Ügyvéd Podcast

157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben

· PT32M19S

Összefoglaló

Karacs Attila, a Terrorelhárítási Központ közelharc-instruktora, a de-eszkalációról és önszabályozásról beszél tárgyalási helyzetekben. Az epizód kitér arra, mi történik az idegrendszerünkkel a tárgyalóteremben, hogyan ismerjük fel a kiváltó okokat, és miként kezeljük az…

Röviden

Műsor
Ügyvéd Podcast
Megjelenés
2026. 04. 21.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Gerő Tamás, Méhes Dávid, Retteghy Dóra, Lőrik József
Témák
de-eszkaláció, önszabályozás, tárgyalási helyzetek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Egy podcast, ahol ügyvédek beszélgetnek ügyvédekkel és a tudományos élet képviselőivel a hivatásukról.

Én Vajda János vagyok és ma Karacs Attilával, techkiképzővel, küzdősport legendával arról beszélgetek, hogy hogyan ismerhetőek fel időben az eszkaláció első jelei, hogyan lehet visszahúozni a kommunikációt a felnőtt felnőtt térbe, és hogyan menj haza egy kemény tárgyalás után úgy, hogy nem emész tovább a feszültség.

Röviden bemutatom vendégemet, és utána kezdődik a beszélgetés.

Karacs Attila, aki a professzionális küzdősport világából érkezve vált a hazai rendvédelmi képzés meghatározó szakemberévé. aktív sportolói karrierjét követően tudását a terrorelhárítási központ kötelékében kamatoztatja, ahol jelenleg kiképzési igazgatóként felel az állomány speciális felkészítéséért.

Szakmai hitvallását és a mentális fegyelemről alkotott filozófiáját a közelmúltban megjelent a kontrollált erő című könyvében foglalta össze.

Csak a pszichológusom jelenlétében Vajda János könyve a jogászok számára mutatja be a pszichológia világát.

Praktikus példák és kísérletek bemutatásán keresztül arra törekszik, hogy az olvasó olyan pszichológiai alaptudásra tegyen szert, amely jogi kontextusban is praktikus értékkel bír.

Keresse az orak.hu weboldalon az általános menüpontban.

A mai vendégem Karacs Attila, aki a professzionális küzdősport világából érkezve vált hazai rendvédelmi képzés meghatározó szakemberévé.

A hallgatóink kedvéért elmondanám, hogy a versenyzői pályafutásod az kifejezetten komoly.

Nehéz súlyú K1 Európa bajnoki címet szereztél.

Ez volt az egyik a sok közül és a magyar sportolók egyike vagy, aki a sportág legmagasabb nemzetközi szintjein bizonyított.

Az aktív sportolói karriered az lezárult. azt követően a tudásodat a Technek a kötelékében kamatoztatod, ahol jelenleg kiképzési igazgatóként felelsz az állománynak a felkészítéséért.

A szakmai hitvallásodat és a mentális fegyelemről alkotott filozófiádat a közelmúltban megjelent könyvben, a kontrollált erő című könyvedben foglaltad össze.

Azt tudnod kell Attila, hogy a hallgatóink ugye nagyrészt ügyvédek, jogászok, jogi szakemberek.

Úgyhogy ma én azt szeretném veled közösen körbejárni, hogy hogyan fordítható-e a kontrollált erőnek a szemlélete a jogi környezetre, a jogi közegre.

Itt kifejezetten gondolok a bírósági tárgyalásokra, meg az üzleti tárgyalási szituációkra.

És ezért volt a könyved nagyon fontos és tanulságos a számomra, mert olyan rétegeket tett láthatóvá az agresszióval, a feszültséggel, a konfliktuskezeléssel kapcsolatban konfliktusok eszkalációjával dezkalációjával kapcsolatban, ami elsőre nem tűn így, de a jog világában is folyamatosan jelen vannak, legalábbis a felszín alatt, és teljesen kimondatlanul maradnak.

Van egy olyan megfigyelésem mostanában, mondjuk azt, m a modern társadalomról, vagy ugye a mindennapokban, hogy mintha az embereknek az érzelmei, az érzelmi állapota beállt volna egy ilyen kétállású kapcsoló jellegű dologra, azt látom, hogy az emberek vagy nyugalmi állapotban vannak, vagy nulláról úgymond 100-ra felmenve borzasztóan idegesek lesznek, feszültek lesznek.

Ez nagyon jellemzően megné bírói tárgyalási környezetben is, ahol ott ülnek fegyelmezetten az ügyvédek, a kollégák, és elég egy rossz elszólás, elég egy apró gesztus, és nulláról 100-ra tudnak valahogy az érzelmek felmenni.

Te tapasztalsz-e hasonlót, ez megfigyelhető?

És hogyha igen, akkor szerinted ennek van-e valamilyen különös oka, ami miatt ez mostanában a modern társadalomban így alakul? >> Igen, bőven tapasztalom, és azt gondolom, hogy van oka.

Az oka nyilván szerintem kettős.

Az embereknek az alap stresszintje, hogyha lehet ezt így nagyon egyszerűen megfogalmazni, akkor azért nem olyan alacsony mostanában.

Ezzel most én nem is foglalkoznék ennek az okaival, a következményeivel foglalkoznék inkább.

Eleve hogyha magasan van ez a bázispont, akkor ugye sokkal robbanékonyabbak vagyunk.

A maga az emberek közti konfliktus, hogyha ezt lefordítjuk mondjuk az erőszak nyelvére, hogyha már maga a konfliktust így erőszaknak nevezzük, akkor ugye ez a szociális erőszak.

Itt nem arról van szó, hogy valaki egy erőforrást el akar venni valakitől.

Ezt nevezhetjük mondjuk antiszociális erőszaknak.

Ugye az antiszociális erőszak feltétlenül nem is kell, hogy agressziót tartalmazzon.

És nyilván akkor most definiálhatnánk az agressziót, de nem biztos, hogy ilyen mélyen bele kéne menni.

Fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem kell, hogy érzelmeket tartalmazzon.

Tehát ha valaki ki akar rabolni valakit, akkor ott igazából a cselekmény az nem a másikon való felülkerekedés.

Az nem az, hogy én megmutassam, hogy én erősebb vagyok, hogy én ügyesebb vagyok, hogy magamnak megmutassam, vagy magamnak bizonyítsak, hanem egészen egyszerűen egy erőforrást szeretnék megszerezni.

És minden más esetben, amikor tulajdonképpen a cél maga a konfliktus, ugye akkor beszélünk szociális erőszakról, és az viszont minden esetben agressziót tartalmaz.

Hát nagyon érdekesen vagyunk szerintem itt a 21. században kódolva ezzel kapcsolatban én ezt ilyen nagyon szélsőségesnek látom.

Ugye hogyha a médiát nézed, akkor a médiában hát az erőszakasz tulajdonképpen soha nem látott méreteket öltött.

Akár a vicc kategóriától egészen az alattomos aljaszándék, aljas indíték a legvéresebb kegyetlenségig nagyjából mindent láthatunk. míg a másik oldalon ugye a mai civilizárt társadalom és egyébként szerintem nagyon helyesen azért odajutott, hogy magát a fizikai erőszakot annak a legkisebb formáját is a fegyveres szerveknek delegálja.

Ez tulajdonképpen ma egy modern jogállamnak az alapja, hogy az erőszaknak a monopóliuma az ugye az állam kezébe kerül, és innentől kezdve viszont az emberek kezéből kikerül.

Tehát élünk egy olyan kettős világban, ahol egészen kisgyerekkorunktól kezdve azt látjuk, hogy és a mai filmekben meg főleg, hogy tulajdonképpen ami mindent igazán mozgat, az a bosszú.

Például megnézed a modern akciófilmeket, és azt hiszem, hogy ez egyébként már a 80-as-90-es években elindult, egyrészt a negatív hősökkel, másrészt pedig azokkal a hősökkel, azokkal a példaképekkel, akik először még a törvény keretein belül dolgozva megcsinálták a dolgokat.

Aztán következő lépcsőben már muszáj volt túllépni a törvény kereteit, mert hát azon belül nem lehetett megoldani.

A következő lépcsőben már nem is voltak törvényes keretek, hanem esetleg valami saját sérelem volt, és tulajdonképpen a hősöktől eljutottunk a bosszú angyaláig.

És azt hiszem, hogy ezzel sokkal nagyobb bajt csináltunk, mintogy adtunk egy nagy lökést a szórakoztatóiparnak, mert olyan, mintogyha ilyen alapvető értékrendbeli dolgok írótak volna át. >> Eleve ugye a közösségi médiumoknak, digitális platformoknak eleve van egy ilyen működése, hogy kifejezetten a polarizáló tartalmakat részesítik előbb, mert gondolom ez sem hat jó irányba.

Ugyanakkor, és erről sokat írsz a könyvedben, negatív érzelmeknek a kifejezése az tabúsítva van a modern társadalmakban.

Ennek van köze ahhoz, hogy amikor viszont kifejezésre kerül egy negatív érzelem, vagy az erőszak megnyilvánul, akkor ez ilyen robbanásszerűen történik? >> Szerintem abszolút, és pontosan ez az a kettősség, hogy az egyik oldalon elmentünk a végtelen erőszakban, a médiában, a másik oldalon pedig még a hangos szó is valamilyen szinten tabó.

