Schäffer Zsuzsa (2025.09.14)

Összefoglaló

Schäffer Zsuzsa képzőművész, fotográfus a wopcast podcast 77. adásának vendége. A művésznő 1944-ben született, gyermekkorát a háború árnyékában töltötte. Tanulmányait képzőművészeti gimnáziumban és főiskolán végezte, majd férjével megalapították a Pontfotó alkotóközösséget. Az…

Röviden

Műsor

wopcast

Megjelenés

2025. 09. 14.

Hossz

1 óra 29 perc

Szereplők, említett nevek

Schäffer Zsuzsa

Témák

képzőművészet, fotográfia, történelem

Átirat

Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Egy műsor az életről a fotósok személy keresztül.

A 77. adás vendége Sefár Zsuzsa képzőművész, fotográfus.

A nevével és a képeivel idén találkoztam először, ami azért is meglepő, mert fotói világszínvonalat képviselnek.

Hogy korábban nem tudtam róla, annak több oka is van.

Egyrészt Zsuzsa nem szereti túlságosan a reflektorfényt, másfelől azonban a szakma is ritkán irányítja rá a figyelmet.

A divat fotóiba és városképeibe egyaránt beleszerettem, ezért is örültem annyira, hogy elfogadta a meghívásomat.

És ebben a másfél órás beszélgetésben most részletesebben is megismerkedhetünk életével és gondolataival.

Zsuzsa 1944-ben született Zsán Békon, ahová szülei a front elől menekültek.

Az általános iskolát Csepelen végezte el. 12 évesen már a csepeli munkás otthon képzőművész körébe járt rajzolni és festeni.

Tanulmányait a törökpál utcai képzőművészeti gimnáziumban, később pedig a képzőművészeti főiskolán folytatta.

Ezen évek alatt munkát vállalt, alkalmazott grafikusok mellett dolgozott, majd férjével, Hortoványi Istvánnal megalapították a pontfotografikai alkotóközösséget, ahol elsősorban kulturális és kereskedelmi kiadványokat készítettek és kiállításokat szerveztek.

Itt a labormunka közben ismerkedett meg a fényképezéssel, és az 1970-es évek végén a festészettől eltávolodva érdeklődése a Fekete-fehér fotográfiára összpontosult. 1989-ben Gera Mihály közreműködésével nyílt első egyéni kiállítása, amelyet aztán számos másik követett. 1990-ben elnyerte a Második Nemzetközi Divatfotó Fesztivál Személyes kutatások kategória fődíját. 1996 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, és a mai napig kizárólag fekete-fehér analógtechnikával dolgozik.

A mai adásban beszélgetünk a háború árnyékában eltöltött gyermekkorról, a tanárok és mesterek fontosságáról, a művészi karrier felépítéséről, a hazai fotós közegről, a művészi inspirációkról és még sok egyéb Zsuzsa életéhez kapcsolódó érdekes témáról.

A hangminőség ezért nem a legjobb.

Kérjlek, nézzétek ezt el nekem.

A lényeg most is és mindig maga a tartalom.

Mint azt a legtöbben már tudjátok, a WCet támogatni is lehet.

Patreonon és egyszeri utalással is hozzá tudsz járulni a műsor készítéséhez.

Akár havi egy kávéárával is be lehet szállni.

Nekem ezek mind sokat segítenek.

Hallgassátok szeretettel a Zsuzsával készült beszélgetést.

Kedves Zsuzsa, sok szeretettel üdvözlöm a podcastben.

Képzelj, rekord sebességgel robbant be az életembe.

Először egy hónapja találkoztam a a nevével, amikor a budapesti városképeket mutatta meg nekem egy hölgy, egy ilyen fotós találkozón.

Aztán pár napra rá a Paperlabben jártam a Majmanak ezebben a könyves boltjában, ahol láttam az ön divatfotóit, amik tök nagy hatással voltak rám.

És nem sok később, nem sokkal később pedig a Baki Lacinak említettem, hogy rátaláltam önre, és ő meg mondta, hogy tök jóban vannak, és lássanak csodát, most már itt is vagyok önnél.

A néhány nagyobb mérföldkő ugyan ki van emelve a pályafutásából, de ezen én most szeretnék egy kicsit változtatni, és ebben a podcastben alaposan meg fogjuk vizsgálni az életét és azt, hogy milyen élmények voltak hatással arra, hogy gondolkodik és alkot.

Ezt a történetet, ahogy én szoktam, a gyermekkornál kezdenénk, és rögtön az első információ, hogy Zsán Bacon született 1944-ben.

Fontos az, hogy miért Zsán Bacon, mert valójában nem ott éltek.

