Szellem a palackból

Borász staféták: Günzer Tamás – Günzer Roland – #163

· PT30M

Összefoglaló

Ez az epizód a Günzer család villányi borászati történetét mutatja be, kitérve a generációk óta tartó szőlőművelésre, a családi pincészet fejlődésére és a megszerzett díjakra, mint például az "Év pincészete" és "az Év bortermelője".

Röviden

Műsor
Szellem a palackból
Megjelenés
2024. 04. 22.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Günzer Roland, Günzer Tamás
Témák
borászat, staféták, villányi borászati történet, generációk, szőlőművelés, családi pincészet

Ebben az epizódban

A Günzer család története pontosan illeszkedik a villányi borászok történetébe.

Az elődök több generáción át foglalkoztak szőlővel és borral, azután a szocialista korszakban a megmaradt kis szőlőt művelték egyéb főfoglalkozás mellett.

Tamás és öccse Zoltán már korán kijárt a szőlőbe és a pincébe segédkezni, szinte belenőttek.

Innentől a további életút szinte predesztinálva volt, mindketten kiváló borászok lettek.

Az 1990-es évek elején a diplomaosztóra a papától kapott első kis szőlőből mindjárt aranyérmes bor lett, majd kisebb-nagyobb szántók betelepítése, szőlő vásárlások, nősülés.

Az asszony is hozott egy kis szőlőt.

A gyerekek megszületése, átmeneti pince és feldolgozó, s mindig előre, tovább lassan, biztosan a cél felé.

Saját palackozás, borozó a villányi történelmi pincesoron, cégalapítás, a legendás Ördögárok, pár év múlva erdőirtás, szőlőtelepítés a Bocorban, ami a központi dűlőjük lett. 2009-től a végleges letelepedés, 2011-ben új pincészet.

Közben Roland is becsatlakozik a pince életébe, azután elkezdődik az aranyeső a különböző borversenyeken, előbb itthon, majd nemzetközi pályán is se szeri se száma a díjaknak. 2019 - Az Év pincészete, 2021 - Magyarország legszebb szőlőbirtoka, s végül 2023 – Günzer Tamás „az Év bortermelője”.

Szabadítsuk ki a szellemet, ezúttal a Günzer palackokból!

Csizmadia András Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Borász staféták: Günzer Tamás – Günzer Roland – #163”

Miről szól ez az epizód: „Borász staféták: Günzer Tamás – Günzer Roland – #163”?

Ez az epizód a Günzer család villányi borászati történetét mutatja be, kitérve a generációk óta tartó szőlőművelésre, a családi pincészet fejlődésére és a megszerzett díjakra, mint például az "Év pincészete" és "az Év bortermelője". Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Borász staféták: Günzer Tamás – Günzer Roland – #163”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Günzer Roland, Günzer Tamás.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Borász staféták: Günzer Tamás – Günzer Roland – #163”?

Fő témái: borászat, staféták, villányi borászati történet, generációk, szőlőművelés, családi pincészet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Borász staféták: Günzer Tamás – Günzer Roland – #163”?

Megjelenés: 2024. 04. 22.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/borasz-stafetak-gunzer-tamas-gunzer-roland-163-e39e3155

Több epizód a Szellem a palackból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból