmklub podcast adásában Petri Lukács Simon és Babos Anna két kultfilmről beszélget: Jean Vigo 1933-as francia alkotásáról, a Magatartásból elégtelen (Zero de Conduit) és Govindan Aravindan 1979-es indiai filmjéről, a Kummatty-ról. Az epizód a "Miért énekelnek az…

Röviden

Műsor
Partizán Podcast
Megjelenés
2026. 03. 09.
Hossz
40 perc
Témák
filmklub, kultfilm, közösség, filmkritika, filmprogram, jean vigo
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Mielőtt elindul a podcast, gyorsan hadd hívjam fel a figyelmed arra, hogy a Partizán döntően közösségi támogatásokból működik.

Ha fontosnak tartod a munkánkat, csatlakozz te is, ajáld fel nekünk személyi jövedelem adód 1%-át, és szállj be a finanszírozásunkba rendszeres támogatóként is.

Így lesz a Partizán közös veled, [zene] független miattad.

A részleteket megtalálod a partizán.hu/ [zene] támogatásoldalon.

Ez itt a Partizán Filmklub podcastje, Petri Lukács Simonnal és velem Babos Annával.

Két filmről fogunk most beszélgetni, amelyeket március 16-án hétfőn vetítünk az ötvös 10-ben 19 órától.

Az egyik az ero de kondui magatartásból elégtelen című Jean Vigo film, és a másik pedig a Kumati című Govin Aravinden film.

Az egyik egy francia film 33-ból és a másik pedig egy indiai film 79-ből.

Talán talán a magatartásból elégtelent azt azt sokan ismerhetik, vagy sokan láthatták már, de szerintem nem nagyon izgalmas lesz ezt a két filmet összenézni, vagy így egymásra vetítve meg nézni, hogy mit tud egy 30-as évekbeli francia film és egy 70-es évek végi indiai film egymásnak mondani.

Igen, de egyébként mindjárt gyorsan belementünk a filmekbe, csak hogy már az ismertségüket is azt hiszem, hogy érdekes összehasonlítani, merthogy a Zero the Conduit az ma már, meg egyébként nem csak ma már, hanem mondjuk az elmúlt 50 évben rendszeresen feltűnik olyan listákon, amik a filmtörténet alapműveit gyűjtik össze.

És egy elég ismert filmről van szó.

Hát sokak szerint a legnagyszerűbb francia filmről van szó, ami a francia új hullámot is megelőzve, nem tudom, tehát igen, sokat magasztalt filmről sz >> sokat magasztalt filmről van szó.

Viszont 1945-ig be volt tiltva Franciaországban.

Egészen addig nem is nem is kapta meg ezt az őt megillető és ma már evidensnek számító kritikai figyelmet, amíg a francia újelem fiatal kritikusai, ugye leginkább Franca Trüfó, aki akinek hát tényleg ha ismeri valaki a trufó filmeket, akkor egyértelmű, hogy a lelkéből vagy a szívéből szól ez a ez a dal, amit közösen énekelnek a Zanigo filmében. [nevetés] Szóval, hogy amíg amíg a trüfóék meg nem kezdték ennek a beágyazását, vagy a vagy a vagy a magasztalását, addig ez nem volt magától értetődő.

A kommentus, ami ma már a az indiai filmtörténet egyik égkövének vagy csúcsművének számít, ugyancsak nem könnyen indult a terjesztésre Indiában, miközben Angliában vetítette a televízió.

Tehát, hogy igazából ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezt mivel a Partizán Filmklub ez egy ilyen kurátori tevékenység számunkra, ezért ezt csak így szeretem szeretem mindig konsúlyozni, amikor erre van alkalom, hogy egy filmnek a megítélését ezt ne vegyük magától értetődőnek, hanem azok a tényezők befolyásolják, amik a terjesztését és a róla való beszédet meg írást lehetővé teszik, vagy akadályozzák.

És ugye ezt a két filmet a Miért énekelnek az emberek című filmprogram ö keretében vetítjük.

Az egy filmprogramnak a a hatodik vetítési alkalma.

És és ezt azért fontos talán elmondani, ez a filmprogram a közösségekről szól, közösségi formákról, amelyeket a film inspirál, vagy megőriz, vagy kiprovokál, és nem kifejezetten közös éneklésről, hanem inkább metaforikus összhangzatokról beszélünk talán ezeken a filmeken keresztül.

És hogy ennek a két filmnek az esetében meg ez azért is érdekes szerintem, mert ugyan énekelnek mind a két filmben a az Erod Konduitben a hangsávon hallunk énekszót.

A Kumtiban pedig a gyerekek közösen énekelnek.

