160. Egy jogvita három nézőpontból – A devizahiteles perek jövője
· PT1H6M39SÖsszefoglaló
A devizahiteles jogviták aktuális állásáról, az Európai Unió Bíróságának döntéseinek lehetséges hatásairól, valamint a tisztességtelen árfolyamkockázati kikötések következményeiről beszélgetett Dr. Szabó Péter tanácsvezető bíró, Dr. Sántha Gergely és Dr. Fodor András Péter…
Röviden
- Műsor
- Ügyvéd Podcast
- Megjelenés
- 2026. 06. 09.
- Hossz
- 1 óra 7 perc
- Szereplők, említett nevek
- Gerő Tamás, Méhes Dávid, Retteghy Dóra, Lőrik József
- Témák
- devizahiteles perek, jogvita, árfolyamkockázat
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[zene] Ez itt az Ügyvéd podcast.
Egy podcast, ahol ügyvédek beszélgetnek ügyvédekkel a hivatásrendjükről, és olykor meghívunk olyan vendégeket is, akik nem az ügyvédi hivatásrend tagjai, ahogy ez a mai adásban is történt.
Először bemutatom vendégeinket, aztán kezdjük a beszélgetést.
Gerhard Kotrocó Ágnes vagyok, és ma a devizahiteles problémák fontos részleteiről beszélgetek három vendégemmel, Fodor Andrással, Szabó Péterrel és Sánta Gergellyel.
Röviden bemutatom tehát vendégeinket.
Fodor András Péter 2016 óta ügyvéd a 30-as ügyvédi irodában.
Emellett 2020 óta kötelmi jogot oktat az ELTE Állam és jogtudományi karán.
Szakterülete az ingatlanjog, gazdasági jog és a polgári peres képviselet. devizahiteles ügyekben hitelezői oldalon foglal helyet és képvisel ügyfeleket.
Szabó Péter a győri Ítélőtábla megbízott tanácselnöke, európai jogi szakjogász, 2000 óta polgári és gazdasági ügszakos bíró, több előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezője.
A devizahiteles ügyek kezdetén a kúrjai ítélkezésben is részt vett.
Sánta Gergely ügyvéd, adójogi szakjogász. szakterülete az ingatlanjog, cégjog, bankjog és pénzügyi jog.
Egyéni ügyvédként devizahiteles ügyekben adósi oldalon jár el.
Amikor készültem erre a beszélgetésre és hát gyakorló ügyvédként is, külön öröm volt számomra, hogy egy bírót is köszönthetünk sorainkban, hiszen többnyire ügyvéd kollégákkal beszélgethetünk.
Ön szerintan néz ki most az egyensúly?
Mennyire tudja áttörni a magyar jogrendszert, vagy mennyire tud hatályosulni az Európai Uniós ítélkezési gyakorlat?
Milyen irányt vesznek a bíróságok devizahiteles ügyekben? >> Hadd javasoljam azt, hogy nézzük meg röviden, hogy hol tartunk most.
A devizahitelezés az sokkal inkább közgazdasági, mint jogi fogalomként azonosítható.
Az első perek megjelenésétől számítva másfél évtized elteltével mégis csak levogható már néhány alaptétel.
Valamennyi szerződésben érvénytelenség ok volt az indexzálási mechanizmushoz kapcsolódó tisztességtelenség, amit a jogalkotó szándéka szerint a 2014 évi úgynevezett DH törvények rendeztek, mégpedig akként, hogy a vételi árfolyam és a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyam jogosulatról beszedett különbözetét az úgynevezett árfolyamrést kellett a pénzintézeteknek a fogyasztó számára visszatérteniük.
Az ezzel kapcsolatos elszámolás a 2010-es évek közepén lezajlót.
Ekkor történt a forintosítás is.
Ugyanakkor a forintosításig felhalmozott árfolyameszteség az adósok terhén maradt.
Az adósok ezt meghaladó kompenzációban a mostani gyakorlat szerint akkor részesülhetnek, ha a szerződésüket érintő árfolyönkockázati tájékoztatást a bíróság tisztességtelennek minősítette.
A keresetindítás időpontjához képest a bírói gyakorlat nem volt állandó.
Mára ugyanakkor az kristályósodott ki, hogy a lakáshitel szerződése kisebb, míg az autóitel szerződések túlnyomó része volt így tisztességtelen.
Az eredményesen pert indító kisebbség nagyon jól járt, hiszen a bank csak a megfizetett tőkeösszeget követelheti vissza, kamatot és költséget nem.
