The Long Story

Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!

· PT2H22M22S

Összefoglaló

Ebben a különleges The Long Story epizódban Tóth-Czere Péterrel Sulciová Silvia mesél a karrierváltásáról. Silvia 27 évet töltött csúcsvezetői pozíciókban, mielőtt úgy döntött, hátrahagyja "az aranykalitkát". A beszélgetés a kiégés, a személyes fejlődés és a munkahely…

Röviden

Műsor
The Long Story
Megjelenés
2026. 07. 07.
Hossz
2 óra 22 perc
Szereplők, említett nevek
Sulciová Silvia, Tóth-Czere Péter
Témák
karrierváltás, kiégés, személyes fejlődés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

De hogy minden, amit te megtanulsz, az élettapasztalatod, a bölcsességed, az ismereted, a logikád, a gondolkodásod, az jön veled. >> Mit ér a 30 évnyi siker és küzdelem, ha a csúcsra érve ráébredsz?

Egy vastag álarc mögé zárva éled az életed.

Sokan évtizedekig építik azt a karriert, amiért mások ölni tudnának.

De mi zajlik le a háttérben, amikor egy sikeres vezető eléri azt a pontot, ahol már nincs visszaút?

Egy ilyen hordere dolognál [zene] ezt még mindig nem tudom magamévá tenni, hogy hogyan tudsz meglépni egy olyat, hogy majd 30 évnyi sikert, küzdelmet és a végén sikert, akkor inkább fogalmazzunk így, mennyi már nem sima az út bárki számára.

A krízishelyzetek és a radikális változások legfőbb gátja az emberi természetünk alapvető mechanizmusa.

Megszokjuk a biztosat, fixáljuk a túlélést hozó állapotot, miközben a biztonságérzet hamis illúziója csendben elnémítja a bennünk rejlő potenciált.

Túlélő arról mondja, hogy nem azért túl az a faj, amelyik alkalmazkodik ugyés reziliens és ha megszoksz van, >> ugyanabban vagy, nem fogsz fejlődni. >> Szobá Silvia vezetői és szervezetfejlesztési tanácsadó. akit az ügyfelei gyakran csak a vezetők alkimistájaként emlegetnek.

Közel 30 évig építette karrierjét a bankvilág és az energiaszektor dominánsan férfias közegében, ahol egészen a nemzetközi csúcsvezetésig [zene] jutott.

Aztán egy ponton úgy döntött, hátrahagyja ezt az aranykalitkát, hogy másokat is támogathasson abban, hogy merjenek nagyot álmodni, új utakon elindulni, saját kalitkájuk ajtaját kitárni.

Ma már executive coachként és üzleti mentorként támogatja a cégvezetőket, vezetőket, tulajdonosokat abban, hogy önazonosak maradjanak és valódi emberközpontú kultúrát [zene] teremtsenek a cégeikben, csapataiknak.

Egy rendkívül bátor, kíváncsi és őszinte szakember, akinek a szótárában egyszerűen nem szerepel a lehetetlen szó. >> Hogyan jutsz el a gondolattól a tettig?

Tehát van rá valami bármi folyamatod, egy gyakorlatod, [zene] egy egy mantrád, vagy tehát, hogy mi az, ami táplálja benned azt a tüzet, hogy ne hagyd magad visszasüpedni a biztonságos megszokásba. 27 évig építetted a karrieredet nagyvállati vezetői környezetben.

Mi volt az, ami végül rávett arra, hogy azt a pozíciót, amire egyébként nagyon-nagyon sokan vágynának, és nagyon-nagyon sokan hosszú évtizedekig építik hozzád hasonlóan a karrierjüket, hogy elérjenek oda, azt te fogtad és inkább elengedted.

Mi volt az ok mögötte? >> Elfejlődtem. >> Elfejlődtél? >> Elfejlődtem.

Nézhetjük úgy is, hogy egy-két év, vagy úgy is, hogy 18 éve kezdődött. >> Ühüm. >> De egyre inkább azt éreztem, hogy nem fér bele a nagyvállalati lét az életembe, én pedig nem férek bele a nagyvállalati létbe. >> És hol feszített ez az életforma? minden reggel tulajdonképpen, [nevetés] amikor amikor felkeltem, és azt éreztem, hogy hogy be kell menni, hogy fel kell magamra egy olyan álarcot tenni, ami egyre inkább vastag, egyre inkább már nem engedi, nem én vagyok, nem is akarok én lenni, >> nem >> nem esett jól.

A a napnak volt egy rak jó része, és mindig arra vágytam, annak örültem, és és azon gondolkodtam, hogy hogy miért van szükségem?

Szükségem-e van erre a nagy vállalti létre?

