Tudatos család podcast

#119. Hogyan ne feszüljünk rá a dolgokra?

· PT30M31S

Összefoglaló

Az epizódban arról beszélgetnek a műsorvezetők, hogyan lehet megszabadulni a túlzott ragaszkodástól és kontrollálási kényszertől. Kitérnek arra, hogy ezek a beidegződések gyakran a kondicionálásból fakadnak, és hogy az elengedés, a lazulás a természetes képességünk. Arról is…

Röviden

Műsor
Tudatos család podcast
Megjelenés
2025. 04. 13.
Hossz
31 perc
Szereplők, említett nevek
Kollár Zsuzsi, Koller Krisztián, Koller Zsuzsi
Témák
elengedés, túlzott ragaszkodás, kontrollálási kényszer
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Zene] Csomó-csomó olyan hiedelmünk van a fejünkben, amit elhittünk, hogy a helyzeteket hogyan kell kezelni egyrészt, másrészt pedig magunkról azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudjuk vagy nem tudjuk a helyzeteket kezelni.

A kigondolás maga az ugye csak az elménkből tud történni, tehát az egy sokkal szűkebb szegmense vagy tere annak, ami valójában lehetséges a számunkra.

Tehát én ezt a kérdést szoktam feltenni, egy kicsit perverznek tűnik egyébként elsőre, nekem is annak tűnt, hogy oké, hogyan tudnék ebbe én most így belelazulni?

Valahogy ez a kontrollál kényszerünk, meg ez a ragaszkodásunk ezekhez a forgatókönyvekhez, ez sok esetben a kondicionálásunkból is adódik.

Az elengedés, a lazulás egyébként a természetes képességünk, ha megpróbálnánk az ösztönös reakciót, tehát mindig, amikor reakcióba megyünk, azt egy kicsit megállítani, mert onnan tud belépni a tudatosság. [Zene] [Zene] Talán egy sokak számára releváns kérdéssel foglalkozunk.

Hogyan ne feszüljünk rá dolgokra?

Kollár Zsuzsival beszélgetünk.

Szóval itt csak kérdésem van, és a hogyan ne feszüljünk rá dolgokra kérdésre?

A kérdés, a válasz, hogy hogyan pont adás előtt arról beszélgettünk, hogy hogyan lehet ráfeszülni dolgokra.

És hogy valójában ezzel nem tudom, hogy te valaha ráfeszültél-e dolgokra.

De hogy olyan, mintogyha időt és életet venne el tőled az, amíg ezt csinálod.

Csak azt is tisztázzuk, hogy amíg benne vagy, addig még ha tudatában is vagy annak, hogy most túl reagálsz és ráfeszülsz, valahogy nem szokott sikerülni egy csettintésre így, ah ja inkább abbahagyom és kijönni, hanem hanem annak így le kell csengenie.

Szóval ha van bármi, amit meg tudsz velünk osztani azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan legyen gördülékenyebb ez a dolog, szerintem sokan lennénk nagyon hálásak.

Én a ráfeszülés minta példánya voltam egyébként.

Tehát, hogy így visszaemlékezve a korábbi önmagamra, ezt nagyon durván csináltam.

Olyan mértékben tudtam fel húzni magamat és felforralni az agyvizemet egy másodperc alatt, hogy hogy nagyon-nagyon, ahogy te is mondod, nagyon-nagyon sok energiámat felemésztette.

És aztán ahogy így tapasztaltam ezeket a helyzeteket így sorjára, rájöttem, hogy ezt nem így szeretném csinálni.

Egyáltalán nem, nem ezt szeretném.

És ahogy most a mostani működésemből visszatekintek, egy csomó mindent így fel tudtam ismerni, hogy mi mi minden volt emögött.

És azt láttam, hogy egy csomóc csomó olyan hiedelmünk van a fejünkben, amit elhittünk, hogy a helyzeteket hogyan kell kezelni. egyrészt, másrészt pedig magunkról azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudjuk vagy nem tudjuk a helyzeteket kezelni.

Szóval az egyik dolog, amit én így visszatekintve saját magamra felismertem, az az, hogy én mindent szét akartam kontrollálni.

Tehát ez szerintem ez az egyik, hogyha valaki most hallgat minket és így magára tekint, hogy mennyire szereti kontrollálni a dolgokat, mennyire gondolja úgy, hogy a dolgoknak csakúgy, csak abban a formában lehet zajlódnia, mint ahogy előre ő elképzeli.

Az egyik az egyik aspektus szerintem itt van.

Márpedig ez azért fontos része, mert az embernek sokszor megvan az elképzelése arról, hogy hogyan szeretné, hogy dolgok történjenek.

A mi nap nekem is volt egy hasonló és egy csodálatos nap. rajzolódott ki a lelki szemeim előtt reggel, és ez varázslatosan lett keresztbe húzva egy egy városi rendezvény jóvoltából, amire én nem készültem fel, és valahogy azt éreztem, hogy a első körben, hogy az egész napomat elvette, mert az én lelki szemeim előtt az egy tökéletes menetrend volt, és ez csak így volt lehetséges, és nagyon sokáig tartott ezen átbillenni. pedig még segítséget is kaptam hozzá, és akkor is tehát, hogy hogy ragaszkodsz hozzá.

Ez mondjuk lehet, hogy a túlkontrolláláshoz kapcsolódik.

Ahhoz is szerintem meg talán ahhoz, hogy nem nem feltétlenül tudjuk, hogy vannak olyan képességeink, lehetőségeink, amivel meg tudunk oldani másképp is helyzeteket, mint ahogy azt előre elképzeltük.

Persze mindenkinek a fejében van egy ideális, nem, egy ideális forgatókönyv, hogyha tök jó lenne, ha úgy lenne.

És szerintem ott van egy kicsit, ott van lehetőségünk ezt kevre kevésbé ráfeszülni, hogy beengedjük a a lehetőségét annak, hogy ne úgy sikerüljön, vagy hogy máshogy is lehet jó, mert szerintem itt ilyen nagyon fix döntések vannak bennünk ezzel dologgal kapcsolatban, és ez miatt nem látjuk meg a a másfajta nagyszerű lehetőségeket.

Lehet, hogy lehet még jobb is annál, mint amit elképzelünk, csak ugye annyira fix a fejünkben a kép a kivetítés a jövőre, akár csak arra az egy napra, de ezt hosszú távon is csináljuk egyébként, hogy nem engedjük a lehetőségét annak, hogy a dolgok máshogy is történhessenek, mint ahogy mi azt kigondoltuk.

Pedig a kigondolás maga az ugye csak az elménkből tud történni, tehát az egy sokkal szűkebb szegmense vagy tere annak, ami valójában lehetséges a számunkra.

Tehát egyfajta megengedéshiány, hát ez a kontroll az ugye egyenlőségi jelet lehet talán tenni arra, vagy azzal, hogy nem vagyunk megengedésben az egyéb más lehetőségekkel, megoldásokkal útvonalakkal egyéb olyan hozzájárulásokat nem fogadunk be, amik pedig ott vannak, csak ha ilyen, mint a lovakon ez a kis szemellenző van, ha azzal megyünk, márpedig ilyenkor azzal megyünk, akkor ugye magunknak nehezítjük meg a dolgot.

Igen, a csőlátás jutott eszembe.

Igen, ez olyan, és nem látod azt, hogy még mi van körülötted.

És ha mennyire durva, hogy amikor benne vagy a helyzetben, akkor tényleg azt érzed, hogy vagy képes vagy megélni, és tényleg belelovalni magad abba, hogy nincs más.

Ez az egy út és megoldás van, és hogyha ez nem sikerül, akkor az egész bukta.

Hogyan tudjuk szerinted magunkat ebből kihúzni?

Ö mondjuk ott abban a pillanatban, mert előre fejben könnyű azt mondani, hogy ó, majd legközelebb, majd legközelebb nem reagálom túl, nem lovom bele magam, nem feszülök rá, de de ez szerintem akarva akaratlanul meg fog történni.

Igen, de hogyha már felfedezzük, akkor szerinted ott mit lehet csinálni, hogy észrevegyük azt, hogy egy csőben van a fejünk, vagy rajtunk van a szem ellenző?

Én ott én van egy olyan nagyon jó kérdés, amivel itt szoktam menni, mert nagyon érdekes az, hogy elhittük nagyon sokunkban szerintünk szerintem így vagyunk kondicionálva, hogy a dolgokra így kell reagálni, mert nyilván valahogy ezt láttuk magunk körül, nem láttunk én legalábbis, nem emlékszem, hogy gyermekkoromban körülettem volna véve ilyen megvilágosult, megtestesült békesség és nyugalom szoba mutató egyénekkel.

Én ráfeszülős emberekkel voltam többnyire körülvéve.

Van, aki ilyen nagyon látványosan, ez a túlreagálós, van, aki meg úgy feszült rá, hogy belül feszült és kívül meg azt mutatta, hogy egyébként minden rendben van, de amúgy ha valaki jobban figyel, akkor érez érezhette, hogy nagyon nem.

Szóval, hogy ennek a verzióit szerintem sokkal jobban meg tudtuk tanulni, mint az, hogy hogyan lehet egy helyzetben nyugodtnak lenni.

És nem szólt nekünk senki, hogy egyébként bele is tudunk lazulni az olyan helyzetekbe, amiket nem szeretünk.

Tehát én ezt a kérdést szoktam feltenni, egy kicsit perverznek tűnik egyébként elsőre.

Nekem is annak tűnt, hogy oké, hogyan tudnék ebbe én most így belelazulni?

Tehát hogyha most nem állnék ellen, akkor mi mi lenne lehetséges a számomra?

És szerintem itt itt egy picit talán a egy picit a tudásunkat, tudatosságunkat lehet csiszolni ezekkel, hogyha én rájövök arra, hogy befeszülök és ellenállok a más lehetőségeknek, akkor azt a dolgot tartom fenn az ellenállásommal, amit pont nem szeretnék.

Tehát ezt az érzetet tartom fönn.

És hogyha ezt mondjuk csak ezzel az egy kérdéssel elkezdem fellazítani, akkor már éberré válhatok. lejönnek a az ellenállásom falai, elkezdek körülnézni, és látni fogom azt, hogy oké, veszek egy nagy levegőt, és amúgy lehet, hogy más útvonalon is el tudok odajutni, vagy vagy kérhetek segítséget, vagy lehet, hogy nem most kell elindulnom, hanem kicsit később, tehát bármi, hiszen mindig van lehetőségünk, csak nem szóltak nekünk erről, mert ugye úgy vagyunk kondicionálva, hogy mi ezt most kell eldöntened, és csak a lehető legjobb döntést hozhatod, és attól nem térhetsz el soha.

Szóval szerintem valahogy ez a kontrollál kényszerünk, meg ez a ragaszkodásunk ezekhez a forgatókönyvekhez, ez sok esetben a kondicionálásunkból is adódik.

Ez pontosan, amit te is mondtál, szerintem ezt mindannyian lemásoltuk, amit láttunk a a környezetünkben.

És az is nagyon érdekes, hogy mennyire nem merünk hibázni, vagy rossz kérdőjeles, rossz döntéseket meghozni, hogy mennyire félünk attól, hogy most azon a döntésen egy élet múlik, pedig hát a legtöbb esetben nem, hanem valamiért tényleg azt éljük meg, és szerintem a sejtjeink is úgy reagálnak, hogy itt vészhelyzet van. pedig ha ki tudsz jönni abban a pillanatban így a saját fejedből, akkor látod, hogy tessék, mi múlik ezen?

És ebben a helyzetben az én nagy kedvencem, én szerintem nagyon sok mindennek lehetnék koronázatlan királynője, de az ellenállásnak is.

És itt ezekben a ráfeszülős helyzetekben nekem az egyik nagy felismerésem az volt, amikor fölhívták erre a figyelmemet de hogy hogy én elhittem, hogy ezeket a helyzeteket olyankor csakis én és egyedül és nekem kell megoldani.

És te is erre utaltál az előbb, hogy ki segíthet, hol kaphatok segítséget.

És mivel én elhittem, hogy ezeket nekem kell, ezért olyan szinten nem tudom, tehát hogy visszaütésből, tehát ne Isten ment semmilyen segítséget, ne eszedbe se jusson nekem segíteni.

Olyan szépen ütöttem vissza szerintem világéletemben, hogy ezt így öröm és csoda volt nézni.

És ez a legutóbb a amikor ilyen volt, akkor jött az a kérdés, hogy ezt most így miért is csinálom egyébként?

Hogy volt legalább már egy pillanat, amikor meg tudtam állni és azon tűnődni, hogy ezt most direkt csinálom egyébként, hogy itt éppen hallottam egy megoldási lehetőséget, de mivel nem az enyém, akkor már nem is kell.

Szóval egyetlen egy témában mennyi minden van még benne, mikor csak abban, hogy ne feszülj rá.

Na, elkezdtük magunkat kihúzni ebből a dologból, hogy hogyan ne feszüljünk rá.

A kérdésed az volt, hogy hogyan tudná belelazulni ebbe a dologba.

Mi fog történni, hogyha elkezded ezt a kérdést magadban?

Én azt veszem észre, hogy amikor ezt felteszem, ezt a kérdést, akkor egyrészt a Mert amikor be vagyunk feszülve, hogyha hogyha visszaemlékszünk egy ilyen szituációra, csak figyeljük meg a testünket.

Az összes izmunk meg van feszítve a levegővételünk ilyen pihegő, gyors, tehát minden testi jelat, hogy egy feszültség, egy ilyen túlélő üzemmód, egy ilyen reaktív állapotban vagyunk, és lehetőségünk van a tudatosságunkal ezt felülírni.

Tehát amikor én felteszem ezt a kérdést, akkor olyan, mintha felvetném saját magamnak.

Tehát egyébként érdemes jóban lenni saját magunkkal olyan szinten, hogy jókat beszélgetünk a fejünkben magunkkal.

Ez viccesen hangzik, de működik.

Tehát ez is egy kicsit olyan, hogy így felvetem a lehetőségét, hogy oké, hogyan tudnék én ebbe belelazulni, és már elkezdődik a belelazulás, elkezdik az izmaim kiengedni magukat, veszek egy nagy levegőt, mert az elengedés, a lazulás egyébként a természetes képességünk.

Csak ilyenkor elfelejtjük használni, mert senki nem szólt, hogy ilyenkor csak ennyit kell csinálni, hogy lehet, hogy lehet.

Ezért mondtam, hogy nagyon sok hiedelem van a fejünkben emögött.

És ez is egy ilyen hiedelem, hogy hogy nem tudok belelazulni a a nehéz helyzetekbe, de mindenbe bele tudunk lazulni, és ezzel tudjuk saját magunkat elkezdeni megsegíteni, kihúzni abból, hogy hogy beleragadjunk ebbe a szituációba.

Egy másik dolog ilyen helyzetekkel kapcsolatban, hogy nem tudom, hogy ezt ki hogyan vezeti le, vagy te hogyan vezetted le valaha az életedben.

Én megfigyeltem, hogy nekem ilyenkor a megnyugvásomhoz szükséges, hogy egy-két helyen odaszúrjak valaki másnak.

Teljesen mindegy, hogy bozzuáló típus.

Igen, de hogy nem annak szánom, csak akkor van az a pont, amikor mondjuk egyébként is valami így eszembe jutott, és de nem piszkálok mondjuk ezzel másokat, pedig nem akarok.

Na de akkor abban a pillanatban akkor még olyan mintogyha így tudat alatt még mást is be akarnék vonni ebbe a feszültséges állapotba.

És a kaptam már ilyen kérdést ebben a helyzetben, mert hát ez egy poén volt a részemről, csak tele volt iróniával és és rám nézett a másik fel, és annyit kérdezett, hogy jó, akkor most befejezted?

Mondom, h igen, merthogy annál a annál a poénnál én éreztem, hogy na ott ott ment ki belőlem ez a maradék feszültség, amit saját magamnak raktam bele, de szerencsére más is meg tudta kóstolni, hogy milyen ebben lenni.

Szóval hihetetlen, hogy az ember hogyan próbálja magát menteni egy-egy helyzetből, és hány embernek a szarkasztikus humora pont a kiút.

Viszont azt is látnom kellett, hogy ezt most úgymond egy jó helyen sütöttem el, és nem volt belőle gond.

De hogy egyébként így mindenképpen akarok én ilyenkor másokba ilyen kis tüskéket dobálni, vagy hajlandó lennék ezt így abbahagyni, merthogy én okoztam ezt a helyzetet valójában a belefeszülésemmel és ővéképp semmi köze nem volt hozzá.

Szóval, hogy hihetetlen, ahogyan másokra is ezt rárakjuk, vagy bizt ez olyasmi lehet, csak mondjuk ez nekem már a kifelé jövő része volt, de de ide tartozik az is, nem?

Amikor amikor úgy próbálsz másokat belevonni, hogy hogy nyomod a másiknak is ugyanazt, tehát amibe belelovalt magad, és akkor megy ez a vekengés, hogy Krisztiánt is ide hozzuk a szava járásával, hogy tulajdonképpen belerántod ebbe a szitu.

Persze, mert van ugye ez egy ösztönös reakció amúgy, tehát olyankor nyilván nem vagyunk tudatában annak, hogy ezt csináljuk, jó esetben felismerjük és akkor utólag már tudjuk átfordítani és legközelebb mondjuk másképp csinálni.

De hogy szerintem az a a kevésbé tudatosan működő emberek többsége pontosan ezt csinálja a hétköznapjaiban egy csomószor, hogyha ő neki van egy hát ha ő neki nem jó, vagy ő neki fáj valami, vagy ő neek ő egy…

Említett entitások

Témák

  • elengedés
  • túlzott ragaszkodás
  • kontrollálási kényszer

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#119. Hogyan ne feszüljünk rá a dolgokra?”

Miről szól ez az epizód: „#119. Hogyan ne feszüljünk rá a dolgokra?”?

Az epizódban arról beszélgetnek a műsorvezetők, hogyan lehet megszabadulni a túlzott ragaszkodástól és kontrollálási kényszertől. Kitérnek arra, hogy ezek a beidegződések gyakran a kondicionálásból fakadnak, és hogy az elengedés, a lazulás a természetes képességünk. Arról is… Az epizód a Tudatos család podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#119. Hogyan ne feszüljünk rá a dolgokra?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kollár Zsuzsi, Koller Krisztián, Koller Zsuzsi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#119. Hogyan ne feszüljünk rá a dolgokra?”?

Fő témái: elengedés, túlzott ragaszkodás, kontrollálási kényszer.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#119. Hogyan ne feszüljünk rá a dolgokra?”?

Megjelenés: 2025. 04. 13.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tudatos-csalad-podcast/119-hogyan-ne-feszuljunk-ra-a-dolgokra-4e66e7b5

Több epizód a Tudatos család podcast-ből