SPILGERY Talk ⎥ 52. rész ⎥ Drabant Sebestyén - A digitális névjegy: Urilcard
· PT52M44SÖsszefoglaló
Drabant Sebestyén, az UrilCard digitális névjegykártya alapítója inspiráló vállalkozói történetet oszt meg. Kevesebb mint 16 ezer forintból indította startupját, amely az NFC technológia segítségével digitális kapcsolatépítést tesz lehetővé, megoldva a papír alapú névjegyek…
Röviden
- Műsor
- SPILGERY Talk
- Megjelenés
- 2025. 06. 27.
- Hossz
- 53 perc
- Szereplők, említett nevek
- Drabant Sebestyén, Spilák Gergely
- Témák
- digitális névjegykártya, vállalkozás, startup, nfc technológia, kapcsolatépítés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Elővette, odaérintettem és azt mondja, hogy ne ezt te csináltad.
És azt mondja, hogy holnap után lesz egy expo, kellene nekünk öt darab.
És ottadtam nekik, és meg is volt az első öt darabos vásárlásunk.
Na, én egy körübelül két-három órát járkáltam föl alá, mire odamentem bárkihez, és már úgy voltam vele egyébként, hogy hazamegyek, de de aztán így eszembe jutott, hogy hogy Shei, te vagy a világ legnagyobb balféke, hogyha ha te most ide benzineztél, itt töltötted az idődet, ugye, ami a legértékesebb, és és és kifizetted a jegyet, és semmi haszn volt, és ez egy nagy kudarc, úgyhogy ezt most ezt most ugye így kihagyod nekem egyébként az izgalomra stressze egy ellenszer van, az a felkészültség.
Szóval, hogyha ha annyira fel vagyok készülve, hogy bármit kérdezhetnek tényleg az égvilágon bármit, akkor kicsit így megnyugszom, mert ugye mindig van rajtam okos óra és visszanézhető, hogy a műsor időpontjába mennyi volt a a pulzusom.
Hát 180 volt a a pulzusom a a műsor idején.
Csak ott annyi plusz volt, hogy el is fehéredett minden.
Ott folyamatosan megy egész nap a gép, és és csinálja ezeket a a dolgokat.
Meg hát ugye az egészet 16000 Ftból indítottuk.
Ezt az elején nem mondta, ezt elhallgatta.
Spontán beszélgetések az életről, az élethez.
Egy műsor, amelyben inspiráljuk egymást és másokat.
Sziasztok, Spilá Gergely vagyok.
Ez a spirgeli talk, spontán beszélgetések az életről, az élethez.
Egy műsor, amelyben inspiráljuk egymást és másokat.
Akik ismertek és követitek a műsoromat, és láttatok pár beszélgetést, pontosan tudjátok, hogy ebben a műsorban mindig arra törekszem, hogy inspiráló, érdekes, értékes embereket szólítsak meg.
És olyan beszélgetésekre törekszem, ahol tényleg spontán és értéket adóan tudunk akár olyan információkhoz is jutni, amelyből tanulhattok, vagy tényleg érdekes dolgokat láthattok.
És minden vendéget másért szeretek, vagy más miatt hívok meg.
Van amikor csak egy életztori, van amikor viszont egy tényleg egy olyan dologról is szó lehet, ahol mondjuk valami akár valami innováció vagy valami tényleg olyan szakmai infó is van, ami ami nagyon érdekes.
Tehát tényleg törekszem erre a sok színűségre.
És most a mai napon ez egy ez egy olyan téma lesz, ami engem roppant módon megfogott, és nagyon-nagyon kíváncsivá tett. ez a találmány vagy technológia, amit az ez a fiatal barátunk kitalált, vagy feltalált, úgyhogy ezért hívtam meg Sebesént.
Köszönöm a meghívást nagyon-nagyon szívesen.
A becsületes neved az pontosan Trabant Sebesén.
Szóval már a neved is, neved is már ilyen ilyen egyedi és felkéri az embert arra, hogy na ez az ember mivel mivel foglalkoztad vajon?
Hát rólam azt kell tudni, hogy ugye én vagyok az Uriér Cádnak az alapítója, ugye mi egy digitális névykártya gyártó cég vagyunk.
Ö segítjük az ügyfeleinket a a digitális, fenntartható, kereső optimalizált kapcsolatépítése.
Tehát az egész szolgáltatás, amit mi létrehoztunk, az a papír névjegy okozta problémákra pazarlásra a papír nnévjegyből adódó problémák kikerülésére szolgál.
Ö igazából ugye ez egy olyan kártya, amit csak fogsz, odaérintesz a másik fél telefonjához, és az NFC segítségével felismeri, és máris bekerültél a másik fél telefonjába, és onnan el tud menteni téged a másik fél telefonja névjegyzékébe.
Keress optimalizáltan kulcszavazva.
Ez annyit jelent, hogy a való életben te is, én is mindenkit úgy mentünk el-e, hogy Pisti autószerelő és társain, már soha nem emlékszünk arra, hogy kivel találkoztunk, de arra igen, hogy mivel foglalkozik, és ezt megfordítottuk, és innentől kezdve már te tudsz felvinni úgy adatokat, keresőszavakat a profilodba, hogy arra a másik fél megtaláljon.
Például, hogyha neked lenne egy ilyen kártyád, akkor csak beírod azt, hogy interjú és társai, és hogyha ezekből valamelyiket használják a telefon névjegyzékébe, akkor már meg is talál.
Ez ugyanolyan, mintogyha az interneten beírod ugye a keresőszavakat, amiket meg szeretnél találni, csak ez nem az interneten zajlik, hanem már a te telefonodba és és egyenesen a te telefonon és egyenesen a másik fél telefonjába bekerülsz, és és nincsenek azok a problémák, hogy elveszett a papír névjegy kártyád vagy vagy elfogyott, vagy pedig az, hogy hibás adat van rajta, és emiatt nem tudod használni.
Szóval egy egy fenntartható mind köl mind költség szempontjából, mind pedig a környezetre való hatása szempontjából egy fenntartható terméket biztosítunk a a piacnak.
Legyen szó egyéni vállalkozóról, kis vagy középvállalkozás, de egészen a a akár a multiig.
Szóval nálunk mindenki megtalálható.
Ugyanúgy foglalkozunk a az egyszemélyes vállalkozásokkal.
Ugyanakkora figyelmet fordítunk rájuk, mint mint akár egy egy nagy multira.
Szóval a a Sebestén az egy mondatban elmondta az egészet, úgyhogy én azt mondom, hogy hogy köszönjük, jó, hogy itt voltál.
Azt akartam volna egyébként az egészhez hozzáfűzni, hogy az látszik, hogy éred ezt a dolgot, meg az is látszik, hogy értesz is hozzá.
Azért viszont mondtál egy-két olyan dolgot, aminél akár akár is de meg kell majd állni, vagy egy picit le kell jobban ragadni, azért, hogy tényleg mindenki más is, aki akinek még ez nem olyan egyértelme, majd így jobban jobban az legyen, mert egyébként nekem most már így, hogy valamennyire ismerem a dolgot, hiszen nekem mutattad, hogy ez nagyon tetszik.
Másrészt én már azért valamennyire látom.
Viszont biztos vannak azok a típusú emberek, akik ugye magát a digitalizációt is még nehezen élik.
Például ugye akár a szüleink korosztály, és van olyan, aki például még az okos telefont sem feltétlen akarta, vagy nem emailezik, vagy tényleg mondjuk most már azért a social médiától kezdve minden szépen elterjed, de azért ugye ezek olyan jellegű dolgok, amik gyakorlatilag tényleg ilyen pár évvel ezelőtt nem volt senkinek a a az eszében.
Hogyha erről egy picit beszélnél, hogy egyrészt magadról, hogy hogy jött az, hogy te azt mondjad, hogy csinálsz egy ilyen kártyát, hogy ez valami valami problémának a megoldásaként vetődött benned fel, vagy vagy te mindig egy ilyen valami inspiráló olyan típus voltál, aki gondolkozott valamiken, hogy ezt megcsinálja, azt megcsinálja, vagy ez hogy jött az egész?
Igazából rólam azt érdemes tudni, hogy hogy én mindig is így a föld felett nem tudom 3 mterrel voltam.
Szóval én én világéletemben álmodoztam meg meg társai.
Szóval mindig előttem vannak azok a képek, hogy hova szeretnék eljutni meg minden.
Mindig bennem volt az, hogy valamit alkotni szeretnék.
Sose gondolkodtam úgy, hogy én most egy egy cégnél fogok úgy úgy sokáig dolgozni, hogy hogy nem a saját saját dolgomat építem. mindenképp akartam valami olyat létrehozni, ami ami hozzátesz a az emberek mindennapjaihoz.
Sok ötletem van még a mai napig renget, szóval, hogy hogy folyamatosan jár az agyam, hogy hogy mit hogyan lehetne csinálni.
És és egyébként így a ez a digitális névjegy kártya is egy egy hirtelen ötletből jött egyébként, mert én egyébként az egyetemen marketinget végeztem és mellette autóidakta módon én elkezdtem kitanulni a weboldal, webshop fejlesztést, grafikákat, logó készítéseket vállaltam, minden hát az összes ilyen minden, ami digitalizáció az vagy digitális termék, a tech kütyűk ezeket imádtam mindig ez gyerekkorodóta vagy ezek vagy ez így mennyi idő mindig is.
Szóval, hogy a gyerekkoromban is a a videójátékokat is imádtam.
A aztán abból volt egy kis ö kimaradás, amikor ugye így elkezdtem felnőni jobban, akkor ugye a baráti társaságok, akkor ez háttérbe szorult, utána megint egy kicsit megjelent, aztán főleg egyébként a covid időszaka alatt akkor előkerültek a a videójátékok, mert ugye nem tudtál semmit nagyon csinálni így a barátok, csak így tudtatok úgymond kontaktálni a a barátokkal, de de ez megint ugye amióta visszaálltak a dolgok meg minden.
Szóval nincs sajnos nincs időm.
Meg meg egyébként most már bennem van az is, hogy hogy világéletemben nagyon szerettem az ilyen játékokat, de most már egyszerűen nagyon nehezen tudok leülni elé.
Szóval rengetegszer van kedvem hozzá, de de egyszerűen folyamatosan benne van az az érzés, hogy hogy most játszok és közben mást is csinálhatnék.
Szóval, hogy azt akartam mondani pont, hogy mert valahol neked ez a fajta tevékenység, amit te itt most majd azért elmondasz nekünk, ez ez is egy fajta játék neked, mert végül is egy dolgot hozol létre, de ezzel pénzt is tudsz keresni.
Azzal a másik dologgal viszont igazából csak időd ment és játszottál és talán ezért volt benned egy hiányzet, hogy hasznosabb dolg soha soha nem az volt szerettem a ezeket a de mindig így inkább barátokkal, szóval hogy ott is inkább így a tárjsasági lét, hogy így együtt vagyunk, szórakozunk, de mindig is érdekeltek ezek a ezek a technikai kütyük a telefonoktól, a számítógépektől.
Szóval, szóval ez mindig nagyon közel állt hozzám, visszatérve, hogy hogy ugye én elkezdtem ugye ezekkel foglalkozni, ezekkel a logókkal, videovágással, tényleg minden online marketinggel meg mindennel.
És ezt így a YouTube-ról Google-ről amerikaiaktól tanulgattam, és már az egyetem alatt is.
Én nekem konkrétan az egyetem alatt nem volt ilyen folyamatos munkám, hanem mindig vagy alkalmi munkákat vállaltam.
Szóval voltam, az egyik barátom pizzafutárkodott, és akkor volt az, hogy nem tudott elmenni, és akkor beugrottam helyette.
Volt abból is ugy abból nagyon sokat tanultam.
Az az egyébként egy egy jó dolog volt.
Bár nem voltam sokat, de de hozzátett.
Meg hát ugye bármi olyan olyan munkát megcsináltunk, ami így a egyetem mellett így szóba jöhet.
Szóval ez mikor volt egyébként?
Csak így azért, hogy nagyjából be tudjuk így ezt így helyezni, hogy ez hányban volt körülbelül?
Hát ugye én 2014-ben kezdtem az egyetemet, és 2018-ban végeztem és akkor ez tehát így eszközte ez közte volt.
És akkor már az egyetem alatt is ugye mondtam, hogy ezeket csináltam.
És amikor kijöttem a a az egyetemre, én már egyből egyéni vállalkozóként kezdtem.