Mi ez az addikció? >> Eldobom-e 27 év után, tehát ha ennyit beletettem.

Egyébként, hogyha belegondolok, azért szerintem a legnagyobb gát, hogyha beleképzelem magamat a te helyzetedbe, akkor pont az lenne, hogy hogy hát ezt már nem dobhatom el.

Ez pont az, amikor valamit nagyon-nagyon sokáig >> keresel, vagy nem, mondok egy jó példát.

Ez olyan, mint a lottó, amikor 20 évig ugyanazokkal a számokkal játszol, utána már nem hagyod abba.

Ahogy abba hagyod, biztos, hogy kihúzzák.

Ez pontosan ugyanaz az átmenet szerintem, hogy hogy mi volt az, ami mégis tehát megvan neked bármi konkrétum, hogy amikor azt mondtad, hogy na most lett elég, hogy most nem bírod tovább, most túl vastag az az állat? volt egy pont, tehát meg tudok egy pontot nevezni, de az szerintem már csak az íre volt a a pontnak a feltétele.

Ez konkrétan elolvastam egy adott nap késő este egy nagyon rövid cikket, ami azt mondta, hogyha úgy érzed, hogy erkölcsileg vagy lélekben, te már nem vagy a helyeden, akkor menj.

Tehát ez ezt feltette az ír a pontot, >> de én én valójában azt gondolom, hogy ezt már sokkal hamarabb elengedtem.

Tehát már covid előtt én abban gondolkodtam, hogy ágazatot váltok.

Ugye én azért már egyszer elengedtem ezt a témát átmeneti időre, amikor 31 éves voltam és édesanyám megbetegedett először, akkor én kiszálltam.

Tehát én nekem volt mintám gyakorlatilag arra, hogy az milyen, hogy mi történik. megtapasztaltam, hogy eltűnnek az emberek, mert a pozíciód volt fontos, hogy ezt lehet.

Viszont visszamentem 15 évre, tény és való egy férfiasab ágazatba és már a covid előtt ott éreztem, hogy hogy már nem annyira mozgat ez a most leegyszerűsítve bemegy a kőolaj, kijön a pénztörténet.

És tehát, hogy okos emberek vettek körül, érdekes volt az egész, érdekes volt a munkám, de hogy volt egy sokkal érdekesebb része az életemnek, ami sokkal inkább megmozgatott, sokkal inkább a mi értem volt, inkább a körülmények.

Tehát azért és nem gondolom alibista hozzáállásnak azzal magyarázni, hogy tényleg azért a a covid után, tehát a jó, hogy a covid előtt nem váltottam, az az nyilván szerintem mindenki örült, aki valamilyen biztonságban volt. >> Igen, >> de nem a coviddal kapcsolatban.

A covid után meghalt édesapám, anyukám akkor nagyon beteg volt a harmadik betegségével.

Az én magánéletem összeomlott, a húgom nagyon nehezen viselte.

Tehát egy olyan szétesett minden volt körülöttem, hogy ugye megint azt éreztem, hogy mindent a saját válamra pakolok és viszem az egészet, hogy egy biztos pont van az a nagy vállalat, hogy ami most nem fér bele az életem, hogy én magammal foglalkozzam, és hogy kitaláljam, >> vagy amit kitaláltam, elkezdjem építeni.

És aztán ugye mikor apukám most már négy éve, hogy elment, akkor azt gondoltam, hogy hogy anyut is elveszítjük.

Nagyon beteg volt már akkor, és nagyon össze is voltak nőve, és nem így lett ott.

Ott az még eltartott három évig.

És akkor rájöttem, hogy tulajdonképpen soha nem lesz megfelelő időpont, hanem egyszerűen hozol egy döntést, és utána válod minden következményét.

És és én amúgy egyébként dönteni tudok.

Tehát itt nem egy ilyen halogatás és félelem volt, hanem talán az, hogy most más az életfeladatom abban a abban a helyzetben, és aztán azt mondtam, hogy oké, nincs tovább.

Tehát egyszerűen én én, hogyha hozok egy döntést, akkor én azt nagyon radikálisan meghozom, és utána >> nincs visszaút. >> És ennek mi a titka?

Tehát azért ha belegondolok, nemzeti sportunk lehetne a halogatás.

Tehát tényleg abban nagyon jók vagyunk. >> De nem szerintem nem csak mi, tehát hogy az országhatárokon átíve, hogy az emberek azok remekül tudnak halogatni, főleg a nehéz döntéseket, mint mondjuk, hogy [torokköszörülés] >> hon sok év után hagyják ott azt a karriert, amiért mások ölni tudnának.

Hogyan tudod ezeket megcsinálni?

Azt mondod, hogy ebbe jó vagy?

