wopcast

Korniss Péter (2025.12.28)

· PT2H28M55S

Összefoglaló

Korniss Péter magyar fotográfust mutatja be a wopcast 82. adása. A beszélgetés érinti gyerekkorát, a fotográfusi pályára terelő sorsfordító eseményeket, fotóriporteri és képszerkesztői munkásságát a Lapoknál, valamint hosszútávú projektjeit. Szó esik elismeréseiről…

Röviden

Műsor
wopcast
Megjelenés
2025. 12. 28.
Hossz
2 óra 29 perc
Témák
fotográfia, fotóriporteri munka, életrajz
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] [zene] [zene] الله >> [zene] >> Sziasztok!

Ez itt a WBC, egy műsor az életről a fotósok szemén keresztül.

A 82. adás vendége Kornis Péter, a kortársmagyar fotográfia élőlegendája.

Bő évtizedes pályafutása során külföldön is nagyra becsült alkotóvá vált.

Részben [zene] neki köszönhető, hogy a 20. század második felében a magyar fotográfia fenn maradt a szakma nemzetközi térképén. hosszú távon készült saját anyagaival oroszlán részt vállalt az eltűnőben lévő hagyományos paraszti kultúra megörökítésében, különös hangsúlyt fektetve a közösség erejére és szerepére mindennapi életünkben.

Egy igazi a szó legjobb értelmében vett régi vágású úriember, akinek bölcsességéből, tapasztalataiból rengeteget tanulhatunk, munkásságának pedig rengeteget köszönhetünk.

A podcastben részletesen megismerjük majd életrajzát.

Egy rövidebb összefoglaló azonban a bevezetőbe is kívánkozik.

Péter 1937-ben született Kolozsváron, Budapestre 1949-ben 12 éves korában költöztek.

Óriási váltás volt ez az életében, amelyből csak a gimnáziumi évekre ócsódott föl.

Onnantól kezdve viszont meg sem állt volna a nagytiszteletnek örmendő jogi pályafutásig, ha 56-ban a forradalom idején el nem bocsátják.

Tulajdonképpen ennek a sorsfordító eseménynek köszönhető, hogy Péter végül fotográfussá vált.

Karrierét a fényképés szövetkezetnél kezdte 1958-ban, ahol elsősorban szárítóként dolgozott, de belekóstolt a fotóriporteri éjeletformába is a tánc és a sportok fotózásán keresztül.

A nők lapjához 1961-ben ment át.

Itt nem kevesebb mint három évtizedet töltött fotóriporterként és képszerkesztőként.

Ezen idő alatt kezdett bele hosszútávú projektjeibe is, amelyek életművének gerincét adják.

A rendszerváltás után egészen 1999-ig a színház című folyóiratnál dolgozott képszerkesztőként, illetve ezzel párhuzamosan rendszeresen vállalt munkát patinás külföldi magazinoknak. 20 éveken keresztül tanított a színház és Filművészeti Egyetemen, valamint a Metun is. 25 könyve jelent már meg, fotóit 16 országban állították ki, életművét pedig olyan kitüntetésekkel jutalmazták, mint a Pulicerem emlékdíj, a Balázs Béla díj, a Prima, a Primissima díj, a Kritérium Koszorú, a Magyar Művészeti Akadémia életműdíja, és ő volt az első fotográfus, aki Kossutdíjat kapott.

Legutóbb 2024-ben Budapest díszpolgárává is avatták.

Ezzel az adással két célom volt.

Az egyik, hogy átfogó képet nyújtsak nektek Péter életéről és pályafutásáról.

A másik pedig az, hogy a vele készült számtalan interjú, cikk és műsort tartalmához képest valami újat is halljatok, így színesítve és gazdagítva tudásanyagunkat erről a csodálatos emberről.

A műsor három nagyobb részből áll. [zene] Az elsőben részletesen megvizsgáljuk Kornis Péter életének azon rendkívül fontos szakaszát, amelyben a fotográfia még egyáltalán nem volt jelen, vagyis gyermek és fiatal korát egészen az egyetemi évekig.

A második részben már mint fotográfus foglalkozunk az életével.

A hangsúlyt fotóporteri karrierére fektetjük.