Ez köztud volt a baráti körbe is.
Szóval mindig nekem szóltak, ha kellett akárkinek logó, akármi.
Egy egy három-négy évig voltam egy ilyen így ügynökségnél így felesbe, hogy oda is dolgoztam, meg ugye csináltam a saját ügyfeleket.
De de azt az elég gyorsan kiderült egy ilyen három-négy év után, fél év, három, nem nem is emlékszem pontosan, hogy hogy ez annyira nem nekem való, és sokkal jobban szeretném a sajátomat építeni, és tehát ez a self mindig is ez a selfmade ember voltál.
Nagyon nagyon vonz az, hogy alkossak valamit meg, meg meg hozzátegyek.
Szóval ezeket mindig is imádtam. tudok vele azonosni, mert én isoló típus vagyok, és én is valahogy szerintem ez olyan, hogy ezek az emberek, akik ilyenek, azokba ez kódolva van, hogy beleraksz te bármennyi energiát abba, amire úgy érzed, hogy ezzel te adsz valamit a világnak.
Szóval de ha másnak a szekerét kellene tolni, az nem biztos, hogy az a az a motiváció.
Igen, ha csak max, hogyha valami olyan olyan tudok vele úgy azonosulni, hogy az hogy az olyan szinten hozzátesz, de de sokáig egyébként, hogy hogy valaki másnak úgy azt úgy nem tudnám.
És igazából igazából amit mondtál is, hogy hogy ez nem nem munkaként fogom fel.
Szóval, hogy csomóan így hülyének néz e szem persze, meg egyébként az egész vállalkozás szerintem egy játék, hogyha úgy nézed, amibe folyamatosan jönnek problémák, amiket meg kell ugrani, túl kell lépni, vannak benne szóval egy egy hosszú játék, aminek különböző szakaszai vannak, ami igazából pénzbe is kerül, pénzt is hozhat, nyilvánvalóan ezért kockázat, de ugyanúgy benne van a lehetőség, hogy ugye nyerhetsz is vele.
Ezáltal az egész egy izgalmas dolog.
És közben nyilván ugye folyamatosan tanulsz, fejlődsz, vagy magát az innovációt, ha nézzük, ugye igazából ez is például ez a maga az a digitás név egy, amiről majd azért még beszélsz, ez is egy olyan dolog, hogy ez egy ilyen első láncem volt, de aztán jöttek az újabb ötletek.
Meg hát ezt is megelőzte egy másik, de azt akartam mondani, csak hogy tényleg egy a a és ez ez nem lehet, hogy kicsit ilyen közegy, de tényleg olyan, mint egy hullámvasút, szóval vannak fenti pontok, vannak mély pontok.
Hát most éppen a hát attól függ, hogy hogy nézzük, mert mert ugye azért akármennyire szeretheti az ember, azért mentálisan megviseli.
Szóval, hogy a a túlzott stressz is mármint a a ugye a túlzó stressz az az közt tudod, hogy nem jó, de de én én úgy gondolom, hogy ugye van pozitív stressz, meg van negatív stressz.
Ugyanúgy, hogyha túl sok stressz van az életedben, akár pozitív, akár negatív, az az nem egy nem egy jó dolog.
És és van nekem is olyan, hogy hogy 100000 fokon égek és tolom folyamatosan és és vannak olyan napok, amikor így felkelek és és motiválatlan vagyok éppen valami miatt, amiken ugye így túl kell túl kell lendülni.
Meg alapvetően én egy stresszes ember vagyok.
Hát nekem nagy szóval, hogy voltam ugye a cápák közöttbe is.
Az is egyébként egy új szint volt, de hogyha gondolok az nagyon volt.
Az, hogy eleve maga az, hogy felvetődött benned, hogy elmenj, az vagy a stressz helyzetet az az adta, hogy a t-ttől, hogy vajon ők ráharapnak-e.
Fú, egyébként ez így jó kérdés, mert mert mert így így nem persze persze fontos volt az egész.
Meg meg hát én egy izgulós típus vagyok.
Szóval, hogy kisebb koromban így az Általános Iskola gimnázium elején például csomószor volt az, hogy egy kicsit a stressz visszább is vett belőlem az izgalom, hogy hogy nem úgy teljesítettem, tehát hogy akkor nem tudtál azért cselekedni, mert a stressz elvitte a fókuszt.
