Tudatos család podcast

#147. Miért és hogyan hátráltat minket a túlzott önmegfigyelés?

· PT32M16S

Összefoglaló

Ebben a részben a túlzott önmegfigyelés káros hatásait vizsgálják Koller Zsuzsival. Kiemelik, hogy ez a fajta elemzés, ha negatív fókusszal történik, szorongáshoz, rágódáshoz vezethet, és eltávolíthat a valódi változástól. Az egészséges önreflexió fontos, de annak…

Röviden

Műsor
Tudatos család podcast
Megjelenés
2026. 01. 16.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Koller Zsuzsi, Koller Krisztián
Témák
önmegfigyelés, szorongás, rágódás, önreflexió
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Igazából bármit képesek vagyunk magunk [zene] ellen használni, még a képességeinket is, akár az intelligenciánkat, ahogy az előbb is mondtam, és az önmegfigyelést is.

És én azt látom, hogy hogy nem csak mi így hárman vagyunk ilyenek hasonlóak, hanem elég sokan esnek ebbe bele, hogy hogy egy picit nagyobbra tekerik azt a lencsét, amivel figyelik magukat.

És talán a annak a lencsének van egy szűrője is, ami nem biztos, hogy a az elismerés szűrője, [zene] hanem olyan, mintha rá lenne nagyítva, vagy vagy a arra lenne kalibrálva, hogy arra zoomoljon rá, hogy mi az, ami nem jó bennünk szerintünk, mert egyébként csak szerintünk nem jó.

Mi van akkor, ha csak annyi annyi dolgunk van itt, hogy abba hagyjuk a magunk feletti ítélkezést, és hogy abba hagyjuk, hogy másokhoz hasonlítjuk saját magunkat, és nincsen baj az önmegfigyeléssel, önreflexióval, sőt, ahogy az elején mondtad a bevezetőben, kell a változáshoz, [zene] csak vegyük ki belőle az ítéletet.

Tehát, hogyha nem döntöm el arról a helyzetről vagy magamról, ahol éppen tartok, hogy az rossz, akkor tudok haladni tovább a fejlődéssel és és akár megfejlődni, vagy túlteremteni helyzeteket vagy működésmódokat.

Mi a helyzet akkor, hogyha túlzásba visszük az önmagunk megfigyelését, ha ezt a bizonyos önreflexiót egy kicsit jobban alkalmazzuk, mint indokolt lennem, erről fogunk ma beszélgetni kivételesen csak Koller Zsuzsival.

Szia! >> Helló! >> És így végre szabadon cseveréhetünk.

Nem, >> mert amúgy a Krisztián mellett [nevetés] fogva tartottként. >> Igen, ott is szabadon csever részünk.

De az önreflexi egyébként egy nagyon jó téma, merthogy alapvetően arra bíztatunk mindenkit mindig, hogy figyelje meg magát, meg figyelje meg a helyzetet, figyelje meg, hogy mi történik benne és körülötte.

És erről még nem beszéltünk, hogy igen, ez egy tök jó dolog, és ahhoz kell, hogy tudj valamit kezdeni a helyzetekkel, de a másik végletre nem túl sok szükség van, amikor ezt túlzásba viszi az ember.

Én vittem túlzásba, én inkább úgy fog szoktam, tehát hogy nekem ez így egy kicsit releváns ez a téma.

Ö de neked honnan jött az ötlet magadból?

Vagy ugye nyilván sokan mennek hozzád, és ott is ö, hogy valaki már önmagát diagnosztizálja mindennel is és aztán csodálkozik, hogy nem történik esetleg meg a várba várt változás?

Szóval magadnál volt valami, amiből jött a téma, vagy vagy egy hozzádfordulónál? elsősorban egy hozzánfordulónál figyeltem ezt meg, és aztán ismertem magamra is természetesen az én működésemre, hogy korábban én is ebből működtem.

És és nagyon érdekes volt ezt megfigyelni, hogy hogy ennél a kliensemnél azt láttam, hogy ő van van az intelligenciának egy olyan foka, amikor ha ha nem ismerjük ezt el, és másokhoz hasonlítjuk magunkat, és benne szeretnénk tartani magunkat egyfajta olyan, há nem is tudom, ítéletben vagy vélekedésben, magunkkal kapcsolatban, amit korábban elhittünk. akkor akkor ezt magunk ellen kezdjük el használni.

És ő is ezt csinálja, hogy rengeteg mindent elolvasott, rengeteg mindent tanult, nagyon tájékozott, látszik, hogy hogy rengeteg ismerete van és rengeteg belső bölcsessége is van.

Nagyszerű családi környezetben nőtt fel, tehát még csak a család fáját sem tudja hibáztatni azért, ahol tart.

És és mégis ott vannak az elakadásai.

