wopcast

Dezső Tamás (2023.09.17)

· PT1H58M38S

Összefoglaló

Dezső Tamás magyar fotográfia világsztárja a wopcast 43. adásának vendége. A fotográfus autodidakta módon, napilapoknál és magazinoknál kezdte pályafutását, képei olyan neves kiadványokban jelentek meg, mint a New York Times, a National Geographic vagy a TIME. Munkáit galériák…

Röviden

Műsor
wopcast
Megjelenés
2023. 09. 17.
Hossz
1 óra 59 perc
Szereplők, említett nevek
Dezső Tamás, Irving Penn, Kovalovszky Dániel
Témák
fotográfia, dokumentarizmus, kiállítás, filozófia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] sziasztok ez itt a wobcast egy műsor az életről a fotósok szemén keresztül a 43 adás vendége dezső tamás a kortárs magyar fotográfia egyik legnagyobb világszinten ismert csillaga a fotózást autódidakta módon sajátította el először napilapoknál majd magazinoknál dolgozva csiszolta tehetségét képeit olyan helyeken publikálták már mint a new york times a national geographic a lemont a geo vagy a time a nagy figyelemmel időráfordítással és maximális odaadással készített projektjei pedig végleg bebetonozták nemzetközi sikerességét tamást ma már több neves galéria köztük a san franciscoi robert koch gallery is képviseli nagyon izgalmas életpálya az övé a dokumentarizmustól eltávolodva szépen lassan egy elmélyültebb filozófikusabb és a műfajok tekintetében is jóval összetettebb munkafolyamat felé vette az ir irányt állandóan keresi a megújulás és a fejlődés lehetőségeit hozzáállása sokak számára lehet iránymutató a mai műsorban elsőként idei amerikai útjáról beszélgettünk amely az einpach finineart and photography galériában nemrég nyílt kiállításának alapjául is szolgált a kiállítás bemutatása után visszaugrunk az időben és tamás gyerekkorától kezdve göngyölítjük fel pályafutását a kronológia végén szóbajtve mindazt ami jelenleg is foglalkoztatja meghatározza gondolkodásmódját szóba került introvertá személyisége a kezdeti évek kihívásai a filozófia iránti érdeklődésen keresztül a valóság és a szabadság kérdése és persze beszélgettünk jövőbeli terveiről és inspirációs forrásairól is mint mindig most is érdemes lecsekkolni a művész munkáit a honlapján kezdjétek a legkorábbi anyagaival és úgy haladjatok előre az időben tamás alapvetően nem szívesen szerepel nagy nyilvánosság előtt kitartó bátorításomnak köszönhetően azonban végül csak igent mondott az interjúra úgyhogy számomra különösen nagy öröm hogy ez a műsor végül létrejöhetett jó szórakozást kívánok hozzá mielőtt belekezdenénk szokás szerint felhívnám a figyelmet arra hogy a podcastet te is támogathatod ennek leghatékonyabb módja a patreon egy pofon egyszerű felület ahol beállíthatsz havonta érkező támogatást különböző opciók közül lehet választani a havi 2 eurótól vagy kábé 1000 fttól kezdve felfelé bármeddig sok kicsi sokra megy minden támogatásnak nagyon örülök előre is köszönöm ha a figyelmed mellett ilyen formában is hozzá tudsz járulni a műsor készítéséhez na de vágjunk is bele hallgassátok szeretettel a tamással készült [Zene] beszélgetést szia tamás sok szeretettel üdvözöllek itt a podcastben szia köszönöm az embereket kis túlzással persze de két nagy csoportra lehet osztani szerintemá látom ez tetszik az egyikbe tartoznak azok akik kikapcsolódás céljából mennek nyaralni a másikba pedig azok akik a nyaralás során a világ legnagyobb élő organizmusát szeretnék művészi ihletettségből tanulmányozni na most te egyértelműen az utóbbi csoportba tartozol amelynek ékes bizonyítéka az az izgalmas utazás amelyre idén kerítettetek sort a a pároddal ezzel is szeretnék kezdeni mert itt egy nagyon különleges kalandról van szó és a segítségével eléggé bele is vágunk a sűrűjébe tehát kezdjü azzal hogy mikor és milyen célból mentetek ki idén amerikába amerikába elég gyakran megyünk volt egy időszak amikor minden évben most nyilván a covid időszak kimaradt de idén két hónapot töltöttünk amerikában két oka volt illetve három az egyik hogy egy artist residencyn vettünk részt északkarolinában egy hónapig ez pontosan miről szól ez az artist residenc az artist residency ez a speciális artist residency ez egy meghívásos alapú rezidencia program és tulajdonképpen egy baráti házaspár szervezi chappel hill durham környékén és hát dolgozni mentünk egy hónapra és ott mit dolgoztatok eszter írt mert ő ugye író én pedig tulajdonképpen gondolkodtam a következő anyagokon szobrokon fotókon installációkon maga a hely az egyébként teljesen egy ilyen elvarázsolt helye a gyuk egyetemnek az erdejének a mélyén és gyakorlatilag az égvilágon semmit nem lehet csinálni csak gondolkodni úgyhogy és akkor onnan mentünk utach államba ahol ez a bizonyos pendo nevű hely van amit említettél ez a világ legnagyobb élő organizmusa nem tudják hogy 152 vagy 80000 éves mindenesetre ez az american asen ez azt hiszem hogy amerikai nyárfa ha minden igaz és tulajdonképpen egy egy sokzer fából álló erdő amire egy pár évvel ezelőtt jöttek rá hogy ez tulajdonképpen nem egy erdő hanem egy hatal mas összefüggő egy darab növénynek az ágai tulajdonképpen amit amit fáknak hittek most éppen elég ramaty állapotban van az egész mert kiderült hogy ott él egy olyan szarvasféle ami lelegeli a friss hajtásokat úgyhogy most elválasztották a felét és kipróbálják hogyha nem legeli le az a szarvas akkor akkor akkor jobban lesz úgyhogy itt töltöttünk egy pár napot és akkor innen mentünk kaliforniába ahol pedig még egy hónapot töltöttünk a a sizia nevada hegység hát majdnem tetején és a siziera nevada hegység tetején ott ott mi volt tulajdonképpen nekem egy installáció ötletem volt azt azon dolgoztunk ami egyébként most éppen látható a itt budapesten egy kiállításon azt valósítottam meg nagyjából illetve azt készítettem elő erről a kiállításról majd mindjárt beszélni fogunk viszont mielőtt erre rátérünk még egy picit erre az organizmusra szeretnék visszatérni tehát ugye ez ez külső szemlélőként nagyon izgalmasan hangzik de hogy ebből te mit láttál kint tehát hogyan jelenik meg az hogy ez egy ez egy organizmus tulajdonképpen ez semmi különös ez tényleg úgy néz ki mint egy nagyon has a nyírfára ez a ez az amerikai nyárfa és egy gyönyörű erdőben mész tulajdonképpen annyi a furcsaság hogy rengeteg apró hajtás nő ki a földből és hát iszonyatos csend van miután jut a kellős közepén így a mindentől nem tudom sok-sok mérföldre vagy tehát de egyébként egy pofon egyszerű gyönyörű erdőnek tűnik tehát hogy semmi különös aha és ilyenkor te mit csináltál tehát készítettél képeket vagy vagy csak egyszerűen gondolkoztál én elsősorban ott akartam lenni tehát jelen akartam lenni v meg akartam nézni ezt a ezt a dolgot illetve elhoztam egy pár régi letört ágat ebből a ebből a lényből egy jövőbeli szoborhoz na ez ez nagyon jól hangzik és akkor rátérve sierra nevadára ott konkrétan mivel töltötted a napjaidat vagy mivel töltöttétek a napjaitokat ezalatt az egy hónap alatt a fő tevékenységünk az az volt hogy ugye az elmúlt négy-öt évben kiégett erdőket jártuk ami már önmagában teljesen egy groteszk élmény volt és az elégett mamutfenyőknek a darabjait szedtük össze tehát az elszenesedett több 1zer éves mamutfenyőknek a darabjait gyűjtöttük ugye ez egy nagyon-nagyon ősi erdő és itt ezek a mega erdőtüzek voltak nem tudom hogy pontosan hol húzódik a határ mega és sima erdőtűz között de hogy ez azt jelenti hogy hatalmas területeket pusztít el ez a tűz elég gyorsan igen tehát az történt a az utóbbi ö-h évben hogy tulajdonképpen világszerte megváltozott az erdőtüzek természete a nagysága a belső hőmérséklete és és a kiterjedése és a a megatűznek a hivatalos vagy félhivatalos elnevezése az az azt hiszem arra vonatkozik hogy 1 millió hektár felett ég egyszerre a több helyen a a a az erdő ugye ilyen most ugye ami kanadában még mindig ég egyébként görögországban szicíliában is éppen ég tehát gyakorlatilag most most már nincs olyan év hogy ne égne valahol folyamatosan valami és hát ez egy óriási terület nyilván az ember így elsőre nehezen tudja belőni hogy mekkora 1 millió hektár igen tát itt ugye az történt a ebben a a sierra nevadában hogy ugye ez egy rengeteg érdekessége van nem tudom megpróbálom röviden összefoglalni hogy és hogy miért odamentünk vagy miért ez az egyik ilyen fontosabb epicentruma mondjuk ennek az egész ilyen ökológiai és tűzvizsgálati helyszíneknek maga a siera nevada hegység és az azon lévő erdő az körülbelül 4 millió éves tehát ott a növények elvileg 150-200 millió éve vannak a hely színen maga a hegység az ugye a ennek a pacifikus rétegnek a a nekiütközésel jött létre a amintől most ugye a földrengéseket is várják vagy szoronganak los angeles és san francisco között mindenesetre ettől a ettől a lemezütközéstől emelkedett ki a szera nevada körülbelül 4é millió évvel ezelőtt akkor már bőven éltek ott például a mamutfenyők ez az egyetlen ugye ez egy endemikus lény ugye maga a mamutfenyő csak ott él északon ugye a yosemiti aztán a kings canyon és a squoya nemzeti park ez ez a három nemzeti park alkotja tulajdonképpen az egészet és hát végülis a tűz az az több éven keresztül végigsöpört az egészen többször is és a és mondjuk nem tudom ilyen ilyen konkrét teljesen felfoghatatlan adot például hogy az elmúlt 10 évben a sierra nevada erdeinek a 85%-a semmisült meg vagy ritkult meg véglegesen és milyen volt találkozni ugye manapság a klímaszorongás az már egyre több emberre jellemző és nyilván akkor sem könnyű ez alól kivonni magát az embernek hogyha nem találkozik személy szerint a a konkrét következményekkel tehát most aki itt magyarországon él az persze tapasztal hogy egyre melegebb van meg taval volt egy nagy szárazság de olyan brutális következmények még nincsenek de milyen volt elölteni egy hónapot úgy ezen a környéken hogy minden nap szembesültél azzal hogy micsoda a óriási veszteségeket okoz a világnak ez az egész jelenség tulajdonképpen nálam ez ugye keveredik a miután a munkával keveredik a az ottlét ezért egyszerre ugye hát letaglózó természetesen minden normális embernek az lenne másrészt meg ugye elfoglalom magamat munkával tehát nem én nem nem nem adom át magamat a szorongásnak ugye nem nem se aktivista nem vagyok se se semmi nem vagyok én csak ott egy egy nem tudom egy gyűjtögető érdeklődő nem tudom mondjuk hogy művész vagyok tehát én nem nem nem adom át magamat a a letargiának a helyszíne egyébként maga maga a helyszín letargikus tehát tehát tehát nyilvánvalóan groteszk a csend ugye a vannak helyek ahová még ugye senki nem költözött vissza vagy semmi nem költözött vissza teljesen mindegy hogy hogy mondjuk ha ugye a madarak is alig vannak mert alig van zöld és maga maga ez a síri csönd ez ez nagyon furcsa és ti ilyenkor egy ilyen kibéreltek egy faházikót vagy sá osztok szóval mit csináltok kibéreltünk egy faházikót amikor azt mondod hogy dolgozol ott azt konkrétan hogy kell érteni tehát ez magában foglalja a gondolkodást a jegyzetelést meg a fényképezést szóval mit értesz munka alatt a munka szerintem hülyeség százalékosítani de mondjuk hogy 99% a gondolkodásból áll természetesen tehát ugye az hogy hogy itt pontosan mit akarok elmondani és hogyan azt nem tudhatom előre tehát a ugye a téma érdek kell ugye a a residencn töltött hetek alatt sok minden kirajzolódott a fejemben hogy mit szeretnék megvalósítani aztán ez ez természetesen a helyszínen ugyanúgy mint annak idején a dokumentarista fényképezéssel megváltozik de azt tudtam hogy szenet szeretnék gyűjteni azt is tudtam hogy rajzolni szeretnék azt is tudtam hogy azt kell valahogy elmondani vagy azt kellene valahogy elmondani hogy ennek a mértékű erdőtűznek van egy mindent átható természete itt nem csak növények pusztulnak el hanem gyakorlatilag először a történelemben minden az erdőben tehát a madarak is ugye most ez a két véglet ugye a növények amik ugye nem tudnak elmenekülni mert helyhez kötöttek a madarak meg ugye a a ugye az ősi szimbólum a mozgékonyságnak de most már ők sem tudnak elmenekülni és hogy ezt kell valahogy megragadni vagy ezt kell valahogy elmesélni számodra a gondolkodás azt jelenti hogy minden nap kimész reggel sétálni vagy egész nap mész közben rajzolgatsz vagy fotózgatsz vagy ez tényleg azt jelenti hogy hogy mondjuk csücsülsz a házban esetleg meditálsz tehát ne neked mit jelent az hogy gondolkodsz gondolkodásnak a nagy része az olvasással telik elsősorban témába vágó könyvek tehát rengeteg filozófiát olvasok poszthumanista filozófiát elsősorban új filozóf i teóriákat ökológiát érintő filozófiát és természetesen szakmai cikkeket erdőtűzekről a az újfajta erdőtüzekről arra hogy mondjuk most mondok egy példát mondjuk a princetonon egy professzornak a cikkét olvastam még a residencyn arról hogy a kaliforniai tűzoltóknak hogyan kell újra tanulni az erdőoltást az erdőtüzet illetve a tűz természetét mert hogy ugye a elsősorban az hogy mondjuk ne halljanak meg hogy egyáltalán lehet-e ezt oltani ezt a dolgot vagy egyszerűen olyan mint a mint mondjuk a hurikán vagy a földrengés hogy az ellenkező irányba el kell szaladni és a cikk végén arra jut hogy hogy el kell szaladni az ellenkező irányba tehát nem lehet eloltani ezeket a tüzeket már szóval hát ez azért brutális csodálkozom hogy egy ilyen sűrű koktél után valahogy mégis tudsz egyfajta távolságot tartani és nemesel letargiába ezt a fotózásból megtan ember hogy ez valahogy a munkafolyamatban valahogy feloldódik a legalábbis egy része vagy egy vagy egy jó része a a dolognak de hát maga a művészeti tevékenység azt hogy mondjam nem egy nem egy vidám tevékenység vagy vagy akkor akkor valami gond van hogyha ott valami csupa vidámság van benne úgyhogy de azt azt nem keresem tehát inkább a inkább nem tudom inkább érdekes dolgokat keresek vagy jelen szeretnék lenni szóval nagyon sokféle hatás keveredik a a nem tudom a melankólia mellé tehát vannak nyilván olyan időszakok amikor az ember tehát mondjuk a mondjuk kifejezetten órákon keresztül menni egy koronfekete erdőben hang nélkül úgyhogy tényleg semmilyen hang nincsen ugye néha mondjuk nem tudom egy foltó bagoly vagy egy egy harkály keres valamit akkor akkor te körülbelül ennyi a hang és semmi más nincsen akkor az mondjuk elég melankolikus ugyanakkor meg keveredik azzal hogy az ember nem tudom örül hogy ott lehet iszonyatosan érdekes az egész tehát hogy fotókat hogyan készítettél tehát azért nyilván készült pár fotó ezalatt az egy hónap alatt mindig magadnál tartod-e a kamerát hogy hátha látsz valamit vagy vannak olyan napok amikor szándékosan kamera nélkül mész ki és valamikor meg pont azért hogy na jó akkor most viszont megpróbálom képileg megfogalmazni hogy mit érzek kamera ritkán van nálam a kamera akkor van nálam hogyha látok egy olyat ami és és visszamegyek le fényképezni tehát nem nem nem…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dezső Tamás (2023.09.17)”

Miről szól ez az epizód: „Dezső Tamás (2023.09.17)”?

Dezső Tamás magyar fotográfia világsztárja a wopcast 43. adásának vendége. A fotográfus autodidakta módon, napilapoknál és magazinoknál kezdte pályafutását, képei olyan neves kiadványokban jelentek meg, mint a New York Times, a National Geographic vagy a TIME. Munkáit galériák… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Dezső Tamás (2023.09.17)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dezső Tamás, Irving Penn, Kovalovszky Dániel.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Dezső Tamás (2023.09.17)”?

Fő témái: fotográfia, dokumentarizmus, kiállítás, filozófia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dezső Tamás (2023.09.17)”?

Megjelenés: 2023. 09. 17.. Hossz: 1 óra 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/043-dezso-tamas-2023-09-17-13600843

Több epizód a wopcast-ből

  • Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése

    A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

  • Rédei Ferenc (2026.09.06)

    A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

  • Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)

    Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

  • Koleszár Adél (2026.07.26)

    Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

  • Molnár Zoltán (2026.07.05)

    Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

  • Bódis Krisztián (2026.06.14)

    Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

  • Cseke Csilla (2026.05.24)

    Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

  • Gombai Gellért (2026.05.03)

    Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

  • Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)

    Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

  • Szami (2026.03.22)

    Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból