A festészet csodálatos világa // Dr. Révész Emese művészettörténész
· PT2H6M14SÖsszefoglaló
Dr. Révész Emese művészettörténész a festészet csodálatos világába kalauzolja a hallgatókat, kitérve a művészettörténet oktatásának fontosságára és a mesterséges intelligencia művészetre gyakorolt hatására. Az epizód célja, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését a művészet…
Röviden
- Műsor
- wopcast
- Megjelenés
- 2024. 07. 28.
- Hossz
- 2 óra 6 perc
- Témák
- festészet, művészettörténet, mesterséges intelligencia
Ebben az epizódban
Az 58. adás ismét egy extra epizód, melynek vendége Dr.
Révész Emese művészettörténész, akivel a festészet csodálatos világáról beszélgetünk.
A cél nem más, mint hogy felkeltsük a hallgatók kíváncsiságát és elindítsunk egy olyan folyamatot, amelynek eredményeként remélhetőleg minél többen fognak nyitni a festészet felé.
Fontosnak tartom, hogy megértsük és elhiggyük, hogy a művészet tényleg mindenkié, tehát kivétel nélkül mindenki számára elérhető, érthető és élvezhető lehet.
Hiszen tulajdonképpen rólunk, emberekről szól, és azokról az élményekről, amelyeken az életünk során keresztülmegyünk.
Emberként a világ minden táján nemtől, vallástól, kortól függetlenül örülünk, szomorkodunk, szeretünk, gyűlölünk, álmodunk és félünk, közösségben élünk, és tapasztaljuk meg ennek a rövidebb, hosszabb emberi kalandnak a legkülönbözőbb aspektusait.
A művészetek mind ebből táplálkoznak, erre reflektálnak és ebből kifolyólag szolgálhatnak útmutatóul, inspirációként és gondolatébresztőként is.
Emese jelenleg az ELTE Művészettörténeti Intézetén belül a Modern és Jelenkori Művészeti Tanszékének vezetője, egyetemi docens és oktató, de korábban 15 évet tanított a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is.
A szakmája egyben a hivatásává vált, sokat tett és tesz azért, hogy a művészeteket közelebb hozza az emberekhez.
A mai adásban beszélgetünk a művészetek alapvető szerepéről, a művészettörténet oktatásának fontosságáról. 10 festmény elemzésén keresztül bepillantunk a festészet fejlődéstörténetébe és kulisszatitkaiba (ezek linkjeit megtaláljátok a leírásban).
Szóba kerül a mesterséges intelligencia, a művészet személyiségformáló szerepe, és tanácsokkal szolgálunk azoknak is, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat ezen a területen.
A téma hatalmas, mi azonban egy határozott koncepciót követve igyekszünk átfogó képet nyújtani róla.
Jó szórakozást kívánok hozzá! .
A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is. .
Patreon: https://www.patreon.com/wopcast .
Kocsány Kornél - CIB Bank 10700495-62634067-51100005 .
Révész Emeséről bővebben: https://www.reveszemese.hu/ https://www.instagram.com/revesz_emese/ ELTE BTK Művészettörténeti Intézet https://www.facebook.com/ElteBtkMuveszettortenetiIntezet .
Szabadegyetem 2024 https://arthistory.elte.hu/content/szabadegyetem-2024.e.4782 .
Ajánlott könyvek, magazinok és festők: .
Gombrich – A művészet története .
A podcastben elemzett festmények: 1.
Pierro de la Francesca – Krisztus ostorozása, 1455-60 2.
Leonardo Da Vinci – Mona Lisa, 1503-06 3.
Rembrandt – 100 forintos lap, 1647-49 4.
Vermeer – A festészet művészete, 1665-66 5.
Francisco de Goya – A kutya, 1819-23 6.
Claude Monet – Impresszió, a felkelő nap, 1872 7.
Edgar Degas – A csillag, 1878 8.
Picasso – Avignoni kisasszonyok, 1907 9.
Anna Margit – Krumplibaba, 1950 10.
René Magritte – A fény birodalma, 1954 +1 René Magritte – A képek árulása (Ez nem pipa), 1929 .
A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting: https://www.facebook.com/wopcastforlife https://www.facebook.com/wonderzofphotography https://www.tiktok.com/@wonderzofphotography https://www.instagram.com/wopcast_hun https://www.instagram.com/wonderzofphotography https://www.facebook.com/wonderzofpainting https://www.instagram.com/wonderzofpainting .
Műsorvezető: © Kocsány Kornél https://linktr.ee/kornelkocsany Arculatfelelős: © Kocsány Ákos https://www.instag
Említett entitások
Témák
Szervezetek, cégek
- Révész Emese
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A festészet csodálatos világa // Dr. Révész Emese művészettörténész”
Miről szól ez az epizód: „A festészet csodálatos világa // Dr. Révész Emese művészettörténész”?
Dr. Révész Emese művészettörténész a festészet csodálatos világába kalauzolja a hallgatókat, kitérve a művészettörténet oktatásának fontosságára és a mesterséges intelligencia művészetre gyakorolt hatására. Az epizód célja, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését a művészet… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 28..
Milyen témákat érint ez az epizód: „A festészet csodálatos világa // Dr. Révész Emese művészettörténész”?
Fő témái: festészet, művészettörténet, mesterséges intelligencia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A festészet csodálatos világa // Dr. Révész Emese művészettörténész”?
Megjelenés: 2024. 07. 28.. Hossz: 2 óra 6 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/058-a-festeszet-csodalatos-vilaga-dr-revesz-emese-muveszettortenesz-15422230
Több epizód a wopcast-ből
- Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése
A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…
- Rédei Ferenc (2026.09.06)
A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…
- Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)
Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…
- Koleszár Adél (2026.07.26)
Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…
- Molnár Zoltán (2026.07.05)
Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…
- Bódis Krisztián (2026.06.14)
Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…
- Cseke Csilla (2026.05.24)
Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…
- Gombai Gellért (2026.05.03)
Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…
- Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)
Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…
- Szami (2026.03.22)
Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Az élet inspirálta | Szőke Péter Jakabbal beszélgetek — Csorba Anita
Csorba Anita Szőke Péter Jakab festőművésszel beszélget a művészetről, annak életünkre gyakorolt inspiráló hatásáról, és arról, hogyan képes egy művész a világot megmutatni a közö…
- 143. epizód: A vásznakhoz tűsarok, a Bakony lankáihoz futócipő (Vendég: Robozné Erődi Ildikó) — StúDió Veszprém
Robozné Erődi Ildikó festőnő és turisztikai szakember a Balaton és Bakony iránti szeretetéről mesél, élményfestészetéről és a július 8-án nyíló Kertgalériájáról beszél. Emellett s…
- Jazzrajongók - Náray Erika vendége: Boldizsár Ildikó — Müpa Podcast
Ez az epizód a mesék világáról és a meseterápiáról szól. Boldizsár Ildikó meseterapeuta mesés élményeiről és a mesékkel kapcsolatos tévhitekről beszél Náray Erika vendégeként.