Díner Tamás (2025.06.01)
· PT1H48M13SÖsszefoglaló
Díner Tamás fotográfus a WOPcast 72. adásának vendége. Életútja Kisvárdától Budapestig vezetett, ahol fotó-optikai szakközépiskolában tanult. Autodidakta módon, koncertek fotózásával sajátította el a szakmát, közel 200 lemezborítót készített, és számos hírességről alkotott…
Röviden
- Műsor
- wopcast
- Megjelenés
- 2025. 06. 01.
- Hossz
- 1 óra 48 perc
- Szereplők, említett nevek
- Díner Tamás
- Témák
- fotográfia, zenei fotózás, lemezborítók
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] [Taps] [Zene] Sziasztok!
Egy műsor az életről a fotósok személy keresztül.
A 72. adás vendége Diner Tamás fotográfus, az egyik legkülönlegesebb ember, akivel valaha találkoztam.
Már azelőtt ismertem, hogy a fotózással elkezdtem volna komolyabban foglalkozni, és egyből megfogott egyedi, magával ragadó karaktere, ízes történetei és ragyogó humorérzéke.
Régóta terveztük már ezt a beszélgetést.
Nagyon örülök tehát, hogy végre összejött.
Tamás Kisvárdán született, gyermekkorát északkelett Magyarországon töltötte, majd Budapestre költöztek, ahol tanulmányait egy fotótikai szakközépiskolában végezte.
Az ofértnál és a lácerész KTS-nél majd később londinernerként is dolgozott, míg nem rátalált igazi szenvedélyére, a fotográfiára.
Autódidakta módon koncertek fotózásán keresztül sajátította el a műfajt.
Számos híres portét készített zenészekről, énekesekről és színészekről.
Közel 200 lemezbolítót köszönhetünk neki.
Karriere során több újságnak és magazinnak dolgozott riporterként képszerkesztőként s eközben bejárta Párizst, Angliát és Amerikát is.
Három könyve jelent meg. a világképeim, a beszédeskép, képesbeszéd, illetve a felejthetetlen kortársaim, melynek készülőben van a folytatása is.
Az adást a boldogság témájával indítjuk, körüljárva, hogy Tamás életében melyek az örömforrások és honnét szokott erőt meríteni.
Ezután ismerjük meg részletesen az élettörténetét, amelyek tele voltak kihívásokkal és izgalmas fordulópontokkal.
Beszélgetünk a zene világáról, a jazzről és a lemezborítókról, a zseniális Fodor Ákosról, sőt a podcast története során először még a legendás Prius kérdőívbe is belekóstolunk.
Mindezt persze kiegészítik Tamás egyedülálló történetei és izgalmas elkalandozásai, melyekhez jó utazást és legfőképp jó szórakozást kívánok.
A kezdés előtt szokás szerint felhívnám a figyelmet arra, hogy a WOPcastet támogatni is lehet.
Patreonon és egyszerű utalással is hozzá tudsz járjulni a műsor készítéséhez.
Hálásan köszönöm mindazoknak, akik megtisztelő figyelmük mellett így is tudnak támogatni.
Hallgassátok szeretettel a Tamással készült beszélgetést. [Zene] Tamás, sok szeretettel üdvözöllek itt a VBCben.
És hát nagyon örülök, hogy meghívtál magadhoz újra.
Mindig jó itt lenni, és egy ilyen téli kertben vagyunk.
És innen nagyon jól lehet látni a mókusokat.
És a múltkor jött egy sűn, és kimentem, és megsimogattam az orrát, a homlokát.
És akkor barátaimnak mondtam, hogy egy sűnt megsimogatom, és azt mondták, Tomikám, az tuti téli álmot alud, csak kósz, holdkóros volt a sűn.
És az Ági csinált egy ilyen hihetetlen etetőt, ami a fenyőfa körül van.
Tök olyan, mint egy Wagner opera díszlete.
Főleg, hogyha egy súrolófényt kap, akkor teljesen elvarázsolt.
Ágia a feleséged róla beszéltél?
Képzeld, összesen két ember van a világon, akitől dorombolva fogadom el, hogyha kiskutyámnak, kis csillagomnak, vagy édes bogárnak hív.
Na most nincsen, csak hogyha lenne, akkor tőle még elfogadnám.
Nem tudom, hogy hogyan csinálod, de tényleg jól esik tőled.
Kell ehhez egy bizonyos érettségi szint, hogy az ember bárkit büntetlenül le tudjon kiskutyázni?
Hogy őszinte legyek fodorákosra fogok hivatkozni, aki azt mondta, hogy van egy rovat, ami minden kimutatásból és önéletrajzból hiányzik.
A rovat neve érzelmi életszínvonal.
És én azt hiszem, hogy az, hogy én valakinek egy kedveset mondok megszólításként, az ez a rovat, az érzelmi életszínvonal.
És ami belőlem jön, azt próbálom áttuszkolni mindenkibe, mert az fontos, rohadtul fontos, hogy az ember úgy kommunikáljon, hogy a másik ember az megkapja valahogy azt, amit amit az ember szívesen nyújt.
Az előbb nem is mondtam teljesen igazat, mert amikor azt mondtam, hogy fogalmam sincs, hogy miért fogadom el tőled, az tulajdonképpen abból a szempontból nem volt igaz, hogy aki téged ismer személyesen, az most tudni fogja, hogy miről beszélek.
Ugyanis olyan fiatalos energiával és jó értelemben vett pajkossággal csillognak a szemeid, amikor ezt mondod, hogy az egyből lefegyverzi az embert.
Gyakran kacsintasz is hozzá egyébként, amit külön imádok.
Na most erről eszembe jut idézet, hogy kitől azt majd elárulom, de szerintem tudni fogod.
Ez így hangzik, hogy tanulj meg örülni.
Azt akarom, hogy soha ne szenvedj hiányt vidámságban.
Azt akarom, hogy egész hajlékodat betöltse, és be is tölti, ha te magad vidám leszel. mindig veled marad, ha egyszer rájössz, miből merítsd.
Ez kérlek szépen egy szeneka idézet.
Hirtelen azt gondoltam, hogy ez valami olyan fodorákos, amit nem ismerek.
És azt képzeld el, hogy 16 éves koromban megláttam egy könyvesboltban, Szeneka, és megvettem.
Már körülbelül 16 Ft volt akkor, mert onnan tudtam, hogy ez az ember létezett, hogy volt egy kell Andor tréfa, ahol is elmennek valami barátnőjéhez, a felesége barátnőjéhez, és ott van egy könyv az asztalon, Szeneka.
És aztán hát elkezd a nővel úgy beszélgetni, mint aki Szenekát olvas.
De hát az egy Tüccsi nevű nő, és az meg jaj, maga mindig úgy viccel.
És aztán kiderül, hogy ez a Szeneka könyv, ez egy cigarettakínáló.
Ja, most már értem, mondja, és ez a poénja ennek a humoresknek.
És most nagyon szégyentelen dolog lenne, azt mondnám, hogy a Szenenek is élveztem, mert azért 16 évesen az egy kicsit magas labda.
Titkot azért nem fogok elárulni, de ezt az idézetet a te könyvedből vettem, képzeld el.
A felejthetetlen kortársaimnak a végén ez az idézett talál.
Ő volt ennek a szerkesztője, és én szinte vakon, mindenben alávetettem magam, amit ő javasolt.
Szinte semmit nem kaptáskodtam abban, amit ő akart.
És ezért most mondd meg, hogy milyen jól csinált.
És tetszik is neked, és ugye a vidámságról szól, meg a meg a boldogságról.
És ebből leszámított az a kérdés, hogy te személy szerint miből meríted a boldogságot?
Hát ez egy nagyon nehéz kérdés. tisztelettel, merthogy egyszer amikor elmentem vitorlázni, tanulni és megismertem az ágit, aki tanított engem vitorlázni később az életre is tanított 31 évvel ezelőtt, akkor éreztem, hogy boldogság.
És akkor egy vitorlázós könyvet kaptam, amiből mindent meg lehetett tanulni, ami a vitorlás vizsgához szükséges.
És annak a belső izére azt írtam, hogy kényeztetem magam, tanulom ezt a boldogságot.
Szerintem a boldogság egész apró dolgokban rejlik, és azt tudja megédesíteni az ember életét.
És Fodor Ákost már rögtön felhoztad a podcast elején, akiről azért is terveztem többet beszélni, mert nekem nagyon tetszenek az ő versei.
Van is egy közös úgymond könyvetek, a beszédes kép, amelyben a te képeid és az ő haikui vannak egymás mellett.
És ezt ő találta ki egyedül, hogy beszédes, képképes beszéd.
Ő találta ki a formáját, hogy mindenki olyan nagy albumokat csinál, és micsoda izé gigantománia, inkább legyen egy francia borítékkülsejű, és mindent ő határozott el.
És aztán amikor meghalt, akkor ez a könyv még nem volt meg, és utána született meg, amiér hát halálosan hálás vagyok a feleségének, aki most már az özvegye, és a Feketeses Kiadó Fazakas úrnak, aki hát ezt segítette és és mindegyik könyv alá van írva, mindegyik könyv van számozva, úgyhogy egészen különleges volt itt kint ülni a kertbe és számozgatni aranytollal.
Azt hiszem a Mienka a 282. mi is ott voltunk a megnyitón.
Ugye mi már sokkal régebb óta ismerjük egymást, tehát nekem még semmi közöm nem volt a fotográfiához, amikor egyszer a szüleimmel elmentél valami buszos kirándulásra, és aztán később én azért találkoztam veled, mert már elkezdett érdekelni ez a terület, és akkor meséltél egy csomó mindent, és így jutottunk el a kiállításodra is később, ahol én úgy gondolom, hogy a vagy én úgy emlékszem, hogy a 282. könyvet vettük meg.
Jó szám egyébként, bár a nyolcast annyira nem szeretem.
Lényeg a lényeg, hogy a benne lévő fodor Ákos versek, illetve hajikú, azok szerintem baromi jók.
A képeket választotta ő, mivel, hogy ez a különleges forma vagy különleges méret adott volt, egy csomókép meg van vágva, ettől új kép lett, és az utolsó példányig fogyott el.
Ez a könyvben nincsen benne, de itt a boldogsággal kapcsolatban találtam tőle egy hajut, amit én nagyon szeretek.
Párat fel fogok egyébként olvasni tőle a podcast során.
Ennek az a címe, hogy a legjobb kívánságokból.
És úgy hangzik, hogy úgy aludj el, úgy hallj meg, ahogy almába harap egy gyerek.
És látod, ahányszor valaki egy fodorákost felidéz, mindig új dolgok jöhetnek be.
És mi szóval például ezt ezt biztos olvastam, de nem nem emlékeztem.
És olyanokat írt, és még egy fodorákos történet.
Amikor az ágit megismertem és elhatároztam hogy összeházasodunk, akkor én tudod, te még nem nősültél meg, de előtte van egy ijtség, hogy na mostan, mi lesz a mi lesz?
És akkor felmentem az Ákoshoz és leültem vele szembe a két fotel egyikébe, és mondtam, hogy te, nem fogom én ennek a kis örömnek, boldogságnak megfizetni az árát.
Ez az Ákos szippantott egyet a cigarettájávól, és azt mondta, te már előre megfizetted.
És én megnyugodtam ettől a mondattól, és azt mondtam, jó.
És ez tartott 30 évig, illetve még remélem máig is tart.
Hát innen látszik, hogy mekkora nagy formátumú ember volt tényleg a az Ákos.
Ebből a történetből is jól lejön.
És amit most mondod, hogy úgy aludj el, úgy haj meg, ahogy almába harap egy gyerek, arról nekem az jutott az eszembe, hogy te viszont úgy tudsz nézni a szemeiddel, mint ahogy almába harap egy gyerek.
És ezt nagyon remélem, hogy meg is tartod.
Van még egy másik fotográfus, akinek pontosan így csillognak a szemei.
Ő már talán közel van a 90-hez.
És én azért szeretem őt is, mert aki rátok néz, az meglátja, hogy mit tesz az emberrel az, hogyha egész életében azzal foglalkozik, amit igazán szeret.
És veled kapcsolatban is felírtam pár dolgot, ami szerintem a te életedben boldogságfaktorként jelenik meg.
Mi ez a néz? az most lopakodik be az én életembe, mert megismertem egy Salusinski Gyula nevű urat, aki Giulio Salusinski néven Olaszországban él, és ő street fotós.
Ő egész életében egész mást csinál, de egy nagyon színvonalas és intelligens ember, és kitalálta, hogy mi csináljunk együtt kiállítást, és és közben összebarátkoztunk. egy nagyon édes ember, pár perccel korábban született, mint én, de nem jelentős.
És ő az, aki hát annyira szerethető, hogy amikor a budapesti kiállítására felkért, hogy én mondjak ott néhány szót, akkor Keleti Éva meg én ott mondtunk néhány szót, és aztán volt valami fogadás a Moshozban, és akkor ott a Kelet Éva ült, és akkor én jeleztem neki, hogy akarok mondani valamit, és akkor kihívott a Keleti Éva, és elővettem a zsebemből street fotós egy macskakövet. egy kicsi macskakövet, amire aranyol rá volt írva dinner díj.
És átnyújtottam street fotós kapott egy macskakövet normális, és annyira komolyan vette, annyira helyesen reagált, meg valahol beírta, hogy ő az egyetlen dinerdíjas.
És szóval annyira helyes, és azóta már van beáztatva egy kockakő, amit h nem érdekes, elmondom, amit Koltai Lajos fog kapni, ha már ez a gyönyörű film, aminek voltunk a bemutatóján a Sam, aminek olyan színvilága van, és egyáltalán olyan képi világa, hogy attól csak behalni lehet.
Diner díja legyen Kolay Lajosnak a számtalan díj mellett. egyébként most volt az film róla, egy elég régi film a sztorárót meglátogatta Olaszországban, aki hát arról híres, hogy ő nem világosít, hanem sötét.
És és az őrületes világosítás.
És akkor bementek a sztoráról dolgozó szóval, és ott négy-öt Oszká díj ugye egymás mellett átcsorgott.
Szóval az az egy nagyon nagyon édes filmrészlet volt.
Koltai Lajos egyébként tudról, hogy fog kapni egy dineríat?
Hacsak nem hallgatja meg ezt a részt, hacsak nem.
Ö gyakorlatilag mi a filmgyárnak a vetítőjébe láttuk ezt, és az egy olyan meghit kis vetítő, de jó nagy vászon a Szabó Istvánnak mutatta meg, és akkor ott még 17 ember ott volt, ami egy külön megtiszteltetés, hogy ő gond igaz, hogy véletlenül találkoztunk és hívott, és aztán véletlenül meghívott az Evening című filmre, amit ő rendezett is, és az egy amer az este amerikai film és arra nem tudtunk elmenni, mert az ági megbetegedett, és én meg egyedül nem akartam, és és nagyon sajnálom, és ott akartam átadni, de a követ még áztatni kell, hogy olyan szép fekete legyen, tudod, mint egy igazi macskatö.
Egy kis időt még akkor kell neki hagyni.
Egy ilyen klasszikus dinner Tamásos jelenet zajlott le.
Tehát miközben elkezdett mesélni a street fotóról, kimutatott nekem, hogy nézzem meg, hogy a kertben, a kis madáretetőben, hogy esznek a cinegék.
És mindezt úgy, hogy a sztoriban nem akadt meg.
Bocsássd meg, volt egy vörös begy is.
Ja, volt egy vörös begy látod, azt és se vettem, csak hogy ez egy annyira klasszikusan Tamásos dolog, hogy észreveszed ezeket a szépségeket a mindennapokban.
És az a pár dolog, amit én felírtam, hogy szerintem neked miből is származhat a boldogság.
Abból most négyet fogok felsorolni, és mindegyikhez kérlek, legalább megtudom.
És mindegyikhez kérlek mondj egy történetet, ami ami először eszedbe jut.
Az egyik, hogy az állatokat is nagyon szereted, azon belül viszont a kutyák valamiért még fontosabbak számodra.
Már gyerekkoromban is volt egy kiskutya.
Nem az enyém, mert akkor még három- négy éves voltam.
Fiuka, aki egy kis fekete kutya volt fehér lábakkal, és megőriztem a lelkemben fiúkát.
De aztán amikor a kitelepítés jött, már Szabolcs Veresmartra a földes szobába már nem tudtuk vinni.
Aztán volt egy Talim, aki egy írszetter volt, aki 17 éves koráig élt, és akkor lett valami vesebaja.
És akkor elvittem orvoshoz, és felírt neki egy teát.
Azt szabad volt csak inni vizet?
Említett entitások
Témák
- fotográfia
- zenei fotózás
- lemezborítók
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Díner Tamás (2025.06.01)”
Miről szól ez az epizód: „Díner Tamás (2025.06.01)”?
Díner Tamás fotográfus a WOPcast 72. adásának vendége. Életútja Kisvárdától Budapestig vezetett, ahol fotó-optikai szakközépiskolában tanult. Autodidakta módon, koncertek fotózásával sajátította el a szakmát, közel 200 lemezborítót készített, és számos hírességről alkotott… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Díner Tamás (2025.06.01)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Díner Tamás.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Díner Tamás (2025.06.01)”?
Fő témái: fotográfia, zenei fotózás, lemezborítók.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Díner Tamás (2025.06.01)”?
Megjelenés: 2025. 06. 01.. Hossz: 1 óra 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/072-diner-tamas-2025-06-01-17208744
Több epizód a wopcast-ből
- Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése
A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…
- Rédei Ferenc (2026.09.06)
A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…
- Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)
Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…
- Koleszár Adél (2026.07.26)
Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…
- Molnár Zoltán (2026.07.05)
Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…
- Bódis Krisztián (2026.06.14)
Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…
- Cseke Csilla (2026.05.24)
Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…
- Gombai Gellért (2026.05.03)
Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…
- Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)
Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…
- Szami (2026.03.22)
Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Féner Tamás fotóművész — Smonca
Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész pályafutásáról, valamint az „...és beszéld el fiadnak...” című kötetének műhelytitkairól mesél. Szó esik még gyerekkori emlékeiről és az óbuda…
- Nagy Zoltán könyvtáros, fotótörténész életútjának kalandjai #CSEVEJ41 — Országos Széchényi Könyvtár
Nagy Zoltán, fotótörténész és könyvtáros, beszél pályafutásáról, többek között a negyvenéves munkájáról az Országos Széchényi Könyvtárban és a határon túli sajtó megőrzésében játs…
- Moroncsik Ádám & Zoltai András - Dokumentarista fotózás — SztereoTrip - Az utazási podcast
Moroncsik Ádám és Zoltai András dokumentarista fotográfus utazásaikat és fotózási módszereiket mutatják be, különös tekintettel a mélyreható, hosszú távú témaválasztásaikra Örmény…
- INTERJÚ #6 Pollák Lászlóval - PollakPhoto — Vállalkozás olajozottan - Vállalkozás és vállalkozó személyiségének fejlesztése
Pollák László fotós és informatikus az interjúban vállalkozóvá válásáról, a tanulás iránti szenvedélyéről, és a női önbizalom fotózásról beszél. A beszélgetés során kezdő és tapas…