Igen, hát cselekedtem, csak nem azon a azon a szinten, ahogy tudtam volna, mert az izgalom az túlvitt ezen.
Viszont ezt már megtanultam kezelni.
Szóval most már a stresszes helyzetekbe nem úgy úgy vagy a stresszes helyzetekbe nem úgy állok bele.
Említett entitások
Témák
- digitális névjegykártya
- vállalkozás
- startup
- nfc technológia
- kapcsolatépítés
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „SPILGERY Talk ⎥ 52. rész ⎥ Drabant Sebestyén - A digitális névjegy: Urilcard”
Miről szól ez az epizód: „SPILGERY Talk ⎥ 52. rész ⎥ Drabant Sebestyén - A digitális névjegy: Urilcard”?
Drabant Sebestyén, az UrilCard digitális névjegykártya alapítója inspiráló vállalkozói történetet oszt meg. Kevesebb mint 16 ezer forintból indította startupját, amely az NFC technológia segítségével digitális kapcsolatépítést tesz lehetővé, megoldva a papír alapú névjegyek… Az epizód a SPILGERY Talk című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „SPILGERY Talk ⎥ 52. rész ⎥ Drabant Sebestyén - A digitális névjegy: Urilcard”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Drabant Sebestyén, Spilák Gergely.
Milyen témákat érint ez az epizód: „SPILGERY Talk ⎥ 52. rész ⎥ Drabant Sebestyén - A digitális névjegy: Urilcard”?
Fő témái: digitális névjegykártya, vállalkozás, startup, nfc technológia, kapcsolatépítés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „SPILGERY Talk ⎥ 52. rész ⎥ Drabant Sebestyén - A digitális névjegy: Urilcard”?
Megjelenés: 2025. 06. 27.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/spilgery-talk/spilgery-talk-52-resz-drabant-sebestyen-a-digitalis-nevjegy-urilcard-40d188df
Több epizód a SPILGERY Talk-ből
- SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története
Sárközi Richárd extrém takarító, aki elhunytak után és bűnügyi helyszíneken dolgozik. Saját édesapja halála után talált rá erre a hivatásra, miután egy YouTube videóban hasonló mu…
- SPILGERY Talk ⎪66. rész ⎪ NAGY Lívia - A kontroll ára: ezért nem érzed magad szabadnak
Nagy Lívia szomatikus és traumaalapú mentor a SPILGERY Talk vendége volt, ahol a gyerekkori minták és azok életünkre gyakorolt hatásairól beszélgettek. Szó esett arról, hogy miért…
- SPILGERY Talk ⎪ 65. Rész ⎥ OLGYAY Ádám - Miben segíthet a meditáció?
Ádám Olgyay szociológus és meditációs tanár a transzcendentális meditáció (TM) előnyeit ismerteti. Kiemeli, hogy a TM egy technikán alapuló módszer, amely nem vallás vagy filozófi…
- SPILGERY Talk ⎥ 64. Rész ⎪ – „Nem csodaszer, mégis működik?” – beszélgetés az immunrendszerről
Ebben a részben az immunrendszer, az egészségtudatosság és a modern életmód hatásai kerülnek terítékre. Megemlítik a glutation szerepét, az antioxidánsokat, az energiát, a regener…
- SPILGERY Talk / #63 HERCEG Kevin - 20 évesen berobban? Herceg Kevin első dala és története
Herceg Kevin 20 éves, ambiciózus zenész, aki már 13-14 éves kora óta tudta, hogy a zene az útja. A kezdeti versírástól a szakítás utáni elhatározásáig, miszerint rapper lesz, Kevi…
- SPILGERY Talk ⎥62. rész⎪ VIDÁKOVICS Attila 3.0 - Manipuláció: Hogyan befolyásolnak minket tudatosan?