És nála döbbentem erre rá, hogy hogy milyen érdekes, hogy még az intelligenciánkat is és az önreflexiót is képesek vagyunk magunk ellen használni, ha nem figyelünk, vagy ha nem ismerjük el, vagy nem ismerjük fel, hogy mit csinálunk éppen.

Az jutott eszembe, hogy ami felszabadító tud lenni, az tud lenni ugyanakkor egy következő korlát is.

Mert felszabadító, hogyha tudod, hogy mi van benned, mi van, mi történik, az az adhat egyfajta megnyugvást és egy következő korlátot, hogy innentől kezdve így mégsem tudsz szabad lenni, mert az életed azzal tálik, hogy mindig azt nézed, hogy mi történik odabent.

És lehet, hogy egyébként meg nem is lenne rá mindig szükség.

Vajon szerintem nincs rá mindig szükség.

Én is azt azt látom, hogy igazából bármit képesek vagyunk magunk ellen használni, még a képességeinket is, akár az intelligenciánkat, ahogy az előbb is mondtam, és az önmegfigyelést is.

És én azt látom, hogy hogy nem csak mi így hárman vagyunk ilyenek hasonlóak, hanem elég sokan esnek ebbe bele, hogy hogy egy picit nagyobbra tekerik azt a lencsét, amivel fügyelik magukat, és talán a annak a lencsének van egy szűrője is, ami nem biztos, hogy a az elismerés szűrője, hanem olyan, mintha rá lenne nagyítva, vagy vagy a arra lenne kalibrálva, hogy arra zoomoljon rá, hogy mi az, ami ami nem jó bennünk szerintünk, mert egyébként csak szerintünk nem jó. >> Eszembe eljuttattad egy picit azt, hogy nálam ez hogyan működik, és és valahogy igen, amit te mondasz, hogy valahogy azt veteti észre, ami ami egyébként is egy egy problémás dolog.

És a sokadiknál már az szokott a fejemben lenni, hogy jól van, ne már megint, és hogy már megint.

És a már megint az olyankor arra is vonatkozik, hogy de jó, hogy most is észrevettem.

És nyilván jó, de amíg nem kezdesz ezzel az egésszel valamit, addig egy olyan olyan lesz, mint egy ilyen plusz teher, hogy már megint láttad, már megint ott volt, és megint nem csináltál ezzel semmit, és akkor meg na hát ez kiben mivé tud alakulni, de hogy valahogy nem felszabadít, hanem így ez azt láttatja, hogy vagy nekem, hogyha nagyon rossz kedvem van, akkor ez át tud menni abba, hogy hogy nem is lehetek ennél már jobb.

Ez annyira itt van, hogy kész.

Ezzel nincs mit tenni. >> Ezt bebuktam. >> Ezt be ezt bebuktam.

Ez van. >> Ezt az önismeretet. >> Igen, ezált Ja, meg azt szoktam mondani magamnak, na ezt kaptam.

Ebből már nem lesz kutyából nem lesz szalonna.

Úgyhogy és tudod, o ilyenkor nem örülsz már ennek, hogy látod egy pillanatra sem.

De hogy lehet ezt vajon jól nem tudom kezelni, vagy csinálni, vagy csináljuk egyáltalán az önreflexiót, vagy ez a szűrő, ez olyan, mint egy ilyen reflektorfény, hogy amikor már megtanultad, hogy van egy jelenség, akkor így állandóan kiszúrja. >> Ühüm. >> Abszolút.

Itt is az van, hogy a nézőpontunk teremti-e a valóságunkat.

Tehát amire mi ráfókuszálunk, abból fogunk nagyon sokat látni.

És szerintem itt is talán ez a szemüvegcsere vagy lencsecsere az, ami ami jöhetne, ha ezt fölismerjük, hogy ez már zavaró, vagy hogy tényleg ezt csinálom magammal és megunom, akkor akkor hát az a jó hír, hogy mindig van választásunk, és ebben is van választásunk, hogy mikor kezdem el ezt megunni, és és azt mondani, hogy jó, akkor én felhagyok ezzel, hogy állandóan analizálom saját magamat.

És itt ez az analizálás, ez azért speciális, mert ez nem csak egy ilyen objektív analizálás, hanem ez egy ítéletek szemüvegén keresztül való ránézés magunkra.

Mert ha nekem nem lenne ítéletem arról, ami van, amiben éppen benne vagyok, amilyen stádiumban éppen vagyok, vagy ahol éppen járok, akkor azon nem lenne előjel, az nem lenne egy zavaró dolog, az nem vinne el rengeteg energiát tőlem, hanem hanem így megvonnám a vállamat, hogy ha oké, most ez van, és de nem ezt csináljuk, hanem ott van rácsavarva ez az ítélet, ez a nagy negatív jel, hogy hogy ez nem jó, és hogy ezt meg kell szerelni.

És amikor nagyon meg akarjuk változtatni magunkat, és nagyon fejlődni akarunk, akkor ott van az a rengeteg kontroll és elvárás, amivel még jobban belefeszítjük magunkat ebbe a helyzetbe.

És és ez a kliensem is eljutott oda, hogy körülnézett és és azt látta, hogy mindenki, aki még csak semmilyen módon nem foglalkozik önmagával, nem volt semmilyen családállításon meg terápián, meg sehogy nem nézett rá, ő látja kívülről, hogy milyen traumákat hozott.

Rengeteget lát ő így már azzal a tényleg felületes megfigyeléssel, amit amit így tapasztal, hogy hogy az az illető mivel van, és mégis teremti az életét.

Én meg nincs ilyenem, amit felismerhettem, és itt vagyok, és nem tudom, nem tudok tovább lépni, és és elakadtam.

És nagyon érdekes ezt ezt figyelni, hogy hogy mi van akkor, ha csak annyi annyi dolgunk van itt, hogy abba hagyjuk a magunk feletti ítélkezést, és hogy abbahagyjuk, hogy másokhoz hasonlítjuk saját magunkat, és és nincsen baj az önmegfigyeléssel, önreflexióval, sőt, ahogy az elején mondtad a bevezetőben, kell a változáshoz, csak vegyük ki belőle az ítéletet.

Tehát, hogyha nem döntöm el arról a helyzetről vagy magamról, ahol éppen tartok, hogy az rossz, akkor tudok haladni tovább a fejlődéssel és és akár megfejlődni, vagy túlteremteni helyzeteket, vagy működésmódokat, de amíg én azt megítélem, azt a helyzetet, addig ezen ezen keresztül a kritikus szemüvegen keresztül fogom látni, és és mindig arra kapok csak visszajelzést, amit amit megítélek. >> Ez szépen beragaszt.

Ugye azt a gondolatot indítottad el bennem, hogy hol képezi a korlátokat.

Az egyik, hogy az ítélettel ugye amit én is elmondtam a saját példámon keresztül, hogy lesz egy olyan, hogy mindegy, látom, mindegy, kész ezzel, nem tudok mit csinálni, ez van.

És ha ezt még mondjuk meg is ítéjük azzal, hogy ez egy rossz dolog, akkor az nyilván nem segít.

Tehát, hogy mögé tudunk bújni úgy, hogy azt mondjuk, hogy mindegy.

Tehát oké, látom, mindegy, nem tudok, nincs mit tennem, kész, nem tudok mit csinálni.

A másik ö meg amikor azt amögé ugyanígy e mögé bújjunk, de azzal, hogy tudod biztosan és sok hallgató is találkozott már olyanokkal, akik egyébként magukat fantasztikusan leanalizálják és olyan dolgokat is elmondanak, vagy kimondanak magukról, amin lehet, hogy te rácsodálkozol, hogy ó ezt is látja, de jó, >> meg hogy milyen ügyes, hogy tényleg így így látja, és hogy igen, látja, csak nem csinál semmit.

Tehát, hogy hogy ilyenkor van egy ilyen előadás, ami nagyon hatásos, >> ami igen, és amiben ott van, és én biztos vagyok benne, hogy ők ezeket tényleg látják, csak nincs mögötte semmi.

Tehát hogy a mögé bújnak, hogy ők annyira ügyesek voltak, hogy ezt látják, és akkor így készít vége a performancenak, mert ettől függetlenül az életükben nem alkalmazzák.

Tehát, hogy megint csak odajutunk vissza, hogy ez ha nem vagyunk ügyesek, akkor tökre bekorlátoz minket, és akkor ott vagyunk, hogy nincs változás.

Na igen, de hiába mondod a szemüvegcserét, hiába mondod azt, hogy választhatunk mást, ez azért nem ilyen egyszerű ez a ez a ez a dolog.

Neked van-e olyan taktikád ilyenkor, amit magaddal, hogyha elkapod esetleg ezt a pillanatot, vagy amikor valaki ilyennel megy hozzád, akkor tudod javasolni, hogy oké, igen, tehát hogy ezt így le kéne cserélni, ezt a szemüveget, de hogy hogyan?

Vagy hogy mi abban a pillanatban mi az, ami ami segít neked például?

Az első, ami így nagyon ide kívánkozik, szerintem az a képességeinknek az elismerése.

Annak a felismerése, hogy én lehet, hogy többet érzékelek vagy látok, mint mondjuk az átlag. >> Ühüm. >> És hogyan tudnám ezt az előnyömre használni? ennek a kérdésnek a feltétele, mert ugye itt ez nem történik meg, hanem csak látom, érzékelem, egy csomó mindent még gyűjtök hozzá, amivel alátámasztom, de nem fordítom át üzemanyaggá, és nem kérdezem azt meg magamtól, hogy oké, akkor mire lehet ez jó nekem?

