recruiTECH Podcast

Gyakornoki pozíciótól a Bosch alelnöki székéig - Interjú Somogyi Andrással

Összefoglaló

Az interjú Somogyi Andrással, a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnökével és a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatójával készült. A beszélgetés során András bemutatja rendkívüli karrierútját, amely gyakornokként indult a Bosch-nál 2006-ban, és 17 év után alelnöki…

Röviden

Műsor
recruiTECH Podcast
Megjelenés
2023. 08. 02.
Témák
karrierút, hr, interjú, gyakornoki pozíció

Ebben az epizódban

Ebben az interjúban egy egészen rendkívüli karriert hoztunk, és megpróbáljuk megérteni hogy csinálta Somogyi András? 2006-ban Hatvanban kezdett a Bosch-nál mint gyakornok.

Mára pedig, mintegy 17 évvel később, Ő a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban, illetve a Robert Bosch Kft. humán erőforrás és jogi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

András saját szavaival élve: “Mindig nyitott voltam a lehetőségekre, amit a vállalat felkínált vagy láttam lehetőséget, akkor sosem hezitáltam azt mondani hogy elvállalom.” Rengeteg féle feladat, pozíció, tapasztalás, kihívások és útkeresés.

Beszélgettünk a nagy állomásokról, fejlődésről, családról, csapatról, mobilitásról, irányításról és még számtalan dologról…Csatlakozz hozzánk erre az epizódra, ha téged is érdekel a siker kulcsa! - Getting things done - Follow us here too: Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu Facebook: https://bit.ly/40hMrP0 LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gyakornoki pozíciótól a Bosch alelnöki székéig - Interjú Somogyi Andrással”

Miről szól ez az epizód: „Gyakornoki pozíciótól a Bosch alelnöki székéig - Interjú Somogyi Andrással”?

Az interjú Somogyi Andrással, a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnökével és a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatójával készült. A beszélgetés során András bemutatja rendkívüli karrierútját, amely gyakornokként indult a Bosch-nál 2006-ban, és 17 év után alelnöki… Az epizód a recruiTECH Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 02..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gyakornoki pozíciótól a Bosch alelnöki székéig - Interjú Somogyi Andrással”?

Fő témái: karrierút, hr, interjú, gyakornoki pozíció.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gyakornoki pozíciótól a Bosch alelnöki székéig - Interjú Somogyi Andrással”?

Megjelenés: 2023. 08. 02.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/recruitech-podcast-8720/recruitech-podcast-gyakornoki-poziciotol-a-bosch-alelnoki-szekeig-interju-somogy-13330332

Több epizód a recruiTECH Podcast-ből