Hogyan lehetek én jó benne? >> Figyelj, én nem vagyok perfekcionista.

Azt gondolom, van egy maximalista, de az az egy kicsit más dolog.

Szerintem a maximalizmus, ugye a perfekcionisták nagyon sokat halogatnak, nyilván sok oka lett a halogatásnak, de általában az emberek félnek attól, hogy változtassanak, mert az az ismeretlen.

Én azt szoktam mondani, hogy ha benne maradsz, az ismeretlen tulajdonképpen.

És hogy az, hogy valamitől félsz, az egy dolog.

A félelem ellenére lehet cselekedni.

És hogyha elfelejtjük az erősségeinket nagyon sokszor, hogy annyi mindent megoldottunk már az életben, hogy meg fogjuk egyszerűen ezeket a dolgokat is tudni oldani, merthogy hogy van muníciód, feltalálod magadat, megtalálod azokat az embereket, akik mondjuk adott pontban tudnak segíteni.

Szerintem nagyon sokan abban ragadnak, hogy valami tökéleteset keresnek, de ez a legnagyobb önmítás, hogy majd ha én azt megtanulom, majd ha jól csinálom, majd ha tökéletes leszek.

És amikor azt érzem, hogy valamit nem tudok, na pont akkor kell csinálni és hogy arról mit gondol a világ, vagy hogy közben te bénázol, tanulod, hát ha visszanézünk, akkor minden ilyen az útunkban, hogy hogy egy idő után másként lehetne csinálni.

De a félelem ellenszere az a cselekvés. >> Hm. félsz, nem vagyok jó benne, beveszed a leszarom tablettát és és ne kellsz csinálni. >> Igen, de belegondolok azért még a saját életembe is, hogy hogy nálam pont visszára fordult.

Én azt éreztem, hogy a perfekcionizmus >> az az indok a halogatásra.

Tehát, hogy én >> hogy nem, >> hogy én halogatni akarok, és akkor kitaláltam, hogy akkor legyen azért, mert perfekcionista vagyok. >> Mi volt előbb?

Ugye attól függ ezt meg kéne nézni, hogy mi volt előbb.

De ugye vagy azért hallogatsz, hogy bele sem kezdesz, mert ha belekezdesz, kiderülhet, hogy nem sikerül.

Akkor mi van? >> Igen. >> Na minden a te utad, vagy nem sikerül elsőre?

Hát hány világhíres ember van, akit x helyről kidobtak 60-szor, 70-szer, és ő visszamászott az ablakon, ha kidobták az ajtót, levet közve az egóját, levet közve minden visszautasítást, vagy hallogatnak befejezni dolgokat. hogy az a másik.

Van, aki el se kezdi, van, aki nem tudja befejezni, mert mindig lehet még valamit jobban és jobban csinálni, 25-ször átnézni, csak már az árértékarány, az idő és az azzal nyert érték.

Kettő, hogy ha ugyanazt a dolgot nézed át századszor, ahelyett lehet, hogy értékesebb újra csinálni valamit másként, és abban megint valahogy máshogy tanulsz, és lépsz előre.

Ide nekem nagyon nagyon szépen kapcsolódik be egy idézet tőled, amit sokszor használsz, hogy hogy a legnagyobb veszélyek egyike az a megszokás. >> Üüm, >> mert hogyha belegondolok, azért nyilván a az emberi fajnak az egyik túlélési eszköze a megszokás volt, hogy ami jó, akkor azt azt kezdjük el használni, és azt kezdjük el megszokni.

És ezt >> ezt ki mondta, nem az alkalmazkodás, én úgy tudom is, de hogyha megtalálom azt a azt a pozitív állapotot, amiben túl tudok élni, akkor azt m megpróbálja az ember ugye mindig fixálni.

És ez a biztonságérzet az, ami amit te is mondtál a covid idején, nyilván az ott hatványozottan kijött, >> de hogy az, hogyha ha van egy biztos hely, egy biztos munkahely, ahol nem nem izgulok, nem félek tőle, amiatt nem kell aggódnom, az nyilván támogatja ezt a fajta megszokást.

Mi mi zajlik le benned fejben, amikor azt mondod, hogy most váltanod kell egy ilyen egy ilyen horderejű dolog, de ezt még mindig nem tudom magamévá tenni, hogy hogyan tudsz meglépni egy olyat, hogy majd 30 évnyi sikert, >> küzdelmet és a végén sikert, akkor inkább fogalmazzunk így, mert nyilván nem sima az út bárki számára.

De mi zajlik le olyankor benned, amikor azt mondod, hogy most meghoztad a döntést, hogy valamit lépned kell, mert érzed, hogy kell. >> Hogyan jutsz el a gondolattól a tettig?