Hogyan tudnám ezt a képességemet, vagy ezt az érzékelésemet, vagy ezt a tisztán látásomat úgy használni, hogy az mondjuk az enyém és mások javára is szolgálhasson?

És akkor lehet, hogy ez ez a kliens sem egy segítői pályára született, csak még nem tudja, vagy lehet, hogy sejti, de még nem ismerte el, hogy hogy olyan szintű látás, olyan látásmódja van, meg tényleg tudásmennyiség a nem csak a fejében, hanem úgy úgy a lényében ott, hogy hogy ő tudná ezt kamatoztatni úgy, hogy másoknak is segít.

Csak ugye ahhoz először el kell ismernem saját magamat, az én értékességemet, az én képességemet, az én különlegességemet.

Le kell vennem róla azt az előjelet, amit rásütöttem, hogy ez egy negatív dolog, mert ugye azért sütöttem rá, mert eddig csak a hátulütőit tapasztaltam.

De ez rajtam múlt, és rajtam múlik az is, hogy azt hogy kicserélem-e azt az előjelet, vagy csak egyáltalán leveszem róla, hogy van bármilyen előjele, és csak kérdésbe megyek, hogy mire lehet ez jó nekem, ha már egyszer ezzel születtem, ha már egyszer ilyen tisztán látom az emberek működésmódját, ha így ránézek és meg tudom állapítani, hogy milyen viselkedésmintákkal vagy terhekkel jött, és látom, hogy abból ő mit hozott ki, ez egy kincs.

Hát hányan nem rendelkeznek ezzel?

Csak csak ha ezt elismerné, és akkor nyilván nem csak ez az egy van, hanem egy csomó minden más tudott megmutatkozni, hogyha ezt az egyet valaki elismeri, és megkérdezi, hogy hogyan tudnám ezt az előnyömre használni, és és hajlandó lennék-e abbahagyni, hogy önmagam ellen használom a az erőmet, mert igazából ez ez, hogy saját magát m saját a saját életét nem teremti, sőt sőt inkább pusztítja vele a lehetőségeit.

Mert nyilván a tudattalan van valami olyan nézőpont vagy hiedelem, ami aminek a kapcsán ebbe még nem tudott így beleemelkedni.

Tehát valamit eldöntött erről, hogy ez micsoda.

És ezeket lenne érdemes elengedni, eltörölni így a a hiedelemrendszerből, és és megnézni, hogy oké, ha már egyszer így van ez, akkor mit tudok vele kezdeni?

Mire lehet jó? eszembe jutottad, hogy az utóbbi hónapok engem arra inspiráltak és inspirálnak, hogy azért az ön reflexiómat is megkérdőjelezzem.

És innen jön a kérdés, hogy vajon biztos igaz-e mindig az, amit mi látunk, látni vélünk saját magunkban, vagy magunkról?

Mert nagyon érdekes helyzetekben kaptam olyan visszajelzést.

Például nekem volt egy meg nyilván mindenkinek megvannak a maga nézetei saját magáról, hogy milyen >> valamilyen helyzetben.

És és ott ezt egy kicsit elkezdtem így analizálgatni így egy beszélgetés keretében, és a tökéletes ellentét kaptam vissza annak, mint amit én gondolok, vagy gondoltam.

És ez a gondoltam, ez azt jelenti, hogy idestal 40 éve gondolom, tehát hogy nem most találtam ki két éve, hanem hogy ez így mindig is így volt.

És és őszintén szólalt, egy kicsit így lehőköltem, hogy most akkor ez a nem tudom másképp mondani, most vagy mindenki hülye, vagy én…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#147. Miért és hogyan hátráltat minket a túlzott önmegfigyelés?”

Miről szól ez az epizód: „#147. Miért és hogyan hátráltat minket a túlzott önmegfigyelés?”?

Ebben a részben a túlzott önmegfigyelés káros hatásait vizsgálják Koller Zsuzsival. Kiemelik, hogy ez a fajta elemzés, ha negatív fókusszal történik, szorongáshoz, rágódáshoz vezethet, és eltávolíthat a valódi változástól. Az egészséges önreflexió fontos, de annak… Az epizód a Tudatos család podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#147. Miért és hogyan hátráltat minket a túlzott önmegfigyelés?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Koller Zsuzsi, Koller Krisztián.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#147. Miért és hogyan hátráltat minket a túlzott önmegfigyelés?”?

Fő témái: önmegfigyelés, szorongás, rágódás, önreflexió.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#147. Miért és hogyan hátráltat minket a túlzott önmegfigyelés?”?

Megjelenés: 2026. 01. 16.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tudatos-csalad-podcast/147-miert-es-hogyan-hatraltat-minket-a-tulzott-onmegfigyeles-497c7232

Több epizód a Tudatos család podcast-ből