Az epizódban Vidákovics Attila és Spilák Gergely a digitális korban működő manipulációról, az algoritmusok tudatbefolyásoló erejéről, a propaganda működéséről és az adatvédelem fo…
- SPILGERY Talk ⎥ 61. rész⎪ Egyed Viktor - A Network Marketing igazi arca
A Spilgery Talk podcast műsorában Spilák Gergely Egyed Viktorral, network marketing coachcsal, trénerrel és mentorral beszélget. Viktor mesél angliai network marketing karrierjéne…
- SPILGERY Talk ⎮60. rész ⎮ Panyi Miklós - Nem csak az otthon starttal inspirálja a fiatalokat az államtitkár
Panyi Miklós államtitkár a SPILGERY Talk vendége, ahol a fiatalokat inspiráló Otthon Start programról, valamint a vezetővé formáló értékekről beszél. Kiemeli a sport, különösen a…
- SPILGERY Talk ⎮58. rész ⎮ Zsuzsó&Linda - Illóolaj, életstílus: Te is kipróbálod?
A SPILGERY Talk e heti adásában Zsuzsóval és Lindával, az "olajszőkítőkkel" beszélget Spilák Gergely. Az interjú a Doterra illóolajok valódi erejéről, személyes tapasztalatokról é…
- SPILGERY Talk ⎮57. rész ⎮ Varga Tamás - Polcokból, robotokkal építi a jövőt
Varga Tamás egy garázscégből indult, mára több mint 3000 ügyféllel dolgozó raktártechnikai vállalkozást épített fel. A műsorban a logisztika kulisszatitkairól, a robotizáció jövőj…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #25 Drabant S. Sebestyén, a digitális névjegykártya atyja — InnoVilág "Miért innováljunk?"
Drabant S. Sebestyén, az UrilCard alapítója, bemutatja cégének digitális névjegykártya megoldását. Az UrilCard fenntartható alternatívát kínál a papíralapú névjegykártyákkal szemb…
- Miért gondolkodsz rosszul a vállalkozásról? – Gyarmati Fanni elárulja a sikeres Startup titkát! — KissMarketz Podcast
Gyarmati Fanni, a Diverzum alapítója, részletesen bemutatja vállalkozása születését és fejlődését, valamint a diákkedvezmények rendszerét. Beszél a vállalkozói gondolkodásmódról,…
- Drabant Sebestyén - Urilcard / Kozmetikus Podcast 22.adás — Kozmetikus Podcast
Drabant Sebestyén (Sebi) bemutatja az Urilcard okos névjegykártyát, amely digitális elérhetőségek és linkek megosztására szolgál egyetlen érintéssel. A kártya profilja keresőoptim…
- Ezt tudja egy 20 éves vállalkozó, amit te 40 felett nem! | Vendég: Petrovszki Marcell — MindSetup – a Tudatos Könyvelés vállalkozófejlesztői podcastje
Petrovszki Marcell, a Z generáció tagja, cáfolja a fiatalokra vonatkozó sztereotípiákat, és megvitatja, hogyan építhető fel egy sikeres vállalkozás 20 évesen. Emellett szó esik az…
- 14. A Komfort Zónán Túl! -Computer Print- Erdélyi Vállalkozói Podcast - Nagy Magyari Zoltán — Erdélyi Vállalkozói Podcast
Nagy Magyari Zoltán, a Computer Print és Terra Siculorum alapítója inspiráló történetét osztja meg az Erdélyi Vállalkozói Podcastban. Beszél sikerekről, kihívásokról és arról, hog…
- INTERJÚ #6 Pollák Lászlóval - PollakPhoto — Vállalkozás olajozottan - Vállalkozás és vállalkozó személyiségének fejlesztése
Pollák László fotós és informatikus az interjúban vállalkozóvá válásáról, a tanulás iránti szenvedélyéről, és a női önbizalom fotózásról beszél. A beszélgetés során kezdő és tapas…
- Innováció, kreativitás, szenvedély - avagy a jövő most zajlik! - Galántai Orsolya, Spark Institute by Attrecto — Üvegcipő DIY
Galántai Orsolya, a Spark Institute by Attrecto vezetője beszél az innovációról, kreativitásról, szenvedélyről. Megosztja karrierútját, a Spark Institute megszületését, az Attrect…
- ÍGY JUTOTT EL A CÁPÁK KÖZÉ // EP 14 (4K) — Mahlzeit Podcast
Bodnár Ricsi, a Slimmer magyar márka alapítója beszél arról, hogyan építette fel vállalkozását a semmiből, és hogyan jutottak el a Cápák között című műsorba. Az epizód inspiráló b…