Az adósok perlekedése tehát változósikerrel járt, de inkább sikertelen maradt.
Ugyanakkor erre hivatkozással jogorvoslatot a legtöbb adós nem is kezdeményezett.
Belátható mindemellett legalábbis elgondolkodtató az a helyzet, hogy a jelenleg domináns gyakorlat szerint az adósoktól független árfolyamkockázati tájékoztató tájékoztatás megítélésétől függ sok millió Ft sorsa.
Lényegében arról van szó, hogyha valamelyik fogyasztó szerencsés volt, és olyan árfőkockázati tájékoztatót közölt a bank, amely illetve a gyakorlat tisztességtelennek minősített, az most már a jogkövetkezmények levonása körében nagyon jól járt.
Azok, akik kevésbé voltak szerencsések, azokon meg rajta rajtuk maradt az árfonveszteség. belátható, hogy ez méltánytalan helyzetet eredményezett, és ugyanakkor egy másik viszonylatban lévő méltánytalanságra hívjam fel a figyelmet, a bírói gyakorlat nem volt egységes.
Tehát azok jártak a legrosszabbul, akik a legkorábban indítottak pert.
Márpedig nélkülük a később perindítók sikerei isi sokkal kétségesebb lett volna. >> Hitelezői oldalon, hogy látod András?
Vannak olyan tipikus szerződések, amikről amikor bejön az ügyfél és azt mondja, hogy nem akarok pénzintézetet említeni, de adott időszakban adott pénzintézet kockázatfeltáró nyilatkozata, akkor arról sejthető már [torokköszörülés] előre, hogy >> ó, hogyne. >> Ternyertesség lesz.
Tehát most én sem akarok pénzintézeteket említeni, de szerintem itt az asztalnál ülők mindannyian tudjuk, hogy kikről mondja a kúria, hogy nem jó a kockázatfeltárú nyilatkozat. kiknek van még mindig rendbe, de ha szabad, én itt egy kicsit messzebbről indítanék itt a kockázatfeltáró nyilatkozatokkal kapcsolatban, mert szerintem már az egy hát hitelezői szemszögből ősbűn volt, hogy megállapítottak tisztességtelenséget azért, mert nem elég egyértelmű a kockázatfeltárú nyilatkozat, mert egyrészt itt a régi PTK-nak a szabályát visszaható hatállyal alkalmazták, hiszen ez egy ezt a szabályt 2009 májusban vezették be a PTK-ban, hogy önmagában azért tisztességtelen a kockázat fel vagy az ASF, mert ő nem egyértelmű.
A másik probléma, hogy a PTK ugyan kimondja, hogy nem lehet tisztességtelen az az ASF, ami [torokköszörülés] ami csak egy jogszabály tartalmát ismétli meg.
Márpedig maga a PTK az adósra telepíti az árfolyam kockázatot, hiszen tudjuk, hogy van a idegen pénznemben meghatározott tartozás, ugye kirovó pénznem, arról maga a PTK azt mondja, hogy azt forintba kell megfizetni lerovópénzne, méghozzá a fizetéskor hatályos árfolyamon.
Hát ez az árfolyamkockázat, és ez az adósra van telepítve.
Tehát ha semmit nem mondtak volna a bankok a szerződésben, hogy most kiviseli az árfolyön kockázatot, akkor a PTK alapján is az adós viseli.
És nyilván nem lehet tisztességtelen maga a jogszabály, és ezért mondja a PTK, hogy az ASF, ami csak a jogszabályt megismétli, az nem lehet tisztességtelen.
Tehát nekem már itt a kiindulással problémám van.
Aztán problémám van, >> természetesen hitelezői nyilvánvalóan.
Aztán problémám van, hogy ebből milyen jog következményt vontak le, és hát nyilván végül problémám van az elévüléssel is, de nem szeretnék én itt most egy teljes székfoglalót tartani, úgyhogy egyelőre csak ennyit mondanék, aztán majd talán szóba kerül a többi. >> Mit gondolsz? telepíthető Gergely a a teljes nemzetközi pénzügyi rendszer változása és ezzel együtt, mert ugye az árfolyamkockázat, illetve a kockázat feltárás az nem pusztán annyit jelent, hogy változhat, hanem azt is jelenti, hogy ugye változnak különböző gazdasági körülmények egyes országokban, változnak devizaértékek [torokköszörülés] változik az infláció, tehát egy csomó minden változik, és ettől az adós terhei hát minimum jelentősen megváltoznak. >> Így van. egyébként részben bíróról csatlakoz pont elmondtam, amit én szerettem volna, de kiegészítve ezt én úgy gondolom, hogy nem lehetne különbséget tenni adós és adós között.
Tehát ugyanazt a tájékoztatást kellett volna megkapni egy autóhitelesnek, mint egy lakáshitelesnek.
Tehát most azért, mert mondjuk az egyik banki tájékoztató vagy ASF öt sorral többet tartalmaz, mint egy másik, akkor azt már tekinthetjük tisztességesnek, még a másikat tisztességtenek.
Én nem a kockázatelepítésről oldaláról közelíteném meg ezt az egészet, hanem az átláthatóságról, hogy erre már születtek döntések is, mint uniós, mint belföldi döntések.
Tehát, hogy mit kellett volna a fogyasztónak elmondani, és ennek alapján a fogyasztónak mit kellett volna átlátnia.
Tehát én erről az oldalról és hogyha ez megvalósult volna kristálytisztán, akkor nem tartanánk itt, mert akkor lehet, hogy egyébként ilyen szerződéskötésekre nem került volna sor.
Ezek egyébként így centiméterben is jól érzékeltethető képletek voltak sok esetben, ugye a devizaszerződésekben, tehát még a korábbi elszámolás szerint számoló embert kellett alkalmazni ahhoz, hogy egy rendes keresetet meg lehessen írni abban, hogy akkor mit, ki mit kér és hogyan érvénytelen, és hogy kér mondjuk hatályossá nyilvánítást.
Ö most már kivonás az a matematikai művelet, amit hát nem a szumma, nem tudom én, tehát hogy tényleg egészen bonyolult volt, hanem egészen a C630 óta megváltozott ez a számítási mód.
Pontosan hogyan lehet értelmezni ezt az ítéletet?
A mert ugye nem csak arról van szó, hogy a a követelésnek az érvényesítésének az elévülése hogyan változik, mint a legutóbbi döntésről, hanem arról is beszélnünk kell, most már azért egy éve, ugye április 30a környékén jött ki a C630 és május első napjaiban ismerhettük meg ezt az ítéletet.
Most már van peres tapasztalatunk, nekem befogadott kereseteim, kollégáknak lassan elbírált keresetei.
Beszéljünk akkor erről, hogy hogy az, ahogy akkor még értelmeztük, illetve a kúria is értelmezte, és akkor Bíró úrhoz ez a kérdés, hogy a nemzeti bíróság adhat-e plusz értelmezést egy Európai Uniós bírósági ítéletben?
Szükség van-e implementációra, jogharmonizációra akkor, amikor egy Európai Uniós bírósági ítélet valamit kijelent? kicsit távolabbról közelíteném meg, és javasoljom, nézzük meg azoknak a jogi normáknak a természetét, amelyeket uniós jogként írunk le.
A véleményem szerint az alapvető nehézséget az adja, hogy van a polgári jognak egy nagyon régre visszavezethető dogmatikája, melyhez képest a fogyasztóvédelmi szabályozás rendszeridegen.
Hát a fogyasztóvédelem ugye az Európai Unió működéséről szól szerző, sőt az alapjogi partta 38 cikke is tartalmazza magas szintű fogyasztóvédelemhez fűződő jogot.
Az erre vonatkozó jogszabályok közérdekűek, imperatívak, amelyek ugye a polgári jogtól idegenek.
Nem csoda, hogy a vonatkozó jogszabály, uniós jogszabályok implementálása és elfogadása nagyon sok bukkanóval járt, minek utána idegennek érzékelték a nemzeti bírók. egy ez nem csak magyar jelenség, de Magyarország magyar joggyakorsok kifejezetten kijött ez a problematika, hanem több más országban is ez volt a helyzet.
Az előzetes döntésati indítványok mögött lényegében minden esetben az állt, hogy a előterjesztő bíró problémát érzékelt a nemzeti jog nakós joggal összefésülése kapcsán.
Ha megnézzük az uniós jognak a természetét, ebben vannak büntetőjogias vagy közigazgatási jogias elemek is.
Tehát amikor például a visszatartó hatásról írnak, azt egy polgári joga ezt nagyon nehezen tudja értelmezni, mert ugye a polgárjog lényege a helyreállítás, a reparatív jellege és okkal kevésbé a represszív.
Igaz, hogy például a sérelemdíjnál van sérelemdíjnak van ilyen szerepe is, de mégis nem elsődleges jelleggel.
Itt az Európa Unió bíróságának gyakorlata hozott egy evolúciót, amely elindult.
Én azt gondolom, hogy az első releváns ítélet a Bankó Eszanyol volt a 2010-es, és eljutottunk 2026-ig, amikor nagyon sok mindent másként gondolunk.
A magyar joggyakorlatot tekintve a Klerítélet meghatározó volt, amely ugye lehetővé tette a érvénytelen kikötés helyébe egy diszpozitív rendelkezés beiktatását, de csakis akkor, hogyha csakis a fogyasztó érdekében és csakis akkor, hogyha különösen káros következményektől óvja meg őt.
Ugye ez egy 2013-as előterjesztés volt.
Maga a kölcsönszerződés 2008-as, tehát öt éves.
A futamidő hát most azt nem tudom, hogy 20 vagy 25 éves volt, de a túlnyomó része még hátra volt.
Úgy tűnhetett ekkor, hogy a fogyasztó érdekét szolgálja, hogy ne a teljes hátralévő összeget kelljen visszafizetni.
Viszont ebben az időszakban még nem tudhattuk, mert nem volt EUBT arra nézve, hogy a érvénytermességnek egyébként mi lenne a jogkövetkezménye, tehát hogy a visszatartó hatással összefüggésben a pénzintézetnek pénzintézet javára mit kellene visszafizetni.
Tehát most sokkal inkább úgy tűnhet, hogy nem megkérdőjelezhető, hogy helytálló volt-e az, hogy annak idején a fogyasztók érdekét szolgálta a nemzeti jogszabály diszpozitív rendelkezésével behelyettesítés. >> Alperesi oldalon vagytok mostanában pénzintézetként. >> Kizárólag >> milyen keresettlevelek érkeznek, és hogyan tudtok védekezni erre?
Hát most már kizárólag olyan kereset érkezik, hogy a hatályosságnyilvánítás keretébe lényegében az eredeti állapot legyen visszaállítva.
Itt ugye ez egy hatalmas bookfendcerről majd beszélnék.
És hát én megint távolabbról indítanék egy távolabb indítás előtt, mert ha mindenki távolabbról indítja, annyira messzire kerülünk a mai naptól, hogy eredeti állapot helyreállítása, ez egy nagyon jó kérdés, hogy mi az, hogy eredeti állapot, mik szerepelnek a keresetekben, a hozzánforduló ügyfelek adósi oldalon eredeti állapotként a például egy elárverezett ingatlan visszaírását kérnék a földhivataltól, tehát egészen addig visszamennének.
Kiterjeszthető ennyire a véleményed szerint az eredeti állapot helyreállításra vagy egy pénzügyi elszámolásra korlátozódik valójában? >> Hát nyilván már csak pozícióból eredően is azt kell mondanom, hogy erre nem terjeszthető ki, de ha most tényleg csak jogászként nézem, mi nem is kaptunk még ilyen keresetet.
Az összes kereset arról szól, hogy a jogcím az hatályossá nyilvánítás, és ennek keretébe tartalmilag valójában eredeti állapot helyreállítása, ugye az EUB 630/23-as döntése szerint, ami azt jelenti a keresetbe, hogy csak a tőkével tartoztak az azt meghaladó részt kérik vissza.
Tehát ilyen eddig nem merült föl, hogy egy végrehajtási árverésben, ami eleve egy eredeti szerzés egy jó szemű ellenérték fejében szerzőtől, aki lehet, hogy már tovább is értékesített egy újabb jószemű ellenérték fejébe szerzőnek, tőle vegyék vissza az ingatlant, mert akkor meg vele mi lesz, neki visszafizeti valaki a vételárat.
Tehát, hogy idáig azért még nem jutottunk el, bár amilyen dinamikusan, hogy ezt a szót használjon, fejlődik az EUB-nak a gyakorlata, én már semmit se zárok ki.
Tehát akár ez is, de azért a valóságban ez még nem jelent meg sehol a perekbe. >> Hogyan tudtok védekezni ezekre a keresetekre? >> Hát mindennel is próbálkozunk.
Egyrészt amit már mondtam, hogy én szerintem maga ez, hogy az árfolyam kockázati tájékoztató nem volt elég egyértelmű, ezt több sebből vérzik.
Említett entitások
Témák
- devizahiteles perek
- jogvita
- árfolyamkockázat
Személyek
- Szabó Péter
- Sántha Gergely
- Fodor András Péter
- Gerő Tamás
- Méhes Dávid
- Retteghy Dóra
- Lőrik József
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „160. Egy jogvita három nézőpontból – A devizahiteles perek jövője”
Miről szól ez az epizód: „160. Egy jogvita három nézőpontból – A devizahiteles perek jövője”?
A devizahiteles jogviták aktuális állásáról, az Európai Unió Bíróságának döntéseinek lehetséges hatásairól, valamint a tisztességtelen árfolyamkockázati kikötések következményeiről beszélgetett Dr. Szabó Péter tanácsvezető bíró, Dr. Sántha Gergely és Dr. Fodor András Péter… Az epizód a Ügyvéd Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 09..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „160. Egy jogvita három nézőpontból – A devizahiteles perek jövője”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gerő Tamás, Méhes Dávid, Retteghy Dóra, Lőrik József.
Milyen témákat érint ez az epizód: „160. Egy jogvita három nézőpontból – A devizahiteles perek jövője”?
Fő témái: devizahiteles perek, jogvita, árfolyamkockázat.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „160. Egy jogvita három nézőpontból – A devizahiteles perek jövője”?
Megjelenés: 2026. 06. 09.. Hossz: 1 óra 7 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ugyved-podcast/160-egy-jogvita-harom-nezopontbol-a-devizahiteles-perek-jovoje-38282541
Több epizód a Ügyvéd Podcast-ből
- 164. Kontraktuális kártérítési jog a gyakorlatban - beszélgetés Boronkay Miklós könyvéről
- 163. Nem vallatni, meghallgatni – a gyermekkihallgatás pszichológiája
A gyermekek meghallgatásának pszichológiáját járja körül a mai adás. Nagygyőr Csilla rendőr alezredes, az ORFK Bűnügyi Főosztályának kiemelt főreferense előadja, hogyan zajlik a k…
- 162. A pletyka pusztító ereje: egy ártatlan ember 5 éves kálváriája
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán végzett Frőlich Balázs ügyvéd az Ügyvéd Podcastban beszél egy közel öt éve húzódó állatkínzási nyomozásról. Az ügyvé…
- 161. Évek helyett hetek: így zárható le egy jogvita közjegyző előtti egyezséggel
A műsorban Gerő Tamás Reviczky Renáta közjegyzővel beszélget a közjegyző előtti egyezség lehetőségéről. Ez az eljárás alternatív vitarendezési mód, melynek célja a jogviták gyorsa…
- 159. A NER utáni alkotmányos helyzet: „A rendeleti kormányzás csak a jéghegy csúcsa volt.”
Az Ügyvéd Podcast vendégei Chronowski Nóra és Orbán Endre, a Közjogi Szemle főszerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. A beszélgetés a NER utáni alkotmányos helyzetet vizsgá…
- 158. Mindent a választottbíráskodásról: gyakorlati kérdések és válaszok
A podcastban Méhes Dávid vendégei Berzeviczi Attila, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnöke, és Schmidt Richárd, a Smart Legál Smith a…
- 157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben
Karacs Attila, a Terrorelhárítási Központ közelharc-instruktora, a de-eszkalációról és önszabályozásról beszél tárgyalási helyzetekben. Az epizód kitér arra, mi történik az idegre…
- 156. Zamecsnik Tamás-interjú a társadalmi problémák büntetőeljárásokban való megjelenéséről
Zamecsnik Tamás védőügyvéd a hatályos büntető törvénykönyv gyakorlati változásairól és társadalmi hátteréről beszél Gerő Tamásnak. Kitér a korrupcióra, kábítószerrel való visszaél…
- 155. Jogi sci-fi 2035: ügyvédek, bírók helyett jogi tudásmérnökök, jogi design gondolkodók, online bírók?
Vajda János Vajda János Osztovits Andrással, a "Holnap ügyvédei" című könyv szakmai lektorával beszélget a technológia, különösen a mesterséges intelligencia (AI) jogászhivatásra…
- 154. A bántalmazó kapcsolatok forgatókönyve szinte mindig ugyanaz: legyen szó színházról vagy a való életről
Péterfi Vera ügyvéd a bántalmazó kapcsolatok joggyakorlatáról, a nemi egyenlőtlenségről, valamint az ügyvédi empátiáról és kiégésről beszél az Ügyvéd Podcastban. Elhangzanak gondo…