Olyan környezetben, olyan emberek között, olyan helyzetben, olyan emberrel szemben, tehát egészen egyszerűen igen, tabó, kellemetlen ciki, olyat nem lehet, csak hol húzzuk meg a határt?

Nagyon érdekes rész a könyvedben.

Azt hiszem egy nemzetközi találkozón voltál, ahol különböző más országoknak, mondjuk a más országok tekji.

Állományával találkoztál, felsorolt a könyvedben, hogy milyen az erőszakhoz való hozzáállása a különböző kultúráknak, társadalmaknak.

Ezt úgy fogalmaztad meg, hogy hol kezdődik meg mondjuk az, hogy kényszerítő intézkedést alkalmazhatnak, vagy annak milyen formáit alkalmazhatják.

És ez nagyon elgondolkodtatott engem abban, hogy van ez egyébként összefüggésben azzal, hogy mondjuk az az adott társadalom mennyire erőszakos.

Igazság szerint én a könyvben nem is ezt fejtegettem.

Az, hogy a kényszerítő intézkedés mikor indul el, az tulajdonképpen az egy kérdés.

De az, hogy a kényszerítő intézkedés mit tartalmaz és hogyan zajlik, az egy másik.

Tehát az tulajdonképpen inkább a módja.

Én ugye inkább a módját fejtegettem, de ezt kicsit konkretizálom akkor.

Tehát ez egy olyan képzés volt tulajdonképpen, amit mi tartottunk társszerveknek, az atlas szervezetnek, ez az Európai Uniós terrorreágító szervezeteknek tulajdonképpen egy ilyen összefogó szervezete.

Ennek az égiszállat tartottuk.

Hát éppen ezért nagyon jól rááttunk, hogy ők hogy dolgoznak.

Az, hogy mikor kezdenek bele valamibe, abban nem láttam én olyan nagy különbséget, a módban láttam.

És ugye azt is írtam, hogy minél keletebbre mentünk a a technikai eszközöket, például a tézert, ugye ez a kilövő elektródás sokkoló, annak az alkalmazása az minél komolyabb helyzetekhez kötődött cserébe.

Viszont a testi kényszernek mondjuk a legszélsőségesebb formája az ütésrúgás, az tulajdonképpen az a legkisebb ellenállás esetén alkalmazható volt.

És akkor Nyugat-Európában cserébe ott van olyan ország, ahol ütni rúgni akkor sem lehet a rendőrnek, hogyha őt megtámadják, vagy eszközzel támadják meg.

Cserébe viszont egy passzív ellenszütt már tézerrel kényszeríthet.

Maga a mód billent el egy picikét, azt gondolom, hogy a nyersfizikai erőszak és a nyersfizikai erőszak helyett valamiféle technikai eszköz alkalmazásába, de tulajdonképpen maga az, hogy mikor kell ezt alkalmazni, abban, amit én láttam, nincsen túl nagy különbség. bírósági tárgyalásokon egyébként magamon is nagyon sokszor látom, hogy aktiválódnak bizonyos mintázatok, valószínűleg gyerekkori mintázatok, és ezek a gyerekkori mintázatok azzal kapcsolatosak, hogy mi volt az első agresszió élményünk.

Van erre egy ilyen végigvető gyakorlat a könyvemben, hogy gondol csak szépen át, hogy mi volt az első agresszió élményed.

Én végzett pszichológus vagyok, de rájöttem, hogy én magam ezt még soha nem gondoltam végig, és elkezdtem végigcsinálni a gyakorlatot, hogy tényleg pontosan mi történt.

Láttam ezt az erőszakot, átéltem, hogyan reagáltam abban a helyzetben, és már önmagában ez a 10-15 perces gondolkodás így segített engem rávezetni arra, hogy miért reagálok bizonyos szituációban úgy, ahogy reagálok.

Akkor itt az első agresszió élmény az, ami nagyban meghatározó.

Az első agresszióélmény, illetve az agresszióhoz kapcsolódó további szocializáció.

Nem tudom, hogy ismered-e Robert Szapolskit, a Bihés című könyvét esetleg.

Tehát igazából ott a válasz szerintem a könyvben, ugye, hogy van-e szabad akarat.

Ő ugye azt állítja, és ez az egyik kedvenc mondatom a könyvből, hogy az ember az attól ember, hogy igyekszik a helyes dolgot tenni a könnyebbel szemben.

Valamilyen szinten, amíg működik az az agyterületünk, nevezzük prefrontális kontrollnak, amíg mi akaratlagosan irányítjuk a cselekvést, addig nagyjából ez működik is, hogyha úgy szeretnénk.

De én azt gondolom, hogy abban a pillanatban, amint valami olyan történik, és akkor ugye itt egy réteggel lejjebb zuhanunk azért az érzelmi agyszintjére, tehát abban a pillanatban valami olyan ingerér téged, ami egy olyan érzelmi emléket aktivál, ami agresszióhoz kötődik, abban a pillanatban te egy automatikus választ fogsz erre adni.

És nyilván minél erősebb, annál nehezebb lesz ezt mondjuk a prefrontális gondolkodó agykéreggel fölülírni, blokkolni és más választ adni.

Erre például azt mondja Szapki, hogy 6 ted másodpercünk van arra, hogy döntsünk és utána be fognak kapcsolni azok az automatizmusok.

És ugye ez is egy nagyon érdekes dolog, hogy de akkor mi múlik a döntés?

Hát ugye azt mondja, hogy múlik azon, hogy mi történt az előző öt percben, mi történt az előző órában, mi volt reggel, milyen volt az előző hetem, hogy nőttem föl és hogy nőttek föl a szüleim.

Tehát ő nagyon durván végigvezeti ezt, de ott és akkor én azt gondolom, hogy igen, be lehet avatkozni emberként, de igen, először biztos, hogy azok az érzelmi emlékek fognak aktiválódni, amik viszont lehet, hogy az egészet teljesen összekeverik.

Szerintem ez történik. >> És ezek a mintázatok, a reakciók, amiket adunk ma ilyen agresszív élményre, ezek tényleg ezen a nagyon egyszerű skálán mozognak, amit ugye meghallgatunk a mainstream médiából, hogy ez az üss vagy fuss, van még a lefagy, vagy ennél azért egy szélesebb és árnyaltabb spektrummal dolgozunk.

Tehát gondolom azért te látszeken kívül másféle reakciókat is. >> Igen, látok.

De itt is bevonnék én egy kis segítséget.

Dave Grossman, persze, hogy őt is ismered.

Konkrétan leírta, hogy ha azonos fajban lévő egyének, tehát most embereknél, de állatvilágban is igaz, hogy tulajdonképpen ez az üss vagy fuss, ez kiegészül két opcióval.

A félemlítsd meg, vagy add meg magad.

Hogyha az emberek közti konfliktust megnézzük, akkor ez a félemlítsd meg, vagy add meg magad.

Ez tulajdonképpen mind a kettő sokkal előbb jön, mint az, hogy tényleg ölj meg valakit, vagy pánikszerűen menekülj el onnan.

És az, hogy ez a két opció működik, ez ugye viszont érdekes, mert ahogy a könyvben is írtam, nincsen arra lehetőség, hogy ez a tapasztalat szintjén ez valahogy megtörténjen velem és beírodjon.

Egészen egyszerűen normál helyzetben kontrollált körülmények között nem engedik el ezt odáig, és ezt nem szabad félreérteni.

Tehát ez nem azt jelenti, hogy gyerekeknek verekedni kell. véletlenül sem, csak hogy valamilyen módon ennek akkor is a helyére kell kerülnie, azt gondolom érzelmi szinten.

És nyilván ez egy alappelyzet, hogyha valakivel nem történt semmi rossz, akkor is kellenek olyan tapasztalatok, hogy az ilyen konfliktusokban ne feltétlenül azonnal érzelmi szinten, nyilván a konfliktus egy bizonyos szintjéig, hanem képes legyen viszonylag nyugodtan valamilyen átgondoltabb, kognitív választ adni, és ne utólag keretezze, hogy jó, ezt azért csináltam, mert tehát ez az…

Említett entitások

Témák

  • de-eszkaláció
  • önszabályozás
  • tárgyalási helyzetek

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben”

Miről szól ez az epizód: „157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben”?

Karacs Attila, a Terrorelhárítási Központ közelharc-instruktora, a de-eszkalációról és önszabályozásról beszél tárgyalási helyzetekben. Az epizód kitér arra, mi történik az idegrendszerünkkel a tárgyalóteremben, hogyan ismerjük fel a kiváltó okokat, és miként kezeljük az… Az epizód a Ügyvéd Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gerő Tamás, Méhes Dávid, Retteghy Dóra, Lőrik József.

Milyen témákat érint ez az epizód: „157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben”?

Fő témái: de-eszkaláció, önszabályozás, tárgyalási helyzetek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben”?

Megjelenés: 2026. 04. 21.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ugyved-podcast/157-kontrollalt-ero-ugyvedeknek-de-eszkalacio-es-onszabalyozas-targyalasi-helyze

Több epizód a Ügyvéd Podcast-ből