Janzer Frigyes, akit rabul ejtett a könyvek világa (16)
Összefoglaló
Janzer Frigyes, a Prospero Könyvei alapítója, elmondja, miért választotta az informatikai cég alapítása helyett a könyvek világát, és hogyan építette fel sikeres vállalkozását, amelyet magyar mini-Amazonként is emlegetnek.
Röviden
- Műsor
- RE-BUSINESS
- Megjelenés
- 2024. 04. 16.
- Szereplők, említett nevek
- Janzer Frigyes
- Témák
- könyvek világa, vállalkozás
Ebben az epizódban
Janzer Frigyes csinálhatott volna informatikai céget, és nőhetett volna sokkal nagyobbra is, de nem így tett.
Az ő példája jól mutatja, hogy mindig vannak választásaink.
Csak azért mert valamit így vagy úgy szokás csinálni, még nem biztos, hogy az a mi utunk.
Sőt az is lehet, hogy tartósabb, kiegyensúlyozottabb sikerhez vezet a saját vágyunk megélése, mint a vég nélküli növekedés.
Janzer Frigyes a Prospero Könyvei alapítója, a könyvek elkötelezettje.
A cége nem csak a legkülönfélébb külföldi könyveket szerzi be, de kis magyar kiadóknak is segít érvényesülni a piacon.
Arra buzdítja a vevőit, vásároljanak minél nagyobb kedvezménnyel, és ő ennek a profitjából így még többet adhat vissza kevésbé szerencsés közösségeknek.
De hallgassuk meg hogy épült ez a sikersztori, amire a magyar mini-Amazonként is szoktak hivatkozni.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices.
Említett entitások
Témák
- könyvek világa
- vállalkozás
Személyek
Szervezetek, cégek
- Prospero Könyvei
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Janzer Frigyes, akit rabul ejtett a könyvek világa (16)”
Miről szól ez az epizód: „Janzer Frigyes, akit rabul ejtett a könyvek világa (16)”?
Janzer Frigyes, a Prospero Könyvei alapítója, elmondja, miért választotta az informatikai cég alapítása helyett a könyvek világát, és hogyan építette fel sikeres vállalkozását, amelyet magyar mini-Amazonként is emlegetnek. Az epizód a RE-BUSINESS című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 16..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Janzer Frigyes, akit rabul ejtett a könyvek világa (16)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Janzer Frigyes.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Janzer Frigyes, akit rabul ejtett a könyvek világa (16)”?
Fő témái: könyvek világa, vállalkozás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Janzer Frigyes, akit rabul ejtett a könyvek világa (16)”?
Megjelenés: 2024. 04. 16.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/re-business/janzer-frigyes-akit-rabul-ejtett-a-konyvek-vilaga-16-0ccebaa3
Több epizód a RE-BUSINESS-ből
- Ha fizetnének érte, hogy ne csináljam, akkor is csinálnám – Eladta a cégét, és boldog alkalmazott lett a MiniCRM alapítója
Egerszegi Krisztián, a MiniCRM alapítója arról mesél, miért döntött úgy, hogy a cége eladása után alkalmazottként folytatja. Szó esik a tudatos cégépítésről, a megvalósítás fontos…
- Az olcsó élelmiszer a legdrágább döntésünk – Horváth Boldizsár, a Farm2Fork alapító tulajdonosa
Horváth Boldizsár, a Farm2Fork alapítója és tulajdonosa a RE-BUSINESS epizódban arról beszél, miért drága az olcsó élelmiszer, hogyan lehet felelősen gazdálkodni Magyarországon, é…
- Egy kicsit muszáj büszkének lenni arra, hogy mindenki minket akar – Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház alapítója
Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház alapítója arról beszél, hogyan vált egy inkubátorház országos jelentőségű játszóhellyé, és hogyan működik a független színházi sz…
- Az adományozás szintet lépett – és te is könnyen részese lehetsz!
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója mesél az adományozás elmúlt 30 évének változásairól, a csekkektől a mobilterminálokon és bankkártyákon keresztüli…
- Kezdjünk el párbeszédbe lépni a saját jövőbeli énünkkel! – Meskó Bertalan jövőkutató
Meskó Bertalan orvosi jövőkutatóval készült interjú a jövő tudatos alakításáról, a jövőizom fejlesztésének fontosságáról, és a technológiai-kulturális forradalom orvos-beteg kapcs…
- A magyar cég, ami más vállalatoknak segít rengeteget spórolni
Kovács Emese, az MN6 Energiaügynökség társalapítója és ESG üzletág vezetője arról beszél, hogyan segíti cége a vállalatokat energetikai tanácsadással, jelentős megtakarításokat és…
- Profit a jövőből - Logisztikai birodalmat építenek a fenntarthatóságból
A HelloParks fenntartható logisztikai ingatlanokat fejleszt, melyek energiahatékonyak és megújuló energiát használnak. Az epizód bemutatja, hogyan építenek logisztikai birodalmat…
- A nehézségek ellenére sem adják fel - Varjú Tamás egy jó ügyért alapította teherbringás cégét
Varjú Tamás, a Mastiff Cargo Bike alapítója és tervezője, mesél vállalkozása eddigi útjáról és a piaci fennmaradásért vívott küzdelmekről. Az epizód egy olyan kis céget mutat be,…
- Akiket mi szolgálunk, azoknak legyen nagyon jó
Háromfai Balázs, a Biobubi alapítója mesél vállalkozói pályafutásáról, az első cégétől a Biobubi sikeréig. Megtudhatjuk, hogyan jutott el a cég 45 ezer háztartáshoz és 77 hipermar…
- Váltásról váltásra: Szauer Tamás és a HVG jövője
Szauer Tamás, a HVG Kiadó vezérigazgatója, édesapjától vette át a cég irányítását 2024-ben. A beszélgetés a HVG jövőjéről, digitális fejlesztéseiről, marketing és kereskedelmi tev…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 25.rész | Dallos Zoltán - Alkalmazottból vállalkozó — SPILGERY Talk
Dallos Zoltán, a DLX Média alapítója, Youtuber és szerző, a Spilgery Talk vendégeként ad betekintést a vállalkozói világba. Szó esik a cégépítésről, a vezetői kihívásokról és az A…
- 15. Élni a lehetőségekkel | Petry Zsolt — Erdélyi Vállalkozói Podcast
Petry Zsolt, a Petry csoport, a Biodry és a Clearservice mögött álló vállalkozó az Erdélyi Vállalkozói podcast vendége. Elmeséli, hogyan építette vállalkozói birodalmát a húsfeldo…
- Amikor látom mennyi részvényt hagytam ott, nem vagyok biztos, hogy jó döntés volt/Lencsés Gergő/#28 — Forbes Deal
Lencsés Gergővel, a GE egykori globális alelnökével és az iLead Institute Head of Faculty-jával beszélgetnek, az üzletről, részvényopciókról és a siker árárol. A Forbes Deal podca…
- A kíváncsiság üzletet épít? Így gondolkodik egy sorozatvállalkozó — Tudatos Döntések
Barathi Tamás, a Blue Colibri alapítója a Tudatos Döntések podcastban osztja meg tapasztalatait a banki karrier feladásáról, a fesztiválszervezésről és egy HR-tech cég vezetéséről…
- Click&Convert Podcast - EP3: „Hogyan nőttünk 900 millióról 5 milliárdra 3 év alatt?” - a Cosori Story Jankó Ádámmal — Click & Convert - A magyar ecommerce podcast I Ecommerce Hungary
A Click&Convert Podcast ezen epizódjában Jankó Ádám, a Cosori Magyarország ügyvezetője beszél a cég sikertörténetéről, a disztribúciós modell fontosságáról és a regionális terjesz…
- #55, Vendler Balázs, Merj nagyot gondolni! — InnoVilág "Miért innováljunk?"
Vendler Balázs, tapasztalt vállalkozó és mentor, az InnoVilág podcast vendégeként a cégépítésről, a gamificationről és az AI-alapú üzleti mentorálásról beszél. Szó esik továbbá a…
- Üzleti könyv egy családregény álruhájában – Dreher szimfónia — Budapest TE meg ÉN
Iglódi Csaba, sok területen kipróbált szakember és most családregény-író, megosztja tapasztalatait a karrierváltásról és a Dreher szimfónia című könyvéről. Az interjúban szó esik…