A harmadik szakaszban aztán saját hosszútávú anyagait vesszük Gorcső alá, munkásságának azon részét, amelyet nem megbízásból, hanem hivatástudatból végzett, és amelyből születtek könyvei, kiállításai, az életműve.

Péter rengeteg történetet mesél ebben az adásban, és az érintett témákból sokszor kalandoztunk el váratlan, izgalmas irányokba.

Bízom benne, hogy tetszeni fog nektek.

Nagy örömmel kívánok jó szórakozást hozzá.

Így év végén szeretnék újra köszönetet mondani, egyrészt nektek, hallgatóknak, hogy kitartóan figyelemmel követítik a műsort.

Másrészt tesómnak, Ákosnak, aki legalább olyan kitartó munkával segíti a WBC készítését.

Harmadrészt mindazoknak, akik rendszeres támogatásukkal is hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket az adásokat az indulás óta megszokott háromheti rendszerességgel tárhassa elétek.

A legtöbben már tudjátok, hogy támogatni Patreonon, illetve egyszeri utalással is lehet, és tényleg csak párkattintás az egész.

Nekem viszont óriási segítséget jelent ebben a folyamatos munkában.

Köszönöm tehát mindenkinek a jelenlétét ebben az esztendőben, és ígérem, 2026-ban szintén sok-sok izgalmas vendéggel jelentkezem majd.

Hallgassátok szeretettel a Péterrel készült beszélgetést.

Péter, Isten hozott a WBC. >> Köszönöm a meghívást.

Kultúrkörünk egyik meghatározó, és egyébként számomra is nagyon kedves ünnepe.

Nagyon szeretek ilyenkor sétálni és nézni, hogy másoknál milyen a karácsonyfaja, és szeretem hallgatni, hogy mások hogyan ünnepelnek.

Úgyhogy most téged arra szeretnélek kérni, hogy repítsel minket gyerekkorodba Kolozsvárra, ahol 12 éves korodig éltél 1937-től 1949-ig, és meséld el nekünk, hogy akkor hogy zajlott nálatok Erdélyben egy karácsonyi ünneplés, amikor még együtt volt az egész család.

És zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy a második világháborúval szinte teljesen egybeesett ez a korszak.

Ezért is érdekel annyira, hogy egy ilyen időszakban milyen volt karácsonyozni Kolozsvár ott? >> Hát a karácsony azért az mindig független tudott mindentől, hogyha úgy visszagondolok, hogy mit jelentett.

Kezdjük azzal, hogy a város mit jelentett.

Az amit feltétlenül ki kell emelni, hogy Kolozsvár egy kisváros volt.

Ezt azért kell elmondani, mert ma Románia legnagyobb városa.

Olyan virágzás van, olyan élet van, egyetemi város, külföldi cégek öltöznek be.

Ráadásul egy rendkívül kulturált város, rengeteg kultúraeseményel.

Szóval de ez egészen más város. ameddig én ott éltem, és tulajdonképpen amíg el nem jöttünk, még utána is egy picikét, ez megmaradt a régi kisvárosnak, annak minden előnyével és hangulatával és történelmiségével.

Hát ugye a kisvárosban nagy forgalom nem volt karácsonykor.

Külön amikor leesett a hó, az azt jelentette, hogy a a barátimmal a feleki tetőről leródliztunk a város szívébe. >> A szánkózást jelent a leródlizást. >> Ja.

Bocsánat, a Ródli már húha, nem vettem észre, hogy ez ilyen ódivatú szó.

Hát nem véletlenül gyerekkor szóhasználatö jön elő.

Hát fölültünk a kis kétszemélyes Rólikra, és lesűítettünk egészen román operáig, ami a város belseje.

Ez csodálatos emlékem, de ez ez kapcsolódik.

Ugye hát kocsik nem autók nem nagyon jártak.

Akkor viszont jártak a lovaszánok. konflik helyett lovaszánt béreltünk.

Emlékszem, engem föltettek a bakra, beterítettek pokróccal, hogy ne fázzak, és a lovak nyakába csilingeltek a csengőt.

Szóval volt karácsonyi hangulat.

Otthon pedig az hát az volt a szokás, hogy a szent este valahova a gyereket elvinni, amíg a fát feldíszítik, és aztán csöngetnek, és megjött a Jézuska, és ott volt a fa alatt a az ajándék, ami hát nem az volt, ami most, hogy ahol a csomagok elborítják a lakást, hanem volt egy-egy ajándékcsomag, aminek rettenetesen tudtunk örülni.

És meg kell mondjam még a fiam is, aki 69-ben született, tehát 69-től mondjuk 76-ig, 79ig volt 10 éves, rendkívül tudott örülni annak az egy-egy ajándéknak.

Az unikáim már tépték föl a csomagolópírt, és egy és csak megnézték, mi van, akkor jött a következő, azt is föltépték.

Tehát óriásit változott a világ.

Van olyan ajándék, amire különösen is emlékszel, hogy annyira a szívednek kedves volt. >> Hát amit nagyon szerettünk, a Monopoli volt >> a társasjáték. >> A társasjáték a Capitali volt, bocsánat. >> Igen, igen, igen. >> A capiteli volt.

És emlékszem, hogy kaptam egy capit.

De a másik kedvenc játékunk, a barát nagyszerű baráti kör volt a kedvenc időtöltésünk a gombci volt, ami csodálat volt. >> Azt én is imádtam.

Igen, >> az csodálatos volt, de mi még valóban gombokból gombokat összeragasztottunk és reszeltük és ingom volt és fogkeféből reszeltük a pöccintűt.

Hangsúlyozzom kell, hogy én háború utáni generáció vagyok. a gyerekkorom háború után volt.

Amikor a gimnáziumba mentem ötödik osztálykor első gimnázium volt és én emlékszem nekem micsoda élményem volt, hogy bőrfocival fociztunk.

Oott rendszeresen fociztunk deronglabdával.

És én azért egy ilyen kolozsvári jobb módú gyerek voltam belváros szívéből.

Tehát nem nem a szegénység jellemzett minket.

De hát a szegénységi jellemezt az egész társadalmat, a rongyfoci az nem a szegénység jele volt, hanem az a háború után a társadalom így élt és sok mindenben.

Most is emlékszem, hogy a kahánat ikrek hozták a bőrfocit, tehát az valami mámor volt azzal focizni.

De Ronylabdával is milyen jókat lehetett játszani.

És én is emlékszem, hogy amikor gonfociztam, én a 98-as VB-re megcsináltam az összes csapatot gombfociból, és azokkal játszottuk le a meccseket a barátaimmal, és ezek tök egyszerű dolgok voltak, és nem is voltak drágák, mégis a mai napig emlékszem rá.

A gomfoci persze, hát azért nem csak, hogy csapatokat alkottunk, hanem létrehoztunk egy AFJc nevű klub klubot, asztali futballjátékosok klubja, AFJC.

Naplót vezettünk minden mérkőzésről, és voltak csapatok, mint a Vasas, meg a a Juventus, meg a Torino, meg a nem tudom, a többi fantasztikus élmény volt, és mindenkinek megvolt a maga csapata, a gomboknak a nevük, de érdekelt minket a rendes futball is, és rendszeresen jártunk meccsre.

Na most Korozsvárnak tudni kell, hogy két csapata volt.

Az egyik volt a Vasas, nem kell mondjam, ez volt a magyar csapat. emögött a magyar szurkolótáborált, és volt egy másik csapat.

Ez volt az univerzitá két elsőosztályú csapat.

Az egyetemi csapat mögött inkább a román szurkolók álltak.

Nagyon sokat jártunk meccsre és reketre ordítottuk magunkat.

És mint AFJC klub, az egyik barátom, a Székelycsi barátom apjának a összekötetésé révén sikerült megismerkedni a Vasas két válogatott futballistájával, amiet máig tartó mély nyomot hagyott bennem.

Az egyik volt a Bálint, a másik volt a Demeter.

Mind a kettő román válogatott volt.

Úgy emlékszem a Bálint B válogatottak volt a jobb szélsője, a Demeter pedig Centerhalf volt, ahogy annak idej mondtuk.

És hát sikerült elérni, hogy meghívtuk őket hozzánk. >> Hoppá! >> Úgyhogy az AFJC felsoralkozott szabályosan.

Nem tudom, akkor öten voltunk vagy hatan.

Természetesen otthon a lakásban már készül.

Anyám ugye beszállt, sütemények, teák.

Ez az itt már itt arra nem emlékszem, de a lényeg, hogy hát a lépcsőházba már fogadtuk őket ünnepesen, és akkor hát fölvezettük.

Nagyon helyesek voltak, arra emlékszem.

Az egyik az, hogy azt mondták, fociztok is természetes.

Hát tegnap is, ma is fociztunk.

És akkor azt mondta, és akkor a bal lábad az miért nem piszkos?

A másik hát ez hát már nem emlékszem ilyen szakasza volt az évnek, csak tudom szóba került, hogy hát templomba is járunk.

És akkor azt mondta, hogy hát nem tudom melyük azt mond, hogy egymásra néztek és azt mondták, hát mi is járunk, csak mindig bűntudatunk van, mert mindig a nők lábát nézegetjük.

Meg kell mondjam, végtelenül nagyra értékelem ezt.

Akkor csak úgy néztünk, pislogtunk, de most már átélve ezt az örömöt, gyönyörű sz nagyon klassz két pasas volt.

Egy pillanatra visszatérve a karácsonyra, az is érdekelne még, hogy például milyen étkek kerültek az asztalra, tehát mi volt a karácsonyi menü? >> De egy gyerek nem tulajdonítóan nagy fontosságot az étkezésnek.

Igaz, hogy ebben szerepe volt a Novák Tatabarátomnak 62 év barátság sajnos el itt tényleg itt hagyott.

De azelőtt én nem szenteltem a nagy figyelmet, de nem voltam válogatós, mindet megettem.

Azt tudom, hogy a vasárnapi ételek azok rendszeresen a bécsi szellett volt, rántott hús krumplisalát, hagymás krumplisalát imádtam.

Anyám csodálatos édességeket csinált mindig itt Pesten együtt éltünk a haláláig.

Pontosabbát a szomszédban lett aztán egy lakás, amikor már ápolni kellett, de elképesztő, hogy hogy sütött.

A kolozsvári kedvenceim az például a csúsztatott palacsinta volt, amit olyan vejlingben csinálta, és ilyen folyós volt.

Valami fant napokig ettük. >> Mitől csúsztatott? >> Hát az egymásra teszik a rétegeket. olvadsz szinte.

És akkor van benne dióréteg, van benne lekváros réteg, >> mint egy kis palacsinta lazánja. >> Folyik jobban, puhább.

Én azóta nem ettem olyan beiglit. olyan beigliket csinált, és amikor már sajnos idősebb lett, és éreztük, hogy gyengül, akkor együtt éltünk még a amíg még itt volt, át akarta adni a nejemnek, aki egyébként remekül főz, de az édességet azt mindig anyám csinálta, úgyhogy ebbe ezt nem sajátította el, de akkor tudatosan leült és elővette a nejemet, és azt mondta, most akkor így ennyi izét ebből annyit, abból és minden lépést diktált és megcsinálta és nem lett olyan és az több kísérlet nem volt.

Szóval süteménynek vagy tésztának hívjátok? >> Egy tésztának.

Abszolút tésztán nek a 60 lassan 60 év házasság alatt ez a egyetlen nagy hosszávú ütközőpont, hogy én mondom, hogy egy kis tésztát, csak az elem azt mondja, az sütemény.

És akkor én mondom, de hát nekem tészta azt most már itt élsz hány évtized?

Ez sütemény, úgyhogy ezt ebbe nem értünk egyet. >> Mint ahogy a vinétában sem, mert nekem a padlizsánkrém a padlizsán az gyümölcs az padlizsán, de a mondjuk készül belül az nem padlizsánkrém, az vinétta.

És még mondhatnék pár ilyet. többször említetted már édesanyádat, és én nagyon szeretek rákérdezni arra, hogy a hogy a vendégeim mit tanultak a családtagoktól, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy például ha össze kellene foglalod, akkor édesanyádtól, édesapáttól vagy akár a nagyszüleidtől, szerinted te mit tanultál leginkább? >> Kezdjük a nagyanyámmal, mert ő volt a legtár meghattározóbbabban, hogy igény.