Mind a két filmnek gyerekek a főszereplői és és mind a két filmben van énekszó.

Viszont azt is el lehet mondani mind a két filmről, hogy akár néma filmek is lehetnének.

A a Jean Vigo film az ugye egy 33-as film, tehát még közel is van a néma film korszakhoz, vagy hogy még még bőven hatnak, vagy élénken hatnak azok a némafilmes hagyományok meg gesztusok, amelyek aztán később fokozatosan egyre inkább kivesznek a a narratív filmekből, de és a Kumiban pedig inkább arról van szó, ott is egyrészt él a film, abszolút élen meliéji némafilmes gesztusok. sokkal, de de emellett pedig annyira keveset beszélnek ebben a filmben, és annyira nem verbális ez a film, hogy erre is nyugodtan lehet azt mondani, hogy hogy teljesen megállná a helyét néma filmként is.

És szerintem ez egy egy elég fontos kapcsolat a két film között.

Majd később belemehetünk, hogy milyen módon.

A Zero de Conduit az arról szól, az egy az egy bentlakásos fiú iskola mindennapjairól szól, ahol van egy társaság, két-három fiú, akik rendszeresen valamilyen csíny csínytevést végeznek, és rendszeresen rájuk pirít a a felügyelőtanár, hogy magatartásból elégtelen a vasárnapot elzárásban kell tölteniük, és egy új új fiú, akit addig kiközösítettek, aztán segítségükre lesz abb abban, hogy ez ellen az elnyomás ellen fölázadjanak és a legkülönbözőbb és legextrémebb szűrálista, anarchista esztétikák szerint bomlasszák az iskolai életet, miközben egy új tanár is megjelenik a színen, aki rendkívül habókos, és maga is egy kicsit mintogyha ha nem is aktívan, de valahogy a saját idiótizmusán keresztül segítené. segíteni ezeknek a lázadó fiúknak a kibontakozását.

És és még csak vissza akartam kötni ehhez a némafilmes dolghoz, amit mondtál, hogy igen, hogy ez abszolút lehetne egy némafilm.

A a tehát egyrészt egyértelműen él olyan trükkökkel, ami kifejezetten némafilmre jellemzőek, de de a az egész filmnek a a struktúrája és a a amilyen szerepet játszik benne a verboritás, az olyan jelentéktelen, hogy megállnál helyi aként.

És hogy amúgy a Vigóről azért azt mondjuk el, hogy hogy ugye nagyon fiatalon meghalt, 29 évesen meghalt tuberkulózisban, 1930 és 34 között filmezett és az első filmje az a Magyarul Nitzáró jutzembe című film. az egyértelműen a a néma városfilmek vagy város szimfóniák inspirációjára készült, illetve ezeknek az egyik remek műve.

És olyannyira így olyannyira kötődik a a városzimfóniák filmtörténetéhez, hogy hogy Boris Kaufman ugye Cigavertovnak a testvére volt a volt az operatőre.

Ez a némafilmes esztétika, ez itt nem egy ilyen véletlen, vagy nem a kor korsajátosság, hogy mi közel vagyunk a némafilmhez időben, hanem az, hanem az, amit mondtál, hogy hogy milyen hatással van a a narratív, tehát hogy egyrészt, hogy a hangos film az hogyan segíti elő azt, hogy a film egyértelműen egy narratív történetmesélő forma legyen, és az, hogy ez milyen hatással van aztán a képiségre meg a ritmusra, az valami olyasmi volt, ami nagyon is aggasztotta, tehát kimondottan egy ilyen centrális problémája volt a Vigónak, tehát hogy viszont függetlenítette magát ezektő a trendektől, mert nagyon egyszerű eszközökkel, nagyon kevés pénzből saját apparátussal dolgozott, ez a nagyon régi gyakorlat a maga néma filmes esztétikájával valami olyasmit valami olyasmi példát állít elénk, ami azt hiszem, hogy még ma is folytatható, hogy egy olcsó kamerát, hogyha vesz valaki, és összebarátkozik olyanokkal, akik már jártassak a az azoknak a formáknak a kidolgozásában, ami őt is foglalkoztatja, akkor így önállósíthatja magát. át a a trendekkel szemben, amiket fenyegetőnek érez. >> Az is számít, azt hiszem, hogy olyan trendekből, vagy olyan politikai, esztétikai áramlatok hatása alatt kezdett el alkotni a Vigo, amelyek, hogy mondjam, ilyen eleménien meghatározták a filmnek a fejlődését, például az anarchizzmus vagy a szűrrealizmus.

Vigónak az apukája, Migel Álmerejda, aki újságíró volt, aktivista és Vigó 12 éves korában megölték a az apját a börtönben.

Aztán ő maga a Vigó is került bentlakásos iskolába, és és később pedig kapcsolatba került, illetve folyamatosan az egész életét szűralista művészek között töltötte.

Így hát nem véletlen, hogy a a filmjei is visszatükrözik ezeket a hatásokat.

Az egész film tulajdonképpen a egy olyan gyerekközösséget mutat be, egy szubverzív gyerekközösséget mutat be.

Abban az értelemben mondom, hogy szubverzív, hogy nem csak, hogy ellenszegülnek a a tanáraiknak, hanem hanem egyrészt iszonyú erősek.

Tehát nem látjuk őket kifejezetten kiszolgáltatottnak, mint amit általában a gyerekekről szóló filmekben látunk.

Vagy ugye ezt ez egy ilyen ismerős mintázat, hogy mondjuk olyan filmben vagy olyan filmkultúrákban, ahol valamilyen állami elnyomást érvényesít a politikai hatalom a filmgyártáson, ott a gyerekek történetei tudnak szimbólumként, szimbolikus menekülőtként használni, szolgálni ahhoz, hogy hogy beszéljenek a a a politikai elnyomás különböző formáiról a rendezők, tehát a gyerekek elnyomásán keresztül ől keresztül tudják metaforizálni a saját cenzúrázott elnyomolt háttérbe szorított helyzetüket.

Na most a Vigónál semmi ilyesmit nem látunk, tehát ezeket a gyerekeket igazából erősnek látjuk, talpra esettnek, olyanoknak, akikben rengeteg szubverzív potenciál és kreatív energia szorult. úgy alakítják ki a világukat, hogy még a még a tárgyaknak, a fogalmaknak, hog hogy a gyerekállapot az nem csak a kiszolgáltatottságról szól, azt hiszem, ebben a filmben, hanem hanem arról a szabadságról, amikor még a tárgyak, a fogalmak, a a az együttléti formák fixálatlanok, ki tudják kísérletezni a saját maguk számára azt, hogy mi a mi a mi az izgalmas, mi a stimuláló, mi a mi az, ahogy ahogyan érdemes együtt lenni és a tárgyakhoz nyúlni és a és egymáshoz nyúlni meg tehát, hogy hogy valami Csak a csak azt akarom ezzel érzékeltetni, hogy hogy azt hiszem, hogy a Vigót a tanároknak való ellenállásnál is jobban érdekelt, vagy én legalább vagy lehet, hogy csak engem érdekel ebben a filmben jobban, de hogy de hogy az a az az ilyen szabadság, amit amit ez a társadalmon kívüliség tesz lehetővé, amit egy bentlakásos iskola jelent, amit ugye a bentlakásos iskolát azt mindig társadalmon kívüliségnek olvassuk, csak inkább egy olyan autoriterrendszert szokott megjeleníteni, amelyben nagyon erős belső szabályok érvényesülnek.

És valójában amit látunk, az az iskola amit itt látunk, annak is nagyon erős belső szabályai vannak. szinte ilyen katonaságra emlékeztető szabályai vannak annak, ahogy föl kell kelni a hajnali órákban beágyazni és aztán odaállni az ágyad végébe.

De hát ezt a ezeket a szabályrendszereket a gyerekek elég gyorsan és hatékonyan megdöntik.

Tehát >> visszacsatolnék még egyszer ehhez a narratív filmek, hangos filmmel kapcsolatos aggodalmaihoz a Vigónak, hogy hogy elég gyorsan megdöntik, meg még azt is mondom, hogy hát végülis van a filmnek egy cselekménye azzal kapcsolatban, hogy ezeket a szabályrendszereket megdöntik, de de nem nagyon törődik a film azzal, hogy hogy elmagyarázza, hogy ez hogyan lehetséges.

Szóval, hogy csak azt akarom mondani, hogy hogy valahogy az a az a szabadság, ami ebben a gyerekköztársaságban önérvényesítő öntörvényű gyerekvilágban gyerekközösségben megjelenik, az az folyamatosan párhuzamban van, vagy egy ilyen tükröződik a a filmnek a a szabadságában is, a képi szabadságában is.

Meg meg a a >> hát abszolút azt lehet érezni, hogy a film az a gyerekeknek a cinkostársa. ilyen érthetetlen dolgok történnek benne, hogy így nagyon egyszerűen mondjam, nem?

És hogy tehát, hogy nem nem magyarázza meg nem magyarázza meg azt, hogy ez a ez a lázadásnak ez a sikere, ez hogyan lehet ennyire gördülékeny, vagy vagy vagy akadálytalan.

És igen, akkor így erre erre jutottunk, vagy hogy valami ilyesmiről lehet kifuttatni, hogy hogy egy ilyen szövetségben van a film szabadsága a gyerekek szabadságával, és akkor ennek az a ábrázolásbali következménye, hogy igazából annyira nevetségesnek mutatja be ezeket a tanárokat, hogy hogy fel sem merül, hogy ők bármilyen autoritást vagy vagy tekintélytud tudhatnának érvényesíteni a gyerekekkel szemben.

Hát az iskolaigazgató egy ilyen törpe egy >> ilyen kappahangú törpe. >> Egy kappahangú törpe.

Tehát, hogy azt fölserül, hogy ilyen PC módon ábrázolná a törpeermetű embereket.

Tehát teljesen debil nyilvánvalóan ez a az iskolaigazgató, akit ábrázol, vagy erre használja ezt a fiziognómiai jelzést. teljesen abszurd az egész iskolának a működése.

Szóval a többi tanár is hihetetlenül furcsa és ugye mindenféle Igen.

Tehát vagy valami tik, valami ügyefogyottság, az az minden tanárban van.

Tulajdonképpen az egyetlen kivétel az tényleg az a felügyelő, akit frissen kapnak a gyerekek saját maguk mellé.

És tulajdonképpen ez a ennek a felügyelőnek a karaktere azért elég központivá válik abban, hogy ő is a filmhez hasonlóan a gyerekeknek a cinkosársává válik.

A némafilmes kapcsolat egyébként abban is érezhető, hogy nagyon sokszor a Cseplint idéző gesztusokkal szórakoztatja a gyerekeket.

Elviszi őket sétálni, és séta közben a kettesével liba állított gyerekek mellől egyszer csak elkanyarodik, amikor a gyerekek csak így néznek, hogy most mi van. és akkor úgy magukra hagyja őket, és aztán mégis csak követik valahogy a gyerekek.

De mindenesetre van egy ilyen nagyon fura jelenléte ennek a ennek a ennek a felügyelőnek, mert egyrészt azt látjuk, hogy nagyon szabadon kezeli a gyerekeket, de nem az a nem azt az érzést kelti, minthogyha emögött valami nagyon erős megfontolás vagy tudatosság lenne, hanem egyszerűen ő csak egy ilyen egy ilyen link alak, aki szintén jól érzi magát abban az anarchiában, amit a gyerekek lehetővé tesznek.

És igazából ezt az iskolának a vezetősége sem nagyon képes kezelni.

Azért nem magyarázom ezt jobban, mertogy az egész film nagyon szabadon áramlik.

De tulajdonképpen elég esetleges az, hogy milyen jeleneteket látunk egymás után a hétköznapi elnyomásnak és anarchiának a vagy az egyre kibontakozó anarchiának a jelenetei követik egymást.

De de tulajdonképpen nehéz lenne valóban összeállítani ennek a filmnek egy történetét.

És majd még biztos visszatérünk egy-két jelenetereig erre a filmre, csak most ennél a furcsa ritmusnál, vagy ennél a levegőségnél meg ennél a az elkalandozó narratívánál áttérnék a a Kumati című Govinda Naravindám filmre, mert azt hiszem, hogy ebben a szerkezetben is azért van némi hasonlóság a két film között, ugyanis a az Aravinnek a filmjénél se lehet azt mondani, hogy most itt egy nagyon szigorú történetvezetés lenne, ahol a jelenetek egymás utánisága építene valamifajta narratívát, hanem hétköznapi élethelyzetek követik egymást.…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Petri Lukács Simon
  • Babos Anna

Szervezetek, cégek

  • Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? VI. rész | Magatartásból elégtelen és Kummatty”

Miről szól ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? VI. rész | Magatartásból elégtelen és Kummatty”?

A Partizán Filmklub podcast adásában Petri Lukács Simon és Babos Anna két kultfilmről beszélget: Jean Vigo 1933-as francia alkotásáról, a Magatartásból elégtelen (Zero de Conduit) és Govindan Aravindan 1979-es indiai filmjéről, a Kummatty-ról. Az epizód a "Miért énekelnek az… Az epizód a Partizán Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 09..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? VI. rész | Magatartásból elégtelen és Kummatty”?

Fő témái: filmklub, kultfilm, közösség, filmkritika, filmprogram, jean vigo.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Partizán Filmklub - Miért énekelnek az emberek? VI. rész | Magatartásból elégtelen és Kummatty”?

Megjelenés: 2026. 03. 09.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/partizan-podcast/partizan-filmklub-miert-enekelnek-az-emberek-vi-resz-magatartasbol-elegtelen-es-6764c6f4

Több epizód a Partizán Podcast-ből