Hogyne, ez teljesen véletlen volt, illetve a szüleimnek az a elképzelése, hogy talán ott a ostromot meg lehet úszni.

Hát pont fordítva történt, mert az itthoni házunkat azt semmi bántódás nem érte. viszont Zsánékon a már egész közel volt a háború vége, amikor apám a zárda ajtajában, ahol el voltunk szállásolva, kiállt cigarettázni és egy közelbe becsapódó akna szilánkja levágta a jogarját, és a ottani apálcáknak köszönhetően életben maradt.

Ezzel együtt én nekem rám békénk kisváros nagyon tetszik.

Ahogy onnan hazajöttünk néhány hónap múlva, évtizedekig nem jártam ott, de aztán amikor felnőttebb lettem, akkor kirándulni mentünk gyakran és és hát volt valami romantikája, hogy ott születtem. >> Említette, hogy a a házuknak meg itthon nem lett baja.

Az itthon azt csepelt jelentette. >> Csepelt.

Ez egy nem volt pincéje a háznak, és úgy gondolták, hogy a pince az kell.

És azért az Ádának a Sámbéki Zárdának a pincéjébe költöztünk be, és ott történtek ezek a dolgok.

Elég sok minden történt akkoriban, de hát túléltük. >> És hát gondolom ezekre a korai zsámbéki hónapokra nyilván nem emlékszik. >> Öt hónapos volt, amikor visszajöttünk.

Úgyhogy mi csak a történeteket ismerem, hogy >> ugye ez a második világháború, amiről beszélünk, és van egy nagyon híres a pszichológus, Máté Gábor.

Ő is a második világháború alatt született, vagy a gyermekkori élményei ehhez kötődnek, és ő azt vallja, hogy még akkor is, hogyha egy gyerek nem nincsen igazából tudatánál, vagy nincsen már kialakult személyisége, és nem emlékszik, attól még ezek az élmények, amiken például a szülők keresztül mennek, mialatt terhes az anyuka, mialatt ez az egész dolog zajlik, azok hatással vannak a a gyerekre is. >> Egészen biztos.

És sokáig nekem ez volt a hisztis gyerek voltam, körzeti orvos is vagy háziorvos, ahogy hívják.

Az mindig azt mondta, hogy háborús gyerek, ne csodálkozzatok rajta.

Úgyhogy és volt ilyen, hogy nem tudtam elaludni, meg szorít a torkom, meg ilyenek.

É aztán kinőttem, de valószínűleg a zárkozottabbságom is innen ered.

Nem tudom, talán >> csak egy másodpercre még a Máté Gáborhoz visszatérve, őt például az édesanyja, tehát ők zsidók voltak, és abbéli félelmében, hogy a gyerekét majd elveszti, odaadta egy ismeretlennek ilyen csecsemő korában egy két-három hétre >> Ühüm. >> És ő csecsemőként csak annyit fogott föl, hogy az édesanyjának nem kell.

És aztán élete nagy részében azt kellett feldolgoznia, hogy ő valójában egy értékes, szerethető ember.

És hiába tudta az eszével, hogy ezt az anyukája az ő érdekében tette.

Ezek a gyerekkori élmények bizony tartós traumákat tudnak okozni, úgyhogy hát ez egy meghatározó időszak lehetett. >> A szülei mivel foglalkoztak egyébként?

A anyám az ugyanabba a képzőmészeti gimnáziumba járt, csak akkor még iparrajziskolának hívták, és női szabó képesítéssel végezte el kitűnően, mint mindig mindent, és nagyon fiatalon saját lábánal állt.

Tulajdonképpen 11-en voltak testvérek, de életben csak hatan maradtak.

Tehát egy nagyon terjedelmes családból származott.

És ő már az utolsó előtti kisgyerek volt, és fiatalon meghalt az apja is, tehát muszáj volt neki ham talpára állni, és sikerült is.

Úgyhogy ő már úgy ment férhez az apámhoz, hogy már megvolt ez a ház, a csapeli ház, amit ő nem is tudom ilyen hitellel vásárolt és fizette a részleteket abból, hogy ő dolgozott.

Apám az egy gazdagsváb családból származott.

Csepelen ilyen tekintélyes család voltak.

A nagyapám is egy nagy létszámú gyerekseregből egyetlen fiú volt abba a famíliába, és őt tanítatták, és Sopronba járt valami gazdasági iskolába, és nagyon beesen, keményen dolgozott, és ilyen vegyes boltot nyitott, meg kocsmát, meg minden.

Voltak szőlőik Csepelszigeten, és a egyszerű kis savonya bort árulták a kocsmába.

De mivel annyira jó szívű volt, hogy mindenkinek adott hitelt, hamarosan meg kellett csukni a boltot.

De mivel ezzel együtt nagyon szerették, népszerű volt, meg is választották bírónak, úgyhogy két évig Csepel főbírója volt a nagypapám.

Na most van ez a sváb familia, és akkor anyám az pedig egy tót, felvidéki tót család leszármazottja, és valahogy összetalálkoztak.

De nagyon hosszú jegyesség volt, mert hét évig nem sikerültüket nekik, mert apám nem nehezen végezte el az egyetemet, házasság után fejezte be.

Szóval nem volt nagy gondolom a szülők részéről nem nagyon örültek.

Másra gondoltak, de ez máskor is előfordul.

De mindenesetre végül is összejött és jól beilleszkedtek a családban mind a ketten.

Csak hát ugye, hogy apámat érte ez a Ja, és ő jogot végzett, és hát ezen ilyen hivatalnoki pályát futott be, csak hogy a ugye a hazatérve a Sámbékról a fél karjával, pont a jobb karjával, amivel akkor még írni kellett ugye a hivatalnapoknak, hát szerencsére ugye a nagypapának nagyon sok barátja volt még az új rendszerbe is, és így aztán a Csepeli, a Rákosi Mátyás művekbe gódnakárlást kapott, és tulajdonképpen egyik beosztásból a másikba helyezve élete végéig vagy ilyesmi dolgozott.

Volt a csepel ebbe a rákosi művekbe, aztán a repülőgépgyárba, aztán 60-ba el kellett adnunk a házunkat, mert megüregedett a ház, és arra nem volt pénzünk, hogy felújítsuk. viszont értékes volt, és a szüleim eladták, és akkor Pesten vettek egy örök lakást, és abba költöztünk, és akkor így el kellett a állástól is válni, és szintén baráti segítséggel elhelyezkedett a szotba szakszervezetek országos tanácsánál volt munkaügyi előadó, mondjuk így becsületesen, szorgalmasan végezte, de tulajdonképpen nem volt egy hivatás neki ezzelő. örült, hogy tud keresni még ilyen szituációba is. >> Ezt nem lehetett könnyű feldolgozni.

Mi az, amit egyébként ön szerint az édesanyjától kapott, és mi az, amit az édesapjától? >> Ez érdekes.

Hát a a ha lehet ilyet mondani, művészajlamot azt az édesanyámtól feltétlenül későn, de feléledő vállalkozó kedvet is inkább tőle.

Apám az csendes, visszahúzódó, stabil, megbízható ilyen tulajdonságokkal.

Ez egy jó párosításnak hangzik. >> Én is úgy gondolom.

Igen. >> Zsábék után költöztek vissza a Csepelre. >> Cseperre.

És akkor 60-ba Ja, Csepelen akkor már én kezdettől fogva, amikor csak tudtam, mindig rajzoltam.

És apámel rendes hivatalnok volt, időként hazahozott egy kis köteg írógépírt, hogy nekem legyen mére rajzolni, mert másonal nem nagyon tudtam volna beszerezni és gyártottam mindenféle királylányoktól kezdve mindent, amit csak lehetett.

Az volt egy érdekes, hogy anyám dovart esténként, apám meg felolvasott. volt, hogy hallgattunk rádiót is, de inkább az csak napközben volt, amikor még voltak ilyen regényfelolvasások meg ehhez hasonló tudományos ismert terjesztő műsorok.

Ezeket nagyon szerette az anyám.

És este viszont amikor mindenki otthon volt, akkor apám beült a Kályham elé Jókaitól kezdve mindeg könyveket is, amit éppen olcsa könyvtába meg lehetett venni.

Mi pedig én rajzoltam, anyám meg van egy bátyám is, de ő nagyon korán 14 évesen elment Szegedre kollégiumba, technikumba, úgyhogy ebből a fontos korszakból nincs vele élményem, mert nem, úgyhogy azért beszélek hármunkról, mert gyakorlatilag hárman voltam.

Na és szóval itt volt a lényeg, hogy egy folytában rajzoltam, rajzolt, akkor kér természetes, hogy ez lesz valahogy a pályám.

Mondtam kosztümes díszlettervező, mert ezt hallottam.

Volt egy Seffer Judit nevű híresztervező, és az tetszett nekem, amiket őtőle láttam, és mondtam, akkor én is ez leszek. >> És ő is seffer volt. >> Igen, de semmi közünk egymáshoz estükre véletlen >> hát jó.

Igen, önnek ez távoli múl, de ő nagyon sokáig egyrészt hosszú életű is volt, és nagyon meghatározó volt a nemzeti színháznak a díszlet és jelmeszterveit. nagyon sokat ő készítette és ismert név volt, mert azokban a a nők lapjától kezdve a rádión keresztül ő mindig szerepelt, úgyhogy azt hitték, hogy én is valamilyen rokona vagyok.

A Csepelen volt egy képzőmészkör, munkás képzőmészkör, amibe 10-12 éves koromban bekerültem, csupa felnőtt volt, illetve ilyen főiskolára váró fiatalok jártak oda ilyen előkészítő dolgot. egy nagyon neves ember vezette, az Irosvai Varga István aki szintén egy nagyon erős személyiség volt, és nagyon kedves emlékeim vannak ezzel a szakkörrel kapcsolatban.

Persze én voltam a csodagyerek, mert hát rajtam kívül ilyen fiatal nem volt, és jó volt.

A anyaghoz jutottam, hát főleg akkor pasztellal dolgoztam, mert az tetszett és hát közeledett ugye a pályaválasztás ideje és hát kellett csinálni képeket is, hogy legyen mivel pályázni.

Az egyik, hogy a szülei mit szóltak ahhoz, hogy hogyan művész szeretne lenni, mert abban az időben ez nem volt garancia arra, hogy valaki meg tudjon élni.

Nem mintha ma az lenne, de akkor különösen nehezen viselték sokan, hogyha ezt kitalálta a gyerek.

Ö >> igen, hát e feltétel nélkül támogattak.

Gondolom ez abban is az is szerepet játszott ebbe, hogy én lány voltam, és arra gondtak, hogy majd lesz egy gazdagorvos férjem, vagy valaki, nem is voltam olyan csúnya, elképzelhető, hogy akkor így megoldódik.

De ebben igaza van, hogy valami hát de akkor még a lányoknak nem volt ilyen kötelező a karrier, vagy hogy mondjam?

Az elég elég sokan a házasságra építettek mindent.

A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy Csepel csak 1950 óta része Budapestnek.

Ühüm. >> Önök már korábban visszamentek, és a gyermekkora nem tudom, hogy hogy emlékszik vissza, de ez akkor még olyan volt, mint egy egy kisváros Budapest mellett.

Igen. >> Én nekem nagyon tetszett.

Őszintén szólva a bátyám is, meg én is duzzogtunk, hogy el kell jönni.

Akkor ő 16 éves voltam és ott volt minden barátom.

Nekem az, hogy bejönni Pestre, az jó, jó dolog, vasárnap vagy mit tudom én, de élni nagyon szerettünk ott.

Ezek ilyen kerth kertesházas rész, elég korai település és minden megvolt.

Több mozi volt és jók voltak az iskolák, nem tudom.

Szóval hát ahogy egy kisvárosnak itt is volt összetartó közössége és hát mondom a nagypapámnak nagyon jó híre volt minden rendszeren átívelve mert egy nagyon jó ember volt.

Az viszont az nagyon érdekes volt hogy mindenkit izgatott az, hogy rajzol, hogy hogy ilyen ambíciói vannak.

Talán pont azért, hogy az akkor különleges volt, vagy nem volt olyan általános.

Ezzel együtt az iskolában semmiféle kivételezésben nem részesültem.

Sőt, a rajztanárunk kimondottan ellenszemmel viseltetett irántam.

Talán pont ezért, hogy mindenki figyelt rám, hogy mit tudom én.

Említett entitások

Témák

• képzőművészet
• fotográfia
• történelem

Személyek

• Schäffer Zsuzsa

Szervezetek, cégek

• Pontfotó

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Schäffer Zsuzsa (2025.09.14)”

Több epizód a wopcast-ből

• Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése 2026-09-27

  A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

• Rédei Ferenc (2026.09.06) 2026-09-06

  A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

• Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16) 2026-08-16

  Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

• Koleszár Adél (2026.07.26) 2026-07-26

  Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

• Molnár Zoltán (2026.07.05) 2026-07-05

  Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

• Bódis Krisztián (2026.06.14) 2026-06-14

  Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

• Cseke Csilla (2026.05.24) 2026-05-23

  Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

• Gombai Gellért (2026.05.03) 2026-05-03

  Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

• Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19) 2026-04-19

  Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

• Szami (2026.03.22) 2026-03-22

  Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

• A KEKE-duó - KECZELY GABRIELLA és KEMÉNY JÁNOS - Áment Zsóka 2024-04 — Hatvanon túl...

  A Hatvanon túl... "A KEKE-duó" epizódjában Keczely Gabriella nyomdamérnök és Kemény János mesélnek sokoldalú művészeti tevékenységükről és közösségfejlesztő munkájukról Budapesten.

• Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk. — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

  Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.