Tóth József "Füles" (2025.10.26)
· PT1H37M25SÖsszefoglaló
Tóth József "Füles", a magyar reklámfotózás megújítója a wopcast podcast 79. adásának vendége. A fotográfus, karikaturista és képszerkesztő humorával, kreativitásával és pozitív gondolkodásával tűnt ki. Budapesten született 1940-ben, képzőművészeti érdeklődése gyerekkorában…
Röviden
- Műsor
- wopcast
- Megjelenés
- 2025. 10. 26.
- Hossz
- 1 óra 37 perc
- Szereplők, említett nevek
- Tóth József Füles
- Témák
- reklámfotózás, karikatúra, fotográfia
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt a WBC egyműsről az életről a fotósok szemén keresztül.
A 79. adás vendége Tóth József közkedvelt nevén füles fotográfus, karikatúrista, képszerkesztő, a magyar reklámfotózás megújítója. egy színes és teljesen egyedi személyiség, aki humorával, kreatív ötleteivel és pozitív gondolkodásával bearanyozza a szakma és a körülötte élők életét. 1940-ben született Budapesten.
Képzőművészet érdeklődése a gimnáziumi évek alatt kezdődött, ami a karikatúrák rajzolásában nyilvánult meg. 1960-ban gyakorlokként kezdett el dolgozni az MTI-nél, ahol mesterei voltak többek között Zacsek Gyula és Német József. 1960 és 1965 között számtalan újságban és folyójáratban jelentek meg rajzai. 1970-től szabadúszóként dolgozott, ami annak idején meglehetősen szokatlan életstílus volt.
Fües azonban ki se látszott a munkából.
Új iskolát teremtett friss reklá reklámfotós szemléletével.
Ötletei sorra nyerték neki a díjakat.
A fényképes hirdetések műfaját ő vitte igazi sikerre Magyarországon.
A tehéntúró, a traubiszóda, a fonyódiásványvíz, a kaszkó és még számtalan egyéb reklámja ikonikussá vált a maga idejében.
A rendszerváltás az ő életében is nagy változást hozott.
Tevékenysége és érdeklődési köre a könyvkészítés felé fordult.
Alkotásait egyéni és csoportos kiállítások tucatjain láthatta a közönség.
Díjak elismerések garmadáját nyerte el változatos karriere során, tavaly pedig Hegyvidék díszpolgárával avták. magával ragadó személyisége és energiája a mai napig óriási hatással van mindenkire, aki személyes kapcsolatba kerül vele.
A mai adásban, ahogy azt tőle megszokhattuk, rengeteg sztorit mesél nekünk.
Beszélgetünk kemény sorsokról és a pozitív gondolkodás erejéről.
Szóba kerül vonzerejének egyik alappillére a humor.
Hogyan jelent meg az életében?
És miért nagyon fontos számára?
Végigvesszük karrierének főbb állomásait, bepillantunk a reklámfotózás kulisszaitkaiba, és elelkalandozunk a fotóhoz szorosan. nem köthető, de érdekes, izgalmas irányokba is.
A WBCet, mint a legtöbben tudjátok, teljes mértékben önerőből, illetve a ti segítségetekkel csinálom.
Patreonon és egyszerű utalással is lehet ebben támogatni.
Akár havi egy kávéárával is be lehet szállni.
Nekem ezek mind sokat segítenek.
Hallgassátok szeretettel a fülessel készült beszélgetést.
Fülles sok szeretettel üdvözöllek a műsorban. >> Én is. >> Itt vagyunk a 12. kerületben, más néven hegyvidéken, ahol már bő 50 éve élsz, és ahol tavaly azaz 24-ben díszpolgári címet kaptál, amihez ezúton is szívből gratulálok.
Na most a díszpolgári cím egy elkölcsi elismerés, amellel a település tiszteletét és háláját fejezi ki a kitüntetett személynek.
A polgármester fogalmazott úgy a díjáton, hogy kellenek olyan emberek, akikre fel tudunk nézni, akikkel azonosulni tudunk, és akikről úgy gondoljuk, hogy mi is egy kicsit jobbak leszünk általuk.
Milyen érzés, hogy te is egy ilyen emberre avanzsáltál? >> Hát azt képzeld el, hogy éppen borot válkozom féligbe haboazva, amikor csöng a telefon, és a telefon az ott volt velem, és hát fölvettem, és bejelentkeznek az önkormányzattól, hogy hát szeretnék velem közölni, hogy engem választottak az idén díszpolgárnak.
Azt hiszem, életem egyik legnagyobb meglepetése volt, mert az ember ilyesmire nem számít.
Az ünnepségre is nagy szeretettel gondolok, mert és most mondok valamit, már mindjárt is bölgöm magamat, tudni, nem tudtam megszólalni, mert annyira ünnepeltek, hogy elbőktem magam, és nem tudtam beszélni.
Én a nagy pofájú egyszerűen nem tudtam beszélni. szerencse, hogy előtte volt egy fölvett beszélgetés, amit ott levetítettek, mert én és utána is kérdezte a polgármester, Pakorni úr, hogy nem akarok beszélni.
Na most ez vele még nem fordult elő. olyan szeretet áradt a közönségből, akik között voltak ismerősök, nem ismerősök, amit én megmondom őszintén, én még nem éreztem életemben. >> Ezzel a díjjal a település a háláját fejezi ki, és ez önmagában egy tök jó érzés.
És el jutott eszembe, hogy te úgy a saját életedben minek vagy igazán hálás?
Hát azt hiszem annak a lehetőségnek, hogy megtaláltam, hogy mivel foglalkozzam életemben, miután 20 éveskor még ezt nem tudtam.
Tehát zseniális osztálytársaim, mindenki tudta a Józsefing gimnáziumban, hogy mérnök, orvos, jogász satöbbi, tanár akar lenni és itt volt Tot József.
Azt se tudtam, mi akarok lenni, illetve azt hittem, hogy a gimnázium örökké tart, és nagyon meglepődtem, amikor mondták, hogy érjetség és vége.
És hát valahova jelentkezni kellett, de nem azért, mert jogász szerettem volna lenni, de azot nagy dumád van, mennyire ügyvédnek.
Na most hát én tudtam, hogy nem fognak fölvenni, mert abban az időben még megkülönböztetések voltak, hogy a szülőnek mi a foglalkozása.
Na most ugye az apám vendéglős volt.
Ez egy közép rossz tulajdonság volt, mert volt az osztályidegen a legrosszabb.
Azokat kitelepítették, aztán volt az egyéb, ez volt apám, és aztán volt a munkás paraszt.
Na most ez az egyéb is rossz volt >> egyébként.
Ezt akartam is kérdezni, mert többször hallottam ezt a ezt a kategóriát.
De mi volt olyan rossz a vendéglősökben? >> Nem tudom.
Az, hogy azok tulajd azok is kizsákmányolók voltak, mert maszekok voltak tulajdonképpen magánszektor. >> Tehát nem az állam szolgái, hanem saját magukat gyarapították.
Tehát természetesen nem vettek engem föl az egyéb származásom miatt.
És akkor én nagy örömmel két évig különböző gyárakban dolgoztam.
Segédmunkásként megmondom, én nagyon élveztem ezt a segédmunkás beosztást.
Tudiré megismerkedn most furcsa dolgot fog mondani a munkásosztállyal.
Na most ez egy gyerek, egy gimnazista nem tudja ki az a munkásosztály.
Na most miután én dolgoztam az ébület deremárban, a Goldbergerbe, a Gammába, az a belojanis gyárba satöbbi, fantasztikus közegekbe kerültem, és nagyon jó viszonyt alakítottam ki, és lényegében én már nem is bíztam abban, hogy majd egyszer engem föl fognak venni. valamelyik egyetemre mondom, mert gyakorlatilag nem volt késztetésem se ügyvédnek, se közgazdásznak, se se orvosnak lenni.
Ezért, hogy milyen az élet, és ez az nagy adomány, hogy az utcán találkozom egy volt iskolatársammal, akitől kérdezem, hogy mit csinálsz, és azt mondja, hogy hát ő fotóiporter az NT-nél.
Hát azt mondja, fölszállunk a repülőgépre, akkor még volt belöldi járat.
Elutazunk, vagy elrepülünk Szombathelyre, és ott nem tudom, ilyen gyárba csinálunk egy riportot, hazarepülünk és azt leadjuk az újságon.
Na hát ebből a repülőgép teszett nekem.
A fotó az nem is jön számításba.
És az apámnak volt egy szakszervezet is, főmufti ismerőse, akinek szólt, hogy nem tudnem valami papírt írni, hogy engem az MTbe tanulónak fölvegyenek.
A papírra emlékszem egy slejfni volt kézírása, ami azt írta le a forgács elfttárs, hogy ő a Tót Józsefnek a fiát, ifjú Tót Józsefet javasolja, hogy vegyék föl fotótanuló és aláírta, hogy forgács X Y.
Na most hát ez nulla ezzel a papírral, mert én tudtam, hogy a tanácskőrú hol van az MT, mert nagy betűkkel ki volt írva.
Én oda a papírral be, fölmegyek első emeletre.
Én már pontosan tudtam, hogy a személyzeti osztálykkeret két évig dolgoztam különböző ügyekel, ahol volt már személyzeti osztály.
Na bemegyek, csókolom, Fateleton alatt ül egy nő.
Azt mondja, ez nem az MTI fotó.
Aztongja maga nagyon szimpatikus nekem, de bevallom őszintén, hogy ide csak a dolgozóink gyerekeit szokták fölvenni és ebben a pillanatban csöng a telefon.
Marikám, Tót Józsefet akkor felküdjuk.
Fementem a papírra, úgy csináltam, mint az számított volna.
Azt mondja, itt van ez a papír, töltse ki, szeptemberben kezdődik a tanulóképzés.
És ekkor bejön az én későbbi nagy mentorom, Horvát Tamás, az MT fotónak a vezetője volt színházi fotós lánya, szintén fényképész Horvát Éva szoktam vel találkozni és kérdezi tőlem, hogy hol vannak a fényképei, amit eddig csinált?
Mariká, hogy képzelek el Tamás kitoloszolta a palit.
Hát elmondta neki a valóságot, ahogy most mondok el.
A telefon arról szólt, hogy az MTI személyzeti osztály vezetője leszólt a főfotóhoz, hogy vegyék föl a Héri verát.
Ez a MD főkönyvelőjének volt a lánya, akinek a barcs elvtársa vezéri.
Az azt mondta, hogy árpikám, a lányodat ide nem tudjuk fölvenni, mert az összes többi dolgozó mit fog akkor szólni?
Ezért a nő megkérte, hogy cserélj, adjanak egy helyette, és az a helyette én voltam, aki soha nem voltam a főfotónak a tagja.
Így kerültem az MTbe. >> Hát ez akkor nagy szerencse volt. >> Elképesztő Bázli.
És isteni volt egy csak egy rövid mondat.
Horvát se tudta, aki egyébként engem végigmentorált, mert látta, hogy én mennyire mást csinálok, mint a többi.
És mikor elmeséltem ők a történetet, az majd meghalta a nevetésről, mert ők azt hitték, hogy nekem valami óriási protekcióm van.
Tehát ez ez az életem egyik legnagyobb szerencséje. >> Olyannyira jól mesélsz történetet, hogy már el is felejtettem, hogy mit kérdeztem, de tulajdonképpen az a lényeg, hogy ezért tartozol egyik legnagyobb hálával az életnek, hogy te akkor megtaláltad azt az utat, mert utána le se léptél róla. >> Így van.
Két dolog jutott eszembe, amikor ezt mesélted.
Az egyik, hogy nekem nagyon hasonló érzésem volt, amikor még tanuló voltam, tulajdonképpen az egyetem végéig eltartott ez nálam, hogy azt hittem, hogy ez a gyönyörű korszak, amikor én a világ ismereteit magamba szívom, ez majd úgy örökké tart.
És a felnőtt élet az valami olyan kategória, amival majd ráérek foglalkozni, és nagyon nagy arcú csapásként ért, hogy ebbe bele kell menni, és valamilyen hivatást úgymond kéne a semmiből csak úgy találni.
És nekem is nagyon nehezen ment.
Én több mint öt évig keresgéltem, még valahogy rátaláltam olyasmire, ami nekem igazán tetszik.
Viszont utólag abszolút azt gondolom, hogy ugyanúgy, ahogy nálad is ez a sok mondjuk gyárakban eltöltött év, nekem is ez a nagy keresés az abszolút része volt a folyamatnak.
Volt értéke, sőt utána még jobban értékeltem azt, hogy megtaláltam azt, ami tetszik. >> Ez a lényeg.
Mindig mesélem, hogy becsüljük meg, amit csinálunk. mondom kollégáimnak, mert mondjuk én voltam például a pápai húskombinátban, és láttam, hogy az egész nap egy hölgy egy nagy késsel az egész munkája adt, hogy az állapnak a nyakába beleszúr, hogy foljon a vér.
És ez a munkája nyolc órán keresztül.
Tehát rendkívüli módon, hogy az ember talál egy olyat, ami az egyéniségének és az adott, ez a legel az adottságán, tehát hogy megtalálod-e az adottságod?
Tehát hogy szerintem mindenkiben van adottság, csak nem biztos, hogy megtalálja.
Na most, hogy elém hozta a véletlen, hogy én egy kreatív típusú, gondolkodó típusú pasi vagyok, és asszociációs képességekkel meg áldva, hát ez ez nem derül ki a gimnáziumba.
És milyen érdekes, hogy én fotóiporter szerettem lenni, de most minden ezért csak a fotóriiporter nem.
Tehát nagyon érdekes, hogy ott is nem a fotóriot, hanem a repülőgép, ugye?
Tehát nagyon szerettem oda repülni.
Szóval nagyon érdekes dolog, valójában így van.
Hát mint ahogy szokták mondani, az élethez nagy szerencsére is szükség van. >> Pont a következő kérdésem az, hogy ezt rengetegszer mondod, hogy az élethez szerencse kell.
Te alapvetően szerencsés embernek tartod magad? >> Abszolút.
Abszolút szerencsésnek, mert ugye így megtalálja az ember egyből azt a lehetőséget.
És nagyon egyszerű volt a lehetőség megtalálása, mert bekerülök az MT-be, a legnagyobb nevek voltak Vadas Ernő.
Elképesztő fényképész volt, hogyha ő nem kimegy külföldre, mint André Keltész, ő legolyabbja híres, mint >> hát már én is élő legenda egyébkén vagy élő legenda volt akkor. >> V elképesztő volt.
Na én én voltam a táskájá zseniális pari volt.
Akkor ott volt Német József a mesterem, aki egy téget, akitől tanultam, hogy akármennyire nem tudok rajzolni, vázatot kell készíteni, elő kell a munkát készíteni.
Tehát német, akkor ott volt Járai Rudolf, egy nagyon ismert amatőrből, banktisztviselőből lett kiváló F szikrai Dezső satöbbi.
Tehát ezek mind ott voltak, mint tanítómesterek.
Tanítómesterek fiam, ezt így kell csinálni.
Ezek nem mondtak semmit, semmit.
A módszer, ahogy ahogy csinálták, és az ember figyelt, akkor akkor látta, hogy ez így csinálja, ez úgy csinál.
Volt, aki öt lámpát kapcsolt be, német csak egy lámpát kapcsolt be.
Tehát az MTI egy nagyon jó iskola volt, és hát a legjobban felszerelt műhely újonnan épült hatalmas műterem.
És az MT minden nyersanyagot és gépet külföldön nyugatról megkapott.
Tehát ellentétben a főfotó, illetve a fényszöver, hát azok pici kis cégek voltak.
Nagyjából pénz nélkül. >> Bekerültél a legjobb helyre?
És még egy nagyon érdekes, hogy ugye az ember mikor tanuló sorba kell menni a laborokon műtermekes bemegyek és Járai Rudolf villanykörtéket így rakosgat és úgy néztem, hogy hogy és hogy mondtam valamit, hogy Rudi bácsi mit mondasz fiam?
És akkor mutassad és akkor én ott mondtam valamit és láttam hogy utólagos volt, hogy elcsodálkozott.
És ekkor többször engem áthívtak fotózáskor, hogy mondjam már valamit, >> valami kreatív ötletet.
Tehát én azt nem tudtam, csak én máské, tehát én aki például soha nem csináltam ilyen kompozíciókat, tehát egyből ez fogott meg, és azt mondta, hogy isten ez a legisőb, nem esik az eső, nem fúj a szél, négy fal között itt jobbfákat világítunk, összerakunk dolgokat, valamiből valami lesz.
Említett entitások
Témák
- reklámfotózás
- karikatúra
- fotográfia
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tóth József "Füles" (2025.10.26)”
Miről szól ez az epizód: „Tóth József "Füles" (2025.10.26)”?
Tóth József "Füles", a magyar reklámfotózás megújítója a wopcast podcast 79. adásának vendége. A fotográfus, karikaturista és képszerkesztő humorával, kreativitásával és pozitív gondolkodásával tűnt ki. Budapesten született 1940-ben, képzőművészeti érdeklődése gyerekkorában… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tóth József "Füles" (2025.10.26)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth József Füles.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Tóth József "Füles" (2025.10.26)”?
Fő témái: reklámfotózás, karikatúra, fotográfia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tóth József "Füles" (2025.10.26)”?
Megjelenés: 2025. 10. 26.. Hossz: 1 óra 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/079-toth-jozsef-fules-2025-10-26-18026892
Több epizód a wopcast-ből
- Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése
A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…
- Rédei Ferenc (2026.09.06)
A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…
- Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)
Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…
- Koleszár Adél (2026.07.26)
Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…
- Molnár Zoltán (2026.07.05)
Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…
- Bódis Krisztián (2026.06.14)
Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…
- Cseke Csilla (2026.05.24)
Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…
- Gombai Gellért (2026.05.03)
Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…
- Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)
Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…
- Szami (2026.03.22)
Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Tamási Miklós — A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt (Ep. 017) — Az élet meg minden
Tamási Miklós, a Fortepan online fotóarchívum alapítója elmondja a gyűjtemény történetét, amely mára Magyarország vizuális emlékezetévé vált. Szó esik a fotóválogatásról, a kiállí…
- Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk. — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.
- 135. epizód: A vegyészmérnök, aki felturbózta a mórok 1200 éves tudását (Vendég: dr. Halmos Ferenc) — StúDió Veszprém
Dr. Halmos Ferenc vegyészmérnök és keramikus vendégszerepel a StúDió Veszprém podcastban. Beszél arról, hogyan ötvözi a vegyészetet a kerámiaművészettel, eddigi pályafutásáról, és…
- MILC Club Podcast S01E09 - Egy celeb Délkelet-Ázsiaból - Krulik Ábel utazófotós — MILC Club Podcast
Krulik Ábel utazófotós a délkelet-ázsiai utazásairól és fotózási módszereiről beszél. Elmondja, hogyan lehet valaki ismert Délkelet-Ázsiában, és hány malac szállítható egy robogón.
- Fókuszban a virágkötő: Szabó Jánossal beszélgetünk — Decoration&Design – Fókuszban a virágkötő! Életmesék a siker mögött
Ebben az epizódban Szabó János mester virágkötővel, kertészmérnökkel, oktatóval és hobbi fotóssal beszélgetnek múltról, jelenről és jövőről. Az epizód életmeséket mutat be nem csa…