A nagyanyám volt az, aki nagyon erősen belém plántálta az igényt, hogy mindenben igényesnek lenni.

És hát tulajdonképpen éreztem mindig azt az ő figyelő tekintetét, és ezt ma sokkal jobban megértem, mert én is nagyapa vagyok, és egész más egy nagyapának a figyelő tekintete, mint egy szülőé.

A szülő sokkal könnyedébben vesz dolgokat.

Mi se aggódtunk annyit a fiamért, mint amennyit most aggódunk az unokámért.

Én a Gyuriba próbáltam mindent beletölteni, de azért ő nem…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Korniss Péter

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Korniss Péter (2025.12.28)”

Miről szól ez az epizód: „Korniss Péter (2025.12.28)”?

Korniss Péter magyar fotográfust mutatja be a wopcast 82. adása. A beszélgetés érinti gyerekkorát, a fotográfusi pályára terelő sorsfordító eseményeket, fotóriporteri és képszerkesztői munkásságát a Lapoknál, valamint hosszútávú projektjeit. Szó esik elismeréseiről… Az epizód a wopcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 28..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Korniss Péter (2025.12.28)”?

Fő témái: fotográfia, fotóriporteri munka, életrajz.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Korniss Péter (2025.12.28)”?

Megjelenés: 2025. 12. 28.. Hossz: 2 óra 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wopcast/082-korniss-peter-2025-12-28-18406288

Több epizód a wopcast-ből

  • Szaladják "Taikyo" István // I. Képek olvasása és elemzése

    A wopcast 95. adásának vendége Szaladják „Taikyo” István Balázs Béla-díjas operatőr és fotográfus, akivel a fényképek olvasásáról és elemzéséről beszélgettek. A műsor során a rész…

  • Rédei Ferenc (2026.09.06)

    A Wobcast 94. adásának vendége Rédei Ferenc fotóriporter, aki több mint 50 éves pályafutásáról, mentorálásról és életművéről mesél. A beszélgetés során szó esik korai éveiről, ami…

  • Bali // Harmincz Rita - A Sárga Ruhás Lány (2026.08.16)

    Ebben a podcast epizódban Harmincz Rita, a Sárga Ruhás Lány, Bali magyar ismerője kalauzolja el a hallgatókat az indonéz szigetre. Az adás középpontjában Bali földrajza, történelm…

  • Koleszár Adél (2026.07.26)

    Koleszár Adél fotográfus a wopcast 92. adásának vendége. Tiszaújvárosban nőtt fel, a MOME fotó mesterszakán végzett. Hat évet töltött Mexikóban, ahol emberi erőszakkal, konfliktus…

  • Molnár Zoltán (2026.07.05)

    Molnár Zoltán fotográfus a Wobcast 91. adásának vendége. Budapesten született 1973-ban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán…

  • Bódis Krisztián (2026.06.14)

    Bódis Krisztián fotográfus, a Budapest Images alapítója a wopcast podcast 90. adásának vendége. Építőmérnöki diplomája után a fotózás mellett döntött, autodidakta módon sajátított…

  • Cseke Csilla (2026.05.24)

    Cseke Csilla fotóművész, fotóriporter, képszerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője a Wobcast 89. adásának vendége. Pályafutása tinédzserkén…

  • Gombai Gellért (2026.05.03)

    Gombai Gellért fotográfus a wopcast vendége, aki különleges látásmódjáról és eddigi életútjáról mesél. A teológiától a szállítmányozáson át a fotográfiáig számos területen kipróbá…

  • Az illatok birodalma // Zólyomi Zsolt, parfümőr (2026.04.19)

    Zólyomi Zsolt parfümőrrel, Magyarország egyetlen hivatásos illatszakértőjével az illatok titokzatos világát fedezzük fel. Az illatok hatását tárgyalják a párválasztástól az üzleti…

  • Szami (2026.03.22)

    Szami fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora a Wobcast vendége. Győrben született, filozófiát tanult, majd a fotográfia felé fordult. Reklámfotóban szerzett tapasztalatok…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból