159. A NER utáni alkotmányos helyzet: „A rendeleti kormányzás csak a jéghegy csúcsa volt.”
· PT1H14M28SÖsszefoglaló
Az Ügyvéd Podcast vendégei Chronowski Nóra és Orbán Endre, a Közjogi Szemle főszerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. A beszélgetés a NER utáni alkotmányos helyzetet vizsgálja, kitérve a jogállamiság helyreállításának kihívásaira, az alapjogok elmúlt 16 évi sérelmére, és…
Röviden
- Műsor
- Ügyvéd Podcast
- Megjelenés
- 2026. 05. 21.
- Hossz
- 1 óra 14 perc
- Szereplők, említett nevek
- Chronowski Nóra, Orbán Viktor, Bárándy Péter, Retteghy Dóra, Lőrik József, Méhes Dávid, Gerő Tamás
- Témák
- alkotmányos helyzet, jogállamiság, rendeleti kormányzás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt az Ügyvéd podcast, egy podcast, ahol ügyvédek beszélgetnek ügyvédekkel és a tudományos élet képviselőivel a hivatásukról.
Én Gerő Tamás vagyok és a mai adásunkban a NER utáni minőségi jogalkotás kihívásairól, felelősségre vonási és kártérítési lehetőségekről beszélgetek két szakértő vendégemmel, Kronovski Nórával és Orbán Andrével. >> Szervus!
Röviden bemutatom a vendégeimet, és utána kezdődik a beszélgetés.
Kronovski Nóra, a közgyjogi Szemle Folyóirat főszerkesztője, az MTA doktora, az LT TK Jogtudományi Intézet Kutató professzora.
Orbán Endre, Közjogi Szemle Folyóirat főszerkesztőhelyettese, EUGot oktató egyetemi agyunktus tagja az MTA fiatal kutató akadémiájának.
Első kérdésem az, hogy mit jelent pontosan a jogállam helyreállítása? >> Hát ez mindjárt egy nagyon egyszerű kérdés, mert ugye eléggé explicitté tette a miniszterelnök úr, hogy az EUs pénzeket hazazzák.
Ehhez viszont feltétel a jogállami helyreállítás, ami viszont bonyolult annyiban, hogy ö vissza kell építeni a garanciákat, amik azért 10 előtt se mindig működtek tökéletesen, meg nem épültek ki.
Ha emlékszünk rá, akkor a 90-es években az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy a jogállam az megvalósult mint hogy bekerült az alkotmányba, de csak normatív szinten, mert folyamatos program, amihez az állami szerveknek mindig tartani kell magukat, és a jogállamnak megvannak azok az értéktartalmú alapelemei, törvények uralma hatalommegosztás jogbiztonság igazságszolgáltatás függetlensége, szabad ügyvédséggel, közigazgatás törvényhez kötöttsége.
Ö és hát ezek közül nem is tudom, hogy melyikkel kezdhetnénk, mert ugye a rendeleti kormányzás, a az igazságszolgáltatással kapcsolatos uniós kritikák ami nem volt annyira explicit, mint a lengyeleknél, mert nem volt annyi jogvitánk a az unióval ezekben a kérdésekben, de ennek is nyilván megvolt az oka, hogy egyáltalán miért nem jutott ki. nem került ki uniós szintre, akkor a jogbiztonság az tehát ismer különösen ügyvéd kollégák ismerik, hogy h hogy hogy mint a gyogy mindenfélét meg lehet megsértettek nem?
Persze ugye azért azt azt rögzíthetjük, hogy akkor a jogállam helyállítása azzal elkezdődött, hogy megszűnt a rendkívüli jogrend, és ugye ez a rendeletti jogalkotás ebből a szempontból a különleges jogrendben, ez már nem nem lesz a jövőben.
Talán a a legfontosabb, amire rákérdeznék, hogy hogy ugye az alapjogokat nem biztosították megfelelően.
Ez egy ez volt a a legnagyobb kritika.
Bárandi Péter például azt mondta, hogy inkább a az államnak a a hatalmát, tehát az Orbánrezsim saját hatalmát akarta bebiztosítani, és nem a nem az alapjogokat, hogy mik voltak azok szerintetek azok az alapjogok, amiket nem biztosítottak a az elmúlt 16 évben. >> Ühüm. annyiban visszakapcsolódnék a kérdéshez, hogy ez a rendeleti jogalkotás azt hiszem egy kicsit inkább azt mondhatnánk, hogy a jéghegy csúcsa volt és valamennyire hasonló egyébként ez az alapjogi visszarendeződés is. lényegében nagyon sok alkotmány módosítást tudunk detektálni, amikor átok jelleggel különféle korlátozó szabályokat, tehát ugye van a speciális alapjogi korlátozó szabály, a szükségesség arányosság tesztje, amely mellett lehet alapjogat korlátozni, és emellé bejöttek rendre eseti jellegű alapjú, korlátozások.
Most csak, hogy a legutóbbit és a leglátványosabbat mondjam, ugye, ami a Pride körül történt. >> Igen. >> Egyik pillanatra, a másikra átment egy alkotmánymódosítás, módosították a gyülekezési törvényt, és és előtte hiába volt 29 éven keresztül megvalósítható, megrendezhető a a Pride nevű rendezvény.
Hdenán 2025-ben kitalálták, hogy nem lehet meg megrendezni, de ez hasonló >> Ennek ellenére volt minden eddiginél nagyobb, de ez nyilván azzal a kockázattal járt.
Igen. hogy azzal a kockázattal járt.
Otott, hogy akkor felelősségre vonják a tiltott gyűlésen való megjelenésért, vagy és mert nem fogadta el a kormány, hogy városi rendezvény.
Bizonyos értelemben nem egy jogosultsággyakorlássá változott a Pri, hanem egy kvantitatív kérdésér redukálódott, hogyha kellően sokan mennek ki, akkor nem lesz különféle visszaélés a mindenféle restriktív eszközökkel.
Nem lesznek rendőrségi eljárások ez adminisztratív eljárások ezzel kapcsolatban. >> Igen, de a szervezővel ugye a főpolgármesterrel szemben indult büntetőrá, sőt be is nyújtották a vádiratot, ha jól tudom, akkor a Pesti Központi kerületi bíróságra.
Ö >> igen, ez például szerintem egy nagyon súlyos alapjogsértés és ugyanígy nem csak a gyülekezésiát ezzel történt minden ugye covid alatt fel is volt ez függesztve teljes mértékben, és az alkotmánybíróság nem gondolta azt, hogy ez ez aránytalan vagy túlzó lenne, hanem ugye az alkotmánybíróság például egyetlen veszélyhelyzeti rendelet, tudsz olyan rendeletről, amit megsemmisített a veszélyhelyzeti rendeletek közül, mert nekem nem rémlik.
Azt tudom, hogy ilyen másodlagos következményeket fűzött hozzáadott esetben mulasztásra vagy alkotmányos követelményt. >> Igen, igen.
De hát ha ez >> vagy most a szolidaritási adóval kapcsolatos megsemmisítés, ami egy ilyen nagyon időn túli jelleggel hirtelen megvilágosodott az alkatmánybíróság válásizá.
Igen, ez egy ez egy egész fris és sajta diszkrimináció, a transzneműek melegek, kisebbséghez tartozók jogainak a folyamatos korlátozása ezzel a farizeus gyermekvédelmi hivatkozással, de szerintem a szülőgjogokat is korlátozzák azzal, hogy beírják meg a gyerekek jogát is, hogy joga van a születési Ö nem biológia, tehát hogy a a biológiai férfiő hát például ezek a család a magán szférához valójak.
Szerintem egyébként inkább azt kéne felsorolnunk, hogy mi érvényesült, merthogy hogy igazából egy nagyon hosszú listánk van abból, hogy mi nem.
Régebben a szociális biztonsághoz való jognak azért volt valami mércéje, hogy hogy azért az emberi méltósághoz való jogot nem sértheti a a szociális ellátási utatás, nem lehet alacsonyabb egy egy bizonyos nem lehet megalázó mértékű.
És akkor ugye a szociális biztonsághoz való jogamcél lett.
És onnantól az Alkotmánybíróság már 10-es években föltette a kezét, hogy ja, hát ez egy törekvés.
Ö és akkor mindenki örüljön annak, amit kap, ha egyáltalán kap.
És és még sorát >> hajléktalanságra például a téletünk csak azért, mert az ügyvédek például kifejezetten aláírást gyűjtésbe kezdtek.
Ézsik Sándor írta meg szerintem a a közleményünket.
Ugye ez annyiban voltális, hogy először az alkotmánybíróság, amikor a a hajléktalanokat akarták büntetni, vagy magát közeleni élést, akkor először azt azt mondta, hogy a jogszabály alkotmányes, és utána módosították az alaptörvényt, és akkor már ehhez nem nyughatott az Alkotmánybíróság.
Tehát ez egy olyan példa, amikor az Alkotmány bíróság próbált valahogy korrigálni, de utána mégsem tudott, mert az alaptörvények beélesztették ezt az egyértelműen alapjogsértő rendelkezést.
Ezt ti hogyan értékeltétek akkor vagy most utólag?
Én azt gondolom amúgy, hát nyilván alkotmánybíráskodás, tehát minden jogértelmezés kérdése, tehát valószínűleg, hogyha megnézzük azt a határozatot, akkor az Alkotmánybíróságnak így a tehát bár érthető volt az alkotmányozó szándéka, meg utánazabálytési törvénynek a módosításában a törvényalkotó szándéka is, lehet, hogy nagyobb mozgásterés lett volna az alkotmánybíróságnak abban a döntésben, amiben végül csak egy követelményt állapított meg.
Ugye ez egy ilyen jó kérdés, hogy hogy maga az intézményben, maga a jogértelmezés mennyire személyfüggő adott esetben, hogy kik ülnek ott és milyen milyen milyen jogfelfogást képviselnek.
Tehát számos elemtől elemtől függ, hogy hogy adott esetben ezt a jogalkotó szándékát vagy alkotmányzó szándékát mennyire mennyire vesszük figyelembe.
De most ha megengeded, csak egy pillanatra még visszakanyarodnék jó >> arra a dologra, amit említettél, hogy a hogy a hogy a karácsony elleni elleni elleni eljárás.
Tehát kicsit nekem az jutott erről eszembe, hogy vajon ez mennyire a kampány része volt egyáltalán, hogy megindul egy ilyen eljárás, mert hogy valószínűleg ezt a tehát ez egy nagyon abszakt dolog, hogy a a jogállam helyreállítása vagy jogállam megjavítása, mint ahogy az is nagyon absztrakt fogalom, hogy hogy a jogállamnak a a a degradálódása vagy visszaesése vagy vagy elromlása.
És és ennek az egyik része szerintem sok tekintetben van az ilyen kampányszerűség, a az átokmódosítások, a jognak az instrumentális használata.
És kicsit ezt érzem egyébként ezen a karácsonnyal kapcsolatos peren is, ami valószínűleg egy nagyon érdekes jogeset lesz.
Biztosan végig fog futni a csak nem ehtik időközben a a az eljárás, végig fog futni a jogrendszeren.
Valószínűleg egy nagyon nagy straszburgi döntés is születhet belőle.
De hogy alapvetően, hogyha azon gondolkodunk, hogy mit kell másként csinálni, akkor valószínűleg ebből ezt kell így elemeznünk nagyon absztrakt szinten, és akkor egy kicsit az ellentét megpróbálni.
Most olyanokra gondolok, hogy például a az Európai Unióban van egy ilyen, hogy better regulation program, tehát hogy hogyan tudunk jól jogot alkotni.
Tehát kicsit ilyen metaszabályoknak a megalkotása, hogy adott esetben hatásvizsgálatot kell végezni.
Akkor hogyha hogyha egyáltalán felmerül egy szabályozási igény, akkor végig kell játszani a száriókat, hogy milyen típusú kimenetek lehetnek.
Lehetőséget van az EU-ban egyébként egy ilyen platform, dedikált honlap, ahol gyűjtik a véleményeket azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánosság beleszólhasson.
A valahogy úgy nevezik, hogy a a releváns felek, vagy az érdekelt felek, ugye nem mindenki érdekelt minden egyes típusú jogalkotási aktusban, és hogy végső soron amikor valamilyen hatásmechanizmus megtörténik, vagy hatásvizsgálat, akkor még ezt is értékelik, mint ezeket az értékeléseket még nyilvánosságra hozzák.
Tehát van egy ilyen visszacsatolás is arra, hogy te mint polgár, ha részt vettél, inkluzív volt a folyamat, véleményt nyilváníthattál és az és a végső eredményben adott esetben ezt és ezt vettük figyelembe.
Tehát valahogy a tehát igazából csak oda akarok konkludálni, hogy a jognak és a jogrendszernek a működtetése és a használata szerintem egy ilyen, és ez nem feltétlenül alkotmányos szinten történik, hanem a mindennapi kormányzati működésben.
És ezért is mondtam azt, hogy a rendelti kormányzás az a jéghe csúcsa volt, mert tényleg nagyon gyors jogalkotást tett nulla kontroll mellett lehető. >> Meg az is fontos, hogy az IM visszakapja azt a szerepét, amit teljesen elvesztett, hogy valóban a regulációt, az minden minisztérium jogalkotásának az alkotmányosságát, nemzetközi jognak megfelelését ezt az IM régebben ellenőrizte.
És azért hallgattam lenyűgözve egyébként Andrét a Battle Regulationről, mert ő 2010 előtt még 2000-es években Pécsen például kötelező tantárgyolt a jogalkotástan, és pontosan ezeket meg kellett tanulni, hogy hatásvizsgálat, vagy így kipróbálják, tesztelik az adott jogalkotást, összegyűjtik a véleményeket, és volt egy gyönyörű tankönyv, meg ezen számos cikk régen is a közjogi szemlében. be nyilván egy jogalkalmazó másmilyen absztrakt szabályt ír.
Ugye most ügyvédi irodákra gondolok nyilván elnézést. hogy sokszor nem tudjuk, hogy kik ugye ez megint az átlátóság hiánya volontosan, hogyha hogyha ugye megkerüljük a minisztériumi mechanizmust és erre kiváló volt az egyéni képviselő, mer minisztériumi mechanizmus az még valamennyire elméletileg követő, de így is az egyik legnagyobb kritika, hogy a társadalmi egyeztetés, előzetes egyeztetések elmaradtak az érdekeltekkel, vagy lehetetlenül rövid időt biztosít Ottak mondjuk a a bíróságoknak meg az MTO-nak.
Jaj, hát ez >> tudományzab akadémiai szabadság szinten eléggé romokban van.
És például az MTA-nak, amikor ugye >> három napot adnak ilyenkor >> há három vagy annyit se pár úr szentiának, tehát hogy órák kérdése.
És akkor vé >> mi lenne az ideális? 60-nak >> vagy attól függ.
Szerintem sok, de Andrea >> igen, azt hiszem, hogy lehet, hogy eleve nem lehet egy ilyen aranyszabályt így belőlni egyébként, hogy 60-nak biztos jogalkotási aktussal válogatja mondjuk a PTK-ra 11 év álltrendelkezésre, de mondjuk az egy ilyen hatalmas, nagyon-nagyon sok mindent szabályoz.
Majd mondjuk, hogyha esetleg egy új alkotmányozásról, nem tudom a későbbiekben fogunk-e beszélni, de hogyha hogyha egyáltalán ez felmerül most egy módosításon túl, akkor biztos az is egy nagyon hosszú folyamat, az se biztos, hogy ebben a ciklusban kell végetérnie.
Ö de mondjuk egy nem tudom egy egy ö egy egy kormányrendelet valamilyen szakterületen lehet, hogy sokkal egyszerűbb és sokkal rövidebb, de biztosan nem pár nap, vagy nem pár óra.
Tehát azt gondolom, hogy így a így a az adott jogszabály és a szabályozási kör tudni >> Igen.
A szabályozás terjedelme, összetettsége, címzeti kör.
Nyilván, hogyha közoktatást, közegészségügyet érint és átfogó szabályozás, akkor több idő, ha csak egy kis szegmens érintő szabály, akkor elég kevesebb. is >> annyira elszoptunk a jogalkotás átláthatóságától, hogy egy kicsit magyarázzuk meg, hogy hogy mit jelent egy jól működő hatásvizsgálat vagy társadalmi egyeztetés akár konkrét példával.
Szerintem a 20-as években így már sokkal több lehetőség van, mint régebben volt, hiszen a társadalmi egyeztetés az az online platformokon keresztül megtörténhet, és ki lehet alakítani akár egy olyan rendszert, ahova az érintettek a szabályozás címzettjeibe küldhetik a az észrevételeiket, meg nyilván formális és alternatív csomagot, mondjuk bíróságokat érintő jogalkotás esetén az OBT kidolgozza maga észrevételeit, esetleges változtatási javaslatait.
Sőt, ez például kötelező is, ugye, hogyha igazságszolgáltatást érintő jogszabályban, és ebből is voltak viták, hogy az OBT-nek ez mennyire adatott meg, vagy mennyi ideje volt arra, hogy egy-egy mondjuk igazságszolgáltatási bérrendezésre, vagy az igazságügyi alkalmazottak helyzetével kapcsolatos szabályt véleményezhessen. hatásvizsgálat, azt meg valójában már a törvény elfogadásakor meg kéne kezdeni, és létezik egy hatásvizsgálati lap, amit ki kellene tölteni, amit amiket nem szoktak legalábbis egy fiatal kollégám sokat foglalkozott ezekkel, hogy hatásvizsgálati lapokon mi van, de…
Említett entitások
Témák
- alkotmányos helyzet
- jogállamiság
- rendeleti kormányzás
Személyek
Szervezetek, cégek
- Közjogi Szemle
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „159. A NER utáni alkotmányos helyzet: „A rendeleti kormányzás csak a jéghegy csúcsa volt.””
Miről szól ez az epizód: „159. A NER utáni alkotmányos helyzet: „A rendeleti kormányzás csak a jéghegy csúcsa volt.””?
Az Ügyvéd Podcast vendégei Chronowski Nóra és Orbán Endre, a Közjogi Szemle főszerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. A beszélgetés a NER utáni alkotmányos helyzetet vizsgálja, kitérve a jogállamiság helyreállításának kihívásaira, az alapjogok elmúlt 16 évi sérelmére, és… Az epizód a Ügyvéd Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „159. A NER utáni alkotmányos helyzet: „A rendeleti kormányzás csak a jéghegy csúcsa volt.””?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Chronowski Nóra, Orbán Viktor, Bárándy Péter, Retteghy Dóra, Lőrik József, Méhes Dávid, Gerő Tamás.
Milyen témákat érint ez az epizód: „159. A NER utáni alkotmányos helyzet: „A rendeleti kormányzás csak a jéghegy csúcsa volt.””?
Fő témái: alkotmányos helyzet, jogállamiság, rendeleti kormányzás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „159. A NER utáni alkotmányos helyzet: „A rendeleti kormányzás csak a jéghegy csúcsa volt.””?
Megjelenés: 2026. 05. 21.. Hossz: 1 óra 14 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ugyved-podcast/159-a-ner-utani-alkotmanyos-helyzet-a-rendeleti-kormanyzas-csak-a-jeghegy-csucsa-dd5fd77a
Több epizód a Ügyvéd Podcast-ből
- 164. Kontraktuális kártérítési jog a gyakorlatban - beszélgetés Boronkay Miklós könyvéről
- 163. Nem vallatni, meghallgatni – a gyermekkihallgatás pszichológiája
A gyermekek meghallgatásának pszichológiáját járja körül a mai adás. Nagygyőr Csilla rendőr alezredes, az ORFK Bűnügyi Főosztályának kiemelt főreferense előadja, hogyan zajlik a k…
- 162. A pletyka pusztító ereje: egy ártatlan ember 5 éves kálváriája
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán végzett Frőlich Balázs ügyvéd az Ügyvéd Podcastban beszél egy közel öt éve húzódó állatkínzási nyomozásról. Az ügyvé…
- 161. Évek helyett hetek: így zárható le egy jogvita közjegyző előtti egyezséggel
A műsorban Gerő Tamás Reviczky Renáta közjegyzővel beszélget a közjegyző előtti egyezség lehetőségéről. Ez az eljárás alternatív vitarendezési mód, melynek célja a jogviták gyorsa…
- 160. Egy jogvita három nézőpontból – A devizahiteles perek jövője
A devizahiteles jogviták aktuális állásáról, az Európai Unió Bíróságának döntéseinek lehetséges hatásairól, valamint a tisztességtelen árfolyamkockázati kikötések következményeirő…
- 158. Mindent a választottbíráskodásról: gyakorlati kérdések és válaszok
A podcastban Méhes Dávid vendégei Berzeviczi Attila, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnöke, és Schmidt Richárd, a Smart Legál Smith a…
- 157. Kontrollált erő ügyvédeknek: de-eszkaláció és önszabályozás tárgyalási helyzetekben
Karacs Attila, a Terrorelhárítási Központ közelharc-instruktora, a de-eszkalációról és önszabályozásról beszél tárgyalási helyzetekben. Az epizód kitér arra, mi történik az idegre…
- 156. Zamecsnik Tamás-interjú a társadalmi problémák büntetőeljárásokban való megjelenéséről
Zamecsnik Tamás védőügyvéd a hatályos büntető törvénykönyv gyakorlati változásairól és társadalmi hátteréről beszél Gerő Tamásnak. Kitér a korrupcióra, kábítószerrel való visszaél…
- 155. Jogi sci-fi 2035: ügyvédek, bírók helyett jogi tudásmérnökök, jogi design gondolkodók, online bírók?
Vajda János Vajda János Osztovits Andrással, a "Holnap ügyvédei" című könyv szakmai lektorával beszélget a technológia, különösen a mesterséges intelligencia (AI) jogászhivatásra…
- 154. A bántalmazó kapcsolatok forgatókönyve szinte mindig ugyanaz: legyen szó színházról vagy a való életről
Péterfi Vera ügyvéd a bántalmazó kapcsolatok joggyakorlatáról, a nemi egyenlőtlenségről, valamint az ügyvédi empátiáról és kiégésről beszél az Ügyvéd Podcastban. Elhangzanak gondo…