Tehát van rá valami bármi folyamatod, egy gyakorlatod, egy egy mantrád, vagy tehát, hogy mi az, ami táplálja benned azt a tüzet, >> hogy ne hagyd magad visszasüpedni a biztonságos megszokásba. >> Hát erre válaszolok, csak hadd feszegessem egy kicsit, amit mondtál, hogy a megszokás és a biztonság viszi előre az emberi fajta túlélés.

Ugye Dar mondja, hogy nem azért túl az a faj, amelyik alkalmazkodni tud, és reziliens, és ha megszoksz valamit, >> ugyanabban vagy, nem fogsz fejlődni.

Igen, >> az áloga annak, hogy túlélsz.

Szóval attól függ, hogy honnan nézed, hogyan akarod a dolgokat látni, hogy mi zajlott bennem.

Ugye előbb azt mondtam, hogy ezt nézhetjük úgy is, mint pár éves folyamat, de valójában szerintem ez 18 éves koromban kezdődött, amikor nem 18 éves koromban, 18 évvel ezelőtt, amikor édesanyám első betegsége >> megérkezett, és az ő daganatos betegségével én bekerültem egy olyan világba, vagy magamra húztam egy kicsit a felelősséget daganatos gyerekek családjaikkal szemben, ami engem is meglepett. én valamiben voltam és azt is gondoltam tudom, hogy milyen vagyok, mit akarok, mit csinálok, hogy fog kinézni az életem és aztán egy ilyen totális pálfordulás, és elkezdtem nem érteni magam, és itt jött az életemben a pszichológia, tehát önmagammal kapcsolatban. >> Hm. kettő, hogy hogy miért akarom én ezt az életemben más gyerekének a betegségét, támogatását, ami baromi nehéz.

Egyébként is van egy tendenciám nehéz színházi darabokat, könyveket behozni, amik engem nem húznak le, hanem hanem fordítva.

És itt kezdtem pszichológiát tanulni, önismerettel foglalkozni, terápiába járni.

Tehát ugye Churchill mondja, hogy készülsz életed nagy dobására egy életfeladatra, nem tudod, hogy mi az. >> Ühüm. azért nem tudsz jól készülni, majd mikor odaérsz, akkor kiderül.

És ez így pont a napokban fogalmazódott meg mindig valamit ugye tanulok magamról, hogy fogalmam nem volt.

Nyilván amikor egy én egy eleve matfiz kémia gimibe jártam, az volt az irány, egy kocka kislány, lett belőle közgáz.

És utána amikor megjött a pszichológia, hát azért a kettő nem ugyanaz. >> Igen. >> Tehát, hogy ez ez volt egy nagyon hosszú út.

Az, hogy hová fog ez kifutni, a fene tudta.

És tényleg az, hogy hogy annyira a a folyamatok, a cégek, a rendszerek, a profit és minden helyet valójában az emberek olyan mértékben elkezdtek érdekelni az, hogy mi mi megy bennük végbe, mit tudok én ahhoz hozzátenni, amikor ugye az átkeretezés, hogy előbb neked a te mondataidat kiforgattam, vagy megforgattam, és ezt nagyon sok embernél látom, amikor az van, hogy dobjak el évtizedeket, nem dobod el.

Én nem kőolajról meg nem energiaárakról meg nem nem tudom hormóniszorosról beszélgetek éppen jelenleg, de hogy minden, amit te megtanulsz, az élettapasztalatod, a bölcsességed, az ismereted, a logikád, a gondolkodásod, az jön veled. >> Ugye egyszer ezt már én megtanultam, hogy az, hogy egész életemben azt gondoltam, hogy bankár leszek, majd nem, és hogy jó, akkor igazából mivé válhatok?

Most se nem vagyok Rootchild, se nem vagyok jokyingnak ugye az örököse, és hogy hogy kivé lehetsz te egy nagy vállalati lép nélkül, ami gyakorlatilag tényleg egy addikció.…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!”

Miről szól ez az epizód: „Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!”?

Ebben a különleges The Long Story epizódban Tóth-Czere Péterrel Sulciová Silvia mesél a karrierváltásáról. Silvia 27 évet töltött csúcsvezetői pozíciókban, mielőtt úgy döntött, hátrahagyja "az aranykalitkát". A beszélgetés a kiégés, a személyes fejlődés és a munkahely… Az epizód a The Long Story című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sulciová Silvia, Tóth-Czere Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!”?

Fő témái: karrierváltás, kiégés, személyes fejlődés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!”?

Megjelenés: 2026. 07. 07.. Hossz: 2 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/the-long-story/az-ujrakezdeshez-nem-tokeletes-pillanat-kell-hanem-radikalis-dontes-valaszd-onma-19451837

Több epizód